Linett

Mire beértem a lakókocsiba a nagyszüleim már aludtak. Csendben beosontam a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba, de a Gabe-bel történtek miatt, sehogy sem jött álom a szememre. Annyira szerettem volna hinni neki, mert valami azt súgta, hogy ő lehetne az a férfi, aki megváltoztathatná az életemet, de ott volt bennem a kételkedés, ami egyelőre legyőzhetetlennek tűnt.

Rettegtem, hogy meg fog bántani, mégis boldogságot éreztem, ha a közelemben volt vagy ha láthattam. A csókjaitól sem riadtam meg, sőt kifejezetten élveztem. Egészen idáig csak Braddel éreztem magam olyan biztonságban, mint az ő karjaiban.

Mitévő legyek? – emeltem a fejem az „ég" felé, mintha onnan kaphatnék választ a kérdésemre. – Mit tegyek, istenem? Adják neki esélyt, vagy éljem úgy az életem, ahogyan eddig, magányosan, visszahúzódva az érzelmeknek hátat fordítva? – kérdeztem még mindig a lakókocsi mennyezetét bámulva.

Amikor felébredtem, Emily már a szomszédos ágyon feküdt, és nagyon úgy tűnt, hosszú éjszakája lehetett, mert ruhástól, teljes sminkben aludt el. Halkan átöltöztem, bevetettem az ágyat, megreggeliztem, majd a konyhát is rendbe raktam. Miután mindennel végeztem, illedelmesen végighallgattam a nagyszüleim ok nélküli szitkozódásait, aztán visszamentem a szobába, de Emily még nem volt ébren. Elővettem a telefonom. Csalódottan meredtem a kijelzőre, mert Gabe semmit sem írt. Egy árva betűt sem.

Betartja a szavát – gondoltam lehangoltan.

De, mit is vártam? Hiszen én akartam, hogy ne keressen. Egyszer csak csipogott a telefonom, izgatottan nyúltam utána, de csak Brad írt néhány sort. Megkérdezte, hogy vagyok és bocsánatot kért azért, amiket az éjjel mondott, mire én megnyugtattam, hogy nem haragszom, hisz csak azt mondta, amit helyesnek gondolt. A kérdésére nem válaszoltam. Hazudni nem akartam neki, hogy jól vagyok, de az igazat, hogy milyen rémesen alakultak a dolgok Gabe-bel, sem akartam elmondani, mert csak aggódott volna.

Dél múlt, amikor Emily felébredt. Boldogan újságolta, hogy járnak Leoval. Őszintén örültem, hogy legalább az ő estéje jól végződött.

– Tudtad, hogy Leo és Gabe egy lakáson osztozkodnak a szállóban? – kérdezte olyan pillantással, ami elárulta, hogy Leo után Gabe lesz a következő téma.

– Nem... nem tudtam, de nem is érdekel – válaszoltam közömbösen.

– Figyelj, tudom, hogy összevesztetek, de szerintem meg kellene hallgatnod! Nagyon rosszul volt, miután elmentél.

– Már meghallgattam, és ne haragudj, de nem akarok Gabe-ről beszélgetni! – játszottam a büszkét.

– De...

– Nem akarok! Légy szíves, ne mondj semmit róla. Befejeztük azt, amit még el sem kezdtünk. Vége. Pont. – fejtettem ki a véleményem a kapcsolatunkról.

– Klinikai eset vagy! Gabe...

– Hagyd már abba, a sírba kergetsz! – mordultam rá.

– Jó, a te dolgod, de ha meggondolod magad, csak szólj és elmesélek mindent – firtatta tovább.

– Oké, majd szólok – hagytam rá, és inkább elmentem a közeléből, mert tudtam, hogy úgysem áll le addig, amíg el nem mondja, amit akar.

Ahhoz, hogy a gondolataimat eltereljem nekiálltam takarítani a szinte sterilen tiszta lakókocsiban. Mindent áttöröltem, kimostam, portalanítottam, pedig semmi szükség nem lett volna rá, mégis egészen este nyolcig húztam el vele az időt, addigra már az egész lakókocsi csillogott-villogott nagyanyám nem kis örömére. Amikor kissé kimerülten visszatértem a szobába, Emily az ágyon ült és a telefonját nyomkodta.

– Eléggé lefárasztottad magad, csak, hogy ne gondolj rá? – kérdezte mindentudó mosollyal.

