– Anya, nézd mit készítettem neked! – futottam vidáman egy színes virágkoszorúval a kezemben.

– Catherine, ez gyönyörű! – kapott fel anya mosolyogva – Felteszed a fejemre?

Hevesen bólogattam. Egy elbűvölő virágos mezőn álldogáltunk. Alig lehettem hatéves. Annyira boldognak éreztem magam abban a napfényes, madárcsicsergős pillanatban.

– Anya, ugye sokszor eljövünk még ide?

– Hát persze, kincsem. Arról a nyugalomról, amit ez a hely ad nekünk, sosem mondanék le.

– Én nem hiszem – szólalt meg egyszer csak egy mély férfihang a hátam mögött.

Mire hátranéztem, nem láttam ott senkit, aztán visszafordultam anyához, aki rémült tekintettel, a jobb oldalán egy fekete kocsit bámult. A virágkoszorú kezdett elhervadni a fején.

– Anya? – kérdeztem félve, mire a csendes mező hirtelen átváltozott egy forgalmas várossá, az anyám pedig egyszerűen csak köddé vált.

Felriadtam a rémálomból. A következő kép, amit láttam, az a mellettem édesen alvó Martin volt. Annyi időm sem maradt, hogy feldolgozzam, mi történt, egyszer csak csörömpölést hallottam a konyhából. Reggel, 7 óra volt. Elaludtam, és apa még csak annyiról sem tudott, hogy tegnap eljöttem. Tuti, nagyon dühös lesz rám. Főleg, ha azt is megtudja, kinél töltöttem az éjszakát. A filozofálgatásaim közben lassan a mellettem fekvő férfi is ébredezni kezdett.

– Amber, csinálnál egy erős feketét, ha megkérlek? – nyögte ki valahogy a vágyát, amint érzékelte, hogy a közelében vagyok.

Hihetetlen, hogy még most is arra a libára gondol.

– Persze! Esetleg cukrot is kérsz bele, drágám? – jelent meg egyszer csak a vörös sárkány felháborodva a konyhából.

Ezen nem csakhogy én nagyon meglepődtem, Martin is villám sebességgel fordította a fejét a hang irányába, majd a kábulatból felocsúdva felém.

– Én... – hol rám, hol Amberre nézett a nagy, riadt szemeivel – A francba!

– Mondd csak, te normális vagy?! – üvöltött vele a nő, végül felénk közeledve fel is pofozta – Nem elég, hogy tegnap este egy lebujra érek ide, lehordasz mindennek, elküldesz a picsába, hogy szószerint visszaidézzelek, majd egy tinivel töltöd az éjszakát, ráadásul még le is itatod. Kurvára nem az a fele érdekel, hogy megcsaltál-e vagy sem, hanem hogy hova tetted azt a csöppnyi kis eszedet. Cath csak tizennyolc, tele túlfűtött érzelmekkel. Felfogtad, hogy mit műveltél? Vagy talán szeretnél tőle valami ennél is komolyabbat?

– Hohohó, azért álljunk meg egy szóra! – emelte fel a kezét Martin – Nem történt semmi olyan, amit meg kéne bánnunk. Ugye? – nézett rám kérdőn.

– Nem – ismertem be – Igazából egy darabig csak beszélgettünk, aztán haza kellett volna mennem, de... – képtelen voltam folytatni – Mindegy. Apa úgyis ki fog nyírni az egészért. Eleve megtiltotta, hogy beszéljek veled.

– Nyugi, Chris nem fog rád haragudni – jelentette ki Amber – Hazaviszlek, és majd azt mondom neki, hogy nálam voltál. Csak egy kis társaságra volt szükséged.

– Miért tennél ilyet? – maradtam távolságtartó.

– Cath, én nem akarok az ellenséged lenni.

– Vagy inkább az apámra is kivetted a hálódat. Viszont azt sosem fogom hagyni, hogy valaha is beférkőzz a családunkba. A barátomat talán elveheted, de az apámat soha!

– Cath, Amber csak segíteni akar – szólt közbe Martin – Ezért nem kellene sértegetned.

– Sajnos látszik, hogy közel tíz éven keresztül nem volt mellette egy anya, aki egy igazi nőt nevelhetett volna a kislányból – jegyezte meg a vörös hajú.

