Ma békés kedve volt.

Arca éles vonásai nyugodt vonalakká futottak mikor ült a vászna előtt és színeket kevert.

Csodálta őket.

A félig nyitott ajtó előtt megtorpanva figyeltem mit csinált, de ecsetet nem ragadott, míg nem érkeztem meg.

Várt rám.

'Megint késtél.'

Szólalt meg bosszúsan, tekintetét szigorúan a fehér vászonra szegezve.
Karcos, fiatal hangjától a libabőr végigfutott a karomon.

'Már itt vagyok.'

Szavaimmal keveredett a kultúrált lazaság, egyszerre arca merevvé vált, s abbahagyta a színek vegyítését.

Szemöldökét összehúzta, de hamar el is engedte, majd úgy tett, mintha nem mutatott volna ki bármi érzelmet.

Felvette a rideg, merev álarcát.

Leültem hát a fehér székre.

De most közelebb.

Lábaink egymást súrolták a nagy festőállványnak döntött vászon előtt. Úgy adtam tudtára mit is akarok, hogy nem mondtam ki közvetlenül.

Érezte.