1999. szeptember

Éva felkapta a fejét az ajtó felől érkező kopogásra. - Tessék!

Aznap már ketten jártak nála. Reni beszámolója alapján válogatta össze azokat, akikről úgy gondolta, érdemes lenne meghallgatni. Fel akarta mérni a lány környezetét, hátha kiderül belőle, mi gyakorolhatott rá ekkora hatást. Először a két régi barátnővel beszélt. Világossá vált, hogy Reni személyisége valóban gyökeresen megváltozott az előző évhez képest. Jelenleg az introvertált személyiség jegyek tipikus vonásait hordozta, míg a barátnők beszámolói alapján tavaly még teljesen extrovertált megnyilvánulásai voltak. Csütörtökre várta még Ildit, a szülőket, illetve Timit, akiről úgy gondolta, szintén rávilágíthat valamire. Most azonban más volt soron. Éva jó barátnője, Juci összeállított egy anyagot a lányról. Ebből kiderült, hogy Reni matematika korrepetáláson is megfordult az előző év végén, de csak egy alkalommal. Éva nagyon különösnek gondolta ezt. Nem tudta elképzelni, mi hangozhat el egyetlen egy alkalommal, amitől nem volt szükség további foglalkozásra.

László belépett az ajtón. Arcáról értetlenség, kíváncsiság tükröződött. Léptei határozottak voltak, mozdulatai hirtelenebbek, vadabbak a megszokottnál. Évát borzasztó baljós érzés ragadta magával. Annyira ismerősnek találta az egész jellemét, a kisugárzását. (Nem láttad, miért nem láttad? Ki a fene kellett volna, hogy lássa, ha nem te? Miért? Miért? MIÉRT?)

- Miért kerestél? - Éva összerezzent a kérdésre. Mintha épp csak visszacseppent volna a jól megszokott alagsori szobájába. Kissé álmatagon bámult Lászlóra. Mielőtt válaszolt, benyomta a diktafon gombját a táskájában, majd elővett egy tollat, mintha csak azt kereste volna.

- Az előző félév májusában történt korrepetálásodról szeretnélek kérdezni.

- Melyikről? - foglalt helyet László Évával szemben. A hangja érdeklődve szólt, mint akinek valóban fogalma sincs, mire gondol a másik.

- Varga Renátáéról.

- Nos, ő nem járt hozzám sokat. - Kényelmesen hátradőlt, halványan mintha megmozdult volna a szája sarka. Éva hunyorgott, nem volt biztos benne, hogy jól látta.

- Tudom. Miért nem? - Éva igyekezett kedves lenni, mosolygott, de mintha görcsbe állt volna az arca, egyenesen fájdalmasnak érezte tartani ezt az ábrázatot.

- Mert történt egy incidens. Megbeszéltük a szüleivel, és az osztályfőnökével, hogy köztünk marad. - Most már egészen vidámnak tűnt. Évának az a furcsa érzése támadt, hogy László igazán jól szórakozik rajta.

- De mégis? Lehet, hogy sokat segítenél. - Hallotta, ahogy a saját hangja elkomorul, keményebbé válik.

László vett egy nagy levegőt, majd halványan biccentett.

- Ellopta az óravázlat füzetemet, amiben a plusz-mínuszokat vezettem, és amibe a legutolsó dolgozat eredményeket írtam be, mielőtt bekerültek volna a naplóba - közben rámutatott a kezében lévő kék füzetre. Egy matematika könyv is volt nála, Éva összevonta a szemöldökét. És? - gondolta. - És akkor mi van, ha ellopja azt a füzetet? Mit ér el vele?

- De miért lopta el? - érdeklődött őszintén.

- Gondolom, át akarta írni az eredményeket, vagy abban bízott, hogy talán akkor elvesznek a mínuszok, nem tudom. De az is lehet, hogy csak fel akarta hívni magára a figyelmet. A szülei nagyon magas beosztásban dolgoznak, a gyerek egyke, teljesen triviális helyzet. Szerintem, nem nekem kell megmagyaráznom.

Éva egyetértően bólintott. Semmi kedve nem volt tovább húzni ezt a beszélgetést. Borzasztóan taszította a férfi egész jelleme. Határozott volt, cinikus, mint aki folyamatos lépéselőnyben érzi magát, vagy mindenki felett állónak. Olyannak, akit az ember mit sem sejtve beenged az otthonába, és csak akkor szabadul ki belőle az igazi állat, amikor senki nem figyel.

- Akkor mehetek? Öt perc múlva kezdődik az órám.

- Persze, menj csak.

- Pazar! - jegyezte meg lekezelően, aztán egyből felpattant.

Miután László elhagyta az alagsori szobát, Éva előszedte a jegyzeteit. Visszaolvasta, mit írt az Emesével történt beszélgetése során.

Emese: Telj. megváltozott, mintha nem ő lenne. Év vége felé, egyik napról a másikra. /-> mitől? NEM a csat után!/

- Év vége felé - ismételte meg Éva az alagsori teremben Emese szavait. Felkapta az összefoglalót, amit Jucitól kapott. A korrepetálás május hetedikén volt. Pont az érettségi hét előtt. - Év vége felé- állapította meg. Úgy érezte, kell, hogy legyen itt valami összefüggés. - Lehet, hogy? - töprengett, de a hirtelen bevillanó ötletet azonnal elvetette. - Az nem lehet! - artikulálta hang nélkül. A fejét is megrázta. Nem - gondolta -, nem, olyasmi egy ilyen helyen elképzelhetetlen. - Úgy gondolta, valami más megoldásnak kell lennie, de ötlete sem volt, hogy minek.