2012. október

– Oh, tényleg, emlékszel még Kittire? – dobta fel a témát Ildi. Lászlóval kettesben voltak a tanáriban. Hazafele készültek.

– Milyen Kittire? – kérdezte László közönyösen

– Jónás Kitti, rég járt ide, valamikor '99 körül végzett a Feri osztályában, de elég emlékezetes volt. Sorra szedte a szaktanárikat, mert nem jött ki a színező rendesen a hajából, vagy nem megfelelően öltözött. Azzal a kis bajkeverővel barátkozott, aki az első osztályomba járt.

Ildi háttal állt a Lászlónak, miközben az asztalán próbált rendet rakni, ezért nem látta, hogy László felfigyelt már a lány vezetéknevénél, aztán csak állt, nézett felé, hallgatta, ahogy csacsog, és közben komoly erőfeszítésébe került, hogy ne kiabáljon rá, bökje már ki végre mi van Kittivel.

– Igen, így már rémlik – jegyezte meg nyugodt, kedves hangon, miközben ökölberándult a keze.

– Ugye? Tudtam, hogy feledhetetlen! – pillantott hátra Ildi mosolyogva. – Szóval múltkor találkoztam vele. Beugrottam egy kis sörözőbe, hogy vegyek valami üdítőt, pont elment előttem a busz, eleredt az eső, érted! – nevetgélt hozzá szórakozottan. László a hajába túrt, keze megremegett. Az asztal szélébe kapaszkodott, erősen megmarkolta. Az ajkát összeszorította, és felvont szemöldökkel, halvány mosollyal az arcán hallgatta Ildit. – Na, szóval lementem, és ki volt a csapos? Kitti! Nagyjából ugyanúgy néz ki, mint kamaszként, színes a haja, igaz sokkal rövidebb, mint volt, meg fura ruhákat hord...

– És, merre is volt ez a hely? – vágott közbe a kelleténél sokkal negédesebb stílusban.

– Öhm, a százötös vonalán. Valahol a Fiastyúk és a Béke utca találkozásánál. Miért? Te is kíváncsi lennél rá? – sandított hátra mosolyogva.

– Áh, nem, csak megkérdeztem – legyintett. Vett egy mély levegőt, elengedte az asztalt, és tovább folytatta a pakolást.

– Szóval, beszélgettem vele, azt mondta, szereti a munkáját, albérletben lakik valahol a környéken.

– Aha, hát az nagyon jó. – László gépiesen válaszolt, már nem igazán figyelt Ildire.

– Aztán kérdeztem, hogy Renivel tartja-e még a kapcsolatot, mert ugye mégis kíváncsi az ember, mi lett vele, hogy alakult a sorsa, ilyenek – csacsogott tovább, miközben a táskája zipzárjával kínlódott, így ismét nem látta, ahogy László megáll, és lassan felé fordul, majd lélegzetvisszafojtva várja, hogy végre megtudja, mi hangzott el. – Azt mondta, már rég nem, szóval róla nem tudtam meg sokat. Nagyjából az év végéig találkozgattak, aztán ennyi. Persze várható volt, mert ha belegondolsz...

– Hát igen, ezek a dolgok így mennek – hebegte László, miközben már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy amint hazaér, azonnal elindul megkeresni azt a csehót.

Azt persze addig is sejtette, hogy Reni valószínűleg találkozgatott Kittivel, miután iskolát váltott, hisz tisztában volt vele, hogy Reni tőle szerezte a füvet, és nem tartotta valószínűnek, hogy azonnal talált egy másik dílert. Most viszont Ildi is megerősítette a feltételezését. Ha Renivel több mint fél évig még összejártak, akkor biztos, hogy tudja, hova került a lány. Talán ismeri Reni egy-két akkori haverját is. Aznap délután úgy tervezte, amint Ildi eltűnik, ő lemegy szétszedni azt az asztalt, de most jobb ötlete támadt. Úgy döntött, itt az ideje, hogy megigyon egy sört.

