'Áthívhatnád azt a fiút, akivel késő délutánig elvagy. Kezdünk aggódni, hogy visszaélsz a bizalmunkkal.'

Figyelmeztett anyám a nyolc órai vacsoránál. Apa egyetértve bólintott, s határozott mozdulattal félbenyeste a sült kolbászt.

'Az bonyolult lenne.'

Mondtam feszülten, kenyélmetlenül fészkelődtem a széken.

Hiszen kezdett fogyni a türelmem és alig tudtam türtőztetni magam, sosem kívántam még ennyire valakit testileg, se lelkileg.

Előbb meg kell ízlelnem, hogy eldöntsem mit érzek.

Owennel pedig nehezen haladok.

Csendes, zárkózott, kiismerhetetlen, nehéz megérteni, de szerettem vele lenni.

És ő is velem.

Magától mondta.

Volt ebben az állandóságban valami megnyugtató.

'Hát próbáld meg. Lehet egyszerűbb, ha nem olyan oldalról állsz hozzá, mint a többi ember.'

S mosolyogva megszorította a karom.

Este nem tudtam elaludni. Az érzések kerülgettek, szinte folytogattak és már nagyon vágytam Owenre. Mégis hogy kéne az egyszerű oldalról közelítenem, ha nem tudom melyik az?