Gabe

Akárhogy gondolkodtam nem tudtam rájönni, mégis mi az isten történhetett... Kurvára nem értettem ezt a lányt, az egyik pillanatban szenvedélyesen csókolt, a másikban eldobott magától és akkora pofont adott, hogy lezsibbadt a fejem. Ráadásul, annyi ember előtt.

Nem bírom elviselni, amikor valaki ezt játssza velem. Vagy kellek, vagy nem. Mit nem lehet ezen eldönteni? Pedig akarta. Biztos voltam benne, hogy ő is akarta a csókot. Sosem fogom megérteni a női agy logikáját.

Idegesen kivágtam magam előtt az ajtót, de a hideg levegőtől megborzongtam. Ráadásul, még a kabátom is bent maradt, annyira igyekeztem elhúzni a csíkot onnan, ahol ő volt. Visszamentem, mert a zsebemben maradt a cigim is, és kibaszottul szükségem volt egy szálra, hogy lenyugtasson. Nem dohányoztam csak olyankor, amikor ideges voltam, na meg, ha ittam.

Amikor visszaértem az előtérbe egy oszlop mellől figyeltem, ahogy leült Brad mellé, és egy szuszra megitta a poharában lévő teaszínű folyadékot, amit Grant's whiskynek tippeltem, de nem igazán tudtam kivenni a sötétben. Elhúzta a száját és köhögni kezdett, miután lenyelte. Brad nevetve veregette a hátát, miközben egy pohár kólát tolt elé. Ahogy abbamarad a köhögése kortyolgatni kezdte az üdítőjét. Nem bírtam tovább nézni, felkaptam a kabátom és kisiettem az udvaron lévő egyik fapadhoz, ami a dohányzóknak volt kitéve.

Leo is kint volt, egy lánnyal csókolózott a fának dőlve. Kíváncsi voltam ki a csaj, de nem láttam az arcát, mert Leo teste takarta. Reméltem, hogy a haverom nem jár úgy, ahogy én, és neki a csók után egy pofonnál jobb következik majd. Bár, ha olyan csajt talált, amilyet jómagam, akkor jobb, ha felkészül a csapásra.

Meggyújtottam a cigit, és szívtam belőle egy hatalmasat, majd figyeltem, ahogy a kacskaringós, szürke füstcsík lassan felszáll a fejem fölé. Újból a számhoz emeltem, de hirtelen abbamaradt a mozdulat, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. A nevemet szajkózta, és nem kellett odanézzek, hogy tudjam, ki az...

Ő, aki a legkevésbé sem érdekelt, aki tönkretette az életemet, és akkora balekot csinált belőlem, amilyet még soha senki.

– Mit keresel itt, Eliza? – vágtam oda keményen a kérdést, mire hátralépett egyet.

– Csak köszönni akartam – motyogta ártatlan ábrázattal.

– Hát, akkor vegyünk úgy, hogy köszöntél, és most húzz innen a picsába! – kiáltottam rá, mert a normális hangnemre már rég nem volt jogosult. – Kapsz két percet, hogy eltűnj!

– Ne legyél már ilyen durva velem, Gabe! Én csak... nekem... nekem csak hiányzol – dadogta.

Aprókat lépkedve közeledett felém, majd ahogy egészen közel ért, szélsebesen az ölembe vetette magát. Le akartam dobni magamról, de ahogy megéreztem az illatát, olyan volt, mintha fejbe vágtak volna. Valaha szerettem ezt a kellemes, citrusos illatot, de ennek már vége. Most csak arra az édes kókuszosra tudtam gondolni, amit Linett haján és bőrén éreztem, amikor hozzám bújt. Mégis, amikor az exbarátnőm megérintette az arcomat, végigáramlott bennem a régi ismerős érzés, és egy pillanatra elgyengültem. A szája csillogott a szájfénytől, amivel teljesen megbabonázott. Amint észrevette, hogy az ajkait figyelem, közelebb húzódott és egy hosszú puszit nyomott a számra, de még mielőtt visszacsókoltam volna észbe kaptam, és akkorát ugrottam, hogy lezuhant rólam a fűre. Jajgatva hisztizett, amiért megütötte a lábát esés közben, de nem foglalkoztam a rinyálásával, minden erőmmel azon voltam, hogy eltűnjek a közeléből, mielőtt megint megpróbál rám mászni. Bár ő volt a legszebb nő, akit eddig ismertem, magas, vörös hajú, zöld szemű, sportos alkatú, ő volt az, aki három évig a mindent jelentette számomra, mégis ahogy ott állt előttem pofátlanul és szánalmasan, még jobban kiábrándultam belőle.