– Nem azért takarítottam, hogy ne gondoljak rá – hazudtam.

– Naná, hogy nem – mondta gúnyosan.

– Inkább írogass a fiúddal, ne velem foglalkozz! – léptem az ágyam felé.

Nem akartam gondolni rá, sem beszélgetni róla... Eddig olyan jól ment.

– Oké, de Linett, azt tudnod kell, hogy az a ribanc a nyomodba sem érhet – jegyezte meg, és ezzel a mondattal sikeresen felkeltette a figyelmemet.

– Mi? Te láttad? – kérdeztem döbbenten.

– Persze, hogy láttam! Kint voltam Leoval, amikor rá akart mászni Gabe-re az a szajha. Mondta Leo, hogy a volt csaja az, valami Eliza, ezért jobban megfigyeltem, mint amennyire illő lett volna.

– Jaj, Emi! Ezt miért nem mondtad eddig? – sóhajtottam letörten. – Hallottad is őket? – tettem fel hevesen a legfontosabb kérdést, ami érdekelt.

– Igen, hallottam is őket. Én el akartam mondani, de nem hagytad! – válaszolta kihangsúlyozva a második mondatot.

– Mit hallottál? Beszélj már! Ilyenkor bezzeg minden szót ki kell könyörögni belőled.

– Nyugi, gyere ülj ide, és elmondok mindent – veregette meg maga mellett az ágyat. Amint leültem mosolyogva folytatta: – Na, miközben kint az egyik fa mögött csókolóztunk Shrekkel, aki végre úgy néz ki, mint egy férfi most, hogy újra barna a haja, meghallottam, hogy valaki Gabe nevét kiáltozza. Először nem foglalkoztam vele, de amikor Gabe őrjöngeni kezdett kíváncsi lettem ki az akivel ennyire ordibál. Elhúzódtam Leotól és ekkor láttam, hogy odariszálja magát hozzá az a ribanc, de hiába való volt, mert Gabe egy szempillantás alatt elküldte a picsába. Szó szerint ezt mondta neki. Viszont a szajha nem értett a szóból, sőt még jobban tapadt. Olyan gyorsan ugrott az ölébe, hogy szinte nem is láttuk csak azt, hogy már rajta van és erőszakkal megcsókolja – mesélte teljes beleéléssel.

– Azt, én is láttam, hogy az ölében ült, és a csókot is. De nekem nem tűnt erőszaknak – tettem hozzá.

– Gondolom, akkor azt is láttad, hogy mekkorát esett, amikor Gabe lehajította magáról? – kérdezett rá megemelt szemöldökkel.

– Nem, azt nem láttam – válaszoltam lesütött szemmel.

– Pedig, így volt! Akkorát nyekkent, hogy nem bírtuk megállni, hogy ne röhögjük ki – az emlék hatására hangos nevetésben tört ki.

Ezek szerint nem hazudott. Mekkora idióta vagyok!

– Történt még valami, miután eljöttünk Braddel? – kérdeztem izgatottan.

– Hát, csak annyi, hogy leitta magát. Csoda, hogy nem kapott alkoholmérgezést annyi piától. Amikor kellőképpen lerészegedett, hazavittük Leoval, miközben folyamatosan azt hallgattuk, hogy nem hittél neki, pedig ő komolyan gondolta veled. Ja meg azt is... várj idézem; „Ott rohadjon meg az a szétbaszott kurva, ahol van, amiért megint tönkre tett." Mi van? Ne nézz így! Nem rád értette, hanem a ribancra.

– Értem – mosolyogtam, de legszívesebben sírva fakadtam volna, amiért nem hittem neki, és eldobtam magamtól, holott igazat mondott. – Mondott még valamit?

– Hát... sok mindent mondott, de annyira sírt, hogy legtöbb szavát nem értettük.

– Sírt? – néztem rá gombóccal a torkomban.

– Igen, azért mondtam, hogy hallgasd végig és beszéljétek meg a dolgaitokat.

Heves zokogás tört rám, Emily magához ölelt és suttogta, hogy ne sírjak. Amikor valamelyest megnyugodtam elővettem a telefonom, hogy megírjam neki, mennyire sajnálom a történteket. Könnyes szemmel bámultam a kijelzőre, de nem érkezett válasz. Nem bírtam várni, megkerestem az üzenetei között a telefonszámát és felhívtam. Egyfolytában hívogattam, de nem válaszolt. Csalódottan elraktam a mobilt, és visszakullogtam Emilyhez. Aggódva túrtam hajamba, miközben fel-alá járkáltam a szobában.

