1998. szeptember

Reni kecses, lassú, kimért mozdulatokkal gördítette át magát a szőnyegen. A tenyerét szúrta a huzaton összegyűlt homok, a beszivárgó napsugarak fényében táncoltak a porszemcsék. Reni nem rajongott ezekért a kirakatba illő előadásokért, egyenesen meg kellett erőltetnie magát, hogy minden mozdulata szép maradjon. Óvodás kora óta járt edzeni, imádta a szertornát, de nem a talajgyakorlatot. Jobban kedvelte a felemás korlátot, vagy a fiúk oldalát. A pörgés, a sebesség, a lendület, vakmerő mozdulatok sora volt az ő világa. Egy izgalmasabb életre vágyott, ami végre kiemelné a hétköznapokból, amitől mindenki rá figyelne. Szinte szétfeszítette az energia, és a szürke hétköznapok egyszerűen megfojtották.

Ezt a nyarat tényleg élvezte, mégsem bánta, hogy véget ért. Az új iskola igazán ígéretesnek tűnt, főleg, mert Kitti mellett mindig valami őrültségben volt része. Aznap is házibuliba készültek. Reni azelőtt még nem is járt, csak gyerekzsúrokon, ez meg egy igazi házibulinak ígérkezett, szülők nélkül. Miután végre kiszabadult a teremből, szaladt a megbeszélt találkahelyre. A két lány már várta.

- Készen állsz egy igazi angyalföldi bulira? - vigyorgott Kitti. Egy rózsaszín tincset csavargatott az ujjai között. Emese eközben a körmét piszkálta.

- Hogy a fenébe ne!

- The city I live in... - indult el dudorászva Kitti. Finoman vonaglott hozzá jobbra-balra, nádszálvékony alakjából hiányoztak a gömbölyű formák. Még a karját is ide-oda ingatta, belekapott egy lenyúló ágba, levélcafatok peregtek a beton felé.

- ...the city of angels! - kontrázott rá a másik két lány, majd mind a hárman összenevettek.

Gyakran vették elő ezt a számot, viccesnek találták a hasonlatot a saját városrészükkel. Ők nem az Angyalok városában, hanem az Angyalok földjén laknak, mondták sokszor, és ilyenkor hozzátették: majdnem olyan jó.

Szeptember első péntekén, a késő délutáni napsütés még mindig úgy égette őket, mintha a nyár közepén járnának. Leültek a busz végállomáson, az autók dübörögve száguldottak fel a hídra, felkavarva a város porát, a mellettük tornyosuló üvegfalú rendőrpalota vakítóan verte vissza a napsütést. Kittiből egy szomorú sóhaj szakadt ki.

- Nem hiszem el, hogy már megint suli!

- Legalább az első hét jól startolt - vont vállat Emese.

A két lány közti viszony nyugodtabb lett, miután Reni állította, hogy nem történt a mosdóban semmi. A mosolyuk is őszintébbé vált, és Kitti ugyanúgy bevonta Emesét a pletykákba, mint azelőtt.

- Azt nézzétek! Az a vén fazon hogy figyel! - mutatott egy bent várakozó buszon ülő, söröző, ötvenes férfira Kitti, miközben a lábát előre-hátra hintáztatta.

- Perverz állat, még integet is! - válaszolt Emese kuncogva.

A lányok széles vigyorral, kimeresztett szemekkel grimaszolva visszaintegettek neki, majd Reni a középső ujjával fejezte ki mindhármuk őszinte véleményét. A férfi ezt már nehezen viselte. Vigyora egy pillanat alatt váltott vicsorgásba, a szemöldökei összeugrottak. Felpattant a helyéről, és elindult feléjük.

- Reni! - tört ki Emeséből magas hangon a rémület.

- Futás van, baszd ki! - vihogott Kitti. Felpattant, majd megragadta a lányok karjait, felrángatta őket a padról.

Rohantak, mint akiknek az életük múlik rajta. Beszaladtak a kis utcákba, elszáguldoztak a babakocsis anyukák, játékosan utánuk ugató kutyák, és a négyszögletűre nyírt bokrok mellett. Reni nagy szökellésekkel haladt elöl, nevetgélt, újra és újra lelassított. Hátrafordult, hogy bevárja a többieket. Kitti futás közben is vihogott, ruganyosan szedte a lábát. Pár sarokkal később óvatosan hátranézett.