Nekem erre csak könnyek gyűltek a szemembe, amire Martin is felfigyelt.

– Elég volt! – zárta le a témát – Amber, légy szíves, vidd haza Cathet, és felejtsük el ezt az egészet, ami itt történt!

– Ugye emlékszel még, mit ígértél az este, Martin? – tettem fel az utolsó kérdésem.

– Igen – mosolygott rám halványan – Megteszem, amit tudok.

– Miről van szó? – érdeklődött Amber.

– Bevállaltam, hogy kimentem Jennyt – magyarázta a férfi – Veszélyes lesz, de talán megúszom.

– És mi lesz, ha nem sikerül?

– Abba inkább ne gondoljunk bele.

Fogalmam sem volt, hogy a másnaposságtól, vagy a jelenlegi helyzettől, de legszívesebben öngyilkos lettem volna ebben a pillanatban. Végül a vörös démonnővel elindultunk hazafelé, közben egyikünk sem szólt a másikhoz. Azt gyűlöltem a legjobban benne, hogy mindenben igaza volt, és valóban... Ha engem éveken keresztül így fegyelmezett volna valaki, ahogyan ő teszi másokkal, akkor talán én is egy sokkal nyugodtabb ember lehetnék most.

Valahogy csak megérkeztünk a házunkhoz. Már előre féltem szembenézni az apámmal. Viszont annyit elértem, hogy Martin legalább megpróbálja kiszabadítani Jennyt a rossz arcú emberek fogságából.

– Ne aggódj! – szólt hozzám Amber, mielőtt beléptünk volna az épületbe – Ha Chris dühös is lesz rád egy kicsit, az csak a nyugtalansága jele.

– Igen. Kösz, hogy elhoztál! – mondtam hűvösen.

– Nem tesz semmit.

És kinyílt az ajtó. Persze apa a nappali kanapéján várt minket, tévét nézve.

– Áh, kisasszony! Méltóztatott végre hazajönni? – jegyezte meg gúnyosan.

– Ne haragudj! – álltam ott megszégyenülve.

– Nem akart semmi rosszat, Chris. Mindvégig velem volt – igyekezett menteni a helyzetet a vörös hajú – Úgy érezte, hogy teljesen egyedül van, és egy kis női jótanácsra volt szüksége.

– Értem. Ezt azért még megbeszéljük, drága kislányom. Apropó jótanács, örülök, hogy te is itt vagy Amber. Legalább válaszolni tudsz egy nagyon fontos kérdésemre – lépett közelebb hozzánk apa.

– Én? Én mi rosszat tettem? – mosolygott kínosan a nő.

– Igaz az, hogy nyolc évvel ezelőtt elítéltek sikkasztásért?

– Hogy? – fagyott le a mosoly az arcáról.

– E-ezt most én sem értem. Nem úgy volt, hogy...? – vágtam közbe.

–  Igaz vagy sem? – nézett apa szigorúan Amber szemébe.

– Így van! – vágta rá gyorsan a nőszemély – Igaz. Nem értem, hogy ez most min változtat.

Erre a kijelentésre apa sóhajtott egy nagyot.

– De... Magyarázd már el, hogy mit jelent ez! – vontam kérdőre.

– Azt, hogy tévedtünk. A képen nem Angela volt, hanem, ezek szerint Amber. Ezt Josh is megerősítette.

– Na várjunk csak egy kicsit! – vett egy nagy levegőt a vörös hajú – Ti kutakodtok utánam az interneten, vagy mi?

– Nem, félreérted. Csak Angela eltűnéséről szerettünk volna több információt megkapni, így bukkantam rá véletlenül a rólad írt cikkre. Egy olyan kép volt mellékelve hozzá, amin, furcsa kimondani, de kísértetiesen hasonlítasz a feleségemre. Azonban az biztos, hogy nem ő van a képen, hanem te. Ezért kérdeztelek.

– Értem.

Azon gondolkodtam el, mit mondott nem rég Justin.

– Milyen lehet az, amikor közel harminc év csak úgy kitörlődik az életedből?

Nem... Az kizárt!

Önkéntelenül elnevettem magam, amire mind a ketten rám néztek.

– Mindenesetre, köszönöm, hogy hazahoztad Cathet! – folytatta apa – Talán komolyabb segítségre lenne szüksége, mint én azt gondoltam.

