Linett

– Hogy hívják, bemutatkozott? – kíváncsiskodott Brad.

– Gabe – válaszoltam a hangomban egy csepp érdeklődés nélkül.

– Adsz magatoknak lehetőséget, hogy jobban megismerhessétek egymást? – állt mögém, miközben már kifelé tartottam.

– Igen. Nem! Azaz nem tudom... Túl bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Talán igazad van, meg kellene próbálnom. Szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, és még ki tudja, megeshet, hogy igazad lesz a többivel kapcsolatban is.

– Ahogy mondod! – bólintott.

– Remélem nem bánom meg!

– Én is, de most menjünk, mert meg akarom nézni közelebbről – mosolygott szélesen.

Valami meghatározhatatlan kétség emésztett, ami a hasamba kúszó rossz érzésben öltött testet. Mit tegyek? Mi lenne a leghelyesebb?

Zűrzavar volt a fejemben. A pulzusom visszhangzott a fülemben, és az érzés csak erősödött, amikor kiléptünk a kapun Braddel, és megpillantottuk őt, Emilyvel beszélgetni. Mindkettőnk arcáról lefagyott a mosoly. A szívem összeszorult, harag és szomorúság kavargott bennem. Nem tudtam miért, de egyszerűen bántott, hogy nála is bepróbálkozott. Próbáltam nem nézni feléjük, mégis minden másodpercen arra tévedt a tekintetem.

És még én hülye, adni akartam neki egy lehetőséget.

Az élet egy lengőajtó, sosem tudod honnan nyílik, de mindig pofán talál... – jutott eszembe Brad sokszor ismételt mondata.

Igyekeztem elnyomni a csók emléket, amitől még mindig bizsergett a szám, csakhogy az folyamatosan villogott az agyamban, és összeszorította a torkom. Egyszerűen nem tudtam elhessegetni a gondolataimat róla.

Emily egyfolytában nevetett, miközben vörös haját csavargatta az ujjai köré. Rövid ruhája szorosan rásimult a testére. Már, ha lehet ruhának nevezni azt a falatnyi kis anyagot, ami a fenekét épphogy csak eltakarta. Nem csoda, hogy a munkások majd felfalták a szemükkel.

– Hát ezt nem hiszem el! Az a ribanc mit keres ott? – csattant fel, Brad néhány másodperc múlva.

– Casanova ismét bevetette magát! – legyintettem, mint akit egy cseppet sem zavar, amit lát, de az enyhe megingás a hangomban elárult, ráadásul nem akart szűnni az a szorító érzés sem, ami a mellkasomban, a szívem környékén volt.

– Hiába próbálkozik, nem fog neki kelleni! – jelentette ki teljes meggyőződéssel.

Meglehet, bár a jelek nem erre utaltak. Nagyon nem!

– Nem, persze, hogy nem! – jegyeztem meg nem kevés szarkazmussal a hangomban.

– Ne ironizálj! Nézd, szinte rá sem néz, hiába billegeti magát előtte az a repedtsarkú! Te is tudod, hogy milyen könnyen kapható, szerintem még azt sem várta meg, hogy a fiú tegyen neki ajánlatot.

– Akkor miért beszélget vele? Emily szép lány, és mint mondtad könnyen kapható, ezáltal a világon semmi akadálya, hogy inkább hozzá vonzódjon.

– Hülye lenne ezt a picsát választani helyetted!

– Az már az ő dolga, engem nem érdekel, mit csinál és kivel.

– Emily, drágám, amikor isten a tisztességet osztotta, te a vécén voltál? – kurjantott oda szánakozva, Brad.

Ha a pillantással ölni lehetne, akkor abban a pillanatban Emily egész Rainelle-t elpusztította volna.

– Ne csináld! – suttogtam, de nem hallgatott rám.

– Egy párkapcsolat két emberről szól, és úgy tudom te már egyben benne vagy, de megbocsátjuk neked, mert néhány ribanc nem tud számolni – folytatta.

