Zsáner: sci-fi/urban fantasy/erre szokták mondani, hogy disztópia, de ez szerintem nem disztópia

Leírás:

„ „Egy rongyos papír tartja fent a békét, amit maga az emberek nevében írt alá. Maga felfogja ezt egyáltalán? Tudja, mit jelent a legalávalóbb, legvisszataszítóbb faj képviseletében ígéretet tenni? Hogy lehet az, hogy egy teremtmény alapvető, élethez való jogánál jobban tisztelnek egy dokumentumot?"

Zoe Sanders élete már abban a pillanatban fenekestül felfordult, hogy tizennégy évesen, emlékek nélkül ébredt egy kórházi ágyon. Az elkövetkező tíz évben, amíg megpróbált beilleszkedni egy pusztító járványból épphogy felépült társadalomba, megjárta a kadétok és diplomaták útját, majd segített békét kötni egy ismeretlen, humanoid fajjal, akit a köznyelv csak synusoknak hív.

A szerződés feltételeivel viszont nem mindenki tudott megbékélni. Hiába állt vissza a rend, Zoe elvesztette tekintélyét a döntéshozásért felelős Leithani Testvériség előtt, majd létrejött a Deportációs Egyezmény, mely kimondja, hogy Leithan biztonságának megőrzése érdekében a synusokat el kell különíteni a társadalomtól, elszállítva őket Alba Rosa iparvárosába.

Az egyetlen zavar a rendszerben a titokzatos renegát, Black Seymour volt, aki az Egység katonáinak lemészárlásával tüntetett fajtársai kitoloncolása ellen.

Zoét – hogy visszanyerhesse becsületét – megbízzák Black Seymour kézre kerítésével, arra viszont nem számított, hogy egy nap pont ő fogja megmenteni a nő életét."

Ezt a tekintélyes méretű regényt (ami még mindig nem érte el a végét) LexHCaulfield nevű wattpadtársunk folytatja, saját bevallása szerint nagyon ritkán (nem hazudik, utoljára áprilisban frissült).

A Synus a synusokról szól (drasztikus zene).

Tehát a sztori röviden az, hogy Zoe, aki ennek az Egységnek dolgozik, igyekszik fülöncsípni a terrorista Seymourt, aki, akár egy fantom, úgy csusszan ki állandóan ennek a katonai szervezetnek a kezéből. Mindeközben Zoe már nem tud őszintén hinni az Egységnek, kétségek gyötrik afelől, hogy amit az emberiség a synusokkal művel, az helyes-e, és azt hiszem, nem lövök le hatalmas spoilert azzal, ha elárulom: hamarosan már abban se biztos, hogy ez a Seymour tényleg olyan megátalkodott gazember, mint ahogy azt a közvélemény felé kommunikálják.

Na, de kik ezek a synusok? A synusok mindenféle genetikai módosulás követően létrejött új faj, akikben az emberiség a megmentőiket látja, mivel kiváló donornak bizonyulnak különböző szervi elváltozások kezelésére. Igenám, csak ebbe ezek az újemberek ilyenkor egy kicsit belehalnak. Még mielőtt bárkiben fellángolna az empátia erre a rossz hírre, az synusok mindeközben különböző emberfeletti képességekkel rendelkeznek, amikről egyből elterjed, hogy alkalmasak hagyományos embertársaik bántalmazására.

Na, nincs is több kérdés, ezeket a synusokat nem is lehet hagyni szabadlábon kóricálni a városok utcáin, így hamarosan nekiállnak a deportálásuknak, hogy egy megfelelő helyen várják ki, amíg valamilyen náluk fontosabb hagyományos ember életének a megmentésére áldozzák fel őket.

Ugye, két viszonylag egyszerű, ám de fontos mondanivaló is gyorsan előkerül: az egyik, hogy a rasszizmus szívás, a másik pedig, hogy a környezet kizsákmányolása szívás. Mindemellett nagyszerűen modellezi a politikai félelemkeltés módját, és hatását.

Szóval, mit is tehet az állam egyszerű katonája, mikor egyik oldalról meg kell védenie az embereket, akiket képvisel, másik oldalról nem szívesen nézi, ahogy vágóhídi disznókként bánnak humanoid lényekkel? Természetesen, megpróbálja felderíteni az igazságot, ami egyre csúnyább, és csúnyább képet fest az eddig általa ismert valóságról, továbbá önmagáról.

A regényben felvázolt világ első ránézésre sokathasználtnak, egyszerűnek tűnik, adott egy jövő, várható technikai újításokkal, meg egy kis politikai mizériával. De ahogy elmerülünk a sztoriban, a világ egyre komplexebbé és egyedibbé válik.

Mivel E/1-ben íródott történetről van szó, a karakterek közül elsőnek Zoét ismerhetjük meg. Zoe egyerős női karakter, határozott, cselekszik, ha kell, mindemellett tele van különböző félelmekkel, szorongással, és bizony, ha nem muszáj, nem játszik önként mártírt. Szerintem nagyon jól fel lett építve ez a lány minden bogarával, minden szociális fóbiájával, minden szurkálódós megjegyzésével együtt. A többi szereplőről pedig csak azért nem írok, hogy ne spoilerezzek,maradjunk annyiban, igazán életszerű karaktereket kapunk, akiket lehet szeretni is, nem szeretni is, illetve hol komorabbá, hol könnyedebbé teszik a regény hangulatát.