Hritandia földjén mindig is megszokott volt a mágia és annak lényeinek jelenléte, a legnépesebb faj így is az emberek birodalma maradt illetve a törpök királysága valamint az elfek erdejének mágikus városa valamitn a déli kontinensek azok hátországa. Azonban a hatalmas békességet megzavarta a démon király és annak hordájának ádáz támadása, mely mélyen és maróan ásta be magát az emberek és elfek birodalma közé, majd tovább vonultak gyarló uralmukat gyarapítani és felégették az elfek északi szent városát. a hátországban maradt törp királyság valamint a további emberi városállamok segélycsomagokkal segítették a frontvonalban ragadt Hritan királyságot és ennek segítségével illetve a meghajolt hegy védnöksége alatt sikeresen megállásra kényszerítették az ádáz offenzívát. A szent város elpusztulásával és a gigászi ős erdők felégetésével a megmaradt elfek menekülésre kényszerültek az emberi királyságokba ahol vagy rabszolgasorba taszították őket vagy zsúfolt nyomornegyedekbe száműzték a népet. Kevesek voltak képesek eljutni a barátságos köztársaságba vagy a déli véderdőbe. A háború holtponthoz ért, a hegyek falai erősek és megmászhatatlanok a gátoló Tisa folyó áramlata mindent elsodor ami csak belemegy, így természetes akadályt képeznek a démoni hordáknak. Azonban elég csak egy hiba, egyetlen rossz stratégia és ha az ördögi teremtmények átverekedik magukat a kövek között, onnantól ismét beindul a vérgőzös hadigépezet.
Azonban történetünk főhőse a mit sem sejtő irodába zárt gépész mit sem tud az e-világot övező feneketlen harcok vérgőzös pokláról. Jacob Taylor egy egyszerű gépész egy nagy vállalat berkein belül és napjának nagyobb részében nem csinál mást, mint a cég gépeit javítja.
-Greg! A marógép már megint ledöglött! -szólt rádión a társának.
-Oldd meg, kérlek! jelenleg a prés üzemben szervízeljük a futószalagot. -kapta meg a választ rögtön.
-Épp nyakig úszom az olajban mert szétfeszült a tartály a kettes teremben! -kiáltja vissza ingerülten. -a hidraulika megadta magát és valamiért nem kapcsolt le a pumpa.
-Most ezzel nem tudok mit tenni, minden szervizes le van terhelve bőségesen.
Jacob megragadja a kis fém alkatrészt mely a hűtő folyadék folytonos adagolására szolgált és beledobta a mögötte lévő kis kocsinak a zsákjába.
-Eh... szardarab... -motyogja magában mérgesen. -Megkellene várnom a takarítókat...
Lassú és kimért léptekkel tolta maga elött a megpakolt és olajtól koszos kiskocsit a gyár területén, közben végig magában beszélt, néha még nagyokat sóhajtott is, valamikor viszont kihallatszott a zsörtölődés.
-Én egy tervező mérnök vagyok... minek kell nekem a saját gépeinket is megszerelnem? idegesítő.

Ahogy lépkedett a célpont irányába mely nem más volt, mint az alkatrészes raktár, az egyik ajtó sarkából kilépve nem vette észre ahogy az oldalából egy megrakodott targonca haladt el irányába és hatalmas csattanással vitte el magával a megrakodott kiskocsit valamint gyűrte be a kerekek alá a férfit. Egy szempillantás sem volt elég ahhoz, hogy feldolgozza az esetet, azonnal szörnyet halt.

-Ugh a fejem... forog velem a világ...
-Sha Matrios-satrian! -Hangzott fejében eltompulva egy hang.
-Mi a fene...

kinyitotta szemeit és meglátta ahogy fölé hajolva egy nő aggódó tekintettel és könnyes szemekkel tekint le rá. Hirtelen melegség járta át a mellkasát, letekintett és egy hatalmas dárda állt ki hasfalából, a vér csak úgy hömpölygött a sebből a fegyver mellett, átáztatva a páncél alatt a hajlatot védő szövet inget.
-Mi a... -arca hold sápadttá vált, nem kiáltott fel, nem érzett semmit sem a melegségen túl, mely egyre inkább apadt ki a testéből.
-Sha Matrios-Satrian! -hangzott el megint a mondat, de immár a nő torka szakadtából üvöltötte.
Jacob körül tekintett és bal oldalán egy emberi fejet látott a testétől elválasztva, üveges szemmel meredve rá. Egy csatatér sűrűjében volt, ledöfve akár egy malac, tehetetlenül. De érezte teljesen üres volt minden magában. Nem érzett semmit sem. Az emberek körötte úgy hullottak akár a legyek, de nem sok ideje maradt, a nő kirántotta a lándzsát a hasfalából és mintha csak egy kapcsolót nyomtak volna fel. hallása élessé vált, fül süketítő zaj pendítette meg dobhártyáját, a fájdalom elviselhetetlenül nyilalt bele testébe, oly erős volt, hogy mozdulatlanná vált és amennyi izma volt testébe az mind oly erőteljesen feszült meg hogy csontjait ropogtatta. Belemarkolt kezeivel a földbe, de csak pajzsának és kardjának markolatára kapott rá. Arca mozdulatlan maradt, de szája tágra nyílt és hangtalan sikoly szakadt ki tüdejéből.
A nő végig nézett a férfi testén és kitörölte a szeméből a könnyeket.
-Uram nem harcolhatsz tovább! -a test fölé állt és megragadta azt a hónaljánál majd húzni kezdte minden erejével. Jacobból elszállt az erő, elájult a csata vérgőzös hevében.

mikor ismét felébredt a fájdalom már tompa volt, kinyitotta szemeit és úgy ocsúdott fel akárcsak valaki, aki rémálomból emelkedett volna ki. hangos kiáltás szakadt ki belőle, a hangra beugrott a sátor ajtaján az a nő akit elsőnek látott meg.
-Uram! -szólalt meg a nő. -Minden rendben van! Biztonságban van!
Jacob ekkor a hasfalához kapott mert éles és égető érzés villant belé. a takaró alatt a fehér kötés vörösre váltott lassan. rátette kezét, majd pár pillanat után arca elé emelte és nézte ahogy a markáról a vér csorogni kezd egészen a könyökéig, ahol a takaró felitta a vörös nedvet.
-Orvost! -Fordult meg a nő és fülsajdítóan elkiáltotta magát. pár pillanat múlva egy fehér csuhás férfi lépett be, könyékig véres volt, ruhája mellkasáig vörösre festődött a textil.
-Uram, kérem ne mozogjon... -szólt oda a férfinak majd közelebb lépett.
-Elmenjél tőlem azokkal a kezekkel! -ordított rá.
-Uram?
-Mástól véres kézzel akarsz hozzám nyúlni? -kiáltott rá ismét.
-De hisz ezekkel az emberekkel harcolt együtt az előbb még... utálom a nemeseket... -jelentette ki a férfi ingerülten és elkapta tekintetét.
-Te meg miről beszélsz? -nézett rá felszisszenve a fájdalomtól.
-Oh, ne is törődjen vele, csak kicsúsz...
-Nem az érdekel... ha ilyen kézzel nyúlsz hozzám meghalok vérmérgezésben! Fertőtlenítsd le a kezeidet és húzzál fel egy gumikesztyűt! Te vagy az... -Jacob észrevette az értetlenéget a férfi arcán, ahogy a többszörösen összetett mondatban rengeteg szót nem ismert.
-Fertőt...leníteni? -nézett a kezére a férfi. -Elnézést uram, de biztosan sebláza van azért beszél ilyeneket... -A férfi az ágy felé lépett de ekkor a nő kardot rántott és az orvosra szegezte azt.
-nem hallotta mit mondott az uram?! -szeméből szikrák pattantak ki ahogy mérgében keresztül szúrta az orvos fejét tekintetével.
-ah... -nyekkent fel az orvos.
-Te meg mit csinálsz? -Nézett rá Jacob a nőre.
-Érvényesítem Matrios uram akaratát!
„Mégis milyen ember lehetett ez a Matrios..." gondolta magában.
-Tedd le a fegyvered... az orvost becsüljük és tiszteljük! -Szólt rá a nőre és ekkor a férfi is fellélegzett, ahogy gigájától távolabb került az éles penge. -Menj és mosd le magad... csupa vér vagy!
-Igenis... -A nő kilépett a sátorból, a szanitéc vetett egy dühös pillantást Jacob felé, majd az eszközök felé nyúlt.
-Várjon... van valami erős italja?
-Ha gondolja hozhatok az úr raktárából...
-Hozd a legerősebbet, amit csak találsz! -intett neki gyengén.

