1999. szeptember

- Beszélgettem a tanáraiddal, barátaiddal.

Reni nem válaszolt, érdeklődve várta, mire juthatott Éva. Egyenesen a szemébe nézett. Ahogy egyre jobban belejött az előző év történetébe, egyre természetesebb lett, hogy állja a szemkontaktust. - Az egyik tanárod olyat is elmondott, amit nem lett volna szabad.

Reni egy pillanatra elkomorult. Karján sorra álltak fel az apró, halvány szőrszálak, mégis teljesen nyugodt hangon válaszolt. - Hogy elloptam a füzetét?

- Ez igaz volt? Tényleg megtörtént? - Éva kissé előretolta a fejét, a homloka megtelt ráncokkal.

Reni megütközve nézett rá, mint aki nem hiszi el, amit hallott, aztán egészen kivirult. - Maga most abban kételkedik, hogy elloptam-e?

- Igen! Elloptad?

A lány egy pillanatra elkomorodott. Éva biztos volt benne, hogy jó helyen keresgél. A következő pillanatban Reni arcán beletörődött mosoly jelent meg. Hátradőlt, és kibámult az ablakon.

- Persze, hogy elloptam. Hova gondol? Hiszen egy tanár állította, nem?

Éva szíve nagyot dobbant a felismeréstől, hogy Reni ismét nem néz rá, miközben hozzá beszél. - Miből gondolod, hogy jobban hiszek neki, mint neked?

A lány visszapillantott Évára. - Ezt komolyan kérdezi?

- Igen.

Reniből egy halk, rövid nevetés szakadt ki. - Magának még nem meséltek rólam, igaz?

- De, elég sokat tudok rólad, ha érdekel. - Éva hangja keményen csengett. Reni ismét halványan zavarba jött. Mocorogni kezdett a fotelban, majd a hajával játszadozott, miközben a szőnyegen éktelenkedő folthoz intézte szavait.

- Igaz volt, így történt. Minden, amit mondott igaz - szólalt meg végül sokkal komolyabban. Éva hunyorogva nézett rá, mintha megpróbálna keresztüllátni rajta.

- Mit terveztél a füzettel?

- Kidobtam volna - vont vállat.

- Milyen színű volt a borítója?

- Ööö... - Reni felpillantott, szeme egészen elkerekedett, már-már rémülten nézett vissza rá, légzése egyre szaporábbá vált. - Piros volt, egy piros spirálfüzet - válaszolta, miközben gyorsan elkapta a fejét. Feszülten várta a nő következő kérdését, a tekintetét egy pillanatra sem vette le az ablakról. Éva látta, hogy borzasztóan fontos számára, hogy ezt a történetet elfogadja tőle. Egyértelmű volt, hogy erről László győzhette meg, csak azt nem értette, miért. (Na, mégis miért?) Úgy döntött, nem faggatja, folytatja inkább, amit már elkezdett. Előbb-vagy utóbb ki fog derülni az igazság. (Lehet, hogy utóbb, aztán majd jöhet a ringás jobbra-balra, jobbra-balra, jobbra-balra.)

Éva halványan megrázta a fejét. - Mi történt, miután ismét rajtakaptad őket? - váltott vissza Reni történetére. Közben eszébe jutott, amit a lány még az első alkalommal mesélt neki. Egy csapda volt. Mégis hogy értette ezt?

- Akkor még semmi. Én megint hallgattam. Minden rendben ment, amíg Peti ki nem teregette a szennyest Kittinek - Reni arcizmai ellazultak, visszanézett Évára.

- Talán bűntudata támadt.

- Mondtam már, hogy a lelkiismeret nem létezik. Emese nem volt hajlandó Kittivel osztozni, Peti pedig választott, ennyi - jegyezte meg kissé türelmetlenül.

- És ez vezetett a csat elcsenéséhez? Ez volt a csapda?

- Nem, a csapda a csat ellopása volt. A csapdák csak tárgyak. Kiteszik a folyosóra, hogy befogják a csótányt, vagy felállítják az erdőben, hogy a kis vadak belesétáljanak. Csapdába esni már egy esemény.

- Azaz, ennek az eseménynek köszönhettél egy másikat - vonta le a következtetést Éva

- Annyit kérdezett az első alkalommal, miért nincsenek barátaim. Erről a történetről volt szó. - Reni hangja szigorúan szólt, mintha azzal vádolná Évát, hogy nem tartja magát valamiféle megállapodáshoz.

- Akkor folytasd, kérlek!

- Tehát kiborult a bili.