– Mi bajod? Nem bocsátott meg? – ráncolta össze a szemöldökét.

– Nem veszi fel – sóhajtottam megtörten.

– Holnap már jönnek dolgozni, majd beszélsz vele személyesen – mondta teljes nyugalommal a hangjában.

– Szerinted hajlandó lesz meghallgatni?

– Biztos vagyok benne, de máskor ne kételkedj minden szavában, amíg nem vagy teljesen tisztában a helyzettel! Meg kell tanulnod, egy kicsit jobban bízni a körülötted élő emberekben.

– Igen, tudom, Brad is ezt szokta mondogatni.

– Nem szívesen vallom be, de ebben igaza van a buzi haverodnak.

– Én... én még életemben nem éreztem ilyet... ilyen... – temettem kezembe az arcom.

– Mit?

– Ilyen vágyat és...

– Szerelmet? – kérdezett rá mosolyogva.

Hátrahőköltem.

– Nem. Ez nem szerelem! – vágtam rá kis késéssel, ami elbizonytalanított egy kissé, de tudtam, hogy ez nem lehet szerelem.

– Nem?

– Nem!

– Szóval, nem ő teszi ki a gondolataid kilencven százalékát? Ha meglátod őt nem mosolyogsz, a szíved sem dobog hevesebben, a gyomrod sincs görcsben, nem remegsz, ha hozzád ér... nem fog el a jelenlétében semmilyen jóleső érzés, egyfajta izgalom, ami teljesen újszerű és az eddigiekkel össze nem hasonlítható érzés?

Hirtelen elakadt a lélegzetem, mert mindennek az ellenkezője stimmelt, amit Emi kérdezett, de nem álltam még készen arra, hogy ezt beismerjem, nem hogy neki, még magamnak sem.

– Én azt... azt hiszem... – dadogtam szipogva.

– Tudom – fojtotta belém a szót. – Ezt el sem hiszem! Azt gondoltam, hogy talán, majd száz éves korunkban jön el ez a nap... Ez a jeles nap. Be is írom a naptáramba! – tréfálkozott.

– Miről beszélsz? – túrtam hajamba.

– A napról, amikor Linett Lawly szerelmes lesz.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan!

Valóban lehetséges ez? Talán ez a szerelem? Ez lenne az a varázslatos érzés? Nem! Ez nem lehet szerelem... mert számomra csak fájdalmat okoz.

– Persze, persze ismételgesd csak, hátha úgy jobban elhiszed, de ne vigyorogj úgy, mint egy félőrült, valahányszor elhangzik a neve egy mondatban – nevetett még mindig.

– Inkább menjünk aludni – kértem, és ezzel a beszélgetést befejezettnek tekintettem.

Szinte semmit sem aludtam. Egész éjjel forgolódtam, és gondolkodtam az életemen. Eddig olyan messzire menekültem az érzelmek elől, amennyire csak tudtam. Megfutamodtam és kizártam a külvilágot, de már nem akartam begubózva élni. Szeretni akartam, és élvezni, hogy engem is nőként szeret valaki. El akartam felejteni a múltamat, vagy legalábbis magam mögött hagyni. Harcolni akartam azért, amit eddig elvontam magamtól a kétségbeesés és a félelem miatt. Húsz évesen az életem felét fájdalommal, rettegéssel és bűntudattal töltöttem. Nem akartam még tíz, vagy húsz évet így tölteni. Élni akartam. Élni és élvezni az életet. Akármennyire is meg voltam róla győződve, hogy Gabe-et el kell kerülnöm, nem sikerült, mert már az első pillanattól kezdve lenyűgözött és elindított bennem valamit, amit ezelőtt sohasem éreztem. Boldoggá tett egy olyan életben, ahol a síráson kívül nem sok mindenre volt okom. Emilynek teljesen igaza volt, szerelmes lettem, pedig nem állt szándékomban. De úgy tűnik, a dolgok néha másként alakulnak, mint ahogy tervezzük. Azt hittem elmúlik majd, ám az érzelmeim csak erősödtek iránta, ahogy telt az idő.

