- Uram! Ezt a mobiltelefont, az anyósülés alatt találtam, be van törve a kijelzője, de úgy tűnik, hogy nincs lemerülve.
- Kérem, oldja fel, ha tudja!
- Rendben, sikerült, nem volt rajta képernyőzárolás. Úgy látom, egy jegyzet van megnyitva, az a címe hogy a "boldogság jegyzete".
- Legyen szíves olvassa fel!

" A boldogság jegyzete.
Hát szia...
Tudom már nagyon rég beszéltünk, azóta, hogy megpróbáltuk külön... Talán, túl jól sikerült ez a "próba" és úgy tűnik, hogy ez egy életre szól. De én pontosan tudom, hogy ma van egy hónapja...Egy hónapja, hogy nem rezeg a munkában a telefonom, egy hónapja, hogy este nem mondjuk egymásnak, hogy jóéjszakát. Egyedül vagyok...
Nehezen alszom alszom el éjjelente.
Fura dolog azon gondolkodni, vagy vajon te is gondolsz-e még rám.
Akkár merre visz az utam, már semmiben nem látom a szépet, csak mindehol a te emléked.
Tudom, nem szeretted, hogy mindig el késtem. Ma már mindhova odaérek időben, de senki nem vár rám annyira mint ahogy te vártál.
Évekig te voltál az első gondolatom és az utolsó is. Ez most is így van, azon tűnődöm, hogy hol jársz, mit csinálhatsz?
Azok a gyönyörű barna szemeid, melyek zöld színben csillannak a nap fényében, vajon mit nézhetnek épp.
Vajon megeszed a szendvicseidet, remélem nem csak kekszet viszel magaddal. Vajon van ki aki visszahúz, hogy ne állj túl közel a zebrához?
Rendesen fel van töltve a telefonod és nem hagyod otthon a kedvenc rózsaszín labellod?
Vajon hordod még a tőlem kapott karkötőd vagy azóta sem nyúltál hozzá?
Ezek az apró dolgok amik természetesek voltak, egyszerre mind eltűntek az életemből. És akkor jöttem rá, hogy ami nem tűnt fontosnak, az jelentett mindent.
Imádom az energiaitalokat. De mikor a közértben vásárolok egy redbull-t, arra gondolok, hogy azért szeretem az ízét, mert arra emlékeztet, mikor az első randinkon találkoztunk parkban vettem egyet, hogy ne izguljak annyira. Te pedig mindig kiselőadást tartottál nekem, az energiaitalok káros hatásairól, mert aggódtál az egészségemért.
Ha a jövőmmel kapcsolatban nem voltam biztos valamiben, azt mondtam, hogy "majd alakul" és alakult is minden...Életem legboldogabb éveivé.
Valamelyik nap esett az eső.
Elmosolyodtam, mert eszembe jutott az a nap, mikor busszal jöttél át hozzám.
Pont akkor szakadt le az ég, mikor leszálltál a buszról. Mivel közel laktam, gyalog mentem eléd esernyő nélkül, és persze bőrig áztunk, de egy cseppet sem bántuk, nevettünk és boldogok voltunk.
Tudod a napokban egy kissé megbetegedtem, de már senki nem aggódik értem, hogy beveszem-e gyógyszert. Azt sem kérdezi senki, jobban érzem-e már magam.
Mindig a pillanatnak éltem, de a legboldogabb pillanataim a te karjaidban voltak. Most már, csak a múltban tudok élni.
Emlékszem arra hullócsillagra is amit közösen láttunk, vajon még mindig ugyan azt kívánnád, mint akkor? Még akkor is ha tudod, hogy ez lesz a vége?
Sosem felejtem el azt a napot, mikor talán életemben a legbátrabb voltam és azon a csodaszép júniusi estén először megcsókoltak. Leírhatatlan érzés volt.
Te tanítottad meg mit jelent feltétel nélkül szeretni valakit. Köszönöm neked!
Tudom jól, rengeteg ajándékot kaptunk egymástól az évek során, de a legjobb ajándék az együtt töltött idő volt, amit senki sem vehet el tőlünk.
Te mindenkihez olyan jó voltál.
Sokszor mondtad, hogy mi mások vagyunk.
De pont ettől volt olyan jó veled lenni, mert a legfontosabb az volt, hogy kiegészítettük egymást. Benned mindig megvolt az a dolog, ami belőllem hiányzott, és igazad volt, mikor azt mondtad, hogy mi alkotjuk a legjobb csapatot. Köszön neked, hogy szerettél engem, még akkor is, mikor én sem tudtam magamat szeretni.