A diszkó bejárata felé indultam, hogy megkeressem Linettet, és végre kiderítsem, hogy mi volt a baja velem. Titokban abban reménykedtem, hogy majd ő fog keresni és magyarázatot ad arra, hogy miért ütött meg, vagy legalább bocsánatot kér érte, de hiába vártam. Elszántam magam, hogy, ha ő nem, majd én lépek és megoldom a problémát, ami után bíztam benne, hogy végre egy párként hagyjuk el a helyet. A bejárat előtt még egyszer rágyújtottam, hogy egy kicsit oldjam a feszültséget, amit amiatt éreztem, hogy minden gyűlöletem ellenére elgyengültem Eliza közelségétől.

Ahogy beléptem a helyiségbe, Linették asztala felé vándorolt a tekintetem. Ugyanott ült, ahol akkor, amikor kimentem az udvarra, de most a feje le volt hajtva és Brad a haját simogatta.

Én is simogatni akartam.

Mellé ültem. Amint az ujjam a hajához ért, megemelte a fejét, és távolabb húzódott. Brad mondott valamit, de nem értettem abban a hangzavarban. Idegesen felállt, megragadta a karom és a kijárat felé taszigált. Fogalmam sem volt, mi baja lehetett velem. Egy erőteljes rántással kiszabadítottam a karom, és követtem. Amikor megtorpant előttem, én is megállásra kényszerültem, ám ekkor, hirtelen akkora ütést mért rám, hogy elveszítettem az egyensúlyom és hanyatt estem. Linett kiszaladt az ajtón és Bradre kiáltott, hogy hagyja abba, majd felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen feltápászkodni. Brad arca eltorzult a dühtől, ahogy rám és Linettre nézett, majd egy „Jó, akkor oldd meg úgy, ahogy akarod!" mondattal otthagyott bennünket.

Az agyam ellepte a vörös köd, amiért váratlanul rám támad, de főleg az idegesített, hogy Linett is úgy nézett rám, mintha embert öltem volna.

– Mi volt ez? Valami kibaszott bokszzsáknak néztek, vagy mi? Esetleg, ha ismersz valakit, aki ma még nem csapott le, de szívesen megtenné, ne habozz, hozd csak ide, és tudjuk le – emeltem meg a hangom, miközben a véremet köpködtem a földre.

– Én nem akartam ezt! Én csak... csak láttam valamit, amit elmondtam, Bradnek... és hát... emiatt dühös lett, és...

– Mit láttál? – kiabáltam rá dühösen.

– Semmit! Mindegy... – felelte csendesen.

– A semmiért kaptam egy ötven kilós kis mitugrásztól akkorát, hogy felhasadt a szám? Igazad van, ez tényleg mindegy! – üvöltöttem egyre ingerültebben.

A dadogása és a titkolózása az idegeimre ment, de azonnal megbántam a kirohanásomat, amikor félelmében megrázkódott a teste az őrjöngésemtől. Legszívesebben magamhoz húztam volna, hogy megcsókoljam és bocsánatot kérjek tőle, de olyan dacossá vált, hogy inkább én is távolságot tartottam.

– Megérdemelted, ne játszd az áldozatot! Jó, az igaz, hogy nem Bradnek kellett volna lecsapnia, hanem nekem, de ő a legjobb barátom és természetesnek vette, hogy kiálljon mellettem – kiáltotta indulatosan.

– Hát ezt nem hiszem el! Mégis mivel érdemeltem ki mindezt?

Eddig tartott a sajnálatom iránta, még jó, hogy nem alázkodtam meg neki.

– Láttalak, Gabe! – ordította a képembe.

– Igen?! Mikor, és mégis mit láttál? – kérdeztem bizakodva, mert csak remélni mertem, hogy nem azt látta, amire gondoltam.

