1.
A nevem Megara Hill. És meggyilkoltam egy embert. Nem érzek bűntudatot, pedig tudom hogy kéne. Nem is vagyok olyan mint mások, sőt közel sem vagyok átlagos.

Semmi nem árulta el, hogy ez a nap különleges lesz. Reggel magamtól felkeltem már nagyon korán.  Pár percig csak bámultam a szobám mennyezetét, majd kikászálódtam az ágyamból, és előkaptam néhány ruhát. Bementem a fürdőbe, majd nekiláttam elkészülni. Általában elég gyorsan megvagyok vele, ez most sem volt máshogy, soha nem is értettem, hogy a nővérem mit tud órákig bent vacakolni. Miután ezzel megvoltam, lementem a konyhába, bekapni pár falatot, mielőtt elindulok a sulimba. Legnagyobb meglepetésemre apa már lent volt, és valami meccset nézett a tévében

—Jó reggelt, Meg- köszönt nekem
—Jó reggelt—dünnyögtem vissza, és a konyhapulthoz léptem, hogy valami reggeliféleséget összeüssek magamnak
—Hogy aludtál?—kérdezte.
—Kösz, jól–vontam meg a vállam, és ezzel elintézetnek tekintettem a témát–Ma is korábban be kell menned dolgozni?–kérdeztem. Mindig azt mondják, legyek udvarias és érdeklődjek más emberek iránt, így mostanában próbálkozom ezzel.
–Igen, nemrég hívtak a kórházból, mert...–kezdett el mesélni, én meg csak hallgattam, néha közbenyögve egy "ahá"-t, hogy úgy tűnjön, figyelek, közben viszont nem érdekelt kifejezetten, így inkább pirítóst melegítettem. Apa orvos volt a helyi kórházban. Korábban néha úgy tűnt, hogy a nyomdokaiba lépek, de letettem róla. Néhány embert szívesebben hagytam volna elvérezni, mintsem hogy segítsek rajta.

—Na és lesz valami érdekes a suliban?–kérdezte, amikor befejezte a magyarázkodást.
—Semmi extra. Bioszon valószínűleg felelni fogunk, de ennyi–vontam meg a vállam, és bekaptam egy darab pirítóst. Ránéztem a falon lévő órára, aztán gyorsan lenyeltem a maradék reggelimet, és felkaptam az asztal mellett heverő iskolatáskámat.–Most mennem kell, hogy ne késsek el az első órámról. Szia!–köszöntem el, és elindultam az ajtó felé.
–Várj egy kicsit!–szólt utánam apa–Ne feletsd el, suliután menned kell Dr. Becker-hez.–Dr. Becker a pszichiáterem, és hetente kétszer kell hozzá mennem terápiára.–És ne felejtsd el; még csak nem is gondolsz olyanokra, hogy bántani akarsz valakit, vagy meg akarod ölni. Értetted?
–Értettem–forgattam meg a szemeimet–Minden egyes reggel elmondjátok ugyanezt
–Csak jót akarunk neked–mondta apa–Aggódunk, hogy valami bajod eshet

Vagy inkább nem is értem aggódtok –gondoltam– hanem hogy valakinek baja eshet miattam, és az rosszt fényt vet rátok. Elűztem a fejemből a gondolatot. Nem értek túlságosan más emberekhez, de amennyire meg tudtam állapítani, a szüleim tényleg engem féltettek, ami soha nem fogok megérteni. Elvégre miért jó neked, ha a kattant lányodért aggódsz, aki ráadásul még csak nem is érez semmit irántad? Egy értelmes ember szerintem már még megszabadult volna tőlem, tekintve, hogy potenciális veszélyforrás vagyok a környezetemre.

–Tudom apa–sóhajtottam fel–Szia–köszöntem el újra, és kiléptem a ház ajtaján.
<><><><><><><><><><><><>
Ez az első komolyabb történtem, építő jellegű kritikákat szívesen fogadok, ha pedig tetszett, azt jelezd egy vote-tal vagy kommentelj.