– Nagyon sajnálom, hogy olyan egyhangú és unalmas az életed, hogy az enyémmel kell foglalkoznod – vágott vissza felháborodva, Emily.

– Változatlanul szánalmas vagy, de mit is vártam?

– Brad elég, menjünk! – megfogtam a karját és a lakókocsi felé vonszoltam. – Gyere! Semmi értelme ennek a gyerekes vitának.

– Ribanc vagy drágám! – nézett a szemébe, amikor eléjük értünk. – Te pedig, haver, nem gondoltam, hogy vagy olyan hülye, hogy önszántadból egy levegőt szívj vele – címezte az utolsó mondatot, Casanovának.

Gabe egy szót sem szólt, csak gúnyosan megvonta a vállát és mosolyogva hallgatta Bradet, ahogy leégeti őt is, meg Emilyt is. Végighúztam a kezemet az arcomon, és hangosan sóhajtottam, már nagyon el akartam tűnni onnan.

– Te vagy szánalmas, te kis buzi! – kiáltotta Emily, majd köpött egyet a földre.

– Rúzs helyett, én inkább ragasztóval kenném be a szádat! – szólt Brad cinikusan.

Gabe erre hangosan felnevetett, aztán oldalra billentette a fejét és a szemembe nézett. Még akkor is magamon éreztem a tekintetét, amikor elmentünk mellettük, de a büszkeségem nem hagyta, hogy visszanézzek rá.

– Miért kellett ezt, Brad? – kérdeztem kétségbeesetten, amint beértünk a szobámba.

– Sajnálom! Nem bírtam megállni – nézett bűnbánóan. – Egyszerűen nem bírom elviselni a csajt.

– Tudom, de akkor sem kellett volna! – csóváltam a fejem.

– Igazad van, ne haragudj!

Már megszoktam az állandó szópárbajt köztük, de most valahogy nem tartottam helyesnek Brad kitörését. Ettől csak még megalázottabbnak, és összetörtebbnek éreztem magam, mert tisztán látszott, hogy miattam szólt be Emilynek, és emiatt az egész úgy jött le, mintha féltékeny lennék, amiért Gabe vele beszélgetett.

– Nem haragszom, de többé ne csinálj ilyet, mert ezzel engem hozol kellemetlen helyzetbe.

– Ígérem, nem fogok többé beszólni neki, amiatt a fickó miatt.

– Oké – mosolyogtam rá.

– Van valami terved? – kérdezte.

– Mihez? – pillantottam rá.

Reméltem, hogy nem Gabe-re céloz.

– Unatkozom, menjünk vissza a szobámba, és nézzünk meg valami filmet, úgy sincsenek most itthon a nagyszüleid. Már kitakarítottál, főztél, úgyhogy semmi dolgod.

– Menjünk – álltam fel, miközben az agyam ezerrel kattogott.

Ha itt maradnék egyedül, úgyis csak azon gondolkodnék, hogy mi történt a kamuzós kék szeművel. Egyik percben engem akart, a másikon meg már az unokatestvéremnek csapta a szelet. Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Csak azt akartam, hogy tűnjön el ez a különösen keserű és kínzó érzés, ami akkor keletkezett bennem, amikor megláttam őket együtt.

Amint kiléptünk az ajtón, egyenesen szembe találtam magam vele. Emily már nem volt ott. Végignéztem izmos, feszes testén. Ez a férfi fájdalmasan gyönyörű volt. Beleremegtem, ha csak rátekintettem. Sehol egy kis plusz, mindene eszméletlenül jól nézett ki, csak épp a tökéletesen rendezett haja lett kócos. Az én kezem műve volt, de így még jobban tetszett. Szemeink egybeforrtak, már a puszta jelenléte is megrészegített. Elmondhatatlanul ellenállhatatlan volt. Annyira szerettem volna a karjába ugrani és feloldódni az ölelésében, hogy komolyan elgondolkodtam azon, vajon orvosilag igazolható-e ilyen szintű vonzódás egy másik emberi lényhez.

