1995 tavaszi szemeszter

László megkapta a valószínűség számítás kollokviumot, ezért ismét ő tanította Krisztát. Mikor Kriszta besétált az első órára, egy pillanatra megállt, csak nézett Lászlóra, felhúzta az orrát. László igyekezett semleges maradni. Az ajka halványan megrándult. Állt a tanári asztal előtt, és nézte egykori barátnőjét. Végül elkapta a tekintetét, és végigpásztázta az egész hallgatósereget. Ennyiben maradtak. László minden héten megtartotta az órát, Kriszta minden héten bejárt, és jegyzetelt. Ez így ment egészen a vizsga zh-ig.

Mikor László visszaért a tanszéki szobába, először megtorpant István asztala előtt. Egy vadonatúj gép állt az asztalán. László szemügyre vette a gépházat. Egy domború matricán a Pentium logója hirdette, hogy nem akármilyen géppel áll szemben. A fémborítás túl jó állapotban volt. Úgy tűnt, ez tényleg egy eredeti Pentium, a gyári processzorral.

- Az már valami! - jegyezte meg halkan, magának.

Átsétált a saját asztalához, majd nekiállt a zh-k javításának. Először kikereste Kriszta vizsgáját. Végigolvasta, halkan felnevetett magában. A lába folyamatosan járt, recsegett alatta az öreg tanszéki parketta, közben egy tollat forgatott a kezében. Elégedetten állapította meg, hogy még csak nem is kell túl szigorúnak lennie ahhoz az egyeshez.

Már a sokadik dolgozaton is túl volt, mikor István megérkezett.

- Láttad az új gépet? - kérdezte izgatottan, az arca egészen kipirult, egy dobozt tartott a kezében, válláról szakadt hátizsák lógott.

- Ja - pillantott a törtfehér számítógépre László-, egy Pentium gép, hol szerezted? - Őszinte érdeklődéssel szót a hangja. István valamivel mindig üzletelt, időről-időre feltűntek meglepő holmik a szobában, de ilyen jó számítógépet László még életében nem látott.

- Kölcsön kaptam, kellett a gyors gép. - Válasza közben kiszedett valami lapos kütyüt a dobozból, majd elkezdte a holmit a gépre kötni. Bemászott az asztala melletti szekrénysor mögé, nyögdécselve kúszott a szűk helyen. László közben hátradőlt a székében, úgy figyelte, mit szerencsétlenkedik barátja. - Kihúzom a telefont jó? - szólt István kínlódó hangon a szekrény takarásából.

- Csak tessék, de szabad megkérdeznem, most mit hoztál nekünk? - Semlegesen szólt a hangja, úgy gondolta, bármivel is piszmog István, ezt a gépet már úgysem tudja überelni.

Kérdésére nem kapott azonnal választ, István még valamit ügyködött a szekrény mögött, majd lassan kimászott, négykézláb behátrált az asztala alá, ahonnan megpróbált felállni. Menet közben nagy koppanás kíséretében bevágta a fejét az asztallapba. Lászlóból hangosan kitört a nevetés.

- Hú, a francba! - nyögte István, miközben a fejét fogva felállt a földről. Lászlóra nézett, az arcáról eltűnt a fájdalom, a feje teljesen vörös volt, halványkék szeme ragyogott. Vett egy nagy, színpadias levegőt, majd a lapos eszközre rakta a kezét, és megszólalt: - Ez barátom, egy modem.

- László felvonta a szemöldökét, a vállát halványan megrántotta, miközben az arcán értetlen vigyor terült el. - Milyen modem?

- Internet - sóhajtotta István. - Internet modem.

László kezéből kiesett a toll, ami csattanva zuhant a parkettára, majd gurult tovább a padlón. Feltápászkodott a székéből, lassan odasétált István asztalához, miközben tátott szájjal bámulta a modemet. István elindította a csatlakozást, amitől a dobozból kitörtek a hangos betárcsázó hangok. László Istvánra nézett, barátja ajkán halvány, büszke mosoly bujkált. László óvatosan a derekára rakta a kezét, miközben tekintetével vizsgálta a szerkezetet. A tárcsázó hang olyan volt számára, mint a jövő zenéje.

- Ezt nem mondod! - pillantott vissza Istvánra.

- De! - szélesedett el István vigyora. - Előfizettem a saját lakásomban is, így az összes elméletet letesztelhetjük. De nem ez a lényeg.

- Mégis mi más lehet a lényeg? - tárta szét a karját László, a hangja kissé felcsuklott.

István felemelte a kezét, jelezve, hogy most aztán elmagyarázza, mi is a lényeg. - A hálózaton meg tudsz osztani egy másik géppel bármit. Üzenetet, file-t, képet. Ahogy felraktad, ott megkapják. Tehát van lehetőséged elvileg élő video üzenetet is küldeni. Nyilván nagyon lassú lesz, meg akadozni fog, de van rá lehetőség. - Mondandója közben egészen előredöntötte a fejét, szemüvege az orra hegyére csúszott, a keret mögül nézett Lászlóra.