Pár pillanattal később, miután az orvos kilépett a sátorból lihegve vissza is tért, kezében egy díszesen felcímkézett üvegcsével. az orvos megnézte magának az üveget, elismerően bólintott majd kihúzta az azt lezáró dugót és átnyújtotta azt Jacobnak, akinek ekkorra már több vér volt a pamlagán mint a testében.
-Ne... nekem... neked...
-Ajándék?
-Dehogyis! Ezzel mosd le a kezed meg az eszközeidet, basszus! Normális vagy?! -kiáltott rá hangosan és türelmetlenül.
-Minek?
-Nem fogom most elmondani... majd a későbbiekben... most csak... csináld...

Jacob ismét elájult, az orvos pedig vállat vont, majd lemosta az eszközöket, amik a tálkában voltak, színig elfedte azokat a folyadékkal, lemosta kézfejéről a vért és még maradt egy pár kortynyi az aljában melyet megtartott gyomrának.
-Eh basszus... mint a méreg... -mondta a kupica után elismerően, majd nekiállt összefoltozni a felszakadt kötést.

Pár óra telhetett el mire Jacob ismét magához tért. Erőtlennek, bágyadtnak érezte magát, feje zúgott akárcsak egy harang. Lassan megpróbált feltámaszkodni könyökeire és kikászálódni az ágyból mely még mindig véres volt, de már rá volt száradva és érdesre volt keményedve.
-Uram! -futott oda a székből a nő.
-Semmi baj... semmi baj... -áttekintett a polc fölött egészen a kis tálkáig melyben az eszközök pihentek az alkoholos löttyben, mely immár vörös színben tetszelgett. elismerően mosolygott majd az ágy oldalára támaszkodva megpróbált felkelni, de vissza zuttyant a pamlagra.
-Segítenél? -szólt oda a nőnek, aki kiskutyaként nézte a férfi mozgását.
-De hiszen Matrios uram nem szereti, ha hozzá érek.
-Micsoda? -nézett rá elképedve.
-Azt mondta mindig, hogy egy elf nem méltó arra, hogy a herceghez érjen... -sütötte le szemeit a nő.
-Micsoda? „herceg?"
-Ezt mondta mindig, uram. Kivéve, ha az ágy...
-Azt hiszem eleget is hallottam... - „mekkora egy nyomorék volt ez a gyerek!" „Várj, herceg?" -gyere és segíts... most szabad... sőt... innentől fogva megengedett...
-Értettem uram. -helyeselt a nő majd odalépett és felsegítette a férfit.

Ah de jó is, hogy volt egy kis időm gondolkodni míg ki voltam ütve... Hm... úgy tűnik egy nemes fia vagyok, Matrios úr... mint az a régi orosz baba úgy hangzik... nem baj összegezzük... valahogy valamiért egy másik világban vagyok, az előbb egy csatatéren voltam, lebökve mint egy malac, majd itt vagyok egy sátorban... ez egy tábor kell legyen... azt ne mond, hogy én vagyok a vezetője valaminek... Nem, ez biztos, hogy én vagyok a vezetője... mekkora szívás... meg kell köszönjem az orvosnak hogy hallgatott rám, a sebem így kevésbé lehet hogy elfertőződik... vajon hol lehetek? hogy jutottam id... nem most nem ez a lényeg... túl kell éljem és az azt jelenti hogy... Mindenkinek itt túl kell élnie!

Kiléptek a sátorból, odakinn nagy sürgés forgás, folytonos hangzavar volt, a nap alacsonyan járt, a környező dombok tetejét karcolta az arany gömb az égen. szemből sütött rájuk a nap, így Jacob szeme fájdalmasan égett mikor kilépett az addig megszokott félhomályból.
-Ah, a szemem... -emelte fel kezét arca elé és ekkor megjelent egy kis ablak a szemei előtt.
-Minden rendben van uram? -kérdezte a nő.
„Hát ez meg?" -kérdezte megrökönyödve.

A kis ablak egy áttetsző felület volt, rajta képekkel melyek embereket mintázott alattuk számokkal és státusz leírásokkal.
-Ez pont olyan, mint a complete warban amit a testvéremmel játszottunk. A francba kevés az emberem nagyon... és mind sérült vagy kifáradt...

-Uram? -nézett rá furcsállóan a nő.
-Ne is törődj velem... menjünk a szanitécek sátrához.
-Biztos ebben? -nézett immár megrémült tekintettel.
-Határozottan! -jelentette ki egyértelműen.
-Értettem!

Ketten botladoztak hosszas perceket, majd végül Jacob szeme elé tárult a rettenet új szótárba foglalt definíciója. Tömötten, és zsúfolva a földön egy pokrócon elszállásolva feküdtek a betegek és a sérültek, mindük jajgatott, kiáltozott, vagy pedig vergődött, illetve a vérmérgezéstől lázban feküdt némán. A látvány oly szörnyű volt mely szavakkal leírhatatlan volt. minden csupa vér és kosz, levágott lábú és kezü emberek feküdtek szana-szét.
Jacob érezte, hogy valami megindul torka irányába gyomrától, de mellkasához kapott és időben nyelt egy hatalmasat és küszködve, de visszanyelte azt, amit a természet kint akart volna látni.
-Szerezz magad mellé pár katonát és hozzátok ide az összes erős szeszt amit csak találtok a táborban! -intett a nőnek, majd áttámaszkodott a mellette álló sátor cölöpjeire.
-Uram...
-Én jól leszek, menj és tedd amit mondtam!
-Értettem!
Az a kis ablak ismét felugrott, ahogy nézte a nőt távolodni. egy indikátor jelent meg státusz leírásokkal.
-egész jelentős ereje van... Mágia? Mágikus affinitás? -Jacob lerökönyödött.

Nem időzött sokat ott, felkapott egy buzogányt a sátor mellől és arra támaszkodva indult el a gyorsan felállított korház irányába. út közben felvett egy tisztábbnak tűnő rongydarabot és az arca elé kötötte.
-Jó uram, maga mégis mit keres itt? -kérdezte az egyik orvos.
-Ne beszéljen amíg nincs az arca elött egy kendő, hamarosan meghozzuk az alkoholt... -jelentette ki.
-Uram, nem épp a legalkalmasabb az ünneplésre! -szólalt meg az egyik öregebb szanitéc mérgesen!
-Nem fogunk ünnepelni... fertőtlenítjük a helyet!
-Hogy mit csinálunk? Uram sebláza van? -Ekkor az orvos megérintette a férfi homlokát és az egy fokkal sem tért el az átlagostól. -Önnek nincs baja?
-Nem, mert a kollégája lemosta alkohollal az eszközeit.
-Hogy mit csinált? -nézett rá az orvos haragosan. -Eliott! -kiáltotta el magát majd a névre megjelent ugyanaz a középkorú úriember ismét könyékig véresen.
-Uram? Uram? -Arca sápadttá vált, lábai elgyengültek. -Mégis, hogy képes lábra állni? A sebláznak...
-Nincs neki! -szólalt meg a bajszos öreg szanitéc.
-A szent asszony legyen irgalmas hozzánk! Eszerint igaz! -Odaugrott egy szökkenéssel Jacobhoz a középkorú ember és megmarkolta annak ingjét véres kezeivel. -Meséljen el még többet erről a dologról!
-Eliott a bánat üssön ki, téged meg mi lelt?! -Tolta el az öreg a társát Jacobtól.
-Pelior atya! hallgasson Matrios úrra! A sebe felszakadt pár órája, de azt mondta, hogy mossam le a kezeimet és az eszközeimet mielőtt hozzá érnék, valamint egy kis mennyiséggel kimosta a sebét is és nincs sebláza!
-Az biza lehetetlen! -förmedt rá az öreg.
-Nem tudok jobb bizonyítékot, mint önmagamat... -mutatott magára úriasan Jacob.
-Meghoztam Matrios uram, amit kért! -érkezett meg két katona társaságában egy szekérrel maga mögött az elf nő.
-Áh épp időben! -fordult meg lassan.
-Kérem használják ezeket fertőtlenítéshez! -Mutatott a kordéra.
-Ezeket? -lépett fel a fogatra és elemelt egy üvegcsét az öreg ember. -te magasságos egek... Északi vodka! A legerősebb italok egyike?! Mégis mit jelentsen ez?!
-öntse ki egy tálkába, dobja bele az összes eszközét, az erős alkohol megöli az összes baktériumot és vírust ami csak a felületén található így elkerülhetjük a fertőzéseket...
-Baktremui? Vírus... maga beütötte a fejét? -kérdezte elernyedve az orvos.
-Kössünk egy üzletet! -félre hívta az öreg szanitécot és Eliottot egy kicsivel arrébb.
-Üzletet?
-Igen, ha ön az én elmondásaim alapján folytatja a gyógyítást, magáé és Eliotté lehet az összes elismerés az új metódus felfedezése miatt. -Az öreg orvos gondolkozott egy picit, majd mélyen Jacob szemébe nézett.
-Nem lesz kárral az emberekre?
-Nem!
-Akkor meg mire várunk?! Eliott vájlingot ide, de tüstént!
-Értettem! -A fiatal orvos pár katona segítségével hamar összeeszkábált egy tároló szerűséget, ahova beleönthették az alkoholt és az eszközöket. Egy pillanatra elgondolkozott azonban Jacob.
-Kéne egy kis segítség...
-Miben uram! -Lépett oda az elf nő.
-Hozz egy lavort és töltsétek meg a borral, valamint dobjatok bele annyi fokhagymát amennyit csak tudtok.
-Fokhagymát? -pillogott nagyokat a nő.
-Azt! De sietve!

