1999. május

László számára lassan telt az az egy hét, minden órán nézte a lányt, milyen kecses, milyen formás, lenyűgözte a fiatalsága, és a gyönyörűsége. Vékony volt, egyenesen törékeny, mégis vad, kiszámíthatatlan, mindemellett, kitaszított és egyre magányosabb. Óvatosan figyelte a Kittivel ápolt barátságot is, amiben legnagyobb örömére valami törést látott. A lányok mosolya már nem volt olyan őszinte. Bár nem tudta, pontosan mi történt köztük, vagy Reni és Emese között, de azt tudta, hogy Reni lassanként minden barátját elveszíti, ami kifejezetten az ő malmára hajtotta a vizet. Az osztályában már mindenki utálta a lopás óta, Reni egyedül ült, hátul.

Már csak az a kis hippi Emese állt vele néha szóba, de László úgy gondolta, ő is csak azért, mert semmit sem szeret úgy csinálni, ahogy mások.

Elégedetten látta, hogy már teljesen uralja a lányt. Olyan jegyet kap, amilyet ő akar, megcsinálja, amit ő akar, tökéletesen irányíthatóvá vált.

A szülőkkel történt beszélgetést követő másnap, László odament hozzá, hogy megbeszélje a korrepetálás részleteit.

- Mesélték otthon, hogy a jövő héten konzultálunk?

Reni kedvesen bólintott. - Igen.

- Jó. - László nem bírta visszafogni a vigyorát. - Akkor a huszonkettes teremben várlak majd hetedikén, hatkor, rendben? - Mondandója után élesen Reni szemében nézett. A lány bólogatott, továbbra is derűs maradt, reményteli. Úgy tűnt, ő maga is abban bízik, ez az alkalom végre megállítja a folyamatosan romló jegyeit. László még egyszer végigpásztázta a lányt közelről, aztán adott neki még néhány feladatot, és otthagyta. Keselyűként állt mögötte nap, mint nap.

Eközben egyre érdekesebb, és érdekesebb oldalait fedezte fel Reninek. Egyik délután egy helyettesítés miatt kereste meg a testnevelés tanárt. A gyerekek a szekrényugrást vehették, legalább is, az óriási testnevelési zsámolyokból László erre a következtetésre jutott. A melegítős tanár lelkesnek tűnt, mint aki alig várja, hogy matematika órát tarthasson. Lászlót elküldték egy szakmai rendezvényre, ami pont jól jött, mert így korábban végzett, és egy régi barátja költözésénél is tudott segíteni.

A testnevelés tanár egy kopott, szürke könyvet lapozgatott. - Jó, akkor benne van a megoldó kulcs is... - próbálta nyugtázni a megbeszélteket a testnevelő, de megzavarták.

- Vigyázz! - kiáltott Reni a szőnyegnél lézengőkre. Nekifutásból ráugrott a dobbantóra, nyújtott kézzel lendítette tovább magát a szekrényen, majd egy teljes fordulat után, páros lábbal érkezett. Ahogy fejjel lefelé került, a pólója a nyakáig csúszott, így egy pillanatra láthatóvá vált a csipkés fekete melltartója, és az apró, feszes kis melle vonala.

- Reni, próbálj meg a kiadott feladatnál maradni! - szólt rá a testnevelés tanár. László nem bírta levenni a szemét a lányról. Megbabonázva bámulta a karcsú lábait, ahogy vihogva elsétált. Reni megállt a bordásfalnál, felkapaszkodott, pólója felkúszott az oldalán, a dereka teljesen szabaddá vált.

László visszapillantott a testnevelés tanárra, aki összevont szemöldökkel nézett rá.

- Elég ügyes! - mondta László, mintha csak a szép teljesítmény nyűgözte volna le.

- Az, én tudom, szertornász, nagyon jó mozgása van, de ha mégis kitöri a nyakát, engem vesznek elő - vonta meg a vállát. - Szóval akkor a megjelölt oldalakról lehet szemezgetni, igaz?

- Igen, és még egyszer köszönöm!

- Semmit nem tesz - csapta be a könyvet. - Nagyon szerettem a matekot! - mosolygott elrévedve.

László elégedetten hagyta el a testnevelés termet, örült, hogy ezt is sikerült elintéznie. Már a folyosón sétált, mikor nyílt mögötte a terem ajtaja. Valaki utánaszaladt.

- Tanár úr!

László megtorpant. Jól ismerte a hangot. Hátrafordult, valóban Emese szaladt utána. Hunyorogva nézett rá, vajon mit akarhat tőle? Emese vidám mosollyal futott hozzá.

- El szeretnék kéredzkedni a jövő hét csütörtöki óráról. DÖK-ös csapatépítő program lesz, az osztályfőnökömnek már leadtam az igazolást, de mindenképp szólni akartam a tanáraimnak is - hadarta el egy szuszra. Úgy tűnt, már ettől a jelentéktelen kis futástól is kifulladt.

László ciccegett, elmosolyodott. Lám, ez a lány tényleg azt hiszi, hogy azt csinál, amit akar. Most meg örül magának, hogy ő milyen jó fej, szól külön-külön minden tanárának.