Mi ez az érzés?

Nem tudom ki írta az életem forgatókönyvét, de most már nagyon behúznék neki egyet.

– Annyira utálom! – csúszott ki számon, de nem volt igaz. Legalábbis nem teljesen. Talán az egyik felem tényleg utálta...

...az egyik.

Oldalra döntöttem a fejem, és fenyegető tekintetet vetettem rá, de ő csak elmosolyodott, és félrekapta a pillantását. Ha nem láttam volna az arcát, nem hittem volna el, hogy Mr. Egó is képes arra, hogy zavarban legyen.

– Még mindig téged néz a pasi, nagyon bejössz neki. Tudtam, hogy az a...

– Egy szót se szólj! – vágtam Brad szavába szigorúan, de ő csak vigyorgott.

Némi fáziskéséssel méltóságteljesen kihúztam magam, és elvonultunk mellette. Meg sem álltunk, Brad világoskékre festett szobájáig.

Ledobtam magam az ágyra, miközben ő a DVD-s polca előtt guggolt, és sorolta a címeket. Olykor egyet kihúzott a sorból, megnézte a borítóját, majd visszatolta a helyére.

– Melyik a kedvenc horror filmed? – kérdezte incselkedve, mert nagyon jól tudta, hogy félek az ilyen történetektől, és aludni is képtelen vagyok tőlük, legalábbis a Fűrész után sehogy sem tudtam lehunyni a szemem.

– Az életem – válaszoltam cinikusan.

– Vágom! Akkor nézzünk inkább valami romantikusat? – emelt fel két DVD-t, de amikor meglátta az arckifejezésem nevetve rakta vissza mindkettőt. – Értem, ez is kilőve, akkor maradt a Barátság extrákkal? – kérdezte hátra se fordulva.

– Neeem! – tiltakoztam hevesen.

– Akkor, válassz te valamit! – dőlt le az ágyra, feladva a harcot.

– Oké – tápászkodtam fel, és végül előhalásztam a Mr. és Mrs. Smith-t. Brad Pittnek sosem tudtam ellenállni.

Elindítottam a lejátszót, és visszafeküdtem az ágyra. A tévére irányítottam minden figyelmem, de a gondolataim máshol jártak.

A nap további részét filmezéssel töltöttük. Az utolsó annyira unalmas volt, hogy bealudtam rajta. Amikor felébredtem, fáradtan sóhajtottam, majd a kézfejemmel megdörzsöltem a szemem. Brad is elaludt, ezek szerint őt sem kötötte le túlságosan a film. Mosolyogva néztem kipirult arcát, majd önkéntelenül is a faliórára esett a pillantásom. Majdnem elájultam ijedtségemben, amikor megláttam, hogy este tíz is elmúlt. A nagyszüleim már biztos hazaértek! Azonnal kipattantam az ágyból, a szívem gyorsabban vert a félelemtől, éreztem az ereimben száguldozó vért. Sietve elindultam a kijárat felé, és futva tettem meg azt a pár métert, ami a lakókocsiig vezetett. Amint beértem, azonnal megéreztem a gerincemen végigfutó fájdalmat, amit nagyapám botja okozott.

Gabe

Sokáig maradt a szomszéd házban a csaj, mielőtt ismét megjelent, de ami leginkább dühített, az az volt, hogy egy eléggé jóképű fickóval sétált ki az udvarra. Beszélt neki valamit, de idáig nem hallatszottak el a szavai, pedig szívesen belehallgattam volna a beszélgetésbe, hátha én voltam a téma. Ők nem láttak engem, de én kitartóan figyeltem a reakciójukat, amiből kiderülhetett volna számomra, hogy együtt vannak-e vagy sem. Reménykedtem benne, hogy ez a gyerek nem a fiúja, mert az kicsit megnehezítette volna a helyzetemet.

