Sárkánykő kikötőjében napjában tucatnyi tutaj, hajó és fenséges fregatt köt ki. Westeros különböző pontjairól szállítanak árut és híreket Sárkánykő urának, a koronahercegnek.

Időről időre érkeznek azonban hajók, melyek más kontinensekről, távoli országokból hoznak értékes kelméket, fűszereket, küldöttségeket, ritkábban rabszolgákat.

A Sárkányhegy barlangjaiból jó rálátás nyílik a kikötőbe érkező hajókra.

Az ormótlan hegy alatt ezen a reggelen szokatlanul hegyes sziklaformáció törte meg a hullámokat. Két csavarodó szürke szikla meredt elő, távolabb tőlük laposabb formáció rajzolódott ki, ami hirtelen kénes szagú füsttel borította be az öblöt.

– Én azért megnézem, Szellem – jelentette ki a barlangból előmászó koszos fiú.

A tengerészek mindenhol egyformák. Úgy a királyváriak, mint az arboriak vagy az essosiak. Ahogy megkapják a fizetségüket azt rögtön elköltik. Sárkánykőn erre kevesebb lehetőségük nyílik, mint Királyvárban. Kettő igazán népszerű helyet keresnek fel általában. A matrózok egy része a hosszú tengeri út után beül a kocsmába, ahol jól elisszák a fizetségüket – amit szerencsejátékokkal tovább tudnak apasztani, vagy felkeresik a közembereket kiszolgáló bordélyt. Bár a bordélyban is lehet kockázni, a kocsmában pedig mindig akad egy-egy feslett erkölcsű alak, aki pár garasért bármire kapható, így néha kevésbé egyértelmű hol vannak a nagyobb találkozók.

A kikötői kocsma hangos volt a tengerészek dallamosan idegen hangjától. Ezek távoli vidékről érkeztek. Volantisból, megjárták a Füst-tengert és a Nyár-tengert is.

Ash éberen figyelte a boroskupája árnyékából a napbarnított férfiak beszélgetését. Az egyik barna hajú matróz ölébe egy szőke nő fészkelte be magát, csókolgatta a férfi borostás arcát, azt remélte, hogy ettől meglazul a matróz erszénye.

– És láttatok sárkányokat Valyriában? – kérdezte a nő magas, csengő hangon.

– Há' sárkányok azok nincsenek – felelte kurtán, erős akcentussal a matróz, aki felmordult mikor meglökték a hátát.

Ash elmosolyodott, ahogy elsétált a kártyázva iszogató társaság mögött.

Vigyorogva állt tovább, letette a kupáját a pultra és míg a kocsmárosra várt, körbenézett. Egy árnyék lapult meg a sarokban. Hosszú csuklya mögé rejtette az arcát és nem mozdult. A fiú tudta, hogy az ilyen titokzatos alakoknak jobb nem benézni a csuklyájuk alá, mert még sértésnek veszik a kíváncsiskodást, de a kupáját forgatva mégsem tudta megállni, hogy ne nézze meg alaposabban.

– Még egyet – mondta a fiú a kocsmárosnak, elé csúsztatva egy fényes érmét. – Te nem iszol, uram? – fordult hirtelen a magába roskadó alak felé. Az összerezzent a kérdéstől.

A kártyázó matrózok hangoskodni kezdtek, jót hahotáztak a kedélyes fiú naivitásán, az idegen velük érkezett és nem beszélte valami jól a közös nyelvet.

Tekintve, hogy a matrózok is csapnivaló akcentussal szólaltak meg Ash nem erőltette a dolgot, intett a kocsmárosnak aki gyenge bort adott az idegennek.

– Itt vannak az új barátaid – mordult fel a férfi. Ash szeme az ajtó felé fordult, fényes páncélt viselő férfiak özönlötték el a kocsmát.

– Máskor azért borral is higíthatnád – fanyalgott Ash a vizet látva. A csuklyás alak kétkedve figyelte a kupát maga előtt, sápadt, beesett arcán értetlenkedés látszott. – Adj valami normálisat ennek a halálképűnek, mert rémálmom lesz tőle! – csúsztatott még néhány érmét a kocsmárosnak, aki széles vigyorral a képén summázta a szép összeget.