- Persze - bólintott László őszinte figyelemmel a tekintetében.

- Igazából baromi drága, ha nappal próbálsz felmenni rá, este egész tűrhető, mint a telefon. A dékán azonban azt mondta, a tesztekhez nyugodtan használjuk, szóval itt jön a lényeg! - István élénken gesztikulált mondandójához. Miután az itt szót erősen megnyomta, lehajolt a táskájához, és egy videó kamerát szedett elő.

- Ez is csak kölcsön van, szóval úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére! Készíthetsz vele felvételt kazettára, de rá is tudod csatlakoztatni a gépre, és akkor valós időben látod ott, amit itt veszel. - Elhallgatott, vett egy nagy lélegzetet, a szeme izgatottan csillogott, szája széles mosolyra húzódott. - Még mindig bosszút szeretnél állni Krisztán?

- Ó, már meg is történt! - László fejével az asztalán álló papírhalomra bökött.

- Megbuktattad? Ugyan már! A pótvizsgája úgyis meglesz! - Szokatlanul lekezelően szólt a hangja, mintha teljesen kispályás lépésnek gondolná a buktatást. - Amiről én beszélek, az egy igazi bosszú, ami felér az ő húzásával.

László karba fonta a kezét, az asztalnak dőlt. - Éspedig?

- Itt marad a kamera, bedugva. Ha bejön reklamálni a fogadóórádon, te a türelmét kéred, és felhívsz valami hantával. - István a monitor elé sétált, az egeret rángatva próbálta feloldani a képernyőkímélőt, majd folytatta a mondandóját: - Aztán átdugod az internetet, elindítod ezt a programot. - A gépen mutatta közben, melyik programra gondol. - Na, most figyelj - egyenesedett fel -, ugyanazt a javítási lehetőséget ajánlod fel neki, amit bárki másnak.

László elvigyorodott, megnyalta az ajkát, miközben bólogatott. - Ez nagyon szemét!

- Jó, mi?

Lászlót egyenesen felvillanyozta a gondolat. El se hitte, hogy az ötlet Istvántól ered. - Ezt meg kell csinálni! Ha megtudja, hogy közben te végignézted a produkcióját...

- Nem fog többet lopkodni, az biztos! - bólintott lelkesen.

***

Kriszta másnap, László fogadóórája utolsó pár percében érkezett. László ajtót nyitott, Kriszta fanyar mosollyal állt vele szemben.

- Tanár Úr! - biccentett röviden. Belépett az ajtón, majd megállt István asztala mellett.

- Miben segíthetek? - László igyekezett felvenni Kriszta negédes stílusát. Az asztalának dőlt, tágra nyílt szemmel figyelte volt barátnőjét, mint aki alig várja, hogy megtudja, mi járatban tért be hozzá.

Kriszta megköszörülte a torkát, még szélesebbre húzta cinkus mosolyát. - Szerettem volna jelezni, kételkedem afelől, hogy az én dolgozatom elbírálása korrektül zajlott.

László nehezen tudta visszafogni a vigyorát, keresztbe tette a karját, hümmentett, csak utána válaszolt.

- Sajnálom kedves Kriszta, ha megingott a belém vetett bizalmad, de hadd hívjam fel a figyelmed, hogy a vizsgajegy a megírt zh-t tökéletesen tükrözi. - Mondandója végén kissé előredőlt, majd halkra fogva hozzátette: - Magam is meglepődtem!

Kriszta arcáról leolvadt a mosoly, tekintete erőt, határozottságot tükrözött. - Igazán? És mégis mi volt benne ennyire borzalmas?

László csak nézte, mint aki még sosem látta. Kriszta már egyáltalán nem hasonlított régi önmagára. Még a ruhái is szokatlanok voltak. A férfi végignézett a testhezálló fölsőn, a rövid, szűk szoknyán, a magas sarkú cipőn, majd visszapillantott Kriszta szemébe. Lassan megnyalta az ajkát.

- Nem pontosak a definíciók, hibásak a tételek bizonyításai, rengeteg elírás is van benne. Szeretnéd esetleg megnézni?

Kriszta ismét elmosolyodott, büszkeség áradt belőle. - Ó, igen, nagyon szeretném megnézni!

- Hát tessék! - László elrúgta magát az asztaltól, lehajolt a fiókjához, hogy előhúzza a zh-t. Egész közel sétált Krisztához, megállt vele szemben. Kriszta hátralépett. László átnyújtotta a lapot, amit a lány jóformán kitépett a kezéből, majd élvezettel nézte végig, ahogy Kriszta szemöldöke össze-össze rándul, az arcára lassanként kiül a csalódottság, még egy halk „francba"-t is elkapott. Miközben Krisztát figyelte, a telefonért nyúlt, István otthoni számát tárcsázta.

