Linett

Egyre jobb kedvem volt, már nem rettegtem, ha szembe jött velem valaki, nem akartam meghalni, sem elbújni az emberek elől. Boldog voltam. Gabe boldoggá tett.

Az esti mozi hihetetlenül tökéletes volt, egyedül Brad hiányzott, aki valamiért nem akart velünk jönni.

Emilyvel hajnali egyig beszélgettünk, kiveséztük az este minden pillanatát, mielőtt elnyomott az álom. Egyszer csak hangokat hallottam. Nem láttam, de tudtam, éreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem a szobában, és akkor felfedeztem. Ő volt az.

Egy hang sem jött ki a torkomon annyira ledermesztett a félelem. Cinikus mosollyal közeledett felém, már csak pár centi választott el tőle, amikor remegő hanggal megszólaltam.

– Te nem lehetsz itt!

– Pedig, amint látod, itt vagyok, drága Linett! – visszataszítóan felnevetett.

– Nem, ez... ez nem lehet... mert te már évek óta halott vagy! – dadogtam, miközben sebesen folytak végig a könnycseppek az arcomon.

– Amint látod kedves húgi, itt vagyok! Hát, így kell fogadni rég nem látott nagybátyádat? Na, gyere gyorsan, adj egy csókot, Santi bácsikádnak – kérte ijesztően nyugodt hangon.

– Mit akarsz tőlem? – a hangom a mondat végére elakadt a zokogástól.

– Azt, hogy megfizess a tetteidért, a véredet akarom a börtönben kapott megaláztatásokért – mondta ezúttal olyan kísérteties hangon, és olyan eszelős tekintettel, hogy kirázott a hideg.

– Kérlek, ne bánts, nem én tehetek róla, hogy megöltek!

– Nem haltam meg! Nem bírod megérteni?

– Menj el!

Könyörögtem minden erőmmel, de nem tágított. A könnyem úgy záporoztak, mint az eső. Kiabálni akartam, de ezúttal nem jött ki egyetlen hang sem a torkomon. Undorító kezeit rákulcsolta a csuklómra, és egyre jobban szorította, szája megérintette a fülemet, miközben azokat az undorító szavakat suttogta, amiket tenni készült velem. Ledobott az ágyra, és rám feküdt, száját erősen az enyémre szorította. Amikor csapkodni, és rugdosni kezdtem valaki felvisított.

Emily volt az, ő rángatta a karomat. Nagy nehezen felültem, az egész testem remegett, csurom víz voltam az izzadtságtól. Emily felkapcsolta az éjjeli lámpát, mire riadtan körbenéztem a szobában, de már nem volt ott.

– Hol van? – kérdeztem olyan kifulladt hangon, mintha több kilométert futottam volna.

– Ki?

– Itt volt a szobában. Láttam! – hadonásztam.

– Nyugodj meg, rajtunk kívül senki sincs itt. Lélegezz mélyen, és mondd el mi történt, mert semmit sem értek. Ki volt itt?

– Santi! Itt volt... bántani akart megint – válaszoltam eszelősen.

– Az nem lehet, ő már meghalt, biztos csak álmodtad. Arra ébredtem, hogy sikítozol, és vergődsz az ágyban. Idejöttem, hogy megnézzem mi a bajod, nézd, még a karomat is kimartad, miközben próbáltalak felébreszteni – tartotta elém a bal karját, amin hosszú horzsolás látszott. A körmöm nyoma volt.

– Azt mondta, nem halt meg és, hogy megfizetek mindenért, Emi. Annyira féltem – meséltem reszketve.

Emily bebújt mellém az ágyba, és átölelt.

– Nincs mitől félned, már tíz éve halott, és az is marad! Csak egy álom volt. Egy rossz álom, amiből már felébredtél. Ne félj, nem lesz semmi baj, itt vagyok veled! Ha szeretnéd melletted maradok egész éjszaka.

– Köszönöm.

Hányszor hallottam ezeket a mondatokat, Brad szájából is, amikor még kisebbek voltunk, és rémálmaim voltak. Mindig mellettem volt, megvigasztalt, és velem maradt, amíg újra elaludtam.

Hiányzott, Brad.

