Már két hete minden nap járok a házhoz, de eddig az álca átlátásán kívül nem mentem semmire.
Időközben a hipotézisem beigazolódott. Veronika és Ádám tényleg testvérek, méghozzá ikrek. Sokszor figyeltem őket edzés közben. Tökéletesen forgatták a fegyvereiket és közben csipkelődtek egymással, hátha kizökkenthetik a másikat. Engem a tanárnő még nem engedett fegyverrel harcolni. Elmondása szerint, ha nem vagyok harmóniába az erőmmel, akkor a fegyveremmel sem leszek. Ezt a monológot annyiszor hallottam már, hogy ha álmomba felébresztenek is tudom és már nagyon tele volt vele a hócipőm.
Mariannal furcsább volt a helyzet. Iskolában teljesen máshogy viselkedett velem, mint itt – persze a szigorúság megmaradt. Sőt szerintem még az iskolába büntet is, ha valamit itt elszúrok. Múltkor is én feleltem, miután makacskodni kezdtem egy tanítása alkalmával.
Az álmok csak ritkán jelentkeztek, de azok alapján sem tűnt gonosznak Viktória. Inkább csak kétségbeesettnek. Mintha valamit vagy valakit keresne.
- Figyelj oda! – szakít ki a gondolataim közül a tanárnő. – Lélegezz és koncentrálj a magra!
Élesen beszívom a levegőt és az előttem lévő cserepet kezdem mereven nézni. A testvérek szerint egyszerű dolgom van. Csak ki kell növesztenem egy növényt. Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű, mint mondták.
A nappaliban voltunk én pedig a kanapén ültem és az asztalon lévő tárgyra koncentráltam. Ádám kint van a kertben és megint tai chi-zik. Egyszer megpróbáltam vele. De nekem nem jön be a dolog. Mariann mellettem ül és engem néz, amitől feszült leszek. Veronika pedig velem szemben a fotelba terpeszkedik.
Az elmúlt két hétbe fogalmam sincsen mi ütött belém. Amikor egy szobába voltam vele a szívem hevesen kezdett verni és a gyomrom össze szorult. Éjszakánként rágondoltam és valahogy nyugodtabban tudtam elaludni. Persze ha sikerült elaludni.
Nőj! – gondoltam, de nem történik semmi. Feszültem hátra dőlök és a két ujjammal elkezdem a halántékomat masszírozni.
- Ez nekem nem megy! – panaszkodok. – Biztos, hogy jó embert kerestetek? Nem tévesztettetek össze valakivel?
- Három kilómérettől is érzem az energiáidat szóval tuti hogy te vagy az. – mondja unottan a lány a könyv mögül.
- Akkor én vagyok a legszerencsétlenebb mágus a világon! – mormogom.
- Minden kezdet nehéz! – szólal meg a tanárnő. – Veronikának például három hónapba tellett mire egy normális védő varázslatot hozott létre.
- Muszáj ezt? – kérdezi élesen a lány és leteszi a könyvet. – Esetleg megpróbálhatok én is valamit?
- Tied a terep. – mondja kis hallgatás után.
- Mi volt az a szituáció, amikor csináltad a robbanást?
- Hm... Ideges voltam, mert nem tudtam eltalálni az nyíllal a céltáblát. Sokan voltak körülöttem és hangzavar volt.
- Akkor az adrenalin lesz az!
- Mi? – kérdezzük egyszerre Mariannal.
- Izgalmi állapotban voltál és az adrenalin szinted az egekbe volt. Esetleg megpróbálhatnánk? – sandít rá a tanárnőre.
- Én nem vagyok benne biztos, hogy... - kezdi, de félbeszakítom.
- Csináljuk! – magam sem tudom, miért mondom ezt. Felpattanok a helyemről. – Valahogy rá kell jönnöm hogy kell, használom az erőm és ez egy jó ötletnek tűnik.
- Ez egy borzalmas ötlet. – morogja a nő.
- Ez izgi lesz! – szólal meg hírtelen Filip az asztal alól.
Mind a négyen kimegyünk a ház előtti füves területre. Ugyan olyan meleg van, mint szokott, de most valamivel kellemesebb.
Mikor kiérünk Ádám éretlenkedve hagyja abba a mozdulatsort.
- Mi folyik itt? – kérdezi.
- Állj hátrébb öcsi! – mondja komisz vigyorral az arcán Veronika.
- Héj! Csak két perccel vagy idősebb! – méltatlankodik a fiú, de úgy tesz, ahogy a nővére parancsol.
Felállok a lánnyal szembe egy jó öt méternyire.
- A védővarázslat tematikája hogy egy falat vagy hálót alkoss, ami felfogja a támadásokat. – magyarázza Mariann.
Bólintok és kiteszem a kezeimet magam elé. Érzem, hogy a szívem egyre hevesebben kezd verni.
- Ha nem fogod fel az ütést nagyon fog fájni! – figyelmeztet a lány. Újabbat bólintok és egyik lábamat hátrébb rakom támasztéknak. – Háromra! Egy... Kettő... - ekkor felemeli a kezét és a lila energia felizzik a tenyerébe. Elkezdek koncentrálni. elképzelem, ahogy előttem összefonódik egy háló és falat alkot közém és Veronika közé. Érzem, ahogy a vérem felpezsdül és perzselni kezdi az erezeteim falát. Védj! – Három!

A lány kezéből lila energianyaláb csapódik felém és keményen mellkason talál. Egy jó két métert hatra repülök és elterülök a földön. A levegő kiszorul a tüdőmből és köhögni kezdek.
Feltápászkodom és leporolom magam.
- Újra! – mondom lihegve.
- Gábor... - kezdi á fiú.

- Újra! – egy kemény pillantással belefojtom a szót. Visszaállok az eredeti pozíciómba és megint elkezdek koncentrálni.
- Egy... kettő... - újra felizzik a lila energia. – Három! – a nyaláb hihetetlen sebességgel felém repül. Újra érzem az ereimben a perzselő érzést. Egy kiáltás szakad ki a torkomon és nekifeszülök a perzselő érzésnek. Valami furcsa bizsergő érzés kezd végig futni a kezeimen és a szemem is minimálisan mintha csípne. Védj!
Előttem kék áttetsző, szikrázó homorú szinte papír vékony pajzs jelenik meg. Veronika varázslata eléri és egyszeribe felrobban.
Abbahagyom a koncentrációt és a fal eltűnik, én pedig térdre esek. Szédülök, és lefelé nézek. A lélegzetem szakadozott és remegő, a fáradság pedig ólomsúlyként kezd rám nehezedni.
Trappolásokat hallok és egy meleg gyengéd kezet érzek a hátamon. Felnézek és a tanárnő aggódó tekintetével találkozok.
- Sikerült! – mondom diadalmas és fáradt hangon, majd elsötétül minden.