Mostantól minden másképp lesz! Erős leszek és bátor. Nem fogom hagyni, hogy a paranoiám tönkretegye a mindennapjaimat! – mondogattam magamnak elszántan.

***

Nagyon vártam a találkozást Gabe-bel. Bocsánatot akartam kérni, amiért nem hittem neki, valamint, azt is el akartam mondani, hogy ha még nem tett le rólam örömmel lennék a barátnője. Csak remélni mertem, hogy nem tartja be, amit mondott, és nem lesz túl késő.

Ötkor felálltam az ágyból, rendet tettem, aztán kicsinosítottam magam. Hatra már mindennel végeztem, és összeszorult gyomorral vártam, hogy végre beszélhessek vele. Fél hétkor megjelent a két autó, ami a munkásokat szállította, de Gabe nem volt köztük.

Szomorú voltam, mert gondolatban már az egész beszélgetést lejátszottam, és alig vártam, hogy személyesen is elmondhassam neki, amit akartam. Nem tudtam mitévő legyek, mert ezzel a kimaradással áthúzta minden elképzelésemet. A többieket nem ismertem igazán, ezért nem mertem megkérdezni tőlük, hogy hol van, sem azt, hogy miért nem jött. Bánatosan visszamentem a lakókocsiba és elpanaszoltam az éppen ébredő Emilynek, hogy Gabe nem jött dolgozni.

– Miért nem kérdezed meg Leotól, hogy hol van? – kérdezte ásítva.

– Mert, ő sincs itt – válaszoltam letörten.

– Adj egy percet, és kiderítem, hol vannak – mondta, és nagyot nyújtózkodott, majd a mobiljáért nyúlt.

Amint befejezték a beszélgetést, mosolyogva felém fordult, és elmondta, hogy valami baj volt az autóval, amivel ők indultak el, de nemsokára ideérnek, mert már az utcánkban vannak. Pár perc múlva hallottuk, a motorzúgást. Remegő gyomorral lestem ki az ablakon. Ők voltak.

Kiszálltak a kocsiból, és azonnal a dolgukra indultak. Emily kiszaladt, és egy hosszú csókkal üdvözölte Leot, míg én még egy darabig az ablak előtt toporogtam, hogy egy kis erőt gyűjtsek a beszélgetéshez. Többször végiggondoltam, hogy mit fogok majd mondani, de abban a pillanatban, amint megláttam őt elszállt minden gondolatom.

A keverőgép mellett állt, majd odébb lépett és lehajolt egy cementes zsákért. A teste megfeszült az emeléstől, ennek következtében tökéletesen kirajzolódtak kidolgozott izmai a piros pólón keresztül.

Összeszedve minden bátorságomat kiléptem a párás, hűvös levegőre és elindultam felé. Rám nézett, de amint észrevette, hogy közeledem lehajtotta a fejét és úgy tett, mintha nagyon lefoglalná a tennivalója. Ezzel még jobban elbátortalanított, de vettem egy mély levegőt és folytattam az utam.

– Szia – köszöntem félénken.

– Hello – köszönt vissza, rám sem nézve.

– Ráérsz?

– Nem igazán.

– Értem, akkor én... megyek – mondtam szomorúan.

– Várj! Mit akarsz? – kérdezte, és végre felpillantott rám.

– Hívtalak tegnap este, de nem vetted fel.

– Te hívtál harminchétszer? – mosolyogta el magát hitetlenkedve.

– Harminchétszer? – dadogtam szégyenemben.

– Igen. Le volt némítva a telefonom, de reggel, amikor megnéztem, harminchét nem fogadott hívásom volt, ismeretlen számról – tájékoztatott.

– Ó, elfelejtettem visszaállítani a számkijelzést – motyogtam zavartan.

– Lényegtelen, mi volt olyan fontos? – kérdezte unott hangon.

– Csak, bocsánatot akartam kérni.

– Ennyi? Ezért hívtál annyiszor, hogy bocsánatot kérj? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

– Nem csak azért, hanem, mert meg akartam kérdezni valamit.

– Akkor kérdezd! Hallgatlak – mondta gőgösen.

Teljesen megalázva éreztem magam a hangnemétől, és a lekezelő viselkedésétől. Úgy beszélt, mint aki alig várja, hogy elhúzzak a közeléből. Totálisan feldühített, már nem akartam sem bocsánatot kérni, sem a barátnője lenni egy ilyen arrogáns, nagyképű tuskónak.