Ahogy a félelmem csillapodni kezdett, úgy elevenedtek fel a múlt sötét képei. A történtek után egyik nap, azzal állított be apám a kórházban, hogy egyedül maradt, már nincs testvére. Akkor volt utoljára velem a kórteremben, akkor is csak addig maradt, amíg közölte, hogy többé nem kell félnem, mert már nincs kitől, aztán teljesen magamra hagyott, csak öt hónappal később láttam viszont, amikor hazaengedtek a kórházból.

Csak sokára értettem meg, hogy miért mondta.

A nagyszüleim állandóan azt kiabálták verés közben, hogy megöltem a legkedvesebb gyermeküket és, hogy miattam kínozták halálra a börtönben egy hónapra rá, hogy bekerült. Azt is mondták, hogy a cellatársai megbecstelenítették, amikor megtudták, hogy miért ítélték el. Szerintük az én bűnöm volt a halála, azért vertek és bántak velem olyan kegyetlenül. Engem okoltak azért, amit nem én tettem. Gyűlöltek és megvetettek, amiért a legkisebb fiúknak, a velem szemben elkövetett bűnei miatt meg kellett halnia. Éveken át mindennap azt hallgattam, hogy én öltem meg Santit, miközben én voltam az ártatlan áldozat.

***

Reggel úgy döntöttem, meglátogatom Bradet. Amikor beléptem a szobájába, az íróasztalnál ült és egy fiúval webkamerázott. Rövid ideig figyeltem, ahogy jókedvűen beszélgetnek, majd odaköszöntem, mire intett, hogy menjek beljebb, majd bemutatott a kijelző túloldalán ülő fiúnak, Kevinnek.

Udvariasan köszöntöttük egymást. Rögtön megállapítottam, hogy a srác különösen jóképű, ráadásul nagyon barátságos. Örömmel vettem észre, hogy Brad is nagyon kedveli. Külsőre még hasonlítottak is, mindkettejüknek barna haja, barna szeme és aranyos kisfiús arca volt.

Vagy félórát beszélgettünk így hármasban, mielőtt Kevin a dolgára indult. Brad lehajtotta a laptop fedelét, és szembefordult velem. Mosolyogva bújtam a karjaiba. Nagyon hiányzott, pedig mindennap beszéltünk pár szót.

Gabe megjelenése előtt fél napokat egymás társaságában töltöttük, de mióta ő és Kevin megjelentek a színen, ezek a találkozások és beszélgetések a negyedére csökkentek, úgyhogy mindent összevetve volt mit bepótolnunk. Én elmeséltem a mozizásunkat, ő megmutatta az üzeneteket, amit eddig írtak Kevinnel. Aztán órákon át beszélgettünk mindenféléről, ami csak eszünkbe jutott. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk. Jobb barátot keresve sem találhattam volna nála.

Két hónappal később

Talpig feketében álltam, Gabe-bel az egyik, Braddel a másik oldalamon. Négy nappal ezelőtt nagyapám rosszul lett, a mentősök bevitték a sürgősségire, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Sajnálattal közölték, hogy súlyos szívinfarktust kapott, amin nem lehetett segíteni.

Nem mondhatnám, hogy megviselt nagyapám halála, mert sohasem szerettem, de azért, kicsit sajnáltam, amikor ránéztem a koporsóban nyugvó élettelen testére. Emily a koporsó másik oldalán állt, szorosan ölelkezett nagyanyánkkal, miközben egymás nyakába borulva zokogtak. Szégyelltem, de nekem az egész szertartás alatt egyetlen könnycsepp sem gördült ki a szememből. Az a sok verés, amit gyerekkoromban kaptam tőle, és a halála napjáig tartó gyűlölet a szemében minden alkalommal, amikor csak rám nézett kiölte belőlem az iránta való érzelmeket. A halála inkább megnyugvást hozott számomra, mintsem fájdalmat.

Amikor kisebb voltam, egyszer úgy megvert, hogy elveszítettem az eszméletemet. Máskor csak kék-zöld foltok voltak a testemen, amit alig tudtam elrejteni.

De már vége, soha többé nem fog bántani!

A mellettem álló Gabe-et és Bradet sem különösen hatotta meg a halála. Brad nagyon jól tudta, milyen kegyetlenül bánt velem, Gabe pedig egyszerűen nem kedvelte az öreget. Ezzel nem is volt egyedül, mert nagyapámat senki sem szerette igazán. Ezt az is bizonyította, hogy a temetésére néhány szomszédon és rajtunk kívül senki sem jött el. Még apám sem, de rá egyébként sem hatott semmi.