Pár pillanattal később már három kötésnyi fokhagyma úszkált szétpasszírozva a borlevesben. jacob elvett egy bőrkesztyűt az egyik ládából majd belehajította és elkezdte erősen kimosni.
-mit csinál uram?
-Megvárjuk míg kiázik a bőrkesztyű és utána lehet benne dolgozni... kíváncsi vagyok milyen nehéz lesz mozgatni benne a kezet. -mondta teljesen elvarázsolva. -oh jut eszembe... van mágusunk?
-Pár... -Válaszolta az elf nő.
-Tauriel...
-Tauriel? Uram a nevem Hirana. -nézett rá elképedve a nő.
-csak vicc volt. „Végre tudom a nevét!" -gondolta magában. -Idehívnád nekem a mágusokat?
-Természetesen uram!
Jacob elvárása nem találkozott a valósággal amikor a mágusok megérkeztek, mindük páncélozott, kardot és pajzsot hordott maga mellett, legtöbbjük szénfekete tekintettel néztek a herceg irányába, mások már épp olyan részegek voltak, hogy ne tudjanak ránézni.
-Mit akar? -kérdezte az egyik nagyobb darab mágus majd az Jacob arcába hajolt.
„Higgadj meg Jacob... rengetegszer tárgyaltál már pénzügyesekkel, ez pite lesz..." -mondta magában lehunyt szemekkel majd vett egy mély levegőt.
-Kérlek mondjátok el, hogy működik a mágia.

A mágusok összenéztek, akik eddig az alkohol mámorában úsztak hirtelen kijózanodtak, majd egyöntetűen a királyfira néztek. Hangos hahotázás tört elő mindannyiukból, térdüket csapkodták volt, aki térdre is esett a nevetéstől. percekig tartott a zajvihar a kórház melletti tűz körül.
-Már...már...már... herceg uram... ne vicceskedjen...
-Biztos sebláza van! Az az ogre igencsak elkaphatta!
-Én láttam is ahogy ledöfi, mint egy malacot!
Hangoztak a sértések egyik a másik után, Hirana rámarkolt kardjának markolatára és elkezdte kihúzni azt mialatt szemei oly vérengzően forogtak és ugrált tekintete egyik mágusról a másikra mintha csak egy fenevad készült volna kiírtani mindenkit kit látott.
-Hirana! Vissza! -Kiáltotta el magát Matrios.
A nő leengedte a testtartását és kérdően tekintett az urára.
-De uram, ők sértik...
-Biztos elvesztettek pár társat a csatában. Azért képes pár emberünk a lábán is nehezen megállni. A csata elvesztése az én hibám is ehhez kétség sem fér!
-Mi az hogy is? -Lépett előre az egyik mágus aki egy alacsony kisfiúnak tűnt. Testét egy vékony láncing fedte, oldalán fejsze és kerek vasalt fapajzs függött. alig látszott ki szeme a sisak alól, ahogy feltekintett a hercegre. -Az apám a csatában esett el! -kiáltott rá a hercegre. -Eljött velem mert besoroztak! Öreg volt már ő, de mégis felajánlotta szolgálatát a koronának! -A fiú szemei elvizenyősödtek, hangja cérnavékonnyá vált, markát összepréselte és oly harag áradt tekintetéből amikor ismét felemelte fejét, mely még egy bikát is képes lett volna megállásra bírni. -Az apám a maga hibájából halt meg! -Felemelte kezét és ekkor a kis marokban egy vízcsóva jelent meg, majd indult el a herceg irányába. A nagydarab lovag azonnal a kisfiú irányába nyúlt, de nem érte el időben és a támadást teljesen bekapta Jacob. A nagy ütéstől hátra repült és a sátor egyik cölöpje állította meg, nagyot nyekkent ahogy a gerince mentén érezte a kemény fa megállító erejét. Hirana azonnal odaugrott és kivont karddal fordulatból indította meg a pengét a gyermek torkának irányába, a nagydarab mágus pedig egy gyors ugrással akart kettejük közé férkőzni, ám ekkor Jacob elüvöltötte magát, amint a tüdeje levegőhöz jutott.
-ELÉG! -viharzott át az éteren a mély és öblös üvöltés.

Jacob feltápászkodott, hasfala oly lüktetően mart, akárcsak sav ette volna bőrét, de féltérdre tudott emelkedni, felköhögött némi vért, majd feltápászkodott és megindult a gyermek irányába. A sebesültek is elhallgattak, az orvosok megálltak munkájukban úgy meglepődött mindenki. A kötés ismét elvörösödött, lucskosra vérezte ismét a fehér textilt. Mikor odaért a megrémült gyerekhez, térdre rogyott és átölelte finoman az apró harcost. Az öreg és nagydarab mágus leengedte kezét mely a fiú irányába volt kinyújtva majd pedig szipogva kezdte törölgetni szemeit.
-Sajnálom... -mondta a gyermeknek. -Az apád az én hibámból halt meg...

A kis mágus szemei ismét könnytől lettek áztatottak, átkarolta kezeivel a herceg testét és oly szorosan fogta akár csecsemő az anyja ujját, hangos bőgés szakadt fel kis testéből. a herceg vállán a kötés könnytől ázottá vált, míg a vér a hasán elkezdett finoman csorogni nadrágjának szövetére.
-Ez az én keresztem mostantól... -Mondta a herceg és ő is elmorzsolt pár könnycseppet.
-Uram, úgy érti... -szólt Hirana, de Jacob ügyet sem vetett rá.
-Szükségem van a segítségedre, ezennel utoljára. -Eltávolodott a fiútól és hasfalához kapott.
-Az én segítségemre? -nézett rá a gyermek elképedve.
-Segítenetek kell meggyógyítani az itt levő embereket a mágiátokkal. -mondta mosolyogva.
A mágusok ismét elhalkultak és összenéztek majd pedig kérdően tekintettek a hercegre.
-De uram... nincs olyan mágia mely képes lenne erre.
-Ezt, hogy érted?

Az öreg mágus elővette buzogányát majd rövid koncentrálás után a buzogány feje elkezdett hőt árasztani magából, végül pedig egy erős tűz aura jelent meg körötte, kavargó lángok formájában.
-Ahogy önnek is tudnia kellene a mágia csak arra jó, hogy felerősítsük eszközeinket, illetve néhány ember képes arra, hogy a testén és eszközein kívül is képes legyen megidézni bizonyos varázslatokat. -vázolta fel az öreg mágus.
-Elnézést, de beverhettem a fejemet és sok minden kiesett... később lehet visszajönnek az emlékek, de jelenleg a segítségetekre szorulok.
-Értem uram... Ahogy látta a kis Picon egy deviáns... az az képes a testén kívül mágiát használni, de nagyon kifárasztja, mivel alacsony a mágikus affinitása.
-Lehet ezt valahogy növelni?
-Idővel növekedik, illetve ahogy használja a képességeit, de vannak olyanok melyek egy pontot túl nem növekednek.
-Értem és vannak olyan mágia típusok.
-Elemi mágia, sötét mágia, illetve az árkán mágia. -mutatja meg a grimoárban a rajzot.
-Értem... és nincs ellentétje a sötét mágiának?
-Az inkább csak egy gyűjtő név a kártékony, illetve a tiltott varázslatokra.
-De kell lennie ellentétnek.
-Nem tudok ilyesmiről. Aluradne papjai erről többet tudhatnak, de a szent anya tanai szigorúan tiltott mindenkinek aki nem a rendben van.
-Szóval van egy százalék esély is! -állt fel jacob, de féltérdre hullott vissza.
-Uram jól van?! -a mágus felsegítette a közeli székre leülni.
-Mindjárt meglátjuk... -Kezét a sebre tapasztotta, ujjai között a vér folytonosan csorgott ki.
„Lássuk csak hogy is volt az online játékokban?... A szent mágiát a paladinok használták és leginkább a fénnyel kötötték össze...
-Light heal! -kiáltotta a többi jelenlévő számára ismeretlen nyelven.
Semmi
Holy light!
semmi
Flash of light
semmi
Rejuvenation
-Uram? -Szólt neki Hirana aggódóan majd közelebb lépett.
Jacob felemelte a kezét és előugrott egy újabb ablak. A saját státuszát írta le és észrevette, hogy nagyon alacsony a mágia affinitása, valamint a mágiája sem elegendő.
„Milyen hasznavehetetlen ez a csávó!"
-Hirana! -Szólalt meg. „A természet erejét mindig is az elfek tudták kihasználni a legjobban"
-Igen?
-Megpróbálnál valamit?
-Micsodát.
-Tedd a kezed a hasfalamra és mond utá...
-Kérem ne...
-Megmentenéd vele az életemet...