– Hidd el, én olyan hálás vagyok a sorsnak, hogy minket összehozott és megmutatta a lényeget: vannak még igazi seggfejek. Most már látom, hogy minden pasi egyforma. Tisztelet van, kivétel nincs!

– Azt mondtad, kérdezni akarsz valamit. – Úgy nézett rám, mint aki a pokolba kíván.

– Akartam, de már nem akarok!

– Miért nem?

– Mert utállak! – válaszoltam sértődötten.

– És? Én meg gyűlöllek! – vágta rá, majd megragadta a derekamat, magához húzott és megcsókolt. Nem tudtam eltolni magamtól, és nem voltam képes viszonzatlanul elválni ajkaitól. – Most már elmondod mit akartál kérdezni? – kérdezte mosolyogva, amint levegőhöz jutott.

– Hát... ööö... akarsz még... akarsz még barátnőt? – dadogtam.

– Nem! – vágta rá.

– Nem? – néztem rá meglepetten.

Egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat.

Már megint csak játszott velem.

– Nem, Linett... nem akarok! Miért kell ma mindent kétszer elmondanom, hogy megértsd? – ingatta a fejét.

– Nem kell kétszer elmondanod, megértettem – feleltem lemondóan.

– Amúgy, miért érdekel? Talán tudsz valakit, aki esetleg rájött arra, hogy nem vagyok szörnyeteg, és megbánta, hogy nem hitt nekem, most pedig a barátnőm szeretne lenni? – a hangja magabiztosan csengett, amitől még nyomorultabbul éreztem magam.

– Igen... valami olyasmi – hebegtem.

– Emlékszel még, mit mondtam a diszkóban? – kérdezte, és karját keresztbe fonta a mellkasa előtt. Nagyon önelégültnek látszott.

Pontosan emlékeztem minden szavára.

„Ha majd rájössz, hogy nem hazudtam neked és, hogy nem csak szórakozni akartam veled, ne gyere hozzám, mert már nem fogsz kelleni!"

– Igen, már megyek is, nem zavarlak tovább! – bólintottam keserűen, majd elindultam Emily felé.

– Akkor felejtsd el! – kiáltotta utánam.

– Tessék? – álltam meg.

– Amit akkor mondtam... felejtsd el! – kiabálta mosolyogva. – Akarsz a csajom lenni?

– Ezt most komolyan kérdezted? – néztem hitetlenkedve a szemébe.

– A legkomolyabban – válaszolta fülig érő szájjal.

Odaszaladtam elé, a nyakába ugrottam, és válaszul megcsókoltam. Erősen magához szorított, és úgy csókolt vissza, mintha egész életében erre várt volna.

– Ez igent akar jelenteni, szöszi? – kérdezte kifulladva.

– Igen, azt – nevettem.

Az ölébe kapott, körbeforgott velem, aztán ismét megcsókolt. Egyik kezemet tarkóján pihentettem, míg a másikkal a hajába túrtam. Azt kívántam, a boldogság, amit a karjaiban érzek soha ne érjen véget.

Gabe

Teljesült a vágyam, a szöszi már két hete a csajom volt. Bár eredetileg csupán néhány éjszakát terveztem vele, mostanra már nem tudtam pontosan mit is akarok. Úgy döntöttem, hogy hagyom magamat sodródni az eseményekkel, és meglátom mi sül ki belőle.

Az igazat megvallva, örültem, hogy a kapcsolatunk ilyen irányt vett, mert szerettem vele lenni, imádtam a hangját, a nevetését és az ártatlanságát. Tetszett, hogy nem hagyta magát, amikor viccesen beszólogattam neki, még az is bejött, ha seggfejnek nevezett. Megnevettetett vele.

Tökéletesen kiegészített az eszességével és tisztalelkűségével, de a legjobban mégis az a rengeteg csók tetszett, amit adhattunk egymásnak. Tapasztalatlansága ellenére istenien csókolt. Egyszerre sugárzott belőle a vágy és a félénkség.

„Mindegy, hogy mit remélsz az élettől, soha nem azt adja, amit szeretnél„ – A mondás igaznak bizonyult, mert én csak a testét akartam, amit ezidáig sem kaptam meg, mégis olyan jól éreztem magam vele, hogy elképzelni sem tudtam, mihez kezdenék, ha véget érne a köztünk lévő románc.