– Pszichológushoz akarod vinni? Chris, csak arra van szüksége, hogy jobban figyelj rá, semmi másra. Úgy látom, jelenlegi életcélotok a nejedet megtalálni, hát ne hagyd ki őt sem az új fejleményekből. További szép napot nektek! – azzal Amber távozott.

– Igaza van. Bocsáss meg, Cath! A tegnap azért nem mondtam még semmit, mert én sem akartam elhinni, amit Josh üzent. Szóval ezzel nem jutottunk semmire.

Ezek után csak feküdtem a szobámban és bámultam a plafont. Közben valami elcsépelt rockzene ment a telefonomban. Semmit nem akartam elhinni azokból a szörnyű gondolatokból, amik most a fejemben jártak. Szerencsére valami félbe is szakította őket. Martintól egy üzenet.

Hali! Ne haragudj, hogy zavarlak, de kíváncsi voltam, hogy mentek a dolgok otthon. Bár meg sem érdemelném, hogy válaszolj.

Szia! Itthon minden oké volt, csak... Megőrjít ez a tehetetlenség.

Megértelek. Bocs a tegnap estéért! Kicsit elvesztettem a fejem.

Nincs miért bocsánatot kérned. Végül egész jól éreztem magam veled, sikerült némileg elengednem magam. Na meg az a csók...

Hiba volt.

Nem! Nagyon... Jó volt. Ahogy te is mondtad, nem bántam meg.

Ennek örülök! Nem szabadna bevallanom, de nekem is elég jól esett. És tényleg nem csak azért éreztem ezt, mert részeg voltam. Végül miért is maradtál? Ez még mindig nem világos számomra.

Mert amikor le akartalak fektetni, jóformán rám estél, és őszintén szólva nem volt szívem otthagyni téged.

Ez aranyos. Viszont jobb, hogy egyelőre nem történt több.

Igen, ezzel én is egyetértek. Hülye kérdés, de találkozhatunk még valamikor?

Csak ha megtettem, amit megígértem. Azelőtt nem valószínű.

Értem.

De kérlek, emiatt ne légy szomorú! Pusztán elővigyázatosság. Tudod furcsa, azonban én is kezdek kicsivel többet érezni irántad, mint barátság, annak ellenére, hogy ez nem helyes.

Mindegy. Nem kellett volna ezt leírnom.

Semmi gond. Azt hiszem, ez kölcsönös.

Erre már nem válaszolt. Közben elszundítottam. Álmomban ugyanazon a mezőn álltam, mint az előzőben.

Egyedül voltam a színpompás, tágas messzeségben. Kétségbeesetten forogtam körbe-körbe, hátha valahol megpillantom anyát. Viszont, amikor lenéztem a földre, csak az elhervadt virágkoszorú hevert a lábaim előtt. Nagyon szomorúan és magányosan éreztem magam.

Nem sok emlékem maradt hatéves koromból. Igazából nyolcéves koromig szinte semmi, csak anyám mindig mosolygós és gyönyörű arca, azonban a vele történt tragédia sok dolgot kitörölt a fejemből. Emlékekre volt szükségem. Sokkal több emlékre.

Ahogy kinyíltak fáradt szemeim, az jutott eszembe, hogy valahol biztosan kell lennie egy családi fotóalbumnak. Rákérdeztem apánál, erre ő előkeresett egy régi albumot a dolgozószobájából, amibe alig vártam már, hogy belelapozhassak, hiszen egy egész évtized pillanatképei lehetnek benne. Anya és apa fiatalkori fotói, az esküvőjük, a nászútjuk, pár baráti kép, rendezvények, szülinapok, vidám bolondságok, aztán úgy nagyjából az album felénél én is megjelentem kisbabaként. Egyre több aranyos, családi fénykép jött sorba hármunkról, majd azután, ami a hatodik szülinapomon készült, nagyon megdöbbentem. Az egyik rólunk készült fotón anya mosolygott apa mellett egy virágkoszorúval a fején, én a karjaiban ültem, a hátunk mögött pedig egy majdnem ugyanolyan virágos mező díszelgett, mint az álmomban. Tőlünk nem messze egy fekete Cadillac is beleesett a képbe. Talán ha jobban rá lehetne nagyítani, még a rendszáma is tisztán kivehető lenne.

