2012. szeptember

A szír származású férfi egy cellában várakozott, amíg folyt a határőrök kitüntetése. A díszudvaron rendezték meg a szertartást. Egy hete történt, hogy a Kémelhárítás a franciáktól kapott egy kódolt üzenetet, miszerint egy szír származású francia férfi Szerbiánál akarja majd elhagyni a határt, hogy a szélsőségesekhez csatlakozzon. Ez a szervezet nem rég alakult, már több terrorcselekményt is elkövettek, de még nem voltak jelentősen sokan, viszont aggasztó tempóban kezdtek az interneten szimpatizánsokat keresni maguknak, ráadásul egyre népszerűbbé váltak. Már a nyilvánosság is egyre többet hallott az ISIS-ről. Európa és Amerika kémelhárítói és terrorelhárítói különös figyelmet szenteltek nekik, és igyekeztek megakadályozni a csatlakozókat.
A franciák segítségével hamar megtalálták a férfit, és követték a határig, hogy a legutolsó pillanatban beavatkozzanak, így addig is meg tudták figyelni, kikkel lép kapcsolatba.
Egy nagyobb alakulatot rendeltek a határra, Reni szervezte meg a csapatot, és jelölte ki az élükre a tizedest, akik végül a helyszínre vonultak.

De a két határőr simán fel tudta tartóztatni a férfit, minden nehézség nélkül, ezért tartották ezt a kitüntető ceremóniát.

Több díszsort alakítottak ki, a saját százada képviselete élén Reni állt. Nem messze tőlük a fejlesztő mérnökök is megjelentek ugyanilyen rendezetten, az alkalomhoz illő katonai öltözetben. A kitüntetést az altábornagy adta át a két határőrnek, akiknek az arcán látszott, még soha nem voltak ennyire büszkék magukra.

Miután ünnepélyesen a kabátjukra tűzték az elismerő jelvényt, még egy oklevelet is kaptak, amiben megköszönték áldozatos munkájukat.

Ezután az egész díszezred tisztelgett a bátor katonák előtt, majd zenei kíséret mellett, rendezetten, egymás után levonultak az udvarról, vissza mindenki a helyére.
Jó két órájukba került a katonai zenekar nyitó és záró harsogásával, és a formális vonulásokkal, de végre visszatérhettek a munkához.

Haraszti őrmestert választották ennek a kémnek a kihallgatására, mivel kiválóan beszélt franciául. A kihallgató egyik fala egyoldalú tükörrel volt felszerelve, így egy irányító szobából a többiek mindent láttak. Haraszti egy nehezen észrevehető kisméretű rádiós fülhallgatót kapott, amihez a belső zsebében volt egy távirányító, hangerő szabályozó gombokkal. Az asztalban egy térmikrofon helyeztek el. Egy vékony műanyag lap fedte, a bútorral megegyező színű festéssel. Bár Reni is beszélt franciául, a nyelvtudása nem volt elég biztos egy ilyen kihallgatás lefolytatásához, márpedig itt a magabiztosság a legfontosabb.

– Hova szeretett volna menni? – kezdte az őrmester határozottan.

– Az apámhoz Szíriába. Haldoklik szegény. – Remegett a hangja, a szeme csillogott, mint akit a sírás kerülget. Őszintén adta elő a családjáért aggódó férfit, Reniék azonban már eleget tudtak róla.

– Hogy értesült erről?

– E-mailben.

Haraszti felállt, és egy polcos szekrényhez sétált. Négy órával ezelőtt az esemény előtt rakták be a bútort, ide helyeztek el minden olyan bizonyítékot, amire szükség lehetett. Haraszti levett egy vastag, kötözős mappát, majd visszasétált az asztalhoz. Lassan kezdte kibogozni, közben összevont szemöldökkel meredt a szír franciára.

– Ez egy gyűjtemény az összes üzenet kinyomtatva, amit az utóbbi fél évben fogadott, vagy küldött. – Haraszti hangja tárgyilagosan szólt. Az elfogott férfi szeme elkerekedett, még a száját is eltátotta. – Nem érdemes nekünk hazudnia, mert már régóta figyeljük magát, a francia kémelhárítással együtt.

– Én tényleg nem terveztem semmi rosszat, csak haza akartam menni, csak érdekelt, mi van otthon. – Jól hallhatóan zavarba jött, a körmét kezdte piszkálni.

– Milyen kapcsolatban van az Iszlám állammal?

– Semmilyen, én nem ismerem őket, én csak olvasgattam.

Reni közben beosztottjai, és egy bögre tea társaságában hallgatta a kikérdezést. Lenyomta a mikrofon gombját.

– Kérdezze meg, milyen kapcsolata van Abdul Hasszimmal!

Haraszti próbált koncentrálni az utasításra, de nem hallotta, túl halk volt az üzenet.
A zakójába nyúlt, hogy felvegye a hangerőt. A tekintetén látszódott, hogy elbizonytalanodott. Ez volt élete első kémkihallgatása. A szír francia is észrevehette, hogy valami nem stimmel, mert a homlokát ráncolva nézett rá.

– Ismétlést kérek! – Franciául válaszolt felettesének, nem akarta, hogy kiderüljön, kívülről figyelik, és irányítják a beszélgetést.

– Nincs semmi kapcsolatom az Iszlám állammal!

Reni ismét lenyomta a gombot.

– Kérdezze meg, mi... – Félbe kellett hagyni a mondatot.

Haraszti túl hangosra vette a mikrofont, ami szörnyű sípoló hangot adott ki. A férfi fájdalmasan a füléhez kapott, és egyből kirántotta a szerkezetet. A szír francia hátrahőkölt, értetlenül figyelte a történéseket.