Hihetetlen volt, hogy még a saját apja halála sem érdekelte, pedig még aznap este felhívta nagyanyám és elmondta neki, hogy mi történt. Azt hittem itt lesz. Alig vártam, hogy újra lássam, hisz tíz éves korom óta nem találkoztunk, de ismét csalódnom kellett. Csak annyit tudtam róla, hogy újra nősült, és folyamatosan utazgatott a feleségével, minket – engem – végleg elfelejtett, és kitörölt az életéből. Kezdtem elhinni, hogy ő is engem hibáztatott a testvére, és anyám halála miatt.

Miután véget ért a temetés, visszasétáltunk Bradékhez. Gabe végig mellettem maradt a temetőben és utána is. Annyira aranyos volt. Szerettem vele lenni, mert mindig nagyon kedvesen bánt velem. A két és fél hónap alatt, amióta a kapcsolatunk tartott, csak egyetlen egyszer veszekedtünk, de az sem volt túl komoly, csak egy kis vita, illetve egy féltékenységi jelenet Brad miatt, de miután ezredszerre is elmondtam, hogy csak barátok vagyunk, és Brad sem akar tőlem semmit, megértette és bocsánatot kért tőlem.

Rengeteget beszélgettünk, alkalomadtán eljártunk Braddel, Emilyvel és Leoval diszkóba vagy a tengerpartra. Sokat hülyéskedtünk, és nevettünk Emily és Brad csipkelődésén. Na, meg a három egoista: Gabe, Bred és Leo önteltségén.

A szex is szóba került már köztünk és, bár minden porcikámmal vágytam rá, amikor a közelemben volt, mégsem történt meg. Nem álltam még készen rá a sok múltbéli fájdalom miatt. Gabe nem sürgetett, ami nekem nagyon sokat jelentett. A múltban történteken kívül volt más oka is, hogy nem adtam még neki magam. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lesz velünk, ha itt befejeződik a munkája. Fogalmam sem volt, együtt maradunk-e, vagy ő tovább megy más városba, engem pedig itt hagy és elfelejt. Tudtam, hogy szüksége van a pénzre, mert ő tartja el az édesanyját és a húgát, így nagyon is elképzelhető volt ez a felállás. Emiatt sem mertem ágyba bújni vele.

***

Egy hónap telt el nagyapám halála óta, és bár az életem sokkal könnyebbé vált azóta, még sem lehettem igazán boldog, méghozzá Gabe és Brad miatt.

Brad olyan sok időt töltött Kevinnel, hogy kezdtem elhanyagolva érezni magam. Örültem, hogy végre ő is talált magának valakit, és annak is, hogy boldognak láttam, de alig beszélgetünk már, és nagyon hiányzott.

Gabe-bel pedig egyre többet veszekedtünk, teljesen értelmetlen félreértések és alaptalan féltékenykedések miatt. Dühítette, ha valaki hozzám szólt, még ha az Brad volt is, mivel azt az apróságot nem tudta róla, hogy meleg. Egyszer rákérdezett, de ügyesen kitértem a válaszadás alól, mert nem én akartam elmondani neki, mivel akkor az egész úgy jött volna le, hogy a háta mögött kibeszélem a legjobb barátomat.

Éppen azon tűnődtem, vajon mennyi idő kell még, hogy magától rájöjjön, felesleges féltékenynek lennie rá. Már egyre több embernek feltűnt a nőies viselkedése és az, hogy rajtam kívül egyetlen lánnyal sem látják. Merengésem közben éppen, Brad jelent meg. Hátulról átfogta a derekamat és a fülembe súgta, hogy végre személyesen is találkozik, Kevinnel.

– Alig várom, hogy élőben is lássam. Remélem, nem fogja játszani majd a szende szüzet – suttogta nevetve, mire én csak a fejemet csóváltam.

Gabe odalépett hozzánk, és rosszalló pillantásokat vetett Bradre. Nem szólt semmit, de az arckifejezése mindent elárult. Brad is észrevette a dolgot.

– Majd később, ha hazaértem mesélek, hercegnőm! – mondta, miközben egy puszit dobott felém, aztán lelépett.

– Oké, várlak! – intettem vissza kissé morcosan, holott nem is miatta voltam ideges.