Egyfolytában őket lestem, amikor egyenesen nekem rontott és letámadott egy másik csaj. Először kihívóan végigkémlelt rajtam a cipőm talpától kezdve égnek álló, felzselézett hajamig, miközben az ujjai köré csavargatta vörös tincseit és olyan pillantásokat lövellt felém, amit már nagyon jól ismertem, mindezt olyan arckifejezéssel, ami azt az üzenetet sugallta: Most azonnal tégy a magadévá.

Végignéztem rajta, de csak megszokásból, mert első ránézésre nem keltette fel az érdeklődésemet. Szép arca volt ennek a lánynak is, de a teste... Lapos fenék, kicsi mellek, vékony csípő, csont és bőr végtagok. Egyáltalán nem jöttek be az ilyen nyeszlett kislányos nők. A hajszíne egyenesen irritált és undorral töltött el, mert gyűlöltem a vörösöket. Elfordítottam a fejem az ellenkező irányba, de a szemem sarkából figyeltem, ahogy csábosan ringó csípővel közeledett felém. Amikor odaérkezett hozzám, megbotlott és a karjaimba vetette magát, de én átláttam a műesésén, amit csak azért tett, hogy hozzám dörgölhesse magát. Amint lábra állt eltoltam magamtól, mire látványosan megigazította piros csipkés, semmit sem takaró felsőjét, hogy még jobban láthassam a dekoltázsát, közben flörtölős, nyávogó hangnemben – amivel az idegeimre ment –, elcsicseregte a nevét. Emily.

Én bunkó módjára nem mutatkoztam be, hátha észreveszi magát, de ő nem foglalkozott vele, hogy egy cseppet sem érdekel, pedig szemmel látható volt a közömbösség az arcomon. Néhány szó után megkérdeztem tőle, hogy rokona-e a szöszinek, de csak a száját húzogatva lenézően annyit mondott, hogy igen, és ha jót akarok magamnak, akkor elkerülök egy olyan érzéketlen libát, amilyen az unokatestvére, mert hozzám inkább olyan lány illene, amilyen ő maga. Az előző mondatát figyelembe sem véve tovább folytattam a kérdezősködést.

– Az a magas srác, akivel beszélget a pasija? – kérdeztem kedvesen, hátha ki tudom szedni belőle mindazt, amire kíváncsi vagyok.

– Hagyj már vele békén, ha annyira érdekel, menj és kérdezd meg tőle! – rikácsolt szikrázó szemekkel.

– Nyugodj már le! Ha még válaszolni sem tudsz normálisan, inkább hanyagoljuk egymást – köptem a szavakat idegesen az arcába.

Nem akartam durva lenni, de felidegesített, hogy nem válaszolt a kérdésemre, és még mindig nem tudtam, hogy Linett és az a tag együtt járnak-e.

– Ne idegeskedj már, inkább kettőnkről beszélgessünk – nyafogta édesen. – Nem lenne kedved...

– Nem! Nem lenne kedvem – vágtam élesen a szavába.

– De meg sem vártad, hogy befejezzem a...

– Mert nem érdekel, hogy mit akarsz mondani vagy ajánlani! Remélem felfogtad, és nem zaklatsz tovább – közöltem vele lassan, kihangsúlyozva minden egyes szót, hogy végre felfogja, hogy nekem nem ő kell.

Közben a szemem sarkából figyeltem, ahogyan közelített felénk a szöszi és a srác. Amikor már elég közel értek, a pasi egyfolytában beszólogatott Emilynek, amin jót röhögtem volna, ha ezzel nem zavarja össze a gondolataimat. Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon miért alázza meg? Most akkor melyik csajjal jár, Linettel vagy Emilyvel? Esetleg Linett féltékeny, és ezért szólogat be a vöröskének? Fogalmam sem volt melyik a helyes verzió, de egyre jobban élveztem a szócsatát, amit vívtak, egészen addig, amíg le nem oltott engem is. Ennek ellenére visszafogtam magam, sőt inkább felnevettem és elengedtem a fülem mögött azt, hogy lehülyézett, amiért egy levegőt szívok a vörössel. Legszívesebben az arcába vágtam volna, hogy semmi közöm Emilyhez, ellenben az ő csajával, akit nemrég remegésig csókoltam.