- Már leráztuk! - jelentette ki. Reni mellé ért, együtt várták meg Emesét. Harmadik barátnőjük Kitti kijelentésére sétára váltotta az addig is nehézkes futását. Botladozva vonszolta magát, arca teljesen kipirult. Elkeseredett grimasszal kapkodta a levegőt, miközben az oldalát szorította.

- De hülye vagy te, Reni! - bökte meg Kitti, aki ismét vihogásban tört ki.

- Ja - erőltetett egy halvány mosolyt az arcára Emese, aki lassanként normális tempóra csökkentette a légzését. -, megölsz itt minket!

- Ugyan már, kell egy kis testedzés! - vonta meg a vállát Reni. - Én minden reggel futással kezdek.

- Ja, hogyne! - forgatta a szemét Emese.

Vidám hangulatban érkeztek meg Kitti osztálytársához, Beához. A lakásból hangos zene szólt, bent két lány visongott, már a liftből lehetett hallani őket. Belépve, Emese egyből Petivel találta szemben magát. Egy jelentős pillanat erejéig egymás szemébe néztek, de Peti gyorsan Kittihez fordult.

- Jókor jöttetek! - tárta szét két karját Bea, a házigazda. Kissé imbolyogva járt már. - Ivós Pókerben benne vagytok?

- Jöhet! - morogta Emese, miközben elhaladt Petiék mellett.

A játék döcögött, folyamatosan meg kellett állni, mert Kitti nem értette a szabályokat. Peti nyugodt hangnemben magyarázott neki, de Emese észrevette, ahogy kitágultak az orrlyukai, és a halántékán is felfedezett egy kitüremkedő vastag eret.

- Hm - jegyezte meg közben Reni. - Ez egy igazán jó bor! - Tudálékos arcot vágott hozzá, még az ajkát is összeszorította, a szemöldökét pedig összevonta egy kicsit.

Emese alig hallhatóan felsóhajtott, ujjával a padlószőnyeget kapargatta. Nem is emlékezett rá, hogy Reni valaha ivott volna bort, de ha esetleg mégis, akkor sem lehetett jóformán semmi viszonyítási alapja. Fáradtan megdörzsölte a szemét. Ahogy elhúzta a kezét az arcától, fekete maszatot fedezett fel a tenyerén. Basszus! - Akkor jutott eszébe, hogy a buli előtt kisminkelte magát, most pedig úgy festhet, mint aki a Százegy kiskutya forgatásáról igyekezett idáig. Felugrott, a kezébe kapta a kistáskáját, és kiszaladt a fürdőszobába.

A tükör előtt kikotort a táskájából egy zsebkendőt és a szemceruzáját. Nem mutatott annyira katasztrofálisan az arca, mint ahogy elképzelte, de jobbnak látta megigazítani a sminkjét. Letörölgette az elmaszatolódott részt, aztán a kezébe kapta a ceruzát, hogy megigazítsa, amit leszedett a tenyerével. Alig, hogy közelített a szeme felé, valaki benyitott.

- Bocs, de foglalt! - szólt rá mogorván a belépő Petire.

- Nem érdekel - becsukta az ajtót, majd ellentmondást nem tűrve, a falhoz nyomta Emesét. Vadul megcsókolta, Emese érezte az illatát, az erejét, sőt, még a merev férfiasságát is, ami nyomta a csípőjét. Hagyta magát, hagyta, hogy magával rántsa ez a szenvedély, ez az akarat, de hamar észhez tért. Durván ellökte magáról Petit.

- Mit képzelsz? Kitti kint vár rád!

- Nem érdekel Kitti, holnap kidobom. Én téged akarlak! - Peti hangja szenvedélyesen és elszántan szólt, de Emese csak felvonta az ajkát.

- Akkor majd holnap hívj fel!

Peti nagyot sóhajtott. Lehajtotta a fejét, halványan bólintott, aztán még utoljára megcsókolta Emesét. Már mások voltak a mozdulatai. Nyugodtabbak, finomabbak, mint aki lemondott erről a napról. Lassú volt a csókja is, óvatos, puha. Emese arra gondolt, lehet, hogy utoljára csókolja meg, hisz mi a biztosíték arra, hogy nem hazudott.

