Éppen matekon aszalódtam egy halom idiótával körülvéve, amikor megszólalt a csengő, jelezve hogy véget ért az utolsó óránk is. Gyorsan elpakoltam, és elhúztam a suliból. Semmi kedvem nem volt még Dr. Beckerhez is menni, de tudtam, hogy ha ellógom, a szüleim nagyon ki fognak akadni. Alapjáraton nem is volt olyan vészes az öreg. Legalább tudtam vele beszélni gyilkosokról meg hasonlókról, és nem fojtotta belém a szót mert „kényelmetlenül érzi magát, ha erről kell beszélnie". Viszont cserébe nekem is végig kellett hallgatnom a pszichológusos baromságait. Hivatalosan a diagnózisom „viselkedési zavar", valójában meg antiszociális személyiségzavar, ezt viszont csak akkor jelenteheti ki, ha elmúltam tizennyolc. Persze ettől még én is meg a családom is tisztában van vele, hogy nem egyszerűen viselkedési zavaraim vannak, de így mégis jobban hangzik nekik. Szerintem meg teljesen mindegy hogy hívnak, attól még nem leszek normálisabb.

Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy még bőven van időm a terápiáig, ezért úgy döntöttem veszek valamit inni, hogy addig ne haljak szomjan. Elindultam az egyik mellékutcában lévő kisbolt felé. Van nem messze a sulitól egy szupermarket is, de nem volt kedvem a többi emberhez. Kora délután volt, sokan még dolgoztak, úgyhogy örömmel nyugtáztam, hogy jóformán teljesen kihalt a város ezen része. Bementem az üzletbe, ahol senki nem volt, a pult mögött lévő Mr. Robertset leszámítva. Középkorú, kopaszodó, unott pasas volt, sörhassal és gyér bajusszal. Szokás szerint cigizett, nem zavartatva magát, hogy egy zárt helyiségben van, és még csak ablakot sem nyitott.

–Jó napot–köszöntem, ügyelve hogy ne szívjak be túl sokat a füstből.

–Mivan?–mordult rám köszönésképpen. Elengedtem a fülem mellett, mindig ilyen „kedves" volt mindenkivel, aki a közelébe merészkedett. Elindultam a polcsorok között, valami italt keresgélve. Végül leemeltem egy vizet az egyik polcról, és odamentem a kasszához, hogy kifizessem. Mr. Roberts unottan nézett fel rám, láthatólag a pokolba kívánt, amiért megzavartam a cigizésben, és le kell húznia egy árva vizet, ezzel megerőltetve magát. Végre kifizettem, és a kijárat felé igyekeztem, hogy minnél előbb szabaduljak a fojtogató füstből.

–Hé, állj csak meg!–kiáltott utánam dühösen, mire zavartan megtorpantam, és felé fordultam.–Tisztán láttam, hogy valamit elvettél a pultról és a zsebedbe raktad!–förmedt rám, és kikászálódott a kassza mögül.
–Nincs nálam semmi–ráztam a fejem
–Persze, persze azért volt ilyen sietős, mi?–vicsorgott rám, és megragadta a csuklómat. Ennek a cigi a maradék eszét is elvette-gondoltam.
–Most mondtam, hogy nincs nálam semmi!–emeltem meg a hangom, és megpróbáltam kirántani a kezemet a szorításból.
–Velem te ne kiabálj, te kis liba! Add vissza azonnal, amit elvettél!–fröcsögte, tovább rángatva engem.

Teljesen ösztönösen cselekedtem: a másik kezemet ökölbe zártam és behúztam neki egyet. Jó érzés volt. Döbbenetében elengedte a csuklóm, és az arcához kapott. Majd eltorzult az arca, és felém vetette magát. Reflexszerűen hátraugrottam, és felkaptam az első tárgyat, egy hosszú, vékony tollat, ami a kezembe akadt. Mr. Roberts megragadta a hajamat, én meg az első dolgot cselekedtem, ami eszembe jutott: döftem. A boltos felbődült, a kezén ott volt egy kis szúrt seb, amiből vér csordogált. Újra felemeltem a tollat, és még egyszer beleszúrtam. Majd még egyszer. És újra meg újra. Mr. Roberts rémülten hátrahőkölt, arcán és kezén legalább tucatnyi vérző vágás és szúrás volt. Ijedt tekintetét látva éreztem, ahogy elönt az adrenalin. Elmosolyodtam. Nagyszerű érzés volt látni a pánikot rajta, és tudni, most én diktálom a játékszabályokat. Újra felemeltem a tollat, és ezúttal a nyakára sújtottam le. Pont az ütőerét döfte keresztül. Vér spriccelt szerteszét a nyakából, és hátraléptem, hogy ne mocskoljon be. Mr. Roberts kétségbeesetten hörgött, kezét a torkára szorítva, mintha így megakadályozhatná az elvérzést. A lába kicsúszott alóla, és elterült a padlón, körülötte egyre nagyobb lett a vértócsa. A mosolyom egyre szélesebb lett, ahogy figyeltem szenvedését. Kellemes melegség öntötte el a mellkasom, és borzongás futott végig a testemen. Még párszor hörgött egyet, aztán hátracsuklott a feje, és elernyedt. Betelt egy pillanatba, mire felfogtam, hogy meghalt.