– Amikor kijöttem utánad, láttalak azzal a lánnyal... a vörössel. Az öledben ült és csókolóztatok.

Na, pont ettől a mondattól féltem!

A kezdeti óriási feszültségem eloszlott, csak a megbánás és a bizonyítási vágy maradt bennem. Rohadt nagy bajban voltam, féltem, hogy ezek után nem akar majd a barátnőm lenni, és hogy nem fog bízni bennem.

Na, nem mintha eddig bízott volna.

Nem tudtam, hogyan magyarázzam ki magam. Tisztában voltam vele, hogy amilyen ideges, úgysem fog hinni nekem. Óvatosan szólaltam meg, úgy akartam elérni, hogy legalább végighallgasson.

– Félreérted, kicsim.

– Tényleg, hogy érthetném félre azt, amit a két szememmel láttam? – nézett rám mérgesen.

– Félreláttad. Nem csókoltam meg. Ő csókolt meg, de nem viszonoztam. Amikor felfogtam, hogy mit akar, rögtön felpattantan, még le is esett rólam, kérlek higgy nekem! – egyenesen a szemébe néztem, hogy lássa, nem hazudok.

– Hát persze, hogy hiszek neked, láttam milyen elszántan védekeztél, de mivel a negyven kilós lány erősebbnek bizonyult nálad, így hiába volt minden próbálkozásod, hogy ne dugja a nyelvét a szádba. Jól gondolom? – kérdezte gúnyolódva.

– Igen kicsim, jól gondolod, így volt – válaszoltam cinikusan, bár tudtam, hogy ezzel csak magamnak ártok, mégsem bírtam megállni, hogy ne ironizálva válaszoljak. Bíztam benne, hogy emiatt ő is játékosabban fogja fel az esetet.

– Sejtettem. Gondolom az öledbe pedig azért mászott, hogy ne a hideg padra tegye le magát – folytatta az élcelődést, amire ismét szarkazmussal feleltem.

– Így van! Lottóznod kellene, kicsim – eresztettem meg egy mosolyt, és közben még rá is kacsintottam.

Ezért a mondatomért, vagy a mosolyomért egy újabb tekintélyes pofon gazdája lettem.

– Tudtam, hogy egy rohadék vagy! Felejts el, soha többé nem akarlak látni! – kelt ki magából.

– Linett, várj már! Csak annyit kérek, hogy hallgass meg... Kérlek!

Mégsem volt olyan jó ötlet ironikusan válaszolni a kérdéseire.

Nem állt meg, hiába üvöltöztem a nevét. Amikor utolértem, a vállamra kaptam, így próbáltam megakadályozni, hogy ne meneküljön el addig, amíg végig nem hallgat. A hátamat csapkodta, ahogy fejjel lefelé lógott a vállamról, miközben rikácsolta, hogy tegyem le.

Nem tettem le, helyette én is megpaskoltam a fenekét, mire még erősebben püfölte a hátam.

Linett

– Nem akarok többet hallani, elegem van belőled!

– Pedig, addig nem teszlek le, amíg el nem mondom, amit akarok! – mondta, miközben jókorát sózott a hátsómra.

– Áuu, utállak! – szisszentem fel.

– Ha nem ugrálsz annyit, nem csapkodlak – simított végig a fenekemen.

– Tegyél le, meghallgatlak – adtam meg magam idegesen.

– Előbb ígérd meg, hogy nem rohansz el addig, amíg be nem fejezem – alkudozott.

– Megígérem, de tegyél már le! – sikoltoztam.

Amikor a lábam elérte a földet, akkorát rúgtam a sípcsontjába, hogy még magamnak is fájdalmat okoztam.

– Ha, még egyszer megütsz kárpótolni fogsz érte! – fenyegetett fájdalomtól rekedtes hangon.

– És mivel fogom kárpótolni uraságodat, ha szabad kérdezni? – gúnyolódtam.

– Ezzel!