Az idilli csókváltást Reni zavarta meg.

- Ó, baszd meg! - fogta a fejét Emese. Peti a hajába túrt, miközben felfújta az arcát, a szemöldökét pedig felvonta.

Reni tátott szájjal állt előttük. Szeméből kiolvasható volt a csalódottság, és a harag. Vett egy nagy levegőt, a szemét egy pillanatra becsukta, csak ezután szólalt meg.

- Volt már olyan, hogy benyitottam egy ajtón, és ti ott nem csókolóztatok?

- Csak még egy napot kérek, oké? - tört ki Petiből.

- Mire? - Reni kérdése halkan szólt, mégis érezni lehetett, hogy felemelte a hangját.

- Hogy megoldjam! Szeretném ezt megbeszélni Kittivel! - torkolta le Peti.

- És a múltkor miért nem sikerült? Tudom, hogy nehéz, én is voltam már ilyen helyzetben, de ezt akkor sem lehet így intézni! - Reni megértőn, türelmesen magyarázott.

Emese eltátotta a száját, miközben meredt szemmel bámult barátnőjére. Fogalma sem volt, hogy miféle helyzetről beszél Reni, mivel életében még csak nem is csókolózott soha. Aztán megrázta a fejét, úgy döntött, baromi mindegy, mit hazudozik most össze Reni, nem ez a lényeg. Karba tett kézzel állt. Nem tudott mit hozzáfűzni.

- Oké, jó, értem, szeretnéd megvédeni a barátnődet, de tudod, ez a mi kettőnk ügye. Az enyém és Kittié. - Peti élénk gesztikulációkkal kísérte a leereszkedő hangnemű mondandóját.

- Meg Mesié - tört ki keményen Reniből.

Emese tekintete Petiről Renire vándorolt. Most valóban nem tudott megszólalni. Érezte, ahogy Peti eközben felé fordul. Érezte a tekintetét, szinte égette. Óvatosan felé pillantott. Halványan látta, ahogy Peti leszegi a fejét. Vajon neki tényleg most először jutott eszébe, hogy ez valójában egy három szereplős történet?

- Beszélek vele, megígérem - szólalt meg végre halkan.

- Helyes! - biccentett Reni.

Emese felvidult, Reni nyakába borult. - Igazi barát vagy! - mondta hálásan.

- Nem hiszem, hogy te tisztában vagy vele, milyen is egy igazi barát. - Reni hűvösen szólt. Nem nézett Emesére, megfordult, és kisétált a fürdőszobából. Emese megsemmisülten állt. Még soha nem érezte magát ennyire egyedül. Ott volt mellette a srác, akinek annyit se számított, hogy számon tartsa ebben a történetben. Az imént hagyta ott az egyetlen ember, aki a jelek szerint még valamennyire is törődik vele, és akkor ott a másik barátnője, akit ő maga szúrt hátba. Az első csók, és a hozzá fűzött ábrándok lányregényekbe illő képtelenségeknek tűntek. Ez lenne a valóság. Ez lenne a szerelem. Alig bírta visszafogni a sírást. Minden erejét megfeszítve tartotta magát. Nem akart Peti előtt elgyengülni, az lett volna csak az igazi megsemmisülés.

***

Ildi a tanári asztalnál ült. Izgatottan, mégis kicsit félve nézett végig a huszonöt diákon. Az első osztálya. Újra és újra beléhasított az a keserű, félelmetes érzés, hogy túl hamar vállalt el egy ilyen feladatot. Ugyanez kapta el, mikor rábólintott, hogy gimnáziumban oktasson.

Főiskolán szerezte a diplomáját, egy általános iskolában hospitált. Azok a gyerekek alig voltak tíz évesek. Ámulva hallgatták az angol nyelvet, próbálták megismételni a szavakat. Mikor kezdtek nyűgösek lenni, egy kis játékkal azonnal le lehetett kötni őket. Nyelvi diplomával a lehetőség ugyan adott volt ahhoz, hogy középiskolában is taníthasson, valami mégis hiányzott.