Hirana pár másodpercig habozott, majd letérdelt a szék mellé és a férfi hasára tapasztotta kezét. Látszott arcán az irtózat és az undor ahogy a vér folyni kezdett az ujjai között és tenyerén.
-Mond utánam...
-Igen...is...
-Healing Touch!
-Heal..ing.. touch...

Hatalmas fény támadt, Hinara tenyere alatt egy mágikus kör kezdett el kirajzolódni, lassan épülve fel és furcsa piktogramokat formázott meg a mágia, majd a fény vibrálóvá vált és eltűnt.
-Ah végre... hangzott fel a herceg megkönnyebbülve.

Leoldotta magáról a kötést, lassan és finoman, kissé még sziszegve szedte le a sebről a textilt, de alatta már nem volt lyuk, hanem egy nagy heg látszott csak mely bár érzékeny volt, de legalább nem vérzett már.
-Lehetetlen... -Szólalt meg az öreg mágus elképedve.
-Igen! -kiáltott fel Jacob. „Köszönöm online játékok és BnB! Az a sok évnyi szerepjáték nem veszett kárba."
-Ezt meg hogy? -Futott oda az öreg orvos.
-Egyszerű logika! -Válaszolta. -Hinara?
-Ez nagyszerű... uram...

A nő kissé kásás tekintettel nézett rá, majd elgyengülve billent el oldalra, de Jacob utána kapott és megtámasztotta a nő fejét. Kedvesen és elismerően mosolygott a nőre, büszkeség volt tekintetében még ha alig ismerte is pár órája csupán, úgy érezte mintha évek óta az oldalán lenne.
-Köszönöm Hinara... mindig elfelejtettem ezt mondani neked... most pihenj. -Jacob furcsállta, hogy a nő lázas egy szemvillanás alatt és a testén is ázott lett a ruha annak verejtékétől.

Jacob visszavitte a nőt a sátrába, lefektette a frissen kicserélt ágyba mely mellett csak egy földön megágyazott lepedőt látott. Ekkor nem érzett mást, mint szívfacsaró szégyent és mély megvetést ön maga vagyis Matrios irányába. talált egy vödröt melybe friss víz volt, belemerítette a kis törülközőt mely az éjjeli szekrényen volt, majd a vizes kendőt a nő homlokára terítette, valamint lemosta annak arcát a hűs ronggyal. de nem bírt tovább a nőre nézni, úgy gondolta még így, hogy ő valójában nem is ugyanaz a személy is undorodott önmagától. Kilépett a sátorból, körbe tekintett majd saját kezére vetett egy pillantást és ismét eszébe jutott mindaz, amit eddig megtudott Matriosról, ökölbe szorította kezét, és émelyítő undor fogta el, de nem volt ennél több ideje magára. az öreg mágus és a szintén koros orvos egyből letámadták és kérdések ezreivel kezdték el faggatni.
-Ez mégis hogyan!
-Csoda történt! én mondom ez egy csoda! -Szólal meg az orvos és megragadja a mágus mellpáncélját.
-Hogy lehetséges ez?! -löki el magától a harcos a szanitécot.
-Nagyon egyszerű.

Mind a kettő jobban közelebb hajolt, hogy még véletlenül se maradjanak le egy szóról sem.
-fogalmam sincs.
-eh? -Nézett rá a két idős ember.
-kössünk egy üzletet. -Szólalt meg és szemében számító csillogás jelent meg.
-Pelior atya követi az utasításaimat a betegek ellátásában, és az ön...
-Maradjunk csak a mr. Verilionnál... úgy tűnik a herceg rólam is megfeledkezett.
-Elnézést... tényleg sok minden kiesett... -vakarta meg a tarkóját. -Mr. Verilion rendelkezésemre bocsájtja a mágusait, akiket kiválogatok, illetve az offenzíva végéig együttesen túlélünk és vissza szorítjuk az ellenséget. Utána elmondom a menetét a gyógyító mágiának levezetve és leírva. Mit szólnak hozzá?
-Szóval azt hiszed van esélyed megnyerni ezt?
-maradjunk annál, hogy szeretnék minél több embert hazavinni.
-Ha ez igaz is lenne... kötve hiszem, hogy sikerülne visszaszorítani a csapataikat...
-Van egy tervem, de ehhez elsőnek el kell mennem a tábornoki sátorba és ott megvitatni mindent a vezetőséggel. -jelenti ki gondolkodva.
-Hm... sose gondoltam volna, hogy a keselyű végül sassá válik, még ha csak egy pillanatra is. -biccenti meg fejét elismerően a mágus. -Az embereim az öné, de ne merje a halálba küldeni őket, mert én magam végzek magával. -nézett le rá a nagydarab mágus komoly arccal.
-A tervem az, hogy megnyerjem ezt a csatát a legkevesebb áldozattal. -nézett rá vissza ugyanolyan komoly arccal. -egyébként mi volt ez a keselyű dolog? -kérdezte meg elengedve magát.
-Nem is emlékszik? még arra sem?
-Nem igazán.
-Eh... van kint a csatatéren már pár napja egy démon madár, amit még őfelségétől kapott. Alapból egy furcsa madár szerű alakot vesz fel, de képes egy hatalmas keselyűre hasonló állat kinézetét is felvenni. Így lett ön a keselyű herceg. -magyarázta sóhajtva.
-Ahol az a madár feltűnik csak a balszerencse és a káosz marad meg... -szólt közbe az orvos.
„Szóval van egy madaram, ami nem épp kellemes külsejű. kíváncsi vagyok idelehet e valahogy hívni...
-Ez maradjon meg későbbre... az idő most szorít minket! Hozza az összes mágusát az ispotályhoz.
-Értettem.

Az este lassacskán bekövetkezett, a világ elcsendesedett, a szoros kőfalak közötti kapu mögött megrejtőzött emberek elkeseredetten és megviselten várják a közvetlen támadást a démonok hordáitól. Azonban mélyen a hátvéd táborban megcsillant a csoda szikrája, a sürgés forgás közepette remény támadt és ez a remény nem volt más, mint a herceg, akit mintha kicseréltek volna intelligensen és kedvesen bánt mindenkivel, valamint olyan dolgokat mondott melyeket azelőtt senki sem hallott soha.
-uram! Meghoztam mind a harminchat máguslovagot, akik megmaradtak.
-Remek! Köszönöm Verilion. -nyújtott kezet a lovagnak, amaz vonakodva és meglepődve fogott rá páncélkesztyűjében az aprócska kézre.
-Megtudhatom mit tervez?

Jacob végig mérte az összes mágust, aki csak megjelent, mindegyikük teljes felszerelésben, sisakkal a kezükben, határozott testtartásban és megingathatatlan büszkeséggel álltak meg előtte. Jacob összemérte mindegyikük erejét és mágia affinitását Hirana értékeivel és egy-két kivétellel mindegyikük jócskán túl nőte a nő értékeit.
-Remek, remek! -tapsolta meg mindüket. -Vetkőzni! -szólalt meg mosolyogva, amire mindegyik lovagnak leolvadt az arcáról a büszkeség, de mielőtt bármit is mondhatott volna tovább Verilion megragadta az ingjét.
-Azt hiszed ez valami vicc?! -Rángatta meg mérgében.
-Dehogyis! A kórházban fognak segíteni. Ugyanazt fogják csinálni, mint amit Hirana is tett!

