- Kérlek, had meséljek el nektek két történetet. – kezdte anyám némi hallgatás után.
Az egész teremben lehetett érezni a feszültséget. Mögöttem az ősz tündér élesen beszívja a levegőt és a falnak dől.
Nyugtalanul toporzékoltam és egy másodpercre kihagy, a szívem mikor anyám újra megszólal.
- Réges- régen még mi kor mi nem léteztünk, azt emberek hatalmas háborút vívtak egymás ellen. Fele akkora sem volt, mint a világháborúk összeadva. Az egyik oldal voltak az Elsők a másik oldal pedig a Halandók. Az Elsők vesztésre álltak. Hatalmasok voltak a veszteségeik. Mind muníció és ember téren is. A főkapitány egyik este lement az istenük templomába és imádkozott egész éjjel. Imádkozott azért, hogy a holnapi mindent eldöntő ütközetbe ne halljon meg. Imádkozott azért, hogy küldjenek egy segítséget. Imádkozott azért, hogy legyen hatalma a vizek felett, az erdő felett, a természet felett és az alakok felett. Az Istenség megsajnálta őt. Megjelent előtte és ajándékot adott neki. Pontosan öt ajándékot... A teremtés köveit. Az Isten elmondta mire valók a kövek. Az első kővel alakot tud váltani és félig állat félig pedig ember lesz. A második kővel az éjszakát tudja uralni örökké azonban a napon gyenge és végtelen lesz, és a testet éltető vérrel kell táplálkozni. A harmadik és a negyedik követ testvérkőnek hívta. Az egyik a természet hangját és életét védi. A másik a vizeket tartja karjaiban és oltalmazza örökkön örökké. Az utolsó kő volt a legértékesebb. Azzal a kővel bármi felett lehetett hatalmad, de nem örökké. Minél több és erősebb a mágia, amit kiadsz, annál gyengébb leszel és halványabb. – mondta neki.
A kapitány még aznap este összehívatta a zászlóaljakat és szétosztotta a köveket. Az alakváltók kövét fiának adta. A vámpírkövet mindig hű tisztjének. A szirén és tündérkövet ikerpár lányaira bízta. A mágus követ pedig megtartotta. Az egész serege innentől árnyéklényekből állt. Borítékolható volt innentől a győzelmük. Azonban a győzelem után nem kívántak többé az emberekkel érintkezni és elzárták magukat a halandók elöl.
- Ez hogy kapcsolódik apához? – törőm meg a csendet?
- Ez a másik történet. – mély levegőt vesz, és újra belekezd mondandójába. – Apád nagyon meggyőző és karizmatikus férfi volt mikor megismertem. Látszólag teljesen normális és fegyelmezett. Illemtudó és egyben makacs volt. Mikor terhes lettem veled éppen egy kutatáson dolgozott a kövekkel kapcsolatban. Ahogy egyre többet foglalkozott vele. Elzárkózott. Aztán egy nap bementem hozzá a dolgozószobájába megmondani, hogy készülődjön mert apához megyünk. Kérdőre vontam mégis miért nem akar jönni, és ekkor elmondta mi a fanatikus terve. Rájött, hogyha megszerzi mind az öt követ és széttöri, akkor az erő, ami benne van, az elpusztítójába száll, ezzel féktelen erőre tehet szert. Megkérdeztem tőle mégis miért tenné? A válasza egyszerű volt. Minek élünk rejtélyben és miért nem mi vagyunk azok, akik uralják a világot. Haddjuk hogy a halandók irányítsanak, holott ez a mi dolgunk lenne. Azt akarta, hogy támogassam és hogy mellette legyek, de én ezt nem akartam. Ekkor jöttek meg az anyósomék. Mivel várandós voltam tőle vérmágiát használt. Kényszerített, hogy öljem meg a nagyszüleidet. Azt gondolta, ha fekete lesz, a szívem majd mellé állok, de nem tettem.
- Istenem... - lehelte Mariann és a szája elé tette a kezét, majd egy könnycsepp gördült le az arcán. – Miért nem mondtad el?
- Mielőtt elmenekült megtiltotta. Azt mondta csak a saját vérének mondhatom el azt, ami történt és történni fog.
El sem hiszem azt, amit ez előbb hallottam. Anyám nem akarta ezt. Engem akart csak is engem és hogy nyugodtan éljünk. Düh fut át rajtam és érzem, hogy pezsegni kezd a vérem, de a karpánt meg akadályozza hogy kitörjek. Csakis apám tehet mindenről.
- Köszi, a kis beszámolót bogaram. – egy halvány, de ismerős nevetés hallok magam mellől és az irányba nézek. Filippet látom, és most tudatosul bennem, hogy emberi formába még nem is láttam. Hosszú fekete haj, jég kék szemek. Nagyon magas és izmos férfi, de így valahogy más.
Megfordul és az ősz tündérnek nyúltja összekötözőt, kezeit.
- Levágnád? – kérdezi kimérten, de ahelyett hogy a tündér ellenkezve gyilkos mosolyt villant és egy másodperc alatt lekerülnek a kötelek és a pánt.
- Mit csinálsz Filipp? – kérdezi értetlenkedve Ádám.
- Én, kérlek szépen. Elviszem a követ annak, aki méltó rá, hogy birtokolja.
- Neki dolgozol! – vádolja meg Veronika.
- Pontosan bogaram. –villant rá egy kimért mosolyt és hatalmas farkassá változik, miközben anyámfelé ugrik.