- Üdvözlöm, Bezseny László vagyok, csak azért telefonálok, hogy értesítsem, hat előtt biztosan nem tudok ma odaérni.

- Indítom netet - válaszolt István vidám hangon.

- Jó, köszönöm! - László letette a kagylót, átdugta a telefon helyére az internetet, majd óvatosan elindította a modemet.

- Mi ez a hang? - kapta fel a fejét Kriszta.

- Csak egy műszer, nem foglalkozz vele - legyintett a kelleténél művibben.

László a számítógép elé sétált, az asztal fölé hajolva, fel-felpillantva az egyre inkább kétségbeeső Krisztára, elindította a programot. Ezután halkan Krisztához sétált, szorosan a háta mögött állt meg.

- Megnézhetnék egy másik dolgozatot? - Kérdése közben megfordult, hátrébb lépett.

A férfi nagyot sóhajtott. - Nem, sajnos nem nézheted meg mások zárthelyiét.

- Pedig én nem hiszem, hogy másokkal is ilyen szigorú voltál.

László közelebb lépett, egyik kezével István asztalára támaszkodott, így Kriszta beszorult közé, és az asztal melletti szekrénysor közé.

- Szomorú, ha így érzel, de csak ezt nézheted át. Tudod, összelopkodhatsz magadnak egy doktorandusz ösztöndíjat, de ezek az eredmények a valóságot tükrözik. - László most már nem színészkedett, cinikusan ejtette el a megjegyzést.

- Ó, szóval ennyire kicsinyes vagy! - Hunyorogva nézett rá, a hangjában megvetés hallatszott.

- A jó hír az, hogy a pótvizsgát is én tartom. - Nem fogta vissza magát, úgy futtatta végig a tekintetét Krisztán, hogy a lány is észrevegye, gondolatban már rég levetkőztette.

Kriszta arca kipirosodott, szemében csillogott a düh. - Jó.

- De! - emelte fel az ujját. - Van itt egy megoldás. - Végigcirógatta Kriszta vállát, a lány a kezére pillantott, majd visszanézett Lászlóra. Tekintete csordultig telt undorral, az orrát felhúzta.

- Mi van? - félrerántotta a vállát.

- Hallottad a pletykákat, nem? - vigyorgott. A kérdés után ismét megnyalta az ajkát.

- Egy gusztustalan szemétláda vagy! - tört ki Krisztából.

László elkapta a lány karját, magához rántotta, a hajába túrt, marokra fogta Kriszta dús, vörös tincseit. Megragadta a derekát, erősen magához húzta, hozzányomta az erekcióját. A füléhez hajolt - Az lehet, de neked nem nagyon van itt más választásod. Kell ez a diploma? Szeretnél doktorira menni? - lehelte, miközben ajka Kriszta fülét érintette. Hallotta, ahogy a lány erősen kapkodja a levegőt, érezte, hogy remeg. Még egyszer beszívta az illatát, aztán elengedte. Gyula székéhez sétált. - Akkor pedig nincs más választásod. - Lazán ledobta magát a székbe, amire tökéletes rálátása nyílt a kamerának. Vigyorogva figyelte a lányt, aki megsemmisülve, görnyedt testtartással állt. - Szopjál Kriszta!

Kriszta még mindig nem mozdult, csak nézte. Remegő kézzel elsöpört egy tincset az arcából, nyelt egyet, végül elindult László felé. Lassan letérdelt elé, nyelt még egyet. Óvatosan László öléhez nyúlt, hogy kioldja a farmer gombját, de amint hozzáért véletlenül László dagadó farkához, egyből visszarántotta a kezét.

- Segítek én neked! - ajánlkozott készségesen a férfi. Szabaddá tette magát, látta, ahogy Kriszta egy pillanatra elfordul, lassan veszi rá magát, közben többször visszahúzódik, de végül belekezdett. Lászlót elöntötte a forróság, ahogy a formás ajkak hozzáértek. Kriszta fejére tette a kezét, érezte, hogy ettől a lány összerezzent. Óvatosan, de határozottan mozgatta Kriszta fejét. Élvezte, hogy ekkora hatalmat gyakorolhat fölötte, úgy tervezte, a végén erősen lenyomja Krisztát, és már a gondolattól is kis híján elélvezett. Sok lány térdelt már előtte, de még soha nem élvezte egyiket sem annyira, mint őt. Felnyögött, erősen a lány hajába markolt, egyre közelebb került a csúcshoz.

Kulcs kattant a zárban. László az ajtó irányába kapta a fejét, lelökte magáról Krisztát. Gyula vizsgázatott, István szoftpornót nézett otthon, így csak egy kulcs maradt a szoba ajtajához.

A dékán lépett be. Lászlónak semmire sem maradt ideje, igyekezett felöltözni, de már késő volt. Kriszta felpattant a parkettáról, egy „elnézést" kíséretében kiszaladt. Az ajtóból egy pillanatra visszanézett, László elkapott egy elégedett mosolyt.