Magához rántott és a számra tapasztotta a száját. Minden erőmmel próbáltam ellökni, de hiába rúgtam, kapálóztam, ütöttem, markoltam nem hatott rá semmi, csak akkor engedett el, amikor megharaptam és megérezte a vére ízét. Káromkodva köpködött a földre, aztán elővett egy papír zsebkendőt és felém tartotta. Elvettem, és óvatosan az ajkához érintettem, hogy elállítsam a vérzést. Felszisszent, amikor erősebben nyomtam rá, emiatt meg is sajnáltam egy kicsit, és megsimogattam az arcát. Bűntudatom volt, mert fájdalmat okoztam neki, és mert idáig soha senkit sem bántottam, mindig én voltam az áldozat.

– Ne haragudj! Annyira sajnálom – kértem, miközben ismét végigsimítottam az arcát.

– Egy igazi vadmacska vagy, és mivel újból bántottál... – megtörölte a száját a kézfejével, és megint megcsókolt.

Ezúttal nem akartam durva lenni, ezért hagytam, hogy egyik keze a derekamat, másik az arcomat simogassa, miközben felsebzett ajkával gyengéden csókolt. Nem viszonoztam, de nem is próbáltam megakadályozni. Titokban jólesett érezni a forró száját az enyémen. Kis idő múlva elhúzódott és csillogó szemekkel nézett rám, de ekkor megint belém hasított a tudat, hogy nem rég még más lányt csókolt.

– Ha végeztél, akkor kezdheted a kis mesédet, mielőtt itt hagylak! – szóltam rá.

– Megígérted, hogy végighallatsz! – figyelmeztetett.

– Igen... tudom... hallgatlak.

– Na szóval, amikor felpofoztál kijöttem rágyújtani. Leültem a padra, meggyújtottam a cigim...

– A lényeget Gabe, nem kell az egész önéletrajzod! – mordultam rá.

– Jól van... szóval, odajött hozzám és rám vetette magát. Azt mondta hiányzom neki és megcsókolt, de én nem csókoltam vissza. Esküszöm!

– Szóval hiányoztál neki... ezek szerint ismered? – kérdeztem a nyilvánvalót.

– Igen, sajnos ismerem. A barátnőm volt három évig, de már több mint egy éve, hogy semmi sincs köztünk. Néha, ha valahol véletlenül összefutunk, és az anyám vagy Eliza anyja is ott van, kényszerből jó pofizunk egymással, hogy az ő barátságukra ne nyomja rá a bélyegét a szakításunk, de olyankor is csak néhány szót váltunk egymással. Nem tudom ma mi ütött belé, hogy bepróbálkozott nálam, de hidd el, engem már régóta nem érdekel, és ezzel ő is tisztában van.

– Igen, azt láttam, hogy mennyire nem érdekel.

A könnyeim útjukra indultak, hiába próbáltam őket sűrű pislogással visszatartani. Eszeveszettül féltékeny voltam, pedig nem lett volna rá okom, mert az égvilágon semmi sem volt köztünk.

– Ne sírj, babám! – kérte, és megpróbált magához húzni, de nem hagytam neki.

– Szeretted? – kérdeztem szipogva.

Tudtam, hogy szánalmas vagyok, de nem bírtam sem az érzéseimnek, sem a szavaimnak parancsolni.

– Linett, kicsim ne csináld ezt. Kérlek! – nézett a szemembe, miközben gyengéden simogatta az arcom.

– Ezek szerint, igen. Még mindig szereted – állapítottam meg halkan.

– Nem! Nem fogok neked hazudni, régen szerettem, de hűtlen volt, becsapott, és már csak gyűlöletet érzek iránta. Könyörgöm, hidd el, hogy nem szeretem és, hogy már nem érdekel!

– A te dolgod! Amúgy sem tartozol nekem magyarázattal, mert semmi közöm hozzád. Azt csinálsz, amit akarsz és azzal, akivel akarod.

– Ne mondd ezt! Csak azért jöttem ide, mert abban bíztam, hogy beadod a derekad és végre a barátnőm leszel. Hidd el, nem érdekel rajtad kívül senki más, főleg Eliza nem!

– Sosem leszek a barátnőd, ezt jobb, ha megjegyzed vagy felírod magadnak, hogy ne felejtsd el! Nincs szükségem olyan férfira, aki velem van, megcsókol, aztán a volt barátnőjével enyeleg.

– Nem enyelegtem vele! Rám mászott, de soha többé nem fogom hagyni neki. Kérlek, adj esélyt, hogy bizonyíthassak neked! – könyörgött szüntelenül, de nem hatott rám vele.

