2012. szeptember

László elégedetten hagyta el Éva szobáját. Jól ismerte ezt a történetet. Maguk a szülők keresték meg őt, és azt a vén alkoholista osztályfőnököt, akinek már rég nem kéne dolgoznia. Azt mondták, a lányuk nagyon megváltozott, és nem értik az okát. Elmesélték, hogy milyen nehéz időszakon ment keresztül. Persze Anna nehéz időszakáról László már elég sokat tudott, ezért mert közeledni hozzá. Állításuk alapján most történt a legnagyobb változás a személyiségében. Azt is mondták, hogy már a legszörnyűbb dolgok is felmerültek bennük, például, hogy valaki erőszakoskodott vele, mert ilyeneket olvastak a neten.

Ezután, ő maga javasolta nekik, hogy vigyék el nőgyógyászhoz, mert egy ilyen súlyos gyanút minél gyorsabban ki kell zárni. Nem volt túl sok félni valója, ugyanis semmi olyat nem tett a lánnyal, ami fizikai nyomot hagyna.

Elvigyorodott, eszébe jutott az az este.

Kellemes meleg idő volt. Az erdei tábort nem az ő kényelmére tervezték, mégis elvállalta a kísérő tanár szerepét, mert szívesen volt a lány közelében. Aznap este Ferinek, az osztályfőnöknek azt mondta, lemegy, rendet tesz a diákok között. Biztosak voltak benne, hogy isznak az erdőben. Mivel a vén hülyének már rég keresztben álltak a szemei, belement. Máskülönben nem hagyta volna ilyen könnyen, hisz az elkobzott piákat mind ő tüntette el.

Mikor László beért a fák közé, elindult felfele a legszélső faházhoz. Tudta jól, hogy az ott lakó lányok is lent isznak valahol, vagy a fiúkkal, vagy egy külön csapatot alkotva, és abban is biztos volt, hogy van valaki, aki nem ment velük, mert utálják. A sűrű lombkoronák közé alig szökött be a holdfény, László, ahogy meglátta a faház sötét körvonalát, megnyalta az ajkát. Ugyanazt az izgalmat érezte, amit egykor, hogy ők most csak kettesben lesznek, senki sem fog zavarni.

Benyitott a faházba. A lány az ágyban ült és olvasott.

– Ó! Jó estét! – Anna mosolyogva az ölébe tette a könyvet, az ujját az olvasott oldalon hagyta.

– Hát te egyedül maradtál? – kérdezte kedvesen, mint aki valóban csak emiatt aggódott.

– A többiek elmentek valahova együtt, de én... én inkább olvasok.

– Nem jössz ki velük valami jól, továbbra sem, igaz? – Leült mellé az ágyra, biztatóan, barátságosan nézett rá.

– Nem igazán – sütötte le Anna a szemét, majd szomorú mosollyal az arcán ismét felpillantott. – De nem is érdekel. Jobban zavar, hogy ez a suli sokkal nehezebb, mint az előző.

– Igen? – László hangja reszelősen szólt, szemöldöke a magasba szaladt, ajkát ismét megnyalta, szája sarka felfelé mozdult. – Már rég nem olyan heves, mint év elején volt – gondolta.

– Ha lenne egy módja, hogy valahogy jobban tudjam – folytatta Anna, tekintete a semmibe révedt, miközben a szabadon maradt kezével is gesztikulált. – Nem is tudom, valami... – Elhallgatott, és a combjára nézett, amin László keze nyugodott. Maga mellé rakta a könyvet, és óvatosan kivette a lapok közül az ujját. Lassan oldalra nézett. Találkozott a tekintetük. László meredten nézte, Anna tekintetéből az értetlenség tükröződött, és az enyhe félelem. A férfi átkarolta, lejjebb húzta az ágyon, maga alá gyűrte. Benyúlt a pólója alá, megragadta a mellét. Nagyon dús keblei voltak, ahogy azt már sejtette.

– Én tudok egy módot. – Elengedte Anna mellét, benyúlt a pizsama alsójába, és rögtön tovább csúsztatta a kezét lány bugyijába. Ujját a hüvelybe mélyesztette. Anna felszisszent, szemét tágra nyitva nézett vissza, miközben ütemesen kapkodta a levegőt. László egészen közel hajolt hozzá, úgy súgta a szavakat, hogy közben az ajka érintette a lány fülét. – Gondolkozz el rajta! – Kihúzta a kezét Anna bugyijából, majd elengedte, felpattant az ágyról, csak az ajtóban torpant meg. Még egyszer visszapillantott, de a lány ugyanúgy feküdt, mint ahogy otthagyta. Úgy tűnt, nem bír megmozdulni a félelemtől.