– Ez... Ez hol készült? – mutattam rá félve a képre.

– Valahol a város végén van egy nagyon szép kis rét – mesélte lelkesen apa – Az emberek gyakran megálltak ott fotózkodni a gyerekeikkel. Igazi turistalátványosságnak számított. Már nem tudom, hogy honnan jöhettünk haza, Angela szeretett volna kiszállni. Nagyon tetszett neki a hely, és azt is mondta, hogy gyakrabban kellene elmennünk oda. A koszorút a fején te készítetted neki. Már biztosan nem emlékszel rá.

– És az az autó a szélén?

– Nem tudom, nem a miénk volt – ráncolta össze a szemöldökét – Az viszont tisztán megmaradt, hogy Angela egy pillanatra az irányába nézett, majd mereven elkomorodott. Megkérdeztem tőle, hogy esetleg valami baj van, de rögtön elterelte a témát, végül te is a figyelmemet. Nem gondoltam többet erre a dologra. Talán kellett volna...

– Josh nem egy fekete autót emlegetett? Jó, lehet, hogy ez most őrültség, csak egy tök random kocsi a környékről, de akkor is. Ha számítógéppel ránagyítanánk a képre, például a rendszáma is jobban látszana. Akkor megint elindulhatnánk valahonnan.

– Rendben. Két perc, és átdobom neki. Bár nem tudom, mire mennénk vele. Tudjuk, hogy Coleman figyeltette anyádat.

– Hogyha valóban sikerült megölnie, és ha az egészet értünk csinálta, akkor miért nem küld legalább egy levelet, vagy valami? Túl sok idő telt el, én meg egyre nehezebben hiszem el azt, hogy egyáltalán megtudnék-e neki bocsátani.

– Őszintén szólva én sem tudom megmondani, hogy miféle ésszerű indokkal tudná ezt az egészet megmagyarázni. Vajon Richard mennyire van képben a dolgokkal? Ennyire félnie kéne tőle? De akkor sem értem, hogy tíz év alatt miért nem keresett egyszer sem.

Közel harminc év csak úgy kitörlődik az életedből.

– Lehet, hogy elfelejtett minket? – vetettem fel. 

– Jó vicc, Cath.

– Az ember elméjét képes megzavarni, ha valami óriási tragédia történik vele. Mégis mennyire kerültetek jó kapcsolatba Amberrel?

– Ez most hogy jön ide?

– Elmondta neked azt, hogy nincs múltja?

– Vagyis?

– Sérült a hosszú távú memóriája. Évtizedek estek ki a tudatából. Tulajdonképpen mi mit tudunk róla? Miért van most egyáltalán itt? Az is lehet, hogy az egész csak egy ostoba színjáték. Miért nem akart nekünk segíteni? Milyen kapcsolatban áll Richarddal, és mi ez a sikkasztásos ügy? Mi van akkor, ha Justint is beakarja árulni, így, hogy most már tudja az igazságot? Még szerencse, hogy Martin... – akkor hirtelen eszembe jutott, hogy mit nem mondhatok ki – Öhm...

– Miért hallgattál el? Mi van Martinnal?

– Hogy... Nem segített... Nekünk. Szerencse.

– Cath, te most valamit eltitkolsz. Különben is sántított az egész sztori. Amberrel beszélgettél az este, most meg abszolút meg sem bízol benne? Mire is kellett jótanács neked?

– Én...

– Csak azt ne mond, hogy Martin lakásán voltál.

Egy árva hang sem akart kijönni a torkomon, csak remegett a fejem.

– Muszáj volt – nyögtem ki.

– Catherine Diamond! Na jó. Azt még elnéztem volna, ha este megbeszélitek ezt az átkozott Jennys problémát, de utána nem jöttél haza!

– Tudom. Kérlek...!

– És akkor ez a nő még falaz neked?! Átmegyek, és szétverem annak a baromnak a képét – állt is fel azonnal a helyéről.

– Apa, Martin nem csinált semmi rosszat – siettem utána – Megígérte, hogy ki fogja hozni Jennyt.

– Akkor miért aludtál ott? Amint hazaértem, felmentem rád nézni, hogy ébren vagy-e még, viszont nem voltál a szobádban. Abban reménykedtem, talán Justinnal mentél el, hogy ne legyél egyedül. Nem akartam érte balhézni, azonban ezt nem gondoltam volna.