Ahogy kilépett a lakókocsiból, arcomra kiült a csodálat olyan gyönyörű volt. Szőke haját copfba kötötte a feje tetejére, csak egy-két tincs lógott szabadon. Világos rózsaszín ruhában, ragyogó mosollyal és vidáman csillogó szemekkel sétált elém. Elöntött a boldogság a látványától.

– Szia.

– Szia.

– Gyönyörű vagy – nyögtem ki, mire lesütötte a szemét, és fülig elpirult.

– Köszönöm – motyogta, miközben a füle mögé tuszkolt egy elszabadult tincset.

Nyakam köré fonta a karját, és mosolyogva hozzám bújt. Melegség áradt szét bennem, amikor a teljes testével nekem dőlt, ám ahogy oldalra biccentette a fejét véletlenül megfejelte a vállam.

– Jól vagy, kicsim? Mutasd...

– Semmi bajom! – húzódott el egy kicsit.

Karomat átvetettem a vállán, közelebb húztam magamhoz, és egy puszit nyomtam a fájó pontra. Nem tűnt veszélyesnek a sérülése, ezért, hogy megnevettessem gúnyolódásba kezdtem.

– Ha hozzám akarsz bújni, csak szólj. Nem kell összetörni magad az izmos vállamon – kötekedtem, mire megbökte a mellkasomat, és kinyújtotta a nyelvét, majd a fejét rázva nevetett, egészen addig, amíg egy csókot nem adtam az ajkára. A derekamat átölelve bújt ismét hozzám, s egy apró puszit nyomott a borostás arcomra.

***

Linett szomorú volt, amikor munka után hazaindultunk, ezért úgy döntöttem meglepem, és visszajövünk hozzá, Leoval. Már a kocsiban ültünk, de ez a fasz mellettem folyamatosan rinyált a vezetésem miatt. Jó, belátom, a kelletnél erősebben nyomtam a gázpedált, de semmi ok nem volt sírásra, a helyzet ura voltam. Amint leparkoltam, Leo olyan gyorsan ugrott ki a kocsiból, ahogy embert még sosem láttam kiszállni járműből.

– Na, ezt túléltük! – fújta ki az addig visszatartott levegőt.

– Ne légy kislány! – cukkoltam nevetve.

Közben odaértünk a kapuhoz, elővettem a farmerom zsebéből a mobilomat, és küldtem egy SMS-t, Linettnek.

Én: Gyere ki Szöszi, van egy meglepetésem! Hozd, Emilyt is!

Linett: Itt vagy?

Én: Gyere ki, és meglátod!

Linett: Szólok, Emilynek.

Én: Siess!

Amint kiléptek a lakókocsiból, Emily egyből a kényes barátom nyakába vetette magát, míg a szöszi az enyémbe ugrott, és puha ajkaival gyengéd csókot adott az arcomra, amit minden igyekezetem ellenére sem volt időm szőrteleníteni, mert minél hamarabb vissza akartam jönni hozzá.

– Hát ti, hogy kerültök ide? – kérdezte csillogó szemekkel.

– Csak, erre jártunk – válaszoltam mosolyogva.

– Ne higgy neki! Az őrült barátod legalább kétszázzal hajtott idáig, mert nem bírta elviselni, hogy pár órára elszakadtok egymástól – kotyogta közbe, Leo.

– Ez a beszari végig imádkozta az utat idáig. Ne lepődj majd meg, ha golyók helyett, valami egészen mást találsz a lábai között – pillantottam Emilyre, majd elnevettem magam.

Emily is nevetett, még a könny is kicsordul a szeméből, mire Leo fintorgott egyet, majd a középső ujját a magasba emelve fordult felém, amit jól nevelten viszonoztam én is.

– Tényleg ennyire hiányoztam? – kérdezte hitetlenkedve, Linett.

– Ne is kérdezd! Mire visszaértünk a szállóra, hozzá sem lehetett szólni olyan idegbeteg volt, aztán negyed órára bevágta magát a fürdőbe, majd meztelenül kirohant. Meztelenül! Végül közölte, hogy öt percem van elkészülni, mert indulunk vissza hozzátok, és megfenyegetett, hogy ha letelik az idő és én még nem leszek készen, egy percet sem vár tovább rám, hanem simán otthagy – közölte az igazságot Leo, mire ismét felmutattam neki a középső ujjam.

