1999. szeptember

- Megtartottad végül a titkát? - kérdezett közbe Éva.

- Meg - vont vállat Reni, aki továbbra sem vette le tekintetét az utcára néző ablakról. - Miért ne tartottam volna meg? Logikusnak tűnt. Ha elárulom, minden szétesik, ha falazok neki, minden marad a régi. Ki ne falazott volna?

- Tehát ezt tartottad a legjobb megoldásnak. - Éva csak össze akarta foglalni Reni mondanivalóját, de kijelentésére egy szúrós tekintet volt a válasz.

- Ezt, persze. Miért, mire gondol? Hogy rosszul aludtam, amiért hagytam, hogy átverjék Kittit? A lelkiismeret valójában nem létezik. Én legalábbis, már régen nem hiszek benne. - Válasza után meglepően hosszú ideig tartotta a szemkontaktust.

- A lelkiismeretben - ismételte meg Éva a szemöldökét felvonva. Azon gondolkozott, hogy annyi hülyeséget össze tudnak hordani a kamaszok. Ez meg vajon mégis honnan jöhetett neki? Minden esetre feljegyezte magának.

Reninek nem tetszhetett Éva hangsúlya. Cinikusan felnevetett, majd ismét az ablak felé fordult.

- Kapcsolja be a tévét, lépjen ki az utcára, üljön be egy történelem órára, amit akar! Az erőszak körülvesz minket, a részünk, erőszak nélkül nincs élet. Már reggelire is erőszakot fogyasztunk. Ha a lelkiismeret létezne, ez a világ teljesen más képet alkotna. Hatalomvágy, gyarlóság, ösztöneink kielégítése iránti csillapíthatatlan sóvárgás. Ezek az érzelmek valódiak, mindenkiben megbújnak. Néha csak egy kis gyújtóláng kell ahhoz, hogy robbanjon a bomba. - Reni visszafordult Évához, szemöldökét összevonta, majd hozzátette - Érti, miről beszélek?

Éva összevonta a szemöldökét, miközben a lányt figyelte. A zárkózott stílusa, a szemkontaktus kerülése, a zsákszerű ruhái, és most ez a lelkiismeret izé. Ráadásként ott volt Reni komor stílusa. Egyre biztosabb volt benne, hogy valami nagy megrázkódtatás érhette. De mi? Mi lehetett rá ennyire lesújtó hatással? Zakatolt benne a kérdés. Úgy döntött, elvégez pár tesztet.

- Mutatok neked néhány képet. Arra szeretnélek kérni, hogy mondd el, mit látsz rajtuk.

- Komolyan? - Reni egészen kivirult. - Tintapacákat fogunk nézegetni, mint a filmekben?

- Ezt Rorschach tesztnek hívják. Nagyon elterjedt módszer, ezért köszön vissza gyakran a médiában is.

Reni válaszai nagyjából általánosak voltak, zárkózott személyiségről árulkodtak. Éva az órájára pillantott, a foglalkozás a végéhez ért. - Akkor most arra szeretnélek megkérni, hogy ha hazaértél, rajzolj egy fát, amit a következő alkalomra elhozol nekem.

- Milyen fát?

Reni kérdésére Éva kedvesen elmosolyodott, miközben előszedett egy csomag színes ceruzát. Lassan felállt, Renihez sétált, majd a kezébe nyomta a ceruzákat. - Amilyet csak szeretnél.

A következő alkalomra Reni magával vitte a rajzát, és visszaadta a ceruzákat is.

A kép egészen részletesre sikerült. Precizitásról árulkodott. A színvilága sötét volt, nyomasztó. Éva az ajkát jobbra-balra vonogatva figyelte a rajzot, miközben az ujjai között folyamatosan egy tollat forgatott. Úgy döntött, majd csak akkor elemzi ki részletesebben, mikor már Reni elment.

- Nem nagyon jut dűlőre velem, igaz?

Reni kérdésére Éva felpillantott, tekintete találkozott a lányéval. - Miből gondolod, hogy nem jutok?

- Csak sejtem - vonta meg a vállát Reni, majd egy pillanatra ismét az ablak felé fordult. Nem maradt ott a tekintete, ahogy beszélni kezdett, egyből Évára nézett. - A második felvonás egy házibulin történt. Én akkor meglepődtem, pedig nincs ebben semmi különleges. Az ilyen eseményeknek mindig van folytatása. - Egy pillanatra elhallgatott, újra a kilátásba révedt, arcizmai megfeszültek, orrlyukai kitágultak. Egyre meredtebben nézett, mintha valami egészen félelmetes kép tárulna elé. Éva is kipillantott az ablakon, de nem látott semmi különöset. - Mindig, igaz? - Reni kérdése kétségbeesettnek hangzott. Éva értetlenül nézett rá.

- Folytasd kérlek, így nem tudom, hogy mire gondolsz.

A lány visszapillantott, röviden biccentett. A félelem teljesen eltűnt az arcáról. - Tehát egy házibuliba készültünk. Hárman mentünk. Mondtam már, hogy a hármas szerencsés szám?