– Ez meg mi volt? Miért ölelget és sugdos a füledbe, ha állítólag csak barátok vagytok? – kérdezte feldúltan.

– Már megint kezded? Tudod nagyon jól, hogy ő a legjobb barátom, és csak azért suttogott, hogy más ne hallja, amit mond.

– Ó, micsoda megkönnyebbülés, hogy csak emiatt ölelgetett. Mégis mi az az eget rengető titok, amit rajtad kívül más nem hallhat, hercegnő? – gúnyolódott a hercegnő szócskát kényesen hangsúlyozva.

– Ne csináld ezt! – csattantam fel. – Csak boldog, mert randija lesz.

A szívéhez kapott, megjátszva a fájdalmat vagy a megkönnyebbülést.

– Á, ha csak erről van szó, akkor megnyugodtam, hogy nem az én barátnőmre pályázik. Amúgy meg azt hittem, hogy buzi, meg azt is, hogy szerelmes beléd, azért van mindig veled, és azért nem akar más lányt, mert csak arra vár, hogy dobj engem és viszonozd az érzéseit – sorolta szemrebbenés nélkül a felvetéseit.

– Te nem vagy normális! Drogozol vagy honnan jönnek ezek a hallucinációk? Még, hogy szerelmes belém, ugyan már, mintha nem tudnád, hogy csak barátok vagyunk. És azok is maradunk, ha tetszik, ha nem! – akadtam ki a hülyeségei miatt.

– Kit választanál kettőnk közül, ha erre kerülne a sor? Mondd a szemembe, hogy rá nagyobb szükséged van, mint rám – nézett dühösen.

– Nem kényszeríthetsz választásra! Mégis mi van veled mostanában? Állandóan ezt csinálod, már kezdesz az agyamra menni vele. Sohasem csaltalak meg és nem is foglak! Ti ketten vagytok a legfontosabbak az életemben, na meg Emily. Rajtatok kívül senkim sincs, aki szeret és akit én is szeretek.

– Nem veszítesz el egyikünket sem! Én csak utálom, ha valaki hozzád ér és ez alól, Brad sem kivétel. Nem érdekel, ha barátok vagytok, de a testi kontaktust kerüljétek, legalább akkor, ha én is itt vagyok. – A hangja szelíd volt, mégis parancsolóan hatott rám.

– Ne hidd, hogy el fogom őt taszítani magamtól az alaptalan féltékenységi rohamaid miatt! – hangoztattam határozottan.

– Mondtam, hogy nem érdekel, ha barátok maradtok! – jelentette ki.

– Nekem nem úgy tűnik...

– Örülnék, ha megpróbálnád megérteni, hogy nem akarok osztozkodni rajtad senkivel sem!

– Tudhatnád, hogy senkivel sem kell osztoznod rajtam – sírtam el magam a feszültségtől, amit a kirohanásával okozott.

– Ne sírj! Megszakad a szívem, ha sírni látlak.

Felnéztem rá, mire az ujjaival letörölt egy könnycseppet az arcomról, aztán megcsókolt. Csókunkat a vénasszony szakította meg – már régóta nem neveztem őt nagyinak –, amikor kiabált, hogy menjek be és segítsek neki beállni a zuhany alá.

***

Bevittem egy széket a zuhanyzóba, ráültettem, és a kezébe adtam a tusolót, hogy a rózsából folyó langyos vízzel le tudja mosni magát, de amíg elővettem a törölközőjét az átnedvesedett székről a kemény, hűvös csempe felé zuhant. Utánakaptam, hogy ne essen olyan nagyot, de nem bírtam megtartani a súlyát, ami egy mázsa körül lehetett, míg én csak ötven kiló voltam. Megcsúszott a kezeim között és a padlóra estünk mindketten. Még fel sem álltam, amikor megéreztem az arcomra mért hatalmas ütést. A pofont követően káromkodni kezdett, azt üvöltötte, hogy szándékosan dobtam le, aztán valahogy eljutottunk addig, hogy megöltem Santit. Kirohantam a kocsiból, mert nem bírtam tovább hallgatni a vádaskodását.