Az igazsághoz hozzátartozott, hogy Ash nem szerette az erős italokat, társaságban illett inni. Sok különböző társaságban pedig sok bor leszaladt, a kocsmáros már ismerte és tudta, hogy mit kell kevernie a kedvenc bajkeverőjének.

A szőke nő a csípőjét ringatva közelített Ash felé, karját lazán az asztalra támasztva nézett rá.

– Hívj meg egy italra! – követelte.

– Hívjon meg az Idegen – horkant fel Ash, kezével szinte észrevétlenül lökte a nő felé a kupáját.

A szőkeség leült a combjára és a nyakát átkarolva hajolt közelebb a füléhez.

– Hoztak valakit a Füst-tengerről – duruzsolta a fülébe, miközben szabad kezével a kupa után nyúlt és boldogan ivott bele. A száját összepréselve fanyalgott, Ash tudta, hogy ettől rémesebb dolgokat is vett már a szájába a szajha, mégis úgy tett mintha ez lenne a legborzalmasabb az összes közül. – Egyre hitványabb bort mérnek ebben a kocsmában – hörpintette fel egyetlen nagy korttyal az egészet.

– Milyen mély torkod van – morgott a férfi.

– Milyen mély az erszényed, jó uram? – kérdezte a nő csípőjét illegetve. A szajha és Ash is tudták, hogy ebből a beszélgetésből nem tudnak kihozni többet. Ash biztos volt benne, hogy nem az elhurcolt rabszolgát keresi, a szajha reménykedett ugyan, hogy pár elcsepegtetett mézédes hazugságért kaphat egy kis zsebbe valót, de ismerte már a környék zsebmetszőjét.

– Ha valami igazán szépet mondasz nekem, megmutatom milyen mély az erszényem – pillantott át Ash a palotaőrök asztala felé. A szőke lány elmosolyodott, a palotaőrök jól fizettek, csak utat kellett találni az erszényükhöz.

Az újonnan érkezett palotaőrök egyike elővette a kártyáját, Ash és a szajha még egy vad pillantást váltottak.

– Hozzál egyet magadnak is, lány – csapott a lány fenekére és átült az őrök közé. – Látom végre történik valami ebben a porfészekben – vigyorgott rájuk.

A szajha megérkezett a dús kebléhez szorított korsókkal. A kezdeti bizalmatlanság hamar feloldódott az erős sörben és az őrök harsány képet festettek Baelon herceg legutóbbi vadászatának eseményeiről. Az igazi trófea egy szemrevaló lány ártatlansága volt a Királyi erdőben.

Amúgy is mit keresett Őfelsége erdejében? Oda tilos az ilyennek bemennie!

Ash hamar távozott, nem szívlelte a feslett herceg viselt dolgairól szóló történeteket. A gyalázat, amit ő és az életére felesküdött őrei elkövettek felkavarták a gyomrát. Többet is nyerhetett volna, ha tovább marad, ha beveti a trükkjeit de elfogta az undor rövid időn belül.

A sötét éjszakában egy teli erszény csörgött, bőrszárnyak suhogtak és karmok koppantak egy közeli épület tetején. A matróz a magasságot kémlelte.

– Elnézést – mormolta a fiú, miután nekiütközött a matróznak. A férfi visszavágott valami gorombaságot, kezével azonnal az erszénye után kapott, amit nem érzett a derekán lógni. Üvöltött valamit és a zsivány után nyúlt.

Ash tőrt rántott.

– Kurvára ne kezdj ki velem, rohadék! – vicsorogta. A férfi tovább acsarkodott és fenyegetően a tolvaj felé suhintott az övéből előrántott késsel.

Fekete árny koppant a földön, a pikkelyes sárkányfióka, ami éppen akkora volt, mint egy nagyobbacska kikötői korcs, fenyegetőn tárta szét a szárnyait.

A matróz nem bírta megállni nevetés nélkül.

A sárkánynak nem kellett több, felugrott a délceg tengerészre, fekete karmait az öv felett belemélyesztette a húsba és ahogy a szárnyaival verdesett, hogy fogást találjon rajta összekarmolta mindenütt.

Hófehér fogai közt vér és hús csillogott. Halálsikolyoktól volt hangos a kikötő, amire gyorsan felfigyeltek a környékbeliek.

Ash gyorsan eltűnt a szűk sikátorok közt, percekkel később hallotta az apró bestia diadalittas üvöltését, miközben az átvágott a csillagtalan égbolton.