Visszatért a házhoz, és egyből beállt a zuhany alá. Lenyalta az ujját, a lány íze, mintha fejbe csapta volna, érezte, ahogy még több vér tódul a farkába. Kezébe vette a faszát, újra és újra felidézte a lány dús keblét, a puha punciját, az illatát, az ízét. Azon gondolkodott, mennyire jó lett volna ott megdugni. Mennyire jó volt, ahogy ott feküdt alatta, mozdulni sem bírt. Telibe lőtte a csempét, aztán lezuhanyozott. Majd megőrült, hogy ennél tovább nem mehetett. Tudta, hogy még egy olyan balhét, mint Renié, nem úszna meg. Úgy tűnt, az egy megismételhetetlen, egyszeri alkalom volt. Egy borzasztóan szerencsés véletlen.

Renihez ugyanúgy viszonyult eleinte, mint Annához. Csak közelebb akart hozzá kerülni, próbálgatta, hogy meddig mehet el, mint tanár. Jól elszórakozott vele. Visszahozta az életet a szürke hétköznapjaiba, színt vitt arra a kiábrándító munkahelyre.

Amikor Reni belépett az ajtón, azon a májusi délutánon, egyből a nyakába zúdította a tananyagot. Ettől ő maga is egy kicsit visszazuhant a realitás talajára.

Amíg Reni írt, ő a háta mögé sétált, hogy megnézze, hogy halad. Abból a szögből különösen vékonynak tűnt, apró csuklója folyamatosan járt. Teljesen őszintén benyelte, hogy neki szüksége van külön foglalkozásokra, különben nem fog boldogulni, tökéletesen megbízott mindenben, ami körülvette, a vadóc megnyilvánulásaihoz képest borzasztóan gyámoltalan volt.

László a padra támaszkodott. Fölötte tornyosult, ahonnan látta a keble vonalát.

– Milyen melle lehet? Azt a rohadt, de jó lenne ha... – Megrázta a fejét, megpróbált beleolvasni abba, amit ír, arra koncentrálni, majd tekintete újra Reni mellére tévedt. – De hát miért ne? Semmi nyomot nem hagy, és ki a fene hinne neki? – Teljesen beindult az ötlettől, a farkát a szék háttámlájához nyomta, amitől egyre bátrabb lett. – Miért ne? Miért ne? Miért ne? – Végül csak megragadta.

Reni azonnal felugrott, úgy nézett rá, mint akit látomások gyötörnek. Látszott, hogy nem képes összerakni a történteket az általa elvárt valósággal. László úgy döntött, egy kicsit még elszórakozik vele, hisz ez még bőven belefér. Magához húzta, beszívta a haja illatát, ismét marokra fogta a mellét, igyekezett kiélvezni minden porcikáját. Közben a lány kétségbeesve próbálta rugdosni. László elvigyorodott a szánalmas kísérleten. Csak még egy pillanat – gondolta, csak még egy, és akkor majd elengedi, mehet, ahova akar.

Nem számított rá, hogy kicsusszan a kezei közül, és idő előtt meglóg. Ott álltak, egymással szemben, ő végignézett Renin, aki kapkodta a levegőt, apró mellei követték a lélegzetét, pislogás nélkül bámult vissza, izmai megfeszültek. László tett felé egy lépést, majd reflexből elkapta a menekülő lányt. Mire észhez tért, Reni már ott bukdácsolt előtte, haladtak az asztal felé, és László életében először úgy érezte, hogy nem teljesen ura önmagának.

Ahogy Reniben mélyesztette az ujját, már tudta, hogy meg kell tennie, ezt nem fogja kibírni, ezt nem lehet kibírni, ilyen hatalmat még soha nem érzett a kezében, azt csinál, amit csak akar.

Miután végzett, Reni a földre rogyott, üres arccal nézett maga elé. Ő elment lemosni magát. Megállt a csapnál, megfogta a farkát. A véres váladék egyszerre volt nyirkos, és ragadós. A szűzhártyája vére! A cél, amit ő szakított át.

Legszívesebben visszament volna még egy menetre, de tudta, hogy ez a történet így is elég veszélyes. Helyette, egy kis hezitálást követően, maszturbálni kezdett. Meglepően könnyen tudott újra elmenni, ráadásul a szűzhártya nyoma, és a történtek emlékei úgysem hagyták volna megnyugodni. Ezután lemosta magát, és visszament, hogy a legutolsó simításokat is elvégezze.