Viszonylag könnyen megtalálta a helyet. Egy múlt századi épület alagsorában rendezték be a kocsmát, mintha ottfelejtették volna a házat, körülötte sorakoztak a panelek. A naplemente vörösre festette az épület oldalát, az utcán pörögve sodródtak a megsárgult falevelek. László megállt az épület előtt, bevágta az autó ajtaját, a villamos csörömpölve húzott el a Béke utcán. László lesétált a meredek lépcsőn, a sötét sörözőben épp szemben helyezkedett el a pult. Kitti amint meglátta, a magasba szökött a szemöldöke, arca kivirult, ugyanaz a bohém vigyor jelent meg rajta, ami középiskolásként is jellemezte.

– Nahát, Lacibá! Mi járatban erre? – harsogta.

– Kitti! Ki hitte volna! – öltötte magára a meglepettség álarcát.

– Ez hihetetlen, múltkor meg Ildi néni járt nálam. Adhatok valamit?

– Egy sört mondjuk csapolhatsz. – László leült egy bárszékre, miközben nem bírta levenni a szemét a lányról. Alig akarta elhinni, hogy csak így előkerült a semmiből. Ildi már másodjára segítette ki.

– És mi van Lacibával? – kérdezte, miközben elöblített egy korsót.

– Hagyd ezt a faszságot, nem vagy te már olyan kislány! Meghívhatlak egy whiskyre?

Kitti egy pillanatra megállt, és csak nézett a férfira, majd kitört belőle a nevetés. – Ez nagyon jó! Először kezdem magát bírni!

– Örömmel hallom! Akkor iszunk?

Kitti még harsányabban kacagott. Az órájára nézett. – Igazából tíz perc múlva jön a váltásom...

László tekintete megkeményedett. Bassza meg – gondolta. Annyi idő alatt biztos volt benne, hogy semmit nem tud kihúzni belőle.

– ...sz'al ja, miért ne? Utána már hosszú az este – nyávogta.

Lászlónak csak a szája sarka rezdült. Igyekezett elrejteni azt a hatalmas megkönnyebbülést, amit érzett. Kitti nekiállt a sörcsapolásnak, majd kitöltötte a whiskyket, miközben a maga élénk stílusában tovább kérdezősködött.

– Na, meséljen akkor már, hogy mennek a dolgok a suliban? Én vagy tizenkét éve nem hallottam szinte senkiről semmit.

– Hogy-hogy? Osztálytalálkozótok nem volt?

– Biztos volt – vonta meg a vállát Kitti.

– Miért nem mentél?

– Minek menjek? Hogy mindenki elmondja milyen rohadt gazdag lett? Nem bírtam azt a pózer társaságot. De hát maga tudja milyen hely az!

– Hagyd már ezt a magázást a picsába!

Kitti ismét felnevetett. – Kurva nagy arc vagy, nem hittem volna! Hogy nem derült ki ez akkoriban?

– Mert kis csitri voltál – kacsintott László.

Kitti átnyújtotta a whiskyt. Elgondolkodva felemelte saját poharát. Nézte Lászlót, mint aki nem hiszi el, amit lát. Az ujja köré tekerte egy türkiz tincsét, majd lassan engedte lecsavarodni. Ajkába harapott, élénkpiros színárnyalatot hagyva maga után. Mélyet sóhajtott. – Akkor egészségünkre!

László csak arra a rövid időre engedte el a szemkontaktust, amíg lehúzta a whiskyét. Utána tovább meredt Kitti szemébe, aki egyre jobban kipirult, száját résnyire nyitotta, majd, mint aki végre észrevette magát, elkapta a tekintetét, és letépte a pénztárgépről a blokkot, előrecsúsztatta a pulton. László úgy nyúlt érte, hogy teljesen véletlenül épp hozzáérjen a vékony ujjakhoz. Kitti újra a szemébe nézett. Finoman megnyalta az ajkát. Egy rövid pillanatig tartott az egész, aztán ismét elnevette magát.

– Ilyen nincs!

– Dehogy nincs! – vigyorgott rá László, majd átnyújtott egy kétezrest.

Kitti kinyitotta a kasszát, elkezdte számolni a visszajárót, de László leállította. – Hagyd csak! Szervíz díj.

Kitti mosolyogva megrázta a fejét. – Igen gáláns! – Felpillantott az alagsori ablakra, egész kivirult attól, amit látott. – Itt is van a váltásom! Leszámolok neki, és szabad vagyok. Kijössz velem cigizni?

