2012. szeptember

– Itt vagyok, miben segíthetek? – lépett be László az alagsori terembe. Éva feljebb ült a székében. Kezével a középen álló fotel felé intett.

– Kerekes Annáról szeretnék veled beszélgetni. – Határozottan tért a tárgyra. Jól tudta már, hogy kell fellépni vele szemben, hisz volt benne tapasztalata.

– Igen? – dobta le magát. A szemét meresztette, érdeklődést imitálva, miközben áradt belőle a cinizmus.

– Te kísérted el az osztályt Szilvásváradra tavaly év végén?

– Valóban, mi van vele? – Kényelmesebb pozíciót vett fel a székben, bokáját a térdére kapta, gúnyos mosollyal nézett Évára.

– Mi történt ott?

– Nos, nagyokat kirándultunk, volt szalonnasütés is, néhányukat rajtakaptam alkoholfogyasztáson, de biztos, hogy nem csak ők csempésztek italt a táborba.

– A lényegre térj!

– Éspedig?

Éva előredőlt, mélyen László szemébe nézett. – Bántottad azt a kislányt?

– Mondd, akkor most már számíthatok rá, hogy behívsz ide, ha órát tartok egy diáklánynak, aki a páciensed lesz?

– Nem, csak ha nagyon gyanúsan viselkedik a neved hallatára.

Lászlóból kitört a nevetés. – Matekot tanítok, hogy viselkedjen?

Éva nem foglalkozott a lekezelő stílusával. Úgy ültek egymással szemben, mint régi ellenségek.

– Ne bagatellizáld el a dolgokat!

– Sajnálom, hogy ezeknek a lányoknak problémás a kamaszkoruk, egyébként elárulom, még nagyon sok diákunknak nehéz ez az időszak, csak hát nem mindegyiket küldik ide le hozzád, szerencsére. Na, akkor aztán el lennék maradva mindennel!

– Akkor szerinted mi a baja ennek a lánynak?.

– Most költöztek, talán már van egy éve, és nem sikerült túl jól a beilleszkedés, ennyi.

– Érdekes elmélet, de a viselkedésváltozás csak nyáron jelentkezett. – Erős éllel szólt Éva hangja. Felkapott egy tollat, majd pörgetni kezdte az ujjai között, ezzel igyekezve oldani a saját feszültségén.

– Persze, mert akkor teljesen egyedül volt, addig még valami közösség körbevette, ha utálták is, de ott volt. Viszont én ezek után szívesen felajánlanám, hogy cseréljünk helyet, csak attól tartok, nem tudnál megoldani egy kétismeretlenes egyenletet.

– Ugye tudod, hogy itt most elég együttműködőek a szülők?

– Hála az égnek! – csapta össze László a kezét – Ez lenne a természetes, nem?

Válaszára Éva röviden felnevetett, mintha jelezni akarná, hogy beszélgető partnere nem érti a lényeget. – Egy igazságügyi pszichológus véleménye bizonyító erejűnek számít.

– És egy nőgyógyászé?

Éva kezében megállt a toll. A szeme elkerekedett, szóhoz sem jutott, csak nézte Lászlót hitetlenkedve. Nem értette, honnan tudhatja, hogy elvitték a kislányt nőgyógyászhoz? Ráadásul még akkor, mert felmerült bennük is, hogy talán egy osztálytársa, vagy valaki zaklatta. Olvastak róla, hogy ilyesmi áll sokszor a viselkedés változások hátterében.

László vigyora szélesre húzódott, lendületesen felkelt. – Köszönöm a kellemes délutáni csevejt. Legközelebb legalább egy kávéval készülhetnél. – Az ajtóhoz sétált, majd még utoljára visszanézett. A hangja egészen lágyan szólt: – Sok sikert a kislányhoz, remélem, megtalálod a problémaforrását!