Ekkor Verilion elengedte a herceget, és még mindig mérgesen megjegyezte.
-Egy lovagnak a pajzsa az otthona, a páncélja a bőre és a kardja az élete!
-Az igaz de nem tudják koncentrálni a mágiájukat ha rajtuk van a páncél.
-Hogy?
-Mindükből érzem az áradó energiát, ahogy folyamatosan a páncélból párolog a mágia.
-Áh igaz is elfelejtettem említeni hogy minden pillanatban amikor rajtunk van akkor mágiával itatjuk át... olyan alap dolog számunkra hogy kifelejtettem...
-valamint mindegyiküket vízzel kell majd hűtenünk.
-Ez mit jelentsen?
-Amikor felemeltem Hiranát, feltűnt hogy egy pillanat alatt megnőtt a testének hőmérséklete vészesen. Úgy tűnik, hogy a gyógyító varázslat rengeteg energiát igényel és hirtelen, ami megviseli az ember testét, így ha hűtjük a testet akkor hatékonyabban tudunk dolgozni. -Vázolta fel elméletét.
-Hm... Emberek.. páncélt le!
-na de uram... vannak itt... nők is... -Szólalt meg az egyik női lovag.

hirtelen csönd lett úrrá a táboron.
-menjetek és jöjjetek vissza hosszú ruhában, ha tudtok... ha nem akkor nadrágot rátok!

Úgy is tettek, de mind Verilion, mind Jacob arca vörösbe váltott.
-Mr. Verilion... elnézést... ebbe nem gondoltam bele...
-Ah semmi semmi... nem is gondoltam volna magáról, önt ismerve.
-Mármint?
-Bordélyházak réme. -mosolygott a lovag gúnyosan.
-Hogy?
-Semmi semmi! megyek én is leveszem a páncélomat!
-Ön nem jön a tanácskozásra?
-Minden kézre szükség van és amúgy is érdekel az ön... elmélete.
-Nem, nem, nem... szükségem van önre, hogy segítsen a tanácsnokokkal...
-Nem nem nem... azt nem mondtam hogy abban is segítek... -fordult vissza mosolyogva. -de bizonyos... dolgokért, szívesen felajánlom azon szolgálatomat is...

Matrios sóhajtott egyet mélyen és fáradtan majd oldalára tette kezét és kissé haragosan megszólalt.
-Mit szeretne?
-Egy várost!
-Várost? Én mondom meg hogyan kell gyógyítani és maga akar egy várost?
-Az sem biztos hogy életben maradunk vagy hogy sikerül nekünk is... akkor legalább egy falu!
-Az még talán elintézhető... -gondolkozott el Matrios, de mire észbe kaphatott volna, Verilion már el is vágta az egyezségüket és nevetve megszólalt.
-Hívnevem van, pénzem már kevesebb. De rendben van, akkor találkozunk a sátorban a domb tetején. Addig is vegye jó hasznát az embereimnek. -intett vissza miközben tovább haladt.
-Oh erre mérget vehet. -mosolygott félelmetesen.

Metrios visszament a kórházi sátorhoz, ahol már várták a mágusok rendíthetetlen sorba rendeződve, a nők földig érő szoknyás ruhában álltak nyíl egyenes háttal, de a textil alatt így is látható volt formás testük melyet a hosszas évek folyamatos edzése formált oly kerekké és kívánatossá, még Jacob fejében is elmerengett a gondolatok tengerében, de megrázta fejét és arcát kezeibe temette.
-Lányok... egy bőrnadrág azért maradhatott volna rajtatok... -mondta csalódottan.
A lovagnők összenéztek, előre léptek, majd összeszorított ököllel az egyik idősebb megszólalt.
-Legközelebb hamarabb szóljon és egyértelműen adja ki a parancsokat.
-Elnézést... legközelebb így teszek... -sütötte le szemeit Jacob.
kis vártatva visszatért az összes női lovag és végre kora este elkezdődhetett az eligazítás.

„Hm lehet megkéne engednem magamnak egy kis szinpadiasságot... rosszul csak nem jöhet..." „hogy is volt?"

-Tiszteltre méltó lovagok, azért hívattalak ide ma este titeket a fáklyák álmos fénye alá, hogy segítségeteket kérjem bajtársaitok megmentésében, mint már láthattátok vagy hallhattátok találtunk egy módot arra, hogy megmenthessük azokat, kiket a halál ördögi kaszása torkán ragadt. -Elfordult a tömegtől és lehajtotta fejét. -Adjátok nekünk áldott erőtöket, hogy megmenthessük eme katonákat és ismét legyen esélyük arra hogy megláthassák a másnap reggelt. -visszafordult könnyes szemekkel. -Kérlek titeket lovagok... mentsétek meg a királyság hős harcosait!
Teljes csönd és elképedt arcok fogadták ahogy feltekintett a krokodilkönnyek tengeréből.
„Ezt elbasztaaaam..." rökönyödött meg.

A lovagok könnyek közt törtek ki, szipogva de tartásukból nem engedve emelték kezüket szívükhöz és mondták egymás után.
-A királyságért, bajtársainkkért!
-Mire várunk még?
-Annyi embert gyógyítok meg amennyit csak tudok
-Ameddig állni tudok...
-Ameddig szívem ver!
-Erőm végéig!

Hangzottak a torka szakadtakból üvöltő kiáltások, a körben álló katonákat ugyanúgy elkapta a hév és ujjongani, buzdítani kezdték a lovagokat, olyan hangzavar támadt, hogy a teljes erdő felkelhetett rá. A remény fénye ezalkalommal oly erővel csillant fel, mintha csak új csillag jött volna létre.

-Mit kell tegyünk?! -hangzott el az egyik lovag kihívástól fűtött tekintettel.
-Hozzátok a vödröket!

A herceg szavára pár katona elment és lavorokban, vödrökben jéghideg vizet kezdtek el hordani, a mágusok meglepődtek mikor egy rakatnyi vizes hordót gurítottak a herceg mögé.
-Elmondom hogyan lehet használni a gyógyító mágiát! Kell egy önkéntes!

A kisgyerek aki hasba lőtte a délután folyamán majd kiesett a sorból úgy jelentkezett. így hát a herceg előre lépett megsimogatta a fejét és megköszönte a segítséget.
-Az elemed a víz, igaz Picon?
-Tudja a nevét, a herceg megjegyezte a nevét! -hangzottak a susmorgások a háttérből.
-Igen, uram!
-Hm, a deviancia úgy tűnik plusz statként szerepel és... ötven százalék plusz mágia affinitás? -gondolta magában jacob.

-rendben van Picon... Azt szeretném hogy odamennél az orvos mellé egy ruha maszkkal a szád előtt majd elképzelnéd ahogy a kezedből egy suhintásra víz árad ki és teli tüdőből ordítanád hogy „Healing Wave"!
-Értettem uram... de... miért kell..

Matrius hátra nyúlt egy vödörért és arcon locsolta a fiút, aki bőrig ázva állt egyhelyben lesokkolódva.
-Ez hideg... -Szólalt meg vacogva.
-gyorsan mielőtt még tüdőgyulladást kapsz! -mosolygott a fiúra. -Én kis hősöm!

Picon odament az egyik ágyhoz, ami mellett Eliott állt, szemében látszódott a tehetetlen düh ahogy a férfi betört fejét nézte aki csupán a hörgésre és a nyáladzásra volt képes. Beállt támadó testtartásba, majd végig nézett a férfin, annak kásás tekintetébe nézett és érezte ahogy összeszorul a gyomra, minden erejét összegyűjtötte bal tenyerébe majd meglendítette kezét és torkaszakadtából üvöltött.
-Healing wave!

Édesen csillogó hullámok csaptak ki tenyeréből és ujjbegyeiből, melyek eláztatták a férfi teljes testét, majd apró, cseppnyi mágikus körök jelentek meg az egész testének felületén, valamint fejének tetején egy nagyobb, kék színezetű. A ruha egy szemvillanás alatt megszáradt Picon testén, de ami érdekesebb volt, hogy amikor a kis fénykörök megszűntek a férfi felnyögött és úgy szívta tele tüdejét levegővel, mint egy fuldokló amikor a felszínre tör. lihegett akár egy kivert kutya, zihált és teljesen meg volt zavarodva. Eliott lefogta az ágyra és erősen ott tartotta, majd mikor a tudat visszatért annak szemébe alábbhagyott a rángatózás és megszólalt.
-Hol vagyok? -hangzott el a halk kérdés.