A középiskolásokat már nehezebb elvarázsolni, nem úgy reagálnak a játékokra, nem érdekli őket semmi, csak a felnőtt témák, ráadásul évről évre pimaszabbak, sokszor visszabeszélnek. Ildi utálta azt az érzést, mikor valamelyik valami viccesnek szánt megjegyzése után az egész osztály felnevet, majd mindenki őt nézi, talán valami reakciót várnak. Ildi mégis mindig úgy gondolta, nem is a folytatásra várnak, csak látni akarják, ahogy végigszalad rajta a szégyen. Látni akarják, ahogy ott áll, mintha meztelen lenne. Ilyenkor érzi, ahogy veszít a tekintélyéből, lassan megsemmisül, és már hiába szólalna meg, minden szava elveszne, elporladna, elszállna. Ilyenkor átjárta a remegés, a torka összeszorult, a feje zúgni kezdett, majd hamarosan nem volt megállás.

Eddig csak kétszer jutott el a pánikrohamig, de már az első után is világossá vált számára, hogy ez nem egy neki való szakma. Hiába, nem volt más választása. Harminckilenc évesen, túl egy váláson, egyetlen szakmával és nulla tapasztalattal, képes volt két kézzel is kapaszkodni ebbe az állásba. Így is hálát adott az égnek, hogy az apja el tudta neki intézni, hogy ide felvegyék.

És persze ott volt egy másik motiváló tényező, méghozzá egy munkatársa. László rengeteget tudott a középiskolás diákokról, sok jó ötletet adott arra, hogyan lehet kezelni bizonyos szituációkat, miképp lehet lekötni őket, egyáltalán hogy gondolkodik ez a korosztály.

De Ildi nem ezt szerette benne a legjobban. Leginkább a kifejező szürkéskék szeme, a kedves arca, vagy a búgó mély hangja ragadta magával, amiből sugárzott a férfiasság, a magabiztosság és a határozottság, illetve az erős karja, amire bátran lehetett támaszkodni bármikor, amikkel olyan szorosan átölelte, ha vigaszt keresett nála. Nélküle Ildi biztos volt benne, hogy nem bírná ezt a munkát, és már évekkel ezelőtt összeroppant volna.

Végigpásztázta az osztályt. Egy hosszú szőke hajú lány rózsaszín topban ült, az egész hasa kilógott, mellette egy kétcopfos kislány még rövidebb felsőben, de neki legalább egy kantáros nadrág takarta a derekát. A másik padsorban ketten teljesen feketébe öltözve, az egyik rövid, fiús hajú. Előttük egy szemüveges kislány kockás ruhában, alatta garbó. Ő végre szimpatikus volt Ildi számára, olyannak tűnt, akivel nem lesz baj.

Úgy döntött, bemutatkozó körrel kezdi az első órát. Feszülten figyelte mit mondanak a diákok, de semmi olyat nem hallott, ami aggodalomra adott volna okot. Még a rövid pólós lányok is nyíltak, és kedvesek voltak, a rövid hajú kislányon (Emesén) nagyon meglepődött. Tőle tartott a legjobban, ezzel szemben egy érett és értelmes diák benyomását keltette.

Ildi rámosolygott Emese padtársára. A lány világos szeme kifejező volt, ravasz, sötét tincsei mögött szinte világított. Komisz mosoly bujkált az ajkán.

- A nevem Varga Renáta, légtornász szuperkém vagyok, és a Népligetben élek - közölte olyan természetes hangnemben, mintha valódi tények hangzottak volna el.

Halk zúgolódás szaladt végig az egész osztályon. Emese a padra könyökölt, a tenyerét a szájára tapasztotta, a szemén látszott, hogy mennyire felvidult. A diákok Reniről lassan Ildire néztek, mint akik várnak. A nő ismét érezte, ahogy zsongani kezd a feje. Várnak, persze, várják, hogy mikor omlik össze.

- Ööö, Reni, nekem itt az áll, hogy a tizenharmadik kerületben laksz - szólalt meg Ildi halkan, egy kis szünet után.

- Reni derűsen legyintett. - Áh, az már egy régi adat, azóta átköltöztem.

