2012. október

Reni az asztalánál ült, csak a kislámpája, és az utcai világítás árasztottak némi fényt a szobában. A háttérben halkan szólt a zene. „Welcome to the jungle..." – hangzott el a számára ismerős szöveg. Reni elmosolyodott. Kösz a meghívást, de igazán kint hagyhattál volna.

Egy festékszórón próbált fejet cserélni, hogy csökkentse a hangot. Így nagyobb sugárban, gyengébben szórta a festéket, de ha elég közel tartotta a felülethez, lehetett vele dolgozni.
Pirossal összefirkált OSB lap állt a hatalmas az ablakokhoz támasztva. Vett egyet az OBI-abn, hogy ezen próbálja ki az eredményt. Ahogy elkészült a festékszóróval, még egy kicsit vizsgálgatta, jól illeszkedik-e a teteje. Próbálta mozgatni, de mikor meggyőződött róla, hogy sikeresen rögzítette, felállt, és ismét ráfújt a lapra. Közelről könnyen kezelhető volt a szórása, megfelelően fogott, és egyáltalán nem lehetett hallani.

Tökéletes!

Hátrébb állt, hogy úgy is lássa, hogy sikerült. Az állát fogva, hunyorogva vizsgálta az eredményt. – Jó lesz ez, nagyon jó lesz – állapította meg.

Hátat fordított a lapoknak, magára szerelt egy nagy katonai övtáskát. Lassan éjfélt ütött az óra. Reni vett még egy nagy levegőt, és kilépett az ajtón.

Egy pillanatra felötlött benne, vajon László lesz-e olyan hülye, hogy feljelentést tegyen, de azonnal elhessegette a gondolatot. Hamar rá fog érezni ennek a játéknak az ízére, talán hamarabb, mint a sajátjára. Ettől függetlenül fontosnak érezte, hogy minél kevésbé legyen felismerhető.

Fekete bakancsban, kopogott, szintén sötét színű katonai nadrágban, és fekete bő garbó pulóverben indult útnak. Így abban bízott, talán nem lesz feltűnő az alakja, és ha akadnak szemtanúk, azt se tudják majd megmondani, hogy férfit, vagy nőt láttak.

Bevágta magát a Land Roverbe. Szerette ezt a kocsit, ha nem készen kapta volna, mint szolgálati autót, akkor is ilyet vett volna magának. Szépen dorombolt a motor, elindult, aztán suhant a néptelen utcán.

Azon a környéken a közvilágítás is gyengébb volt, Reni jól ismerte a terepet, hisz ő maga is Angyalföldön nőtt fel. Ahogy bekanyarodott az utcába, egy pillanatra összeszorult a gyomra. Soha nem volt erre semmi dolga, maximum ha keresztülsétáltak a házak előtt Kittivel és Emesével. Most mégis annyira gyomorba vágta a gondolat, hogy László napi szinten erre jár.

Miután leparkolt a ház mögött, egy rövid ideig csak ült az autóban, hogy még egyszer felkészüljön az estére. Aznap márt járt erre, délután egy rágót nyomott a főbejárat zárjába, ami ha minden jól megy, még most is ott van. A szél felerősödött, susogtak a sötét lombú fák. Reni az órájára pillantott, még csak tíz perce múlt éjfél. Vett még egy mély levegőt, és kiszállt a kocsiból.

Óvatosan mozdította meg az ajtót, ami engedelmesen kinyílt. Belépett a sötét épületbe. A fejére húzott egy símaszkot, majd halkan elindult a lépcső irányába. Vakon ment fel a harmadik emeletre. Háromszor is megbotlott útközben. Ilyenkor feszülten várt, kémlelte a hangokat, de semmit nem érzékelt. Sietett tovább.

A harminchatos ajtó előtt egy kis ledes lámpát szedett elő. Szerény fényforrás volt, ami számára éppen elegendőnek bizonyult ebben a feszült éjszakában. Először felmérte az ajtó méretét, majd nekiállt a munkának. Óvatosan követte a festékszóró útját a lámpával. Már a szöveg felénél tartott, amikor zajt hallott.

Lekapcsolta a lámpát. Fülelt. A szemét erőltetve próbált túllátni a vaksötéten. Az egyetlen fényforrás egy lépcsőházablak volt. Halványan világított be rajta egy távoli lámpa, ami most mégis vakítóan fényesnek tűnt.

Reni nem hallott semmi neszt, így folytatta a munkát, felkanyarította az utolsó pár betűt is az ajtóra. Mikor végzett, nem bírt azonnal elindulni, hiába tudta, hogy ez lenne a leghelyesebb megoldás. Végigfuttatta a kis ledes lámpát a művén, és büszkén olvasta össze a vörös betűket. Ez a tiéd – gondolta –, az én ajándékom!

Alig bírt magával, hogy ne törjön ki nevetésben, az elégedett boldogság úgy ingerelte a torkát, akár egy heves köhögés. Utoljára tizenöt évesen érzett hasonlót, mintha egy csínyt követett volna el. Mégis, ez nem egy egyszerű huncutság, hanem egy kő kemény üzenet, egy hadüzenet. Hátat fordított, és óvatosan, mégis tempósan indult lefele a lépcsőn. A mosolyt nem bírta letörölni az arcáról, nem is akarta.

A símaszktól még azelőtt megszabadult, hogy kilépett volna az utcára. Nyugodt léptekkel sétált el a parkolóig, majd bevágta magát a terepjáróba.

Ott már nem fogta vissza magát, a nevetés újra és újra kirobbant belőle. Már nem nyomasztotta a környék, nem ült rajta a borzongást. A saját hatalmát érezte, hogy most végre ő parancsol, ő irányítja a dolgokat. Úgy gondolta, hogy talán ez a vágy, a bosszú vágya, sokkal régebb óta bujkált benne, mint azt eddig hitte. Nem is értette, miért csak most jutott el idáig.

Otthon már azon gondolkodott, mi legyen a következő lépés. Nehéz kérdés volt ez, főleg, mert azt sem tudta igazán, mit akar elérni. Az asztalon heverő diktafonra nézett. Egy felvétel, ennyi lenne? Elég lenne? Valahol mélyen önmagában tudta, hogy egy ilyen hangfile gyakorlatilag semmit sem érne önmagában, de nem akarta elfogadni. Ha beismeri magának, akkor sokkal zavarba ejtőbb kérdésekkel kéne szembenéznie.

A telefonja pittyent, a massenger hangja volt, Ákos írt, hogy találkozni akart vele.

Ákos biztos azonnal kiszúrná, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. Nem szívesen találkozott most vele, épp elég volt a munkahelyén kerülgetni. Nem akarta neki elmesélni, min megy most keresztül. Nem akarta senkivel sem megosztani. Te jó, ég, hisz még saját magával sem akarta megosztani a gondolatait! Mégis visszaírt, hogy legyen. Úgy érezte, nem rázhatja le folyton.

Az ablakhoz lépett, nézte az utca fényeit. Az eső, mintha nem csak a félelmet most volna le. Azon elmélkedett, vajon mi tartja kordában az embereket igazán. Mi az, ami miatt nem esnek egymás torkának csak úgy? Pusztán a törvények ereje kezdett kevés magyarázatnak bizonyulni. Talán minden normális emberben megvan a másik testi épségének, és életének a tisztelete. Mint egy burok, úgy uralkodhat az ösztönök felett.

A kémia óra jutott eszébe. Egy alapozó tárgy volt. Az erős savakat nem mindegy milyen edényben tartják, mert kioldhatja a rossz csomagolást. Vajon van olyan csomagolás, ami esővízben oldódik?