– És mit terveztetek? – kérdezte, Emily.

– Hát, semmit – feleltem nevetve.

– Arra nem volt idő, mert ez az őrült olyan gyorsan hajtott, hogy mire kitaláltuk volna, hová vigyünk benneteket már itt is voltunk – ez a mondat, természetesen ismét kedves barátom szájából hangzott el.

– Menjünk moziba – szólt Emily, mire Linett zöld szeme felcsillant az örömtől.

– Menjünk! – vágtam rá, csak hogy a kedvére tegyek. – Mit adnak? – kérdeztem abban bízva, hogy kifogunk egy hátborzongató horrort, ami miatt a szöszi kénytelen lesz félelmében olyan közel bújni hozzám, hogy egy gyufaszál se férjen közénk.

– Fogalmam sincs. Megyünk átöltözni – rángatta el mellőlem a nőmet.

– Öt percet kaptok! Ha egy percet is késtek...

–...elmentek nélkülünk! – fejezte be a két csaj egyszerre a megkezdett mondatot.

– Így van! – kiáltottam utánuk kacagva.

– Seggfej – kiáltották vissza szintén egyszerre, közben nevetve elmentek készülődni. Mi addig Leoval tovább szívattuk egymást.

A lányok tényleg gyorsak voltak, alig tíz perc múlva már fel is bukkantak. A szöszi farmert viselt, piros csillogós elejű felsővel. Emily is hasonlóan öltözött fel, csak ő feketébe.

***

Amikor odaértünk a mozi elé és megláttam a kivetítőn lévő sablonszöveget, miszerint retro mozi hét van, előre tudtam, hogy valami rózsaszín, szerelmes, nyálcsorgató baromságra igyekeztünk annyira. Nem is tévedtem. Sajnos! Egy romantikus drámát játszottak, Kedves John címmel.

De jó!

– De jó! – mondta ki hangosan, Linett a szarkasztikus gondolatomat.

Jólesett látnom a boldogságát, ezért hamar megenyhültem a filmmel kapcsolatban. Leoval megvettük a jegyeket, vásároltunk a csajoknak két vödör pattogatott kukoricát, üdítőt és csokit, majd elindultunk helyet keresni. Én eredetileg hátra akartam ülni, de Linett előre húzott, Leoék mellé. Amíg nem kezdték vetíteni a filmet, élvezettel néztem a lámpák fényében, ahogy a szöszi a csokiját ette. Amikor a terem elsötétült abbahagyta az evést, és dermedten bámult maga elé.

Ezt nem hiszem el! A szöszi még sosem volt moziban.

Ezt a reakciója és a tekintete is elárulta. Megfogtam a kezét, és a combomra húztam. Fekete farmerom anyagán keresztül is jól éreztem a forróságot, ami a testéből áradt.

Miután elkezdődött a film, egy percre sem vette le a tekintetét a vászonról. Néha, én is odapillantgattam, de a mellettem ülő lány sokkal jobban érdekelt, mint egy hülye, szerelmes katona, aki a bevonulást választotta a szerelme helyett. Amikor fészkelődni kezdtem a székemen, rám nézett, és mosolyogva a mellkasomra hajtotta a fejét. Egyik keze becsúszott fehér, James Dean-es pólóm alá, és apró köröket rajzolt a hasamra, aztán a kockáimat cirógatta, majd előröl kezdte az egészet. A film első csókjeleneténél megemelte a fejét és adott a számra egy puszit, amit én természetesen, azonnal hosszú csókká mélyítettem. A következő ilyen jelenetnél ezt újra eljátszottam, aztán epekedve vártam, hogy a két szerencsétlen, ismét egymásnak essen a vásznon, és újabb puszit kapjak. A következő csókos incidensnél még közelebb bújt hozzám, és olyan eszméletlenül vad csókot adott, hogy majdnem oxigénhiányt kaptam. A nyelve, a keze mindenhol érintett, ahol csak ért. Igen... ott is! Olyan vágyat ébresztett bennem, hogy alig bírtam magammal.

Imádom ezt a filmet!