Nekem a legnagyobb boldogságom az volt, ha megtudtalak nevetetni, és mosolyogni láttalak. Ha bugyuta beceneveket adhattam neked, amit csak te érthettél. Tudom, hogy a hibák alól amiket elkövettem, sohasem kaphatok feloldozást. Hordoznom kell a terhüket.
Szerettelek téged, akkor is ha nem mondtam, akkor is ha nem írtam neked. Mert a te érintésed senkiéhez sem hasonlítható, ahogy az illatod, a mosolyod a csókod és a levegővételed sem. Nagyon szeretlek téged még most is.
Sokat harcoltunk egymásért, sokat szenvedtünk azért, hogy együtt legyünk, de minden megérte, mikor reggel melletted ébredhettem fel.
Hidd el, hogy már lenne miről beszélnünk.
Sok ígéretet nem tartottam be, de egyet mindig befogok. Megígértem neked, hogy sohasem fogok lemondani rólad! Bármennyi idő is teljen el.
Most is hozzád indultam, a csomagtartómban egy hatalmas virágcsokorral. El akartam mondani az érzésimet, mindent amit eddig nem tudtam. Világossá vált, hogy semmit nem ér nélküled az életem.
De sajnos ebben is elbuktam.
Sötét volt, siettem, mert nem akartam az időt vesztegetni. Az út sikos volt és elém ugrott valami, talán egy szarvas volt.
Többre nem emlékszem, csak arra, hogy elsötétedett minden...
Mikor magamhoz tértem, a testem minden négyzetcentiméterre lüktetett a fájdalomtól. Alig látok, a szemembe szüntelenül folyik a vér a fejem tetejéről. Beszorultam, csak a jobb kezem tudom mozgatni. Csak annyi erőm volt, hogy elővegyem a telefonom. Hívhatnék segítséget de nyöszörgésen kívül, más hang már nem tudja elhagyni a számat.
Minden levegővétel egyre nehezebbé válik... Érzem, hogy valami átszúrta tüdőm. Már alig bírok ébren maradni, de tudom ha becsukom a szemem, többet már nem tudom kinyitni. És tudod még mit érzek? Boldogságot. Annyira boldog vagyok, hogy már szinte alig érzek fájdalmat...
Mégis mi lett volna, ha csak így az éjszaka közepén odállítok éled. Badarság volt az egész.. Talán ajtót sem nyitottál volna, vagy elküldtél volna mérgesen, amiért felébresztettelek... Hülye ötlet volt... Ha szükséged lenne rám, felkerestél volna. De úgy tűnik, könnyebb neked nélkülem. Én már nem fogom nehezíteni tovább.
Boldog vagyok... Rövid volt az életem, de én voltam a legboldogabb amíg veled lehettem. Sokan sohasem élhetik át ezeket az érzéseket. Köszönöm, hogy ez nekem megadatott!
De már nem akarok élni nélküled, nincs miért küzdenem tovább.
Ez a tökéletes vég!
Hidd el, ennél boldogabb sosem voltam még. Újra látom az emlékeinket, másodpercek alatt pörögnek le a szemeim előtt, már kezd összemosódni a valóság a képzeltemmel.
Már a betűket sem, találom a telefonon. Mégegyszer elmondanám, hogy szeretlek, de volt rá elég alkalmam. Azt akarom, hogy élj tovább nélkülem, ne gyötörjön az emlékem súlya. Nem akarok a túloldalról is fájdalmat okozni...
Jobb lett volna, ezt le sem írni...
De már vége van. Nem bírom tovább, ezek már az utolsó levegővételeim...
Már nem tudom kitörölni, amit leírtam...
Kérem, AKI MEGTALÁLJA A TELEFONOM, TÖRÖLJE KI EZT AZ ÜZENETET! EZ AZ UTOLSÓ KÉRÉSEM... "

- És itt véget ér a jegyzet Rendőr Kapitány úr! A jegyzet időpontja 23 óra 23 perc.
- Mit mondtak a mentősök, mikor volt a halál beállta?
- Azt mondták, hogy nem sokkal fél 12 előtt történhetett.
- Köszönöm szépen, kolléga.
- Uram, és mit csináljunk a telefonnal? Eljutattjuk a hozzátartozóihoz?
- Igen, természetesen. De előbb legyen szíves, törölje ki ezt a jegyzetet...