Senki sem dolgozott aznap nálunk, csak Gabe és Leo, mert a többi munkás az utca elején lévő háznál foglalatoskodott. Egyenesen Gabe karjaiba futottam, aki értetlenül hallgatta a körülötte zajló kiabálást, mégis szorosan átölelt, simogatott és próbált kedves szavakkal megnyugtatni. Amikor valamennyire lehiggadtam megkérdezte, hogy miért vádol a vénasszony azzal, hogy megöltem a nagybátyámat. Annyit válaszoltam, hogy hosszú történet és, hogy nem öltem meg senkit. Bólintott, de az arckifejezésén látszott, hogy nem tudja, mit higgyen.

– Kérlek, higgy nekem! Sosem ártottam senkinek sem szándékosan. Szinte nem is ismertem, még csak tíz éves voltam, amikor meghalt. Nem én gyilkoltam meg! Mondd, hogy hiszel nekem – könyörögtem sírva.

– Csssss cicám! Tudom, hogy nem bántanál senkit. Nyugodj meg, hiszek neked, viszont minden nap azt hallani, hogy megöltél valakit egy kicsit ijesztő. Kezdek tőled félni – nevetett.

– Ez nem vicces... de azt köszönöm, hogy hiszel nekem – néztem fel rá a karjaiból.

Egyre jobban szerettem őt, bár neki még nem mondtam, mert arra vártam, hogy ő mondja ki először.

Átölelt, aztán az ölébe kapott és bevitt a házba, ami már tető alatt volt, habár még az ablakok és az ajtók nem voltak berakva. A dereka köré fontam a lábam, a hátam neki szorította a falnak és csókolózni kezdtünk. Egyre szenvedélyesebben csókolt, a keze a derekamról a mellemre siklott, és lágyan simogatta a felsőmön keresztül. Ajka a nyakamra vándorolt, végül az is a mellemre került. Szívta, puszilgatta a vékony csipke melltartómon keresztül. Kéjesen vonaglottam a csípőjén, miközben zihálva csókoltam. Ajkam a szájáról a nyakára tévedt, mire mély hangon felnyögött. Kiszabadította az egyik mellem és ráhajolt, a másik kezét a szoknyám alá csúsztatta és a bugyimon keresztül simogatott. Felsóhajtottam, amikor elhúzta a csipkés anyagot, és ujja hegyével hozzáért legérzékenyebb pontomhoz. Lenyúltam a nadrágjához, és végighúztam a kezem a férfiasságán. Annyira kemény volt, hogy egy kicsit megijedtem tőle, de a gyönyör, amit az ujjával okozott, és a mohó csókjai elterelte a figyelmem minden félelmemről és szorongásomról. Becsuktam a szemem, élveztem a keze és a nyelve játékát, de amint megjelent a sötétség lezárt szemhéjam alatt, Santiago arca villant fel előttem. Megmerevedtem, majd leugrottam a csípőjéről és idegesen visszaigazítottam magamra a ruháimat, miközben Gabe-re pillantottam, aki komor ábrázattal figyelt.

– Ne... ne haragudj! – dadogtam. – Nem tudom megtenni... még nem.

– Mondd el, mi történt! Minden alkalommal, amikor jobban belemélyülünk, leállítasz, és magamra hagysz álló farokkal. Kívánlak. Kívánom magát a szexet is. Már több mint három hónapja nem voltam nővel. Szerinted meddig bírom még így? Mégis mit rontok el? Mondd el, mi az, amit rosszul csinálok, mert egyszerűen nem értem. Minden alkalommal, amikor hozzád érek égsz a vágytól, hogy benned legyek, de mire elérkeznénk ahhoz a ponthoz, hogy beléd hatoljak megfutamodsz és elmenekülsz, én pedig nem tudom, hogy mit kellene tennem, utánad menni vagy békén hagyni. Kérlek, mondd el, mi az amivel megijesztelek vagy amit nem jól csinálok.

– Esküszöm, mindent nagyon jól csinálsz, csak egyszerűen, amikor lehunyom a szemem, akkor... akkor megijedek, mert tudom, hogy szörnyű lesz. Nem a te hibád, hanem az enyém. Nagyon sajnálom! – mondtam szégyentől lesütött fejjel.

– Tudom, hogy nem csak erről van szó! Tisztában vagyok vele, hogy valamit eltitkolsz előlem. Bízz bennem, nekem mindent elmondhatsz, cicám – kérlelt szomorú, megható hangjával, de nem tudtam még elmesélni neki a múltam.

– Értsd meg végre, hogy nincsenek titkaim! – kiabáltam rá, és kiviharzottam a házból.