Ildi hátradőlt, egy mélyet sóhajtott, a levegő kétségbeesve tört ki belőle. - Jól van, menjünk tovább! - bökött fejével a kockás ruhás kislány felé. A szemüveges diák halkan, nyekergős hangon kezdett bele a bemutatkozásba, de Ildi már alig bírt rá figyelni. Tekintete vissza-visszatért Renire, majd végigkószált az egész osztályon. Alsó ajkát beszívta, belemélyesztette a fogát. Már alig páran néztek rá, a legtöbben a kis kockás ruhás lányt figyelték, vagy halkan pusmogtak, amitől Ildi ugyan egy kicsit megnyugodott, de az aggodalma nem szállt el teljesen. Ott motoszkált benne, hogy ennek a csapat diáknak most már nem lesz elég órát tartani. Terelgetni kell majd őket, igazságot tenni köztük, és ha már az első órán oda a tekintélye, hogy fog helyt állni négy egész évig? Úgy érezte, mégis hiba volt ez az osztályfőnöki pozíció, amit semmi másért nem vállalt el, csak a plusz pénzért. László biztatta, azt mondta, majd segít, ha kell, és hogy nem lesz gond. Vett még egy nagy levegőt. Ha ő azt mondta nem lesz gond, akkor biztos nem lesz, ezt ismételgette magának, amitől sikerült egészen megnyugodnia.

***

Emese egy cikket olvasott a HVG-ben, miközben fél füllel hallgatta Reni újabb agymenését, amit annak a néhány osztálytársuknak adott elő, akik bent maradtak a teremben. Röviden arról volt szó, hogyan menekültek ki Thaiföldön egy összeomló épület alól a bátyjával. Addig igaz volt a történet, hogy Reni már valóban járt Thaiföldön. Emese mindig csak álmélkodott a lakásukon, ami a saját kis paneljükhöz képest kész palotának tűnt. Reni története ott vesztette el a hitelességét, hogy soha nem volt erősebb földrengés, mikor arra nyaraltak, illetve, hogy a lány egyke.

Emese nagyot sóhajtott, és lapozott egyet. Azt sosem értette, mire jó ez az egész neki, de az évek során megtanulta ignorálni. A legveszélyesebb, ami valaha történhetett barátnőjével, az talán az volt, mikor kislány korukban egyszer kiszaladtak a labdájuk után egy autó elé, de azt is megúszták egy kis ijedtséggel. Nem is értette minek követte akkor Renit, pedig nagyon jól tudta, hogy nem szabad kiszaladni semmi után sem az úttestre. Mégis, mikor Reni rákiabált, hogy Gyere már!, azonnal futott utána. Jól emlékezett azokra a pasasokra is. Az arcukat nem bírta felidézni, de a kisugárzásukat ugyanúgy, mintha még mindig ott állna. Az első végtelenül kedves volt, a második pedig egyenesen vérfagyasztó. A tekintete rideg, minden jóérzéstől mentes. Emesének még most is a hideg futkosott tőle a hátán, ha eszébe jutott.

- Hé Mesi! Nyisd ki az ablakot! - hallotta Reni hangját. Felpillantott a hetilapból. Az új kormány (Fidesz) gazdaságra gyakorolt hatásáról szólt a cikk. Emesét nagyon érdekelte, mint annyi minden a világban, de egy ideje már elkalandoztak a gondolatai.

Reni szája fülig ért, az orrát ráncolta. Emese biztos volt benne, hogy valami rosszban sántikál, mégis letudta egy vállrándítással. Komótosan feltápászkodott a székből, majd kényelmesen kinyújtózott. Csak ezután lépett az ablakhoz. A kilincs akadt, erőset kellett rajta rántani. Alig hogy kinyílt, Reni ott termett mellette, és kidobott valamit az ablakon. Emese érdeklődve nézett utána, mi lehetett az. Egy adag krétát látott meg az iskola udvarán. Nem tudta hirtelen hova tenni a dolgot.

- Reni?

- Ez jó lesz! Majd meglátod! - lelkesedett Reni, a szeme ragyogott, jó hogy nem kezdett ugrálni izgatottságában.

Emese egy rövid ideig még kifele bámult, csak utána pörgette végig magában a lehetséges forgatókönyvet. - Reni! - fakadt ki. Visszahúzódott az ablaktól, tágra nyílt, kérdő szemekkel bámult barátnőjére.