– Már bebizonyítottad, hogy nem tudsz bizonyítani.

– Kérlek!

– Ne könyörögj, mert úgy sem fogok újabb lehetőséget adni arra, hogy megint megbánts és kihasználj! Szenvedek nélküled is éppen eleget. Nem hiányzik még az is, hogy azt várjam, mikor csapsz be vagy mikor hazudsz nekem. Rajtad kívül senki sem csókolt még meg Gabe, és neked köszönhetően ezekre a csókokra sem jó érzéssel fogok visszaemlékezni, mert mindegyiket tönkretetted. Nem akarok tőled semmit ezek után! – adtam ki magamból mindazt, ami a szívemet nyomta.

– Miről beszélsz? Nem hazudtam egyszer sem! Komolyan gondoltam mindent, amit eddig mondtam vagy írtam neked. Azt szeretném, hogy a barátnőm legyél – egy pillanatra elhallgatott, majd hitetlenkedve pillantott rám. – Azt, hogy értetted, hogy senki sem csókolt meg eddig?

– Úgy értettem, ahogy mondtam. Téged csókoltalak meg életemben először – vallottam be.

– Ezt nem hiszem el, hisz már húsz éves vagy! Miért nem mondtad eddig?

– Mikor kellett volna mondanom? Most már, amúgy is lényegtelen – válaszoltam lehajtott fejjel.

– Nem... nem az, ha tudtam volna ak...

– Akkor, mi lett volna? Nem csókolsz meg? Vagy a volt barátnődet nem smárolod le tíz perccel azután, hogy velem csókolóztál? – vágtam dühösen a szavába.

–...akkor mindent másképpen csináltam volna, gyengédebb lettem volna hozzád, és nem hagytalak volna ott a diszkóban egyetlen szó nélkül! Ezt akartam mondani – fejezte be az előző mondatát.

– Tudod mit, nem érdekel, hogyan lett volna, ha tudsz róla! Az érdekel, amit láttam. Az, hogy az exeddel voltál helyettem.

– Igen, vele voltam, mert odajött hozzám, és rám erőltette magát, de akármilyen hihetetlen is neked, nem hagytam magam elcsábítani, mert nekem nem ő kell! Hányszor mondjam még el, hogy megértsd, csak te kellesz? Szerinted, miért vagyok ma itt? Miattad! Nem tudtam, hogy ő is itt lesz! Veled akartam találkozni, nem vele – suttogta reményvesztetten.

– Ha százszor mondod el, akkor sem hiszek neked, mert egy rohadt hazudozó vagy, aki csak kihasznál másokat! Nem vagyok sem hülye, sem vak. Láttam, hogy az öledben ült és az arcodat simogatta, ahogyan azt is, amikor megcsókoltátok egymást. Eljöttem ide, hogy kikapcsolódjak, de te tönkretetted az egész estémet!

– Ha adsz egy esélyt, bebizonyítom neked, hogy nem vagyok olyan, amilyennek gondolsz. Nem vagyok hazug, soha nem is voltam! Az igaz, hogy Eliza után sok nőm volt, de egyiket sem csaptam be. Mindegyik tudta, hogy nem tartós kapcsolatot akarok tőlük. Amelyiknek így megfelelt nekem adta magát, akinek nem, az pedig ment tovább. Nem zaklattam, és nem hazudoztam senkinek sem! Te vagy Eliza után az első lány, akit a barátnőmnek akarok, de elegem van belőle, hogy két percenként lehazugozol és, hogy minden hülyeséggel megvádolsz. Nem csak miattam romlott el az estéd, mert én normálisan közeledtem feléd. Táncoltunk, öleltelek, csókoltalak, erre te mit csináltál? Megszégyenítettél annyi ember előtt, amikor pofon vágtál. Aztán, következett a barátod, aki olyan váratlanul vágott be, hogy még védekezni sem volt időm. Te ütsz, rúgsz, karmolsz, én elmondom az igazat, de természetesen nem hiszel nekem, mert csak azt látod, amit látni akarsz! Azt bezzeg nem hallottad, hogy elküldtem, mihelyst megjelent, nem láttad, hogy lelöktem magamról a kezét, ahogy gondolom azt sem láttad, amikor kiesett az ölemből, amikor felpattantam. Nem azért jöttem ki, hogy vele legyek, hanem azért, mert voltam olyan idióta, hogy azt higgyem, utánam jössz és megmagyarázod mi történt, de te mit tettél helyette? Leültél a barátod mellé inni! Ezek után mit akarsz Linett, mit vársz tőlem? Mit tegyek, hogy higgy nekem? – guggolt le, miközben a tenyerébe fektette az arcát.