– Menjenek be! – utasította az őröket Reni, akik egyből a kihallgatóba rohantak, és megbilincselték a kémet.

Reni maga ment az őrök után.

– A kihallgatását később tudjuk csak folytatni, addig a cellájában kell várakoznia! – Próbálta minél tisztább kiejtéssel közölni a tényállást, és csak reménykedni tudott, hogy nem követett el nyelvtani hibát. Ezután a kihallgatóhoz fordult, aki még mindig fájdalmas arcot vágott.

– Őrmester! Legyen szíves, fáradjon velem!

Haraszti a szemét forgatta, de egy szót sem szólt. Azonnal követte Renit a „lebaszó szobába". Ez egy kisméretű helységet takart, amit a katonaságon belüli szemtől szembeni tárgyalásoknál alkalmaztak. A falak és az ajtó teljesen hangszigetelve voltak, ablakot nem építettek a helységbe.

Reni tudta, hogy Haraszti pulzusa jelenleg az egekben lehet, és ezzel teljesen elégedett volt. Ismerte a róla keringő pletykákat, hogy baszatlan picsának hívják a háta mögött. Maga is észrevette, hogy mindenki elhallgat, ha ő megjelenik. Szerette ezt a légkört, igazán élvezte az irányítást, és a tekintélyt. Volt is benne munkája bőven, többek között az olyan fejmosások útján sikerült ezt a presztízst kivívnia, mint amire éppen készült.

Beléptek a megbeszélőbe, Reni felkapcsolta a villanyt, a szoba megtelt fénnyel, a kopott zöld falak még ridegebbé varázsolták a helyet.

Reni keresztbefonta a karját, Haraszti szemébe nézett, úgy tűnt, az őrmester már mindenre felkészült, Reni látta, ahogy mély levegőt vesz, majd visszamered rá, állja a tekintetét. – Katona, tudja mit követett el? – Reni nem emelte fel a hangját, de a szavai így is keményen szóltak.

– Elnézést szeretnék kérni asszonyom – jelentette ki Haraszti monoton hangon.

– Mi itt nem hajtunk végre kínzásokat. Nem verjük ki a foglyokból az igazságot. Egyetlen fegyverünk van, az, ha elhitetjük velük, hogy ez itt egy nagyon magasan szervezett egység, ami mindent tud róluk, és mindent kézben tart. Elhiszik, hogy csak azért juthattak el addig, amíg eljutottak, mert mi nem akartuk őket előbb elkapni. És ha ezt elhiszik, akkor azt is elhiszik, hogy már rég tudjuk, mit mikor csinálnak, azt is, mikor járnak szarni, ismerjük az összes összeköttetésüket, még az utcai telefonokat is lehallgatjuk, és ezért ő is inkább magától elmondja a történetet, mert úgy kisebb büntetésre számíthat. – Reni továbbra is figyelte az előtte álló Harasztit, aki meg sem rebbent. Egyenesen állt, a nyakán az inak megfeszülve.

– Igen asszonyom!

– De mi igazából nem tudunk ennyi mindent, remélem, ezzel tisztában van! Nekünk szükségünk van egy minél részletesebb vallomásra.

– Igen asszonyom!

Reni kissé összehúzta a szemét, a hangját halkabbra fogta. – Maga szerint elhinné bárki egy olyan szervezetről, aminek egy fülhallgató beállítása is gondot okoz, amivel, mellesleg az öreganyám is boldogul, hogy mindent tud, mindent kézben tart?

Haraszti egy nagyot nyelt, akárhogy próbálta tartani magát, látni lehetett, ahogy a feje egyre jobban vörösödik. – Nem asszonyom!

– Akkor a jövőben, a baki parádék százalékos mennyiségét szorítsa nullára, vagy hamar vissza lesz fokozva! – emelte fel ismét a hangját.

– Igen asszonyom!

– Elmehet! – kiáltotta Reni.

– Köszönöm asszonyom! – Haraszti keze enyhén remegett, amikor a kilincsért nyúlt, kiviharzott a megbeszélőből.

Reni egy pillanat múlva szintén elhagyta a szobát, elégedetten sóhajtott. Valóban ideges volt, mikor meghiúsult a szír kihallgatása, de Haraszti leteremtése teljesen megnyugtatta, sőt, feltöltötte. Igazán felemelő élményt nyújtott számára egy ilyen fejmosás, érezte, ahogy lüktet az ereiben a vér, mintha belülről töltötte volna ki az erő.

Átsétált a fejlesztő mérnökök laborjába, a hatalmas terem vakítóan fehérlett. Bár az előírás szerint kötelező volt a fehér köpeny, a mérnökök mégsem viselték. Hangosan nevetgéltek, egymást ugrathatták. Reni megállt a pár fokos lépcső tetején, rövid ideig nézte a fejetlenséget. Jellemző! – gondolta. – Látszik, hogy ki a vezetőjük.

– Hé hadnagy! – harsogta túl a labor zaját.

A megszólításra egy magas, fiatal, izmos férfi fordult hátra az asztalától. Kérdőn nézett rá, valamin nagyon dolgozhatott, amiből kizökkentették. Reni halványan elmosolyodott, odadobta neki a Haraszti által használt fülhallgatót, és a kis hangerő szabályozót. – Nagy a tartomány, finomabb hangolás szükséges! – folytatta.

Ákos elkapta az eszközt, majd halványan megrázta a fejét. Reni egyből megfordult, és otthagyta. Az asztalához érve leült, begépelte a jelszavát, majd elégedetten hátradőlt. Ekkor vette észre, hogy egy új üzenete érkezett, félkövér betűkkel állt a sor tetején. A feladó Haller Éva.