Feldöntöttem a vászontartót, s a sok ecset szétgurult a földön.

Megzavart.

Néhányan fejüket csóválva figyelték szegények sorsát, míg a temperával senki sem foglalkozott.

Bugyután festette vörösre a padlót.

De nem csak a tempera volt itt most alulszerepelt, leginkább én. Közelsége, vibráló teste most teljesen elvette a figyelmemet, úgy néztem, mint akiben most azonnal tudnék olvasni.

Meg akartam érinteni keménynek tűnő arcát, végigsimítani ajkain, csak legyen az enyém.

Mellém sétálva, s elhaladva csak egy kifejezéstelen pillantásra futottam nála, majd kikerülte a felfordulásomat és az ablakhoz ment.

A szemem sarkából követtem.

Megállt, mintha pár másodperce elfelejtette volna miért is érkezett, végül elvett egy füzetet a polcról és gyorsan átfutotta.

Senki sem foglalkozott a két szokatlan jelenséggel.

Vele.

És velem.

Visszafele felvette a vörös tempera tubusát.

Hosszú ujjai között tartotta, engem figyelt, majd halvány rezdülés futott végig az arcán és az állványomra helyezte.

Elment.