- Persze, hiszen most nagyon fontosnak érzed ezeket a közösségi programokat. Én mégis úgy gondolom, inkább olyan, a jövődet komolyan érintő témákra kellene koncentrálnod, mint az érettségi tárgyak. - Lesajnáló tekintettel meredt Emesére, akinek leolvadt az arcáról a mosoly, helyére kiült a meglepetés. Még a fejét is hátravetette egy kissé. Kioktató hangon válaszolt:

- Egy közösség jogainak védelme, képviselete, szerintem elég komoly dolog. Ha nem tekintjük annak, az mindenki jövőjét érinti.

Lászlót elöntötte a düh, már bánta, hogy nem engedte csak úgy el, nyugodtan megkímélhette volna magát Emesétől. Egészen közel lépett a lányhoz, tenyerével a falnak támaszkodott, majd mélyen a szemébe nézett, egészen halkra vette a hangját.

- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. De ha év végén kinyitod a bizonyítványodat, remélem, nem leszel meglepve.

Emese hátrébb lépett, de a falba ütközött. László szája sarka megrándult. A lány határozott tekintettel pillantott vissza rá, eltökéltség sugárzott belőle, mint akit nem lehet megijeszteni.

- Ha az egész éves teljesítményemet tükrözi majd az eredmény, nem leszek.

- Pazar! Akkor majd meglátjuk, hogyan boldogulsz. - Ellökte magát a faltól, és elsétált. Megkönnyebbült, mikor bármiféle megjegyzés nélkül a lépcsőhöz ért. Magát is meglepte, hogy milyen gyorsan fel tudja húzni Emese. Túl határozott, és túl nagyszájú.

***

A pakolást követően László, és régi barátja egy bárba szaladtak le. Alig voltak páran odabent, a lambériázott falak nyomott hangulatot hagytak maguk után.

László belekortyolt a kávéjába, kellemesen felfrissítette.

- Öregem, én több évet laktam veled, de még mindig nem értem, hogy vagy képes feketén inni a kávét - rázta a fejét régi barátja, miközben cukrot szórt a sajátjába.

- Így legalább kávé íze van - vont vállat, majd fejével intett. - Inkább fejezd be, amit elkezdtél mondani.

- Tehát, miután hazaértünk az orvostól, már kiderült, hogy ünnep van, így mégsem kellett a tabletta.

- Akkor nagy kő esett le, mi?

- Az biztos, Mónika nem szed orvosi készítményeket, mert az szerinte kuruzslás. Így is alig bírtam elrángatni az ügyeletre. Azt terveztem, hogy talán széttöröm, és belekeverem az italába. - Kifújta a cigarettafüstöt, majd beleivott a kávéjába.

László felvonta a szemöldökét - Úgy is hat?

- Mit tudom én, szerinted érdekel? - Vállat vont, a kecskeszakálla szálaival játszott.

László nem válaszolt. Biztos volt benne, hogy egykori kollégáját igenis érdekli, de feleslegesnek érezte ezt megemlíteni. Felkapta a fejét, hunyorogva nézett rá, majd megszólalt:

- És akkor megvan még az eseményutáni?

- Meg - biccentett, miközben a kávét kavargatta.

- Nem akarod eladni?

- Minek az neked? - A kérdés közben egyik szemöldöke a magasba szaladt.

- Mit tudom én - vont vállat László -, bármikor jól jöhet.

Régi barátja kezében egy pillanatra megállt a cigaretta. Homlokát ráncolva nézte Lászlót, majd elvigyorodott. - Egy állat vagy, baszd meg! - rázta a fejét, szórakozottan a cigarettájába szívott.

- Az - bólintott László, miközben azon gondolkozott, tényleg jól jöhet az bármikor. Bármire.

***

László az ablaknál állt, alkarjával a falnak támaszkodott, és az utcát bámulta. Péntek volt, ő már délben elkérte a kulcsot. A kövérkés portás meglepődött a kései óra hallatán, meg is jegyezte: - Ilyen későre tették azt a korrepetálást?

László az ívet írta alá éppen, nem nézett fel, úgy válaszolt, miközben csóválta a fejét. - Valahova elmennek a szülők a gyerekkel, és így tudnak visszaérni.

A portás a szemét forgatta, majd a csípőjére rakta a kezét. - Jól kitalálták ez!

- Azt biztos! Én is odavagyok érte! - tört ki Lászlóból egy kesernyés nevetés.

- Gondolom, gondolom!

László beleivott a kávéjába, nézte a szálló, fehér nyárfa szöszöket, úgy festett, mintha sűrű hóesés kísérné a ragyogó napsütést. Olyan őrült hatalmat érzett a kezében, amit nagyon nehéz kordában tartani. Talán nem is lehet,..., gondolta. Volt már kész feladatsora, úgy tervezte, jól fog szórakozni. Tanulgatnak egy kicsit, alkalma lesz több időt tölteni vele, többet gyönyörködni benne, utána nagy kegyesen engedi javulni a jegyeit, mintha aznap délután csoda történt volna. Jó lesz az.

Majd, mint aki nem ura a saját belső hangjának, befejezte az első gondolatot: ...sőt, talán nem is kell.