Nem mondhattam el neki. Nem akartam, hogy sajnáljon vagy, hogy megváltozzon a kapcsolatunk a titkom miatt. Nem szándékoztam sokáig halogatni a múltam eseményeinek elmesélését, de még nem éreztem azt, hogy most jött el az ideje ennek a beszélgetésnek.

Pár órával később az udvaron lévő hintaágyban olvastam, amikor Gabe elém lépett és megkérdezte, hogy áll-e még a szombat esti programunk.

A családjához voltam hivatalos. Még csak kedd volt, de már alig vártam, hogy személyesen is megismerhessem a húgát és az édesanyját.

– Szívesen megyek, ha még vinni akarsz – válaszoltam félénken.

– Persze, hogy vinni akarlak! Nem fogom cserben hagyni a családomat, mert már alig várják, hogy láthassák, hogy nem lettem meleg, mióta szakítottam, Elizával.

– Örülök, hogy csak azért viszel, hogy bebizonyítsd a családodnak, hogy nem vagy buzi – mondtam gúnyosan.

– Tudod, hogy nem azért viszlek. Anya és Vanessza szeretne megismerni – tette hozzá jellegtelen hangon.

– Rendben, ott leszek – mondtam mosolyogva, de a gyomrom még mindig remegett az előző jelenetünk miatt.

***

Este tíz óra múlt, amikor Brad kopogtatott a lakókocsi ablakán. Kinyitottam, ő halkan belopózott és lefeküdt mellém. Csak én és a vénasszony voltunk otthon, mert Emily Leoval töltötte az éjszakát a munkásszállón.

Miután kényelembe helyezte magát elmesélte a randija részleteit. Nagyon örültem, hogy boldognak láttam és, hogy minden jól alakult köztük már az első találkozásuknál. Annyi probléma adódott csupán, hogy a pletykás, minden-lében kanál szomszédasszonyunk meglátta őket csókolózás közben, és emiatt rettenetesen félt, hogy majd a nő elmeséli az anyjának a látottakat. Azt tanácsoltam neki, hogy mondjon el mindent Clara néninek, de ő visszakozott, mert félt bevallani az igazat. Meg akarta várni, hogy hogyan alakul a kapcsolatuk Kevinnel, mielőtt beavatja az anyukáját is a másságába.

Beszélgetés közben mindketten elaludtunk. Brad hajnali ötkor ébredt fel és surrant ki az ablakomon, hogy senki se vegye észre, de sajnos nem járt szerencsével, mert nagyanyám az udvaron ült a hintaszékében, és amint meglátta, azonnal lecsapott rá. Tudtam, hogy ennek rossz vége lesz. Nem lett volna szabad ilyen figyelmetlennek lennie. Visszafeküdtem az ágyamba, és megpróbáltam továbbaludni. Fél nyolc múlt, amikor felébredtem.

Kitakarítottam és főztem, miközben azon törtem a fejem, hogy hogyan mondjam el Gabe-nek, hogy Brad nálam aludt, még mielőtt a vénasszony megelőz benne. Eldöntöttem, hogy egyszerűen elé állok és elmesélek mindent, hiszen semmi rosszat nem csináltunk, csak beszélgettünk, bár tudtam, hogy ezen is kifog akadni, de nem hagyhattam, hogy nagyanyám a saját verziója elmondásával keresztbe tegyen a kapcsolatunknak.

Kiléptem a lakókocsiból, ezúttal minden munkás a mi házunknál dolgozott. Elindultam megkeresni Gabe-et, hogy elmondjam, mi történt és, hogy kiengeszteljem a házban történtek miatt. Rosszul éreztem magam, amiért már sokadjára visszautasítottam. Elhatároztam, hogy többé nem teszem, rászántam magam, hogy beavatom abba is, ami gyerekkoromban történt velem. Már majdnem odaértem hozzá, amikor meghallottam Brad hangját és hátranéztem. A kapuban állt az édesanyjával, Clara nénivel. Rájuk mosolyogtam és integettem nekik, mire Brad odaszaladt hozzám és előzmények nélkül szájon csókolt, miközben fájdalmasan erősen tartott, hogy ne tudjak elmenekülni.

Az akciója után, csak tehetetlenül álltam és tűrtem, hogy az ajkát az enyémre tapasztotta.