És pont a legrosszabbkor csipogott egyet a telefonom. Martin válaszolt az előző üzenetemre, amit készségesen meg is nyitottam. Természetesen ezt apa is látta.

Vigyázz, hogy kivel akarsz kikezdeni, kislány. ;)

– Ez meg mi? – tette fel a kérdést, miközben kivette a telefont a kezemből.

Értetlenül olvasta végig a szóváltásainkat, én meg csak ott álltam elpirulva.

– Ez nem az, aminek tűnik. Mi csak... – próbáltam menteni a helyzetet.

– Én esküszöm, hogy megölöm. A kis rohadék – viharzott ki dühösen a házból.

– Apa, ne! Nem történt semmi – rohantam utána.

– Én garantálom, hogy nem is fog.

Mind a ketten beszálltunk a kocsiba. Egész úton igyekeztem meggyőzni az apámat, hogy egy csókon kívül tényleg nem volt más, és hogy nem értem, miért kell ebből az egészből ekkora nagy ügyet csinálnia. Viszont hajthatatlan volt. Martinnak talán egy jobb egyenes fizikailag meg sem fog kottyanni, de lelkileg valószínűleg csak még jobban bezárkózik majd miatta. Sehogy nem tudtam megakadályozni ennek a bekövetkeztét. Ahogy a panelházhoz értünk, apa egykettőre fel is sietett a lépcsőn, én meg nyomban utána.

– Apa, ne csináld! Nem ér ennyit az egész – könyörögtem neki az ajtóban – Ő az egyetlen, aki segíthet nekünk.

– Elegem van abból, hogy hülyére vesznek. Mondtam neki valamit, de nem tartotta magát hozzá.

– De én jöttem ide, és nem tehetett róla, mert... Részeg volt.

Megbántam, ahogy ezt kimondtam.

– Komolyan? – nézett szigorúan a szemembe.

Erre egyszer csak kinyílt az ajtó, azonban nem Martin, hanem Amber állt velünk szemben. Éppen takarított.

– Nahát, micsoda meglepetés – üdvözölt minket – Mi szél hozott erre titeket?

– Hol van Martin? – szegezte a nőhöz a kérdést apa.

– Elég dühösnek tűnsz, Chris. Valami baj van?

– Lebuktunk – vallottam be.

– Óh! – fejezte ki sajnálatát a vörös hajú.

– Hihetetlen, hogy te még a szemembe is hazudtál az érdekében – vágta oda a mellettem álló.

– Nézd, Chris, jogos a felháborodásod, viszont Martin tudatában sem volt annak, hogy mi történt a tegnap este, vagy inkább, hogy mi nem történt. Nem tudom, miért ivott annyit, szinte soha nem láttam még olyannak. Furcsa, de mintha Cath váltaná ki belőle ezeket az erős indulatokat – gondolkodott el komolyan a nő – Mindegy. Nehéz fiatalkora volt, és hiába tűnik úgy, hogy mi együtt vagyunk, csak szövetségben állunk egymással.

– Szövetségben? – lepődtem meg.

– Mióta is ismeritek egymást? – érdeklődött apa.

– Öhm... Egy pár éve. Úgymond egymás támaszai voltunk.

– Miért vagy itt most? – kérdeztem rá – Gyűjtögeted a férfiakat?

– Tessék?

– Hol Justinra, hol Martinra támaszkodsz? Vagy amelyikhez éppen kedved van? Esetleg Richard is benne van a képben? Na és az apám?

– Azt hittem, hogy vége van már az alaptalan vádaskodásoknak.

– Mindegy, hagyjátok abba! Nem ezért jöttünk – szólt közbe apa – Amber, elárulnád végre, hogy hol van Martin?

– Éppen teljesíti a feladatát.

Ettől egyből gyomoridegem lett.

– Értem – válaszolta egykedvűen a férfi.

– Óriási kockázatot vállal ezzel. Ha nem Cathről lenne szó, még csak a kisujját sem mozdítaná Greyyel szemben. Reméljük, szerencséje lesz. Most pedig, ha megbocsátotok, visszamennék takarítani. Sziasztok! – azzal becsukta előttünk az ajtót.