- Mi történt? - kérdezett közbe egy osztálytársuk, Timi. A szőke lány arcán még a szeplők is rosszallóan festettek. Az első naptól kezdve nem jött ki Renivel. Hátradőlt az iskolai széken, a háttámlára könyökölt, amitől az egész dereka fedetlen lett.

- Reni kidobta a krétákat - felelt Emese röviden Timinek.

Timi tekintete Emeséről Renire vándorolt. Felhúzta az orrát, a szája széle lebiggyedt. - És ez mire volt jó?

- Majd meglátod, ha nem vagy túl hülye hozzá - zárta rövidre Reni egy vállrándítással. Közben lehuppant a székébe, kényelmesen a padra könyökölt.

- De nagy gyökér vagy te! - Timi visszafordult padtársához, Pannihoz, aki előbb még rosszallóan megrázta a fejét Reninek, csak utána fordított hátat, és nézett vissza Timire. Két copfja repült, ahogy elfordult, kantáros rövidnadrágja pántjai csörögtek.

Reni tekintete egy rövid ideig még elidőzött a két lányon, különösen Timi giccses hajcsatján, egy nagy, színes pillangócsaton. Állandóan viselte. Kis ékköves berakás díszítette, még Görögországban kapta hozzáillő ékszerekkel, ezért nagyon büszke volt rá. Miután eldicsekedett vele a többieknek, Reni azt mondta, úgy néz ki, mint egy nagy rovar.

Rövid időn belül visszaért az osztály többi tagja, nyomukban Jucival, a művészettörténet tanárral, és kezdődött az óra. Az alacsony fiatal nő megtorpant a tábla előtt. Nagy, bogár szemeivel kérdőn nézett az osztály felé, majd sorra kihúzta a tanári asztal fiókjait. A derekán támaszkodott, utoljára körbenézett, csak ezután szólalt meg. - Hol vannak a kréták?

Reni ajkát összeszorítva nyomta el a kitörni készülő nevetést. Emese kerek szemmel nézett maga elé, orrlyukai kitágultak, várta a fejleményeket. Timi ezzel szemben a szemét forgatta, hanyagul, fél kézzel a padra könyökölt, mint akinek semmi kedve ebben a hülyeségben részt venni. Összenéztek Pannival, végül vállvonogatva ráhagyták Renire, hadd csináljon, amit akar. A többiek ezzel szemben úgy tűnt, nem sok figyelmet szentelnek az egésznek.

- A szomszéd teremből átjött a tanár úr, és elvitte! - Reni a mondandójához széttárta a karját, a hangja enyhe felháborodást rejtegetett.

Juci először mondani akart valamit, de benne ragadt a hang. Lassan pislantott egyet, halványan megrázta a fejét. - Hogy mi?

- Elvitte! Nem szólt semmit, csak elvitte. Biztos onnan elfogyott. - Reni még bólogatott is hozzá, közben a vállát vonogatta, mint aki maga sem érti, hogy történhetett ez meg.

Juci körbenézett, de a többi diák arcáról semmit nem tudott leolvasni. Egyikőjük sem ellenkezett, vagy mosolyodott el. Nem sugdolóztak, nem bökdösték egymást. Úgy tűnt, a lány komolyan beszél. - Leszaladok - zárta rövidre. Kilépett a teremből. Először komolyan is gondolta, az a leggyorsabb, ha leszalad a tanáriba, fél perc alatt megjárja. A szomszéd terem ajtaja nyitva állt. Ekkor akadt meg a szeme a táblán. Sorakoztak a kréták, nagyobb-kisebb darabok, a szivacs a diavetítőnek fenntartott kis asztalon hevert, mintha már nem jutott volna hely a tábla krétatartójában. Juci megtorpanva nézte ezt a gyanús összképet.

Kitti úgy érezte, felrobban a feje. Amúgy is fáradt volt, az előző estét Petinél töltötte, ahol nem sokat aludt. Amit a matematikatanár próbált nekik előadni, az egyenesen követhetetlennek tűnt számára. Egyébként is egy hatalommániás baromnak tartotta, akiből hiányzott minden megértés, vagy lazaság. Úgy osztogatta az egyeseket, mint a cukorkát. Miért van az, hogy a legnehezebb tárgyakat mindig a legnagyobb seggfejek tartják?