Nem akart tovább erőszakoskodni vele, hisz a jó ég tudta, mit fog ez a lányból kiváltani. Megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat hagyott rajta, akár évekre is börtönbe kerülhetett volna, ha kiderül, ezért csak a fogamzásgátlót etette meg vele. Utána hagyta, hadd szedje össze magát, addig is egy diplomamunkát próbált átnézni, de nem bírt odafigyelni. Újra, és újra Renire tévedt a tekintetet, amire újra és újra belenyilallt az erős vágy. A gondolat, hogy ilyen fantasztikus élménye még soha nem volt.

Mikor Ildi megkereste azzal, hogy Reni mivel vádolta meg, egy kicsit meglepődött. Arra számított, hogy Reni magától is be fogja látni, hogy felesleges ezt bárkinek elmesélnie, úgysem fogja senki sem elhinni. Mire Éva bármire is rájött, már minden bizonyíték eltűnt a lányról.

Azért nem hagyták a szülők szó nélkül az esetet. Az igazgatói irodában fogadták őket hárman, Ildi, László, és az intézményvezető. A bőr ülőgarnitúra, és az ódon könyvgyűjtemény árasztotta hangulat teljes ellentétben állt a levegőben vágható feszültséggel. Reni anyja ugyanúgy ült az igazgatóiban, mint annak idején László előtt, nyakizmai megfeszülve, éles tekintettel, ami, ki tudja, talán a sötétben is világít. Úgy tűnt, mindegy ennek a nőnek, ugyanolyan feszültnek néz ki, ha van rá oka, ha nincs. Reni apján már jobban látszott a feldúltság, a lába folyamatosan járt, bozontos szemöldökét összevonta.

– Tudnak arra bármi észszerű magyarázatot adni, hogy miért nem került kivizsgálásra a lányom állítása? – Öblösen szólt a hangja.

– Mert semmi megalapozottság nem volt mögötte – válaszolt Ildi ridegen, a karjait keresztbefonta maga előtt.

Reni anyja vékony, mégis tekintélyt parancsoló hangja halkan, ennek ellenére élesen szólt: – És ebben honnan volt ilyen biztos? Talán jelen volt a korrepetálás időpontjában? Ha egy kislány felzaklatva megkeresi, maga... – Nem tudta befejezni a mondatot, Ildi a szavába vágott.

– Ez a kislány egy hónappal előtte ugyanígy felzaklatva azzal keresett meg, hogy ellopták a házi feladatát! Remélem, tisztában vannak a rágalom fogalmával!

Ekkor Reni apja egyenesen László szemébe nézett, az orrát felhúzta, ujjait összekulcsolta.

– Gyakran rendez hasonló céllal korrepetálásokat?

László finoman megköszörülte a torkát, állta a férfi tekintetét, nyugodt hangon válaszolt. – Szeretném biztosítani afelől, hogy megértem a feldúltságát, hiszen ez egy kényes téma. Azonban felhívnám a figyelmét arra, hogy ezt a különórát önök kérték tőlem, nem fordítva.

Reni apja keserű nevetésben tört ki. – Furmányos! – Előrébb dőlt, fél kézzel a térdén támaszkodott, a másik lábát előrébb tolta, úgy festett, mint egy ugrásra kész oroszlán.

– Biztosíthatom önöket, hogy semmilyen módon nem zaklattam a lányukat. Eddigi pályafutásom során még soha nem volt precedens hasonló vádakra velem kapcsolatban. – Kezét a magasba emelte, jelezve, hogy nincs titkolnivalója.

– Én pedig arról biztosíthatom önöket – szólt közbe az igazgató halkan. –, hogy mióta én itt dolgozom, lopásra sem volt precedens ebben az intézményben.

Reni anyja arcából kiszaladt a vér, László egy pillanatra megijedt, hogy el is fog ájulni. Reni apja felpattant, megragadta a felesége karját, aki azonnal követte.

– Menjünk innen, mert még véletlenül megfojtom ezt a görényt – dörmögte halkan, utoljára visszanézett. – Köszönjük a tökéletes apátiát!

László ekkor vesztette el a lány nyomát. Egyedül Ildi és az igazgató tudta, hova íratták át. Nem kérdezhette meg őket, hova keveredett Reni, egyszerűen iszonyúan gyanús lett volna, a helyzet pedig így is túl kényes volt. Ilyen nehéz esetekben a bizalom néha egész kis dolgokon is megbillenhet.

László a lépcső tetején megtorpant, és visszapillantott az alagsor irányába, majd a porta fülkében lógó kulcsokra tévedt a tekintete. Igazán jó ötlete támadt.