Lopva a szöszi arcát figyeltem. Zavart volt és ideges, jóformán rám sem nézett, csak arra várt, hogy ezek ketten végre befejezzék a vitatkozást, és elhúzhasson onnan.

Mihelyst beértek a lakókocsiba, Leo jött felénk, illedelmesen bemutatkozott Emilynek, én pedig leléptem, mielőtt megint rám vetette volna magát az a tüzelő szuka. Néhány perc múlva ismét feltűnt a párocska, sietősen lépkedtek a kapu felé, de előtte még néhány másodpercre elkaptam a szöszi pillantását. Egy pillanatra megállt és ledermedt, majd bosszúsan felsóhajtott. Feszültnek és idegesnek látszott. Bíztam benne, hogy a testvérével való beszélgetésem váltotta ki belőle ezt az állapotot. Mosolyogva félrehajtottam a fejem, próbáltam úgy tenni, mintha teljesen remekül volnék, és már nem is emlékeznék arra a reggeli csókra, ezzel is növelve a csalódottságát és féltékenységét, miközben én is ugyanezek miatt gyötrődtem. Amint eltűntek a látókörömből leültem, és szüntelenül lestem a szemben lévő ház ajtaját és udvarát. Türelmetlenül vártam, hogy kilépjen rajta, de csak az időmet vesztegettem, mert nem jött. Az a gondolat fészkelte magát a fejembe, hogy a srác mégiscsak a pasija lehet, ha ilyen sok időt töltenek együtt. Nem mintha lényeges lett volna, én úgyis csak egy menetet akartam, aztán felőlem mehet vissza a pasija karjaiba. Ettől a gondolattól azonban valahogy nem éreztem jól magam.

Csak a teste kell!

Csak a teste kell!

Csak. A. Teste. Kell! – győzködtem magam.

De akkor, mégis miért remegett a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy mást csókol helyettem?

A szívem szinte a testemen kívül dobogott, levegő után kapkodtam és úgy viselkedtem, mint valami szerencsétlen, amikor beszélgettünk.

Mi a franc történt velem?

Nem akartam többé arra a csókra gondolni. Tudtam mi rá az orvosság, hogy kitisztuljon a fejem: El kell mennem szórakozni!

A munkaidő lejártával összeszedtük a szerszámokat és elindultunk vissza a szállásunkra, amit a következő legalább három hónapban az otthonunknak tudhattunk. Egy nyolcemeletes fehér-szürke panelház földszintjén szállásoltak el bennünket a legjobb környéken. Igazi úri negyed volt, gazdag seggfejek szomszédságában.

Kinyitottam a főbejárati ajtót, és végigmentem az alagsoron a tizenegyes számú lakásig. Leoval egy részleget kaptunk, amihez két kisebb hálószoba, nappali, fürdőszoba, étkező és erkély is tartozott. A helyiségek kicsik voltak, de a berendezésük nagyon modern. Minden passzolt mindenhez. Először lezuhanyoztam és megvacsoráztam, majd az eredeti tervemet, miszerint elmegyek szórakozni elhessegettem, helyette anyával és a húgommal való beszélgetés vonta el a figyelmemet a szösziről.

Amilyen fáradt voltam, azt gondoltam, hogy perceken belül álomba merülök, ehelyett csak pislogtam a sötétben, és hánykolódtam az ágyban. Nem tudtam kikapcsolni az agyam, egyfolytában kusza gondolatok, képek, szavak, csókok jelentek meg lelki-szemeim előtt, amik mind egy bizonyos nagyszájú szőke lányhoz kötődtek. Nem értettem, miért nem tudom kiverni a fejemből, hisz csak egy csók volt, ráadásul egy olyan lánytól, akit még csak nem is ismertem.