A katonák és a lovagok teljesen megfagytak, elképedt arccal álltak, földbe gyökerezett lábbal. Egyedül Jacob állt önelégült mosollyal és büszke tekintettel. Picon megrezzent, szeméből könnyek törtek elő, odarohant az egyik hordóhoz és belevetette magát. Jacob teljesen meglepődött ezen a mozdulaton, a hordó felborult és mint szélvihar tört ki onnan a kis gyermek majd mind a kettő kezét előre tartva ordította még hangosabban a beteg ágyak mellett.
-Healing Wave!

A betegek, akiket eltalált a vízcsóva mely sokkal erősebb és nagyobb mennyiségű volt, mint azelőtt a kis körök megszűnése után egymás után ültek fel és tértek magukhoz, voltak kiket a láz már majdnem elvitt de ismét úgy vettek levegőt akárcsak előző társuk. Felocsúdtak a halálból. Picon ruhája teljesen megszáradt ismét, de már lihegve és erőtlenebbül állt a lábán.
-lehetetlen! De hisz a saját szememmel... Herceg! -Lépett oda a lovagok altábornagya.
-Eh? -Rémült meg.
-Mit kell tegyek?! Mond már! -Ragadta meg ingjénél fogva a lovag.
-Mi a... specialitásod?... -kérdezett vissza rettegve.
-A tűz! -Válaszolt ingerülten.
-Nem hiszem, hogy azt tudnánk alkalmazni... -jelentette ki rémülten.
-Értem... -elengedte és látszott rajta hogy csalódott velejéig.
-Várjunk csak!
-Igen! -Nézett ismét a hercegre reménykedve.
-A tűz fénnyel jár... lehet az ... egy próbát megér!
-Mond ki egy emberre mutatva, hogy „holy flames"
-Értettem! A lovagnő ellökte az immár erőtlen Picont a hordóktól, majd egy vödörért nyúlt és teljesen átáztatta ruháját. A testére simuló ruha kiemelt minden olyan idomot melyet eddig nem lehetett látni a lenge anyag alatt. a katonák egy pillanat alatt témát és nézőpontot váltottak. Éljenezték mind a lovagokat, mind a herceget. A lovagnő odaállt az egyik emberhez kinek keze saját ölében volt, majd kezével rámutatott.
-Várj várj várj! -Futott oda Matrios.
-Mi történt!
-Eliott!
-Igen jó uram?
-Visszatudnád varrni ennek az embernek a kezét?
-nem hiszem... -Mondta csalódottan.
-Csak maradjon ott... -mondta egyértelműen.
-Megpróbálom!

Az eddig csöndben és bánatban ülő ember hangosan kiáltozott ahogy a tűvel mélyen varták össze a kezét mire Eliott végzett a férfi már csak egy lázban ringó, lihegő verítékből álló húsdarabnak tűnt.
-Most!
-Holy Flames!

Tűzcsóva indult meg a férfi irányába és a nő tenyerénél egy vakító fénykör jelent meg, mely folytonosan erősödött és új napot idézett a földre. a lángok között a férfi alakja teljesen eltűnt, csak a sikolya hallatszott, mely elhaló volt. A fénykör befejeződött és eltűnt. azonban a lángok nem apadtak el és az ordítás egyre hangosabb és erőteljesebb lett, mikor végre elaludt a tűz, a férfi teljesen meggyógyulva, szemeit csukva tartva egy kiégett mágikus kör közepén ült és mindkét kezét arca elé emelte védve azt a vakító tűztől. Mind a lovag mind a herceg, de leginkább a katona lepődött meg.
-A kezem... A kezem...
-Ez már boszorkányság. -Rogyott össze Pelior atya. -Ez... ilyen nincs...
-Megcsináltaaam! -Kiáltott fel a nő, teste és ruhája csont szárazzá vált és jobb kezén a blúz könyékig leégett.

Jacob önelégült vigyorral adta oda a leírt jegyzeteket a lovagoknak, legalábbis annak, aki képes volt az olvasásra. mindegyikük különböző képességeket kiáltottak és ha már úgy érezték, hogy remegnek a lábaik akkor abba kellett hagyniuk, bármennyi erőt is éreztek magukban. A víz elemű mágusok nyújtották a legtöbb segítséget, mert az ő mágiájuk képes volt összhangban működni a gyógyító hatással.
-Ennyi lenne... folytassátok és meg ne halljam, hogy valaki túlzásba esne!
-Értettem! -fordult oda lihegve az altábornagy. -hallottátok a herceget, aki azt hiszi megússza a pihenőt azt én verem szarrá!

-Nos azt hiszem, rám vár a legnagyobb csatám... -Matrios megfordult és elhagyta a kórház területét, ahol az eddigi kétségbeesett és megtört embereket ismét az öröm és életvágy uralta el.

Lassú léptekkel haladt a fáklyák által megvilágított füves úton, mely csak egy széles csapásnak lett volna jó igazából. Fejében azok a gondolatok keringtek, hogy hogyan fogja meggyőzni a sokkal értelmesebbnek hitt tábornokokat. Ellenük mit hoz majd fel, hisz nem emlékszik semmire az előzetes megbeszélésekről, nem ismeri a terep adottságokat, az ellenséget... de egyetlen egy dolgot tud. Győznie kell, bármi áron! Lassacskán odaért a sátorhoz, két őr állomásozott kezükben alabárddal. Ránéztek a hercegre, majd beengedték a terembe és erősebbé vált a bentről kiszűrődő vita hangja.
-Bármi is történjék csak hallgassák végig...
-Ez miatt a felfuvalkodott hólyag miatt vesztettünk el rengeteg embert, legalább a két harmadát a helyőrségnek! -csapott az asztalra egy ideges bajszos úriember.
-Tudom uram, én is ott voltam a csatában! -Válaszolta Verilion.
-Akkor maga is tudja mekkora pojácával van dolgunk! Remélem belehal a seblázba és végre folytat...
-Az sajnos nem fog megtörténni! -lépett be a heves vita közepébe Matrios.
-Ah uram... én nem...
-Ne szabadkozzon kérem... -lépett az asztal széléhez melynek túloldalán a vitafelek álltak.
-Nem úgy értettem...
-Akárhogy is értette uram, igaza van... idejöttem az ön területére és tapasztalatlan döntésem az ön embereinek életébe kerültek... kérem bocsásson meg és mostantól hallgatni fogok önre mint tapasztaltabb egyénre. -Matrios meghajolt mélyen, testtartásában bár nem volt úrias, de látszott benne a megalázottság.
-Kérem emelje fel a fejét herceg... nincs erre szükség. -Szabadkozott a férfi.
-Amit tettem megtettem és rengeteg ember sorsa és halála szárad a lelkemen... nem tudom miért küldött ide atyám, de azt tudom, hogy szükségem van az önök segítségére abban, hogy elérhessem!
-Ide leginkább azért küldenek embert, hogy meghaljanak... szólalt meg a háttérből az eddig csendben ülő Fiatal és fekete hajú férfi mely varkocsba volt kötve a tarkójánál, zöld ruházatot viselt és övként egy fekete selyem kötőt hordott, közben egy nyíllal játszott és azzal dobott célba a vele szemben lévő oszlopba..
-Keratrin úr! -Szólalt meg ismét a bajszos ember, aki kissé szálkás volt, de látszottak kora ellenére a remekül karban tartott izmok.
-Csak az igazságot mondom... én vagyok családom hetedik gyermeke... a herceg úr sem több mint a negyedik örökös... semmi esélyünk, maga egy kiöregedett lovag a fehér oroszlán rendből, ami réges rég felbomlott, a mágusok szintén a rendjük feloszlásának szélén álltak, nem véletlen csak ennyi orvos van a helyőrségben. -mondta unottan és érdektelenül.
-Na de kérem! -Kapta fel a vizet az öreg.
-Hahaha! -nevetett fel Matrios.
-Mi ebben olyan vicces? -nézett rá a fiatalabb fiú.
-Csak elgondolkoztam azon milyen vicces lenne, ha az esélytelenek seregének neveznénk magunkat. -nézett egyenesen a fiatal férfira és lekezelő, de elhatározott hangon szólt hozzá.
-He... még viccnek is nevetséges...
-...És mégis megmutatnánk a királyságnak milyen fából faragtak minket.
-Milyen fából? Megtapasztalhatta elsőkézből milyen lehet leszúrv... hogy hogy talpon van? -Keratrinba belefagyott a szó ahogy végig hasított elméjén a gondolat.

Matrios levette a felsőjét, leoldotta testéről a kötést és megmutatta a heget, mely mostanra már kevésbe vörös és érzékeny, majdhogy nem belesimult testének fehér bőrébe.