– Akkor már senkivel sem tartod a kapcsolatot? – hozta vissza a témát fél óra múlva László. Addigra már ráborult a sötétség a városra, az autók lámpái ragyogtak, a forgalom zaja egységes morajlásba mosódott össze. Az épület oldalából kiugró vékony peremen ültek egy-egy üveg sörrel a kezükben.

– Áh, nem igazán. – rázta meg finoman a fejét Kitti.

– Pedig voltak ott barátnőid. Eleinte sokat lógtál például azzal a DÖK-ös csajjal.

– Eh! – Kittiből élesen csattant ki az idétlen nevetés. – A pasitolvaj Emesére gondolsz? Miután hátba szúrt, már nem voltunk olyan jóban.

A férfi elmosolyodott. Hát ezen vesztek össze. Meg sem lepődött. Emese szexuális étvágyát már jól ismerte.

– Volt egy másik is, nem?

– Kamu Reni? Vele összefutottunk egy ideig, de lekoptattam.

László megnyalta az ajkát Reni neve hallatán, alig bírta visszafogni magát, egyre közelebb ért a célhoz. – Ő miért is ment el?

– Azt mondta, rosszul volt ettől a környezettől. Mondjuk – vigyorodott el –, nem csodálom, ki nem!

– És hova ment aztán? – Tudta, hogy sok lesz a kérdés, de nem bírta tovább húzni az időt.

– A Németh Lászlóba – vont vállat.

László egy pillanatra elrévedt, érezte, ahogy lüktet a nyakán az ütőér. Ezzel már sokkal beljebb volt, de úgy gondolta, megpróbál tovább menni. – Akkor gondolom ott új barátokat szerzett.

– Ja! – bólintott Kitti. – Úgy tűnt, a kamukról is leszokott, nem tudom mi ütött belé. Tök fura lett, azért is koccoltattam le. Tényleg! – csapott a homlokára. – Még össze is futottam vele, mikor már negyedikbe járt. Volt valami pasija is.

– Te jóban voltál ezekkel a barátokkal? Ismersz közülük bárkit?

– Nem, nem beszéltem a haverjaival soha. – Kitti hunyorogva felé fordult. A lábával ide-oda söprögette a földet, oldalra biccentette a fejét.

– Akkor semmi mást nem tudsz róla? – sóhajtott fel egy kissé csalódottan. Persze, ez is sokkal több volt, mint a semmi.

– Nem, miért? Felkeresitek az összes régi diákot? – vihogott Kitti.

– Csak eszembe jutott. Eléggé felkavarta az állóvizet akkoriban – vonta meg a vállát, majd beleivott a sörébe, mintha tényleg puszta nosztalgiából rendezte volna meg ezt a kihallgatást.

– Ja, azért voltak jó pillanatai!

Nekem mondod? – gondolta László. – Van kedved tépni?

Kitti majdnem visszaköpte a sörét. Köhögésben tört ki, majd hirtelen felnézett. – Hogy mi?

– Ha gondolod, felugorhatunk hozzám.

– Végig utáltalak, erre most kiderül, hogy te voltál az egyetlen jó arc abban a nyomasztó környezetben? Mindjárt beszarok!

– A látszat néha csal.

– Úgy tűnik. – Kitti a szemébe nézett. Hosszú másodpercekig meredtek így egymásra, majd László lassan közelebb hajolt, hogy megcsókolja.

Kitti azonban gyorsabb volt. László tarkójára tapasztotta tenyerét. Hevesen magához húzta, és vadul csókolta, az ajkait harapdálta. László egy pillanatra eltávolodott, csak hogy elrugaszkodjon a faltól. Magához húzta Kittit, akit nem kellett noszogatni, a lány a csípőjét egyre erősebben és erősebben nyomta Lászlóhoz, hogy érezze a férfi növekvő izgalmát.

László a lány fenekét markolta. Egyáltalán nem volt ellenére ez az este. Egyrészt, így Kitti biztos elfelejti, mennyire meglepően sokat kérdezgetett tőle Reniről, másrészt, hiába festett ugyanúgy a csaj még most is, mint egy szakadt punk, igazán jó nő volt. Az arca már-már kislányos, a vonalai borzasztóan finomak, kecsesek.

– Az igen! – vihogott Kitti.

– Na, gyere akkor! – markolta meg László ismét a fenekét, miközben erősen magához húzta egy újabb pillanatra.