Nagyon nehezen fogtam vissza magam, hogy ne nyúljak be a nadrágjába. Egy pillanatra elképzeltem a jelenetet, de mintha megérezte volna a gondolataimat, hirtelen odébb húzódott, és ezzel teljes egészében kiverte a fejemből az erotikus képeket. Amikor ráébredtem, hogy a nadrágom elején pihentetett kezétől, illetve a kis fickóm feléledésétől ijedt meg, rám jött a nevetés. Pipacspiros arccal, és lesütött szemmel kért bocsánatot, egymásután legalább hatszor. Olyannyira zavarban volt, hogy megsajnáltam. Magamhoz vontam, és gyengéden puszilgattam az arcát, hogy ne érezze olyan kellemetlenül magát.

A nevetés még sokáig rázta a testem. Mire megembereltem magam, megint egy csókjelenet zajlott a kivetítőn, de a szöszi nem mozdult a mellkasomról, hogy csókot adjon. Óvatosan az álla alá nyúltam, és megemeltem a fejét, hogy magamra vonjam a tekintetét. Szégyenlősen nézett a szemembe, megsimogattam az arcát, miközben lassan az ajkaihoz közelítettem. Gyengéden megcsókoltam, ő lágyan viszonozta pár pillanatig, de aztán elhúzódott, és újfent a filmnek szentelte az összes figyelmét. Megfogtam a kezét és visszahelyeztem a pólóm alá, mire zavartan rám nézett. Rámosolyogtam, ő is visszamosolygott, de olyan mozdulatlanul tartotta a kezét, mintha odaragasztottam volna. Zavart, hogy abbahagyta a simogatást, de nem erőltettem.

Már a vége felé járt a film, amikor ráhelyeztem kezem az övére, és most én rajzoltam apró köröket a kézfejére, míg a másik kezemet óvatosan a pólója alá csúsztattam. Először a hasát simogattam, fokozatosan haladva a melltartója felé. Éreztem, ahogy megmerevedett a karomban, és szaporábban szedte a levegőt, mégsem állított le. Amint elértem a melltartója merevítőjét, lassan feljebb csúsztattam a kezem. A lélegzetem elakadt, amikor megéreztem formás, kemény mellét. Párszor végighúztam rajta az ujjam, majd rásimítottam a tenyeremet, de mire jobban belemerültem volna a lélegzete elállításába, véget ért a film. Csalódottan vettem ki a kezem a melltartójából, de még mielőtt felállt volna a helyéről, megcsókoltam, amit ezúttal hevesen viszonzott.

Kisétáltunk a teremből, már az autó mellett álltunk, amikor szégyenlősen felém fordult.

– Hogy tetszett? – kérdezte, mire mosolyogva rávágtam, hogy nagyon izgató volt. Ettől fülig vörösödött. – A filmre értettem – súgta feszengve.

– Én is – válaszoltam nevetve, és rákacsintottam, amitől még pirosabb lett.

– Nekem is tetszett – szólt félénken.

– Tudom, cica, eddig senki nem panaszkodott rám – válaszoltam egy újabb kacsintás kíséretében.

– Te seggfej, én még mindig a filmről beszélek! – csattant fel.

– Én is, szöszi. Én is. Azt hiszem... – a nevetéstől alig bírtam megállni a lábamon.

– Nálad beképzeltebb emberrel még nem találkoztam!

– Ahaaa... – húztam el a szót... – És ez neked nagyon is bejön. Éreztem, ahogy remegtél a karomban minden egyes csókomtól és érintésemtől.

– Hát persze, – mondta cinikusan – mert imádom a seggfejeket.

– Na, gyere akkor, adj egy csókot, ha már ennyire imádsz!

Már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de közelebb léptem hozzá, és egy csókkal belefojtottam a szót. Egészen addig nyújtottam a pillanatot, amíg meg nem érkeztek Leoék.

Leo vezetett visszafelé is, mert a száguldásom teljesen elrettentette. "Nem kockáztatom sem a saját, sem a barátnőm életét a vezetési stílusod miatt!" – mondta, mielőtt elindultunk. Én pedig szíves-örömest beleegyeztem, mert legalább, így közelebb lehettem a csajomhoz.

A szöszi a vállamra hajtotta a fejét, mire szorosan magamhoz öleltem, és belepusziltam a hajába, amiből, mint mindig átható kókusz illat áradt. Mélyen beszívtam az édeskés illatot, miközben a mosolyt egészen a búcsúzkodásig nem tudtam levakarni az arcomról.