Hunyorogva figyelte az egyenlet lépéseit, de már fogalma sem volt róla, hogy mi miért következik egymásból. A nagy koncentrálásból az zökkentette ki, hogy a tanár egy pillanatra elhallgatott, mintha valakit felfedezett volna a terem előtt. Kitti kíváncsian nyújtózkodott előre, hogy lássa ki az. Juci néni volt, a rajztanár.

- Esetleg segíthetek valamiben?

László kisétált a teremből, és a kint toporgó Jucihoz lépett. A nő bambán nézett rá. Nagyjából két éves volt a diplomája, valamiért mégis hamar megtalálta a hangot azzal a vén iskolapszichológussal. Elvont kis fruska volt, akit feltételezhetően csak az tartott vissza attól, hogy igazi művésszé váljon, hogy se esze, se tehetsége.

- Ez komoly igaz? Te tényleg elvitted tőlünk a krétát? - Halványan elmosolyodott, de a hangjában kétségbeesés csengett. A szeme csillogott, mint aki képes pillanatok múlva összeomlani.

- Te mi a fenéről beszélsz? - László a szemöldökét szorosan összevonta. Közelebb lépett a nőhöz. Innen jól látta az egykori orrkarika hagyta lyukat.

- Tudod, ez valami elképesztő, mikor az emberrel a saját kollégája...

- Juci, higgadj le kérlek, és mondd el, miről van szó! - suttogva, mégis éles hangon vágott a szavába.

- A diákok azt mondták... - hebegte, de László határozott hangon a szavába vágott.

- Melyik diák?

Juci a combjára csapott, miközben a szemét forgatta, mint aki teljesen feleslegesnek érzi azt a kérdést, hogy melyik.

- Első bé. Nem mindegy?

- De melyik diák? - László hangja egyre türelmetlenebbül szólt.

- Varga Regina, vagy mi - sipította.

- Aha, Renáta. - László megrázta a fejét, a szája sarka felfele moccant, mégsem festett tőle barátságosabban. - Pazar, akkor keresd nála, amit elhagytál! - Nem várt választ, otthagyta Jucit a folyosón, és visszasétált a terembe.

Ciccegve megállt az asztalnál, végignézett az osztályon. Kérdő arcok bámultak vissza rá. - Kész van a feladat? - mordult a diákokra.

Ijedt tekintetekkel pislogtak egymásra, miközben egyik-másik a vállát vonogatta. Egy fiú óvatosan megköszörülte a torkát, és félénk hangon megszólalt. - Melyik feladat?

László néhány lépést tett felé, majd megállt a padja előtt. Lehajolt, a térdére támaszkodott, hogy egy szinten legyen a tekintetük. - Te eddig mégis hol a fenében jártál? Az, amelyik a táblán van, melyik?

- De, azt csak most vettük - szólalt meg még halkabban, mint azelőtt. A nyakát is behúzta, a mondat végét teljesen elharapta.

Lászlóból kitört egy rövid, cinikus hangú nevetés. - És te nem kaptál év elején tankönyvet? - Majd ismét felegyenesedett, és hangosabban hozzátette: - Senki sem kapott?

A diákok szó nélkül bólogattak. Már csak lopva mertek egymásra nézni. Óvatosan mocorogtak a székeken.

- Nagyon jó! Akkor a következő órán írhattok is egy kisdolgozatot, hátha rájöttök, hogyan kell használni. - Megállt, várt egy kicsit, de nem érkezett válasz. Mindenki lehajtott fejjel maga elé nézett. Nem ezt a végkifejletet várhatták. - Kezdhettek dolgozni! Aki utoljára oldja meg a táblán lévő feladatot, kap egy órai egyest. - A kijelentés után leült az asztalához, és elégedetten hallgatta a tollak kattogását, a zörgést, ahogy a diákok előszedik a könyveket a táskákból, illetve, ahogy ide-oda pakolnak a padon.

Minden nap abban bízott, hogy egyszer véget ér ez a rémálom, és ő visszakapja a régi pozícióját. A legtöbb kollégája nem csak, hogy nem volt elég jó a szakmájában, egyenesen nem volt idevaló. Ildi, a levakarhatatlan Ildi, szó szerint félt a diákoktól, ennek a Jucinak meg éppen annyi esze volt, mint egy darab fának. Ferin, a történelem tanáron már reggel érezni lehetett, hogy lehajtott egy felest, és még hosszasan lehetne sorolni. Ez lenne egy elit gimnázium elit tanári kara. Nevetséges.