A Golfból kiszállva sietősen rohantak fel a harmadik emeletre. Bent a lakásban Kitti azonnal Lászlóra vetette magát. Vadul szedte le róla a ruhadarabokat, úgy tűnt szeret irányítani. László fantáziáját beindította. Nagyon vágyott rá, hogy letörje az önbizalmát, úgy nyomja maga alá, hogy lássa elszállni a szeméből a határozottságot.

Finoman a falhoz szorította Kittit, úgy, hogy ne tudjon szabadulni, de még ne érezze igazán az erőfölényt. A lány hajába túrt. Ujjait összecsukta a színes tincseken. Erősen ökölbe szorította a kezét. Mélyet sóhajtott. Megjelent előtte, ahogy a hajánál fogva a földre rántja a lányt. Szinte látta, ahogy Kittin úrrá lesz a kétségbeesés, próbál valahogy kimászni alóla, de ő visszaszorítja. Kinyitotta a szemét. Kitti egyik lába a derekára fonódott, a lány a nyakát csókolgatta. László lassan szétnyitotta az ujjait, így a színes tincsek lecsavarodtak róla. Úgy döntött, megkeféli gyorsan. Attól félt, ha sokáig húzzák az időt, nem fogja kibírni, és tényleg a földre nyomja.

Hirtelen mozdulattal felkapta. Kitti sikkantott egyet, majd vihogásban tört ki. László bevitte a hálószobába, és az ágyra dobta. Azonnal beléhatolt. Kittinek egy pillanatra a lélegzete is elakadt. A szemét szorosan összezárta.

László látta rajta a fájdalmat, amitől hatalmas sóhaj tört ki belőle. Végigfuttatta ajkát a lány nyakán. Finoman beleharapott, a lány karját simította, haladt egészen a csuklójáig. Kitti megpróbált kimászni alóla, felül akart kerekedni, de László visszanyomta. A lány nevetett, újra megpróbált felülre jutni, de László ismét visszanyomta.

– Ne már! – mondta Kitti még mindig vidám hangon, de látni lehetett a tekintetében bujkáló kétséget. László ismét a színes tincsek közé fúrta ujjait, erősen megmarkolta. Kitti arcáról lassanként leolvadt a mosoly. A saját csuklójára pillantott, amit az ágyhoz szorított László hatalmas keze. Visszanézett a férfi szemébe. Nyelt egy nagyot, majd megpróbált kimászni alóla. László elégedetten elvigyorodott. Elengedte Kitti csuklóját, az oldalára dőlt, magához húzta a lányt egy heves csók kedvéért. Kitti átkarolta László nyakát. Mikor újra a szemébe nézett, ugyanolyan vidámnak tűnt, mint azelőtt. Most már a szeme is mosolygott, ismét kuncogni kezdett.

László folyamatosan úgy érezte, mintha valami nagyon törékeny játékkal játszana. Minden pillanatban őrjítően vágyott rá, hogy keményen megragadja, megtépje, lenyomja, de nem tehette. Emese jutott eszébe, mennyire élvezte a vele töltött időt. Volt benne valami igazán megragadó. Mint a tökéletesen passzoló kirakódarabok. Emesével nem kellett vigyázni. Pedig nem lett volna szabad épp vele erőszakoskodnia, nagyon rosszul is elsülhetett volna, de jó vége lett, őrjítően jó.

Kittit nézte, ahogy átszellemülten lovagolt rajta. Annyira vágyott már egy igazán kielégítő szexre. Talán ha elmegy Reni volt iskolájába, talál valamit. Miközben ismét Renire gondolt, Kitti egyre gyorsabban ugrált a farkán. László a lány apró, ringó mellére pillantott, közben szinte érezte Reni hasonló méretű keblét a tenyerében. Egy pillanatra eljutott hozzá Kitti zihálása, ahogy elért a csúcsig. Egészen vékony, kislányos hang tört ki belőle, amitől László nem tudta visszafogni magát, Kittibe élvezett.

A lány lihegve mellédőlt az ágyon.

– Ez aztán – préselte ki nehezen –, igazán kellemes találkozás volt. Kellemesebb, mint a pótvizsgán.

– Pedig ha akkor is ezt a tételt húztad volna! – vigyorgott rá László.

– Már én is bánom, hogy nem ebből feleltem.

Bingó – gondolta László –, háromból három!