– Nem kell tenned semmit, azon kívül, hogy békén hagysz – suttogtam keserűen.

– Rendben van, nem könyörgök tovább, úgyis felesleges! Úgy lesz, ahogy akarod. Nem foglak többé keresni! De, ha majd rájössz, hogy nem hazudtam neked és, hogy nem csak szórakozni akartam veled, ne gyere hozzám, mert már nem fogsz kelleni!

– Értem, és nem kell aggódnod, én sem foglak keresni! – sóhajtottam szomorúan. – Ennyit akartál mondani, vagy van még valami? Mert, ha nincs, megyek előkerítem Bradet.

Nem válaszolt, csak hitetlenkedve rám emelte csodaszép kék szemeit, amiben jól kivehetően szomorúság égett, miközben valamire várt. Fogalmam sem volt mit mondhatnék még. Hinni akartam neki, de láttam mindent, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha kényelmetlen lett volna neki a helyzet. Biztos voltam benne, hogy a szemembe hazudik, és ez bántott annyira.

– Nincs más... Mindent elmondtam, amit akartam. Szia, Linett! – szakította el rólam a pillantását.

– Rendben. Szia, Gabe!

Elindultam vissza a diszkóba, de alig tettem pár lépést, amikor ismét utánam szólt.

– Linett...

– Igen?

Megálltam, de csak félig fordultam hátra. Nem akartam, hogy lássa a könnyáztatta arcom, sem azt, hogy a bánatos szemei láttán meggondolatlanul a karjába vessem magam és addig csókoljam, amíg el nem múlik a fájdalmam, amit a tettével és a szavaival okozott.

– Csak annyit akartam még mondani, hogy ne haragudj! Bocsánatot kérek, amiért így alakult az estéd. Nem így terveztem, pont az ellenkezője történt annak, amit szerettem volna – A hangja úgy remegett, mintha sírt volna.

– Te se haragudj! Én sem ezt szerettem volna – mondtam szomorúan.

Sírva lépkedtem tovább a bejárat felé. Hónapok óta, most először éreztem, hogy szinte belepusztulok az érzésbe, ami szétáradt az egész testemben. Megkerestem Bradet és Emilyt, de Emily még nem akart jönni, kicsit spiccesen azt mondta, menjünk csak, őt majd Leo haza hozza.

Brad egész hazaúton egy szót sem szólt hozzám. Felhangosította a rádiót jelezve, hogy én is hagyjam békén. Rosszul esett, hogy megharagudott rám, amiért nem mellé álltam, miután megvédett, hanem kint maradtam, Gabe-bel. Amikor kiszálltunk a kocsiból elé álltam és átöleltem, majd bocsánatot kértem, amiért tönkretettük az ő estéjét is. Megpuszilta a hajam és kérte, hogy ne sírjak.

– Haragszol? – kérdeztem remegő hangon.

– Nem. Sosem tudnék haragudni rád, hercegnőm! Most sem haragudtam, csak féltettelek... – suttogta.

– Mitől féltesz? – kérdeztem rá, bár tudtam a választ.

– Gabe-től. Nem érdemel meg téged. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy hozzád való... Félek, hogy ő is bántani fog.

– Ő, sosem bántana! – pillantottam fel rá. Meglepett, hogy ilyesmi az eszébe jutott.

– Nem fizikailag értettem a bántást, hanem lelkileg. Sokkal jobb lenne neked nélküle!

Bólintottam, aztán lassan elindultam lefeküdni. Nem tudtam, hogy igaza lesz-e majd Bradnek, de tény, hogy amit láttam nagyon fájt, ahogy az is, amiket Gabe a beszélgetésünk végén mondott.