-Lehetetlen! -Pattant fel és ordította a fiatal úr, az öreg oroszlán viszont képes volt tartani magát és csak meglepődött tekintettel nézett a hegre.
-A lovagjaim?
-Ha így haladnak és ilyen eltökéltek maradnak lehet reggelre bezárhatjuk a korházat. -vette vissza ingjét a herceg és közben egyhangúan mondta.
-Hehe... jó ezt hallani! -nevetett fel Verilion.
-Mit jelentsen ez Verilion?! -Fordult a férfi felé.
-Mondjam vagy mutassam meg, öreg oroszlán? De lehet a szíved már nem bírja a meglepetéseket.
-Tegyél próbára! Mutasd az utat! -Mutatott a kijárat irányába.

A fiatal úr és az öreg oroszlán olyan tempóban lépkedtek, hogy Matriosnak szinte futnia kellett utánuk. Eltéveszthetetlen volt a hely, folytonos fények villódzása és hangos zaj jelölte a helyet, hová útjuk tartott. Mikor odaértek a több ezer sérült katonából még mindig sokan feküdtek az ágyakon, tíz-tizenöt katona már a kimerülés határán volt ahogy hozták és vitték a vizes vödröket és hordókat gurították a forrástól.
Már felállt egy teljes sornyi ember kiket szakácsnak tartottak, hogy képesek legyenek fedezni a lovagok éhségét és szomját. Az egész egy megkomponált káosznak tűnt, ahogy a lovagok egymást hergelték, „bírod még, csak még egyet, sikerülni fog, tarts ki, most egyel többet" a katonák akik még nem jutottak hordár feladatra segítettek a meggyógyultakat arrébb vinni, hordták a sebesülteket, segítették az orvosokat akik csakugyan fáradtak de eltökéltek voltak. a füvet teljesen sárosra taposták, de a mágia szárazon tartotta a folytonos hő miatt.
-Apám! -futott oda lihegve az altábornagy.
-Dana? Jelentést!
-Már...már... alig... bírok állni... de legalább tíz... embert... -A nő összecsuklott kimerültségében és erősen lihegett.
-Hiperventillál! -Szólalt meg Matrios.
-Mit csinál?! -Szólalt meg aggódva Verilion kezében a lányával.
-Dana! Mutatom, hogy lélegezz, kövess engem! -Matrios neki kezdett egy lassú és ütemes lélegzésnek, amit a lány követni kezdett, pár másodperc után sikerült teljesen szabályosan követnie a férfit és végül magához tért teljes egészében.
-Elnézésüket kérem...
-Miért vagy csurom víz, te lány! Torokgyíkot akarsz netán? -szólt oda.
-Edalin úr... elnézést hogy ilyen állapotban jelentem meg ön előtt... csak annyit tudok, hogy segít abban, hogy több emberen segíthessek... -Ült fel és tekintett az előtte állókra. -Ha megbocsájtanak...
-Vegyél ki egy kis szünetet és bárkinek lenne ilyen baja, mindenkit állíts hátra és mutasd meg neki ezt, amit neked is. -Szólt utána Matrios.
-Értettem uram! -fordult meg és intett kedvesen.
-Mégis... mi folyik...itt? -Nézett körbe Keratrin.
-A herceg érdeme... és az enyém!
-A tiétek? -Fordult verilionra az öreg oroszlán tekintete.
-Úgy biza! Gyógyító mágia! -Verte meg a mellét büszkén.
-Hazudsz! -Szólalt meg Keratrin hitetlenkedve.
-Jó uram ne nevezzen csalónak mert eltalálom választani fejét a nyakától.
-Elnézést a kirohanásom miatt...
-A lényeg annyi, hogy megtudtuk, hogy a mágia képes a gyógyításra... -összegezte Matrios.

Miután kicsodálkozták magukat a vezérkar tagjai visszaindultak a sátorba, lassabban és megfontoltabban lépkedtek, Edalin és Verilion beszélgettek elől, Jacob számára úgy tűnt régóta ismerhetik egymást, de nem volt sok ideje mert Keratrin felzárkózott melléje és beszélgetést indított.
-Te biztos, hogy az a Matrios vagy akit ismerek? -Nézett rá gyanakvóan.
-Nem hiszem... mióta felébredtem, valahogy máshogyan érzem magam...
-Felébredtél?
-A csata után.
-Áh értem
-Őszintén, rengeteg dolog kiesett, nem emlékszem sok mindenre, a csata egyáltalán nincs meg... csak mikor Hirana kihúzta a dárdát a hasamból... de ennyi.
-Ah talán túl sok volt neked?
-Hát kinek ne lenne az hogy egy dárda áll ki belőle?
-Jogos.
„Ah éljen, nem tart furcsának"
-De akkor is... te inkább a nőket és a bort hajkurásztad... hogy lettél képes rájönni erre?
-Nem tudom... talán borban az igazság? -Mosolyodott el Matrios kellemetlenül.
-Kötve hiszem... nem tudom mi történt veled, talán Aluradne elött állva megjött az eszed?
-Lehetséges... Ilyenre nem emlékszem csak egy nagy csattanásra és semmi másra...
-Csattanásra?
-Ne is törődj vele... -hessegette el a témát. -A legfontosabb most, hogy túléljünk.
-Az esélytelenek serege? -Mosolyodott el Keratrin.
-Látom megtetszett.
-Ahogy a legtöbb történeted is... főleg a bordélyokról.
-Igen, jó lenne azokra emlékezni, minden bizonnyal.

Megérkeztek a sátorhoz, bementek a megvilágított helyiségbe és körül ülték az asztalt, ami a helyőrséget és a környező terepet tárta eléjük. Az öreg oroszlán neki látott felvázolni a helyzetet, de ekkor Jacob figyelmes lett valamire. A látómezőjében egy kis ikon jelent meg, ránézett majd az megnyílt és megjelent a szeme elött a térkép, apró kockákra lebontva és kiterjesztve a teljes világra is. „ez még jól jöhet" gondolta magában, majd megosztotta a jelenlegi emberi erőnek állapotát a többiekkel. Megtudta, hogy a szoros az egyik lehetséges átjutási pontja a démonoknak, egy természetes akadály, ami megfékezi őket. a hegyek járhatatlanok, és pont a démon birodalom fölé magasodik így arról az oldalról teljesen mászhatatlan. Több ilyen szoros is van, de azoknál sokkal nehezebb az átjutás így ezt támadják leginkább a démonok.
-Meddig tudjuk védeni a vonalainkat?
-Folytonos támadás alatt, ezzel a harci morállal és felszereltséggel... maximum egy hétig. -Vázolta fel Edalin. -A kapu bírja a strapát mert acél vasalatot kapott, illetve egy tenyér vastagságú maga a kapu.

-Szeretném, ha mesélnének az ellenségről. -Szólalt meg Matrios.
-Ebben én tudok segíteni. -Szólalt meg a háttérből Keratrin és odalépett az asztalhoz.
-Az ellenség tábora egy kissé odébb van a hegy lábánál és az erdő között, innét nem tudjuk elérni őket semmivel sem. A létszámuk úgy körülbelül ötezer és nyolcezer között ingadozik.
-Milyen a moráljuk?
-Nem igazán összetartó a csapatuk, sokuk eljár folyamatosan portyázni így nem állandó semmi sem. a taktikájuk a teljes erejű lerohanásban kimerül. Ezért is mondtuk önnek, hogy ne lovagoljon ki ellenük.
-Igen... nagyon sajnálom...
-Ez most nem annak az ideje. -Szólt közbe Verilion.
-Igaza van... Most terveljünk ki valamit... -sóhajtott Keratrin.
-A hegy az ő irányukba hajol előre?
-Igen, nem túlságosan erősen, de föléjük hajol.
-Milyen magas a hegy?
-Senki sem tudja... azt sem tudni miért ilyen alakja. Legendák szólnak arról, hogy egy hatalmas erejű mágus teremtette ilyenre, mikor még az emberek és az Elfek háborúztak egymással, hogy megvédhesse a népét, de ez csak találgatás mára.
-Bármi is legyen az igazság, az most nem lényeges, az egyetlen dolog, ami fontos, hogy nekünk ez a hegy lesz a támadásunk kulcsa.
-Támadásunk?
-Megmásszuk a hegyet! -jelentette ki mintha csak magától értetődő lenne.
-Az lehetetlen! -Csapott az asztalra az öreg oroszlán.
-Ahogy a gyógyító mágia is. -vágott vissza matrios.
-hogy gondolod? -Szólalt meg Keratrin.
-Gondolom nem voltatok még hegyet mászni.
-De én igen, de csak a biztonságos utakon tudunk haladni, viszont rengeteg a függőleges terep. egy teljes csapatot lehetetlen lenne átvezényelni.
-Hm érdekes... van elérhető kovácsunk?
-Jelenleg mindegyikük el van foglalva a fegyverek és páncélok javításával...
-Nem baj, szerezz nekem legalább kettőt, hogy megcsinálják amit szeretnék.
-Mi lenne az?