László felállt, és az ablakhoz sétált. Tenyerével az ablakkeretnek támaszkodott, nézte az utcát. A fák levelei még mindig zöldelltek. A nap megcsillant a szélben hajladozó lombkoronákon. Egy autó csikorgó kerekekkel kanyarodott rá az iskola előtti útra. Egy tuningolt kettes golf volt, a kipufogó hangosakat robbant, a motor felbőgött. László egy pillanatra elmosolyodott, van ebben valami romantikus, gondolta. Nosztalgikus élmény lett rajta úrrá, egy pillanatra.

Majd ismét látta maga előtt Jucit, ahogy vádlón néz rá. Hogy ő neki a Varga Renáta azt mondta. Hihetetlen! Napok óta téma volt a tanáriban, hogy az egyik lánnyal nehezen lehet bírni. Egy ilyen környezetben még egy Kitti féle vadóc is nagy port tud kavarni, nem hogy egy diák, aki mindig csak hazudik, meg csínyeket eszel ki. Pedig milyen kis ártatlan tekintetű lányról van szó. Egészen ártatlan.

László következő órája éppen Reniékkel volt. Belépett a terembe, a diákok még nem voltak a helyükön. Ki a padon ült, ki oldalra fordította a székét. Reni a padra hajolva könyökölt, miközben Emesével beszélgetett. Kerek kis fenekén megakadt a terembe belépő László tekintete. Reni, akár a többiek, a tanár felé fordult. A lány arcán csíntalan és ártatlan mosoly bujkált, formás alakjához szende gyermek arc párosult.

László lepakolt az asztalra. - Ha kellemetlen helyzetbe szeretnétek hozni a tanárnőt, javaslom, kérdezzetek bele abba, amit tanít - jegyezte meg félrehúzott mosollyal. - Egyébként jó hírem van! Mivel lassan elérünk az első nagy témakör végére, jövő hét szerdán végre írhattok egy témazárót.

- Elnézést tanár úr! - emelkedett egy kéz a magasba.

László felpillantott, majd egyből lehervadt az arcáról a mosoly. Emesének mindig volt valami megjegyezni valója. A férfi öklével az asztalra támaszkodott, miközben felvont szemöldökkel nézett a lányra. - Igen? - szólította meg leplezetlen türelmetlenséggel.

- Sajnos aznap már lesz két témazárónk, így át kell helyeznie a dolgozatot egy másik időpontra.

László ciccegve elvigyorodott. Hogy ő helyezze át máshová, mert nekik már sok lesz a témazáró aznap, hát ez nagyon jó! - Azt akarod mondani, hogy tizennégy évesen nincs időtök felkészülni három dolgozatra? - Meredten nézte a lányt, öklét erősebben összeszorította.

- Nem, azt akarom mondani, hogy ez szabályellenes. - Emese hangja keményen szólt, a lány állta a tanár tekintetét. A teremben megfagyott a levegő. László szája halványan lebiggyedt. Hosszú másodpercekig néztek farkasszemet egymással. A férfi érezte, ahogy az asztal nyomja a bütykeit, izmai megfeszültek, amitől az alkarján cikázó kígyókként türemkedtek ki az erek. Összeszorította az ajkát, hümmentett. - Úgy tudtam, érettségire készültök.

Emese arcán halvány mosoly jelent meg. - Mindent a maga idejében tanár úr - csiripelte élénken, majd a hangja ismét halványan megkeményedett. -, de addig is maradjunk az előírt szabályzatnál.

László arcáról teljesen lehervadt a mosoly. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy diákjogokról kell vitatkoznia egy tizennégy éves gyerekkel. Tudta, hogy Emesének van igaza, és ami a legjobban dühítette, hogy egyértelműen látszott, ezzel Emese pontosan tisztában van.

- Rendben - szólalt meg lassan. Még mindig meredten nézett a lány szemébe. - Akkor legyen csütörtök, nem számít. Sajnálnám, ha tényleg csak ezen múlna a sikeretek. - Lendületesen ellökte magát az asztaltól, összefonta a karját. - Addig is gyakorolhattok rá egy röpdolgozattal.