-Egy hágóvas. -Mondta egyértelműen Matrios.
-miben segítene egy asszonyt megf...
-Ez nem az! -Kiáltott fel matrios mielőtt még tovább folytatja Edalin a mondatát.
-Akkor meg mi?
-Ez egy lábra, vagyis a cipőre erősíthető fémből készült talp, amivel könnyebb lesz a mászás.
-És ez, hogy segít?
-Az elején a mi oldalunkon a hegy nem olyan meredek, egy darabig el lehet jutni, de utána egyszerűen túl meredek lesz hogy tudjon valaki mászni. ebben segít ez az eszköz, hozzatok papírt és ceruzát.

Edalin odaadta személyes írószerét, egy kezdetleges ceruza volt, valamint egy vastagabb pergament nyújtott át. Matrios elvette a nyilat Keratrin kezéből, amivel eddig játszott, majd letépte az egyik tollat róla és neki állt vonalzóként használni. úgy fél órán át rajzolt, Verilion mély álomba zuhant a széken, mélyen horkolt és az egyik gyertya is csonkig égett ez idő alatt, de mikor elkészült, egy műszaki rajz sült ki belőle mely három szemszögből és több, kisebb magyarázó mellékábrából próbálta meg elmondani mit akart megcsináltatni.
-Megérte végig ülni Albert tanárúr óráit! -Törölte meg büszkén homlokát. -Csodálatos vagy! -jelentette ki izgatottan. -Elkészült! -Csattant fel, felébresztve az alvó mágust.

Keratrin kikapta a kezéből és elkezdte tanulmányozni a rajzot. vakarta a fejét egy pár percig, de Edalin kikapta azt markából és maga is bőszen elkezdte átnézni.
-Nem hiszem, hogy bárki is képes lenne ezt elkészíteni.
-Szóval a kovácsaid nem elég jók hozzá?
-Micsoda? -Fordult oda ingerült tekintettel.
-Azt mondod nem lennének eléggé jók ahhoz, hogy ezt elkészítsék. -sóhajtott Matrios csalódottan.
-Te fattyú! Az én kovácsaim nem holmi falusi kontárok! A vezetőjüket magától a királytól kaptam és a fél elf Miraklios nevet viseli! Messze földön híres kovács! Add csak neki oda ezt a tervrajzot! De tüstént!
„Ahogy gondoltam... Edalin nagyra tartja az embereit és azoknak a képességeit. Nem is csoda, hogy eddig kitartottak..." -gondolta magában boldogan.

Edalin vörös, gőzölő fejjel viharzott ki, kezében a felgöngyölt pergamennel és közben úgy szitkozódott, hogy még a kígyó is megirigyelte volna villás nyelvét. úgy haladt végig a táboron akár a kámfor, érződött testéből a mágia, amit mérgében engedett ki, aki csak elébe állt ellökött és meg sem állt a kovácsmester műhelyéig. Megállt elötte és beleszagolt a levegőbe, áporodott szag és alkohol bűze érződött a fa tákolmányból. a szén rég kialudt ahogy a férfi is borvirágos arccal az üllő mellett elterülve egy ládán feküdt.
-Miraklios! -szólt halkan. -Miraklios... -Emelte meg hangját, de ismét semmi rezzenés. Felemelte egy kézzel a nagy kalapácsot majd rávert egy hatalmasat az üllőre vele. A szikrák kicsaptak a két fém közül ahogy azok találkoztak és úgy csengtek, hogy még a holtak is megébredtek volna rá.
-Fenn vagyok... fenn vagyok... -Gurult le a kövér férfi a ládáról.
-Miraklios... lenne egy feladat... -Nézz rá Edalin ellenvetést nem ismerő arccal.
-Má' megint azé' gyötté' hogy kalapáljak ki valami páncé't?! -Emelte fel tekintetét idegesen.
-Nem! -Odadobta a pergament a férfi lába elé és ekkor megérkeztek Matriosék is. A koszos ember kinyitotta a pergament és könnyessé vált a szeme.
-Ah micsoda gyönyörűség! -hangzott elérzékenyülve.
-Megtudod csinálni? -Kérdezte Matrios.
-Kissé elmacskásodottam az évek alatt, de ne legyen a nevem Miraklios ha nem hozom létre eztet a remekművet! -Felállt és arcáról eltűnt a borvirág, helyette egész arca vörösre váltott és orrából gőz tüzelt ahogy beleélte magát a kihívásba. -Lehet nem látszik, de az egykori Miraklios áll előtted! Az a fél elf aki megkovácsolta apád páncélját is! Ne igyak többet, ha nem tudom létrehozni ezt! -Kiáltotta el magát.
-Gertrúd! Tüzet a szénre, hozd a kalapácsomat te lány! -Kiáltott be az épületbe, majd onnan kilépett egy hatalmas nő, haja vörös volt arca koromtól fekete, kezei akkorák akár egy kalapács feje, vállai akárcsak Mirakliosé, de bőre feszes, izmai dagadóak voltak.
-Azonnal apám! Mi volt ez a nagy üllő csapkodás?
-Itten nézd eztet meg! -nyújtotta át a férfi a rajzot tajtékzódva az örömtől.
-Micsoda bonyolultság! -Csodálkozott el, ahogy ránézett.
-Ki készítette ezt a rajzot?

Edalin és Keratrin egyből Matriosra mutattak és arcukból elfolyt a szín a kérdés hallatán.
-Jó uram, olyan boldog vagyok, hogy végre nem csak kis munkákat kell végezzek! -tartotta meg a távolságot a nő, melyet Matrios nem tudott hova rakni, azt hitte leborul a nemes elé, vagy valami. Helyette Edalin feltüzelte magát és a kövér kovácsra nézett.
-Miraklios...
-Igen uram?
-Ez egy... kihívás... a hercegtől. -Miraklios arca elkomorodott, szemei felcsillantak és fogai baljóslatúan kimeredtek szájából már amennyi megvolt még.
-Megmutatom én neki, amit tudok! -Fogadta el a kihívást.

Matrios arca komolyba váltott át és összeszorította tenyerét.
-De aztán ne merj csalódást okozni!
Keratrin halkan ásított fáradtságában, majd intett a hercegnek.
-Én visszamegyek a sátramhoz...
-Én is szerintem. -fordult feléje a férfi.
A két fiatalabb ember megindult hát az elkerített sátrak irányába, közben Keratrin próbált kihúzni információkat a hercegből arról, hogy mit látott, honnan szerezte ezt a tudást és hogy tud így rajzolni. Jacob persze vagy kitért a válaszok elől vagy megpróbált a kevés információból összeállítani valami értelmesnek tűnő magyarázatot, de a megpróbáltatást a herceg sátrának elérése szakította meg.

Kiratrin odalépett a herceg sátrába, és a félig felhajtott vásznon keresztül észrevette az elf nőt ahogy a herceg ágyán aludt, majd kuncogni kezdett.
-Nem tudom ki vagy most Matrios... de jobban kedvelem ezt az énedet... -Mondta neki a férfi gúnyos vigyorral az arcán, majd sarkon fordulva távozott.
-Ezt meg mi lelte? -nézett utána a fáklyák fényében.
A férfi felhajtotta a sátrat, majd belépett, a sejtelmes gyertyák fényénél észrevette, ahogy a nő az ágyon szuszog kellemesen. megállt egy pillanatra és elgondolkozott azon, hogy a földön aludjon-e, de nem látott semmit sem az este halvány fényében. A legtöbb gyertyacsonkig égett, csupán egy pislákolt az ágy szélén az is bódítóan meg-meg rezzenve. Érezte, hogy talpa sajogni kezd, vállai elnehezedtek, kissé arrébb tolta finoman a nő testét, majd a takarót csak egyik lábára terítve mellé feküdt. Az álom hívó szava rettentően erős volt, annyi ideje sem volt, hogy a holnapi reggelen és a közös alvás következményein gondolkozzon, amint tarkója a párnához ért, már el is szállt minden gondja. Teste ellazult és végre kényelmesen érezte magát.

Ez csupán egy kis ízelítő... Ezen történetből az elkövetkező évben várható egy Animációs sorozat :) Dolgozunk rajta, bár angolul lesz megtekinthető majd. Egyetem mellett vagyunk, így tekintsen rá mindenki, hogy miért őrölnek ily lassan a malmok...