– Justin! Várj már egy kicsit! – fogtam meg a karját.

– Mit kéne tennem? A hirtelen megváltozott anyám nem volt itthon egy hete, mert elcsalogatta magához egy rejtélyes alak. Kétlem, hogy ez az apám lenne, és valószínűleg anyának baja esett. Apa lelépése után ki nem állhatta az idegen férfiakat, eggyel sem állt szóba, semmilyen körülmények között.

– Szerintem ezek elhamarkodott következtetések.

– Ha kiforgatjuk a világot a négy sarkából, mi akkor sem fogjuk megtalálni. De vannak, akik erre szakosodtak.

Mielőtt bármit mondhattam volna, Justin már is tárcsázta a segélyhívó vonalát.

– Igen, tessék! – vette fel egy hölgy a telefont.

– Jó napot! Egy eltűnést szeretnék bejelenteni. Én Justin Gates vagyok, 20 éves, és a napokban értem haza külföldről. Az anyámmal, aki rendszeresen ivott, két éve nem beszéltem. Most meg akartam látogatni, erre kiderült, hogy egy hete találkozott egy ismeretlen alakkal, azóta nem látták.

– Értem. Tudna esetleg még ennél is egy kicsit több információt mondani?

– Állítólag leszokott az italról, és engem akart megkeresni. Az illető, akivel beszélhetett, lehetett az apám is, de én ezt nem igazán hiszem.

– Az apja hol van most?

– Nem tudom. Tizenhét éve elhagyott minket.

– Értem. Küldjön el nekünk minden adatot magáról, a szüleiről, az anyja címét, és hogy hol láthatták pontosan utoljára. Igyekszünk ezek alapján megtalálni a keresett személyt.

– Rendben! Köszönöm! – azzal letette a telefont.

– Én csak azt nem értem, hogy miért nem keresett meg engem vagy Jennyt, ha rólad szeretett volna érdeklődni – szólaltam meg, miközben ő leadta az adatokat – Mi vagyunk a legjobb barátaid.

– Ezt én sem. Talán azt gondolta, hogy nem hisztek majd neki, vagy hogy nem árultok el.

– Na jó, ez igaz.

– Most meg lehet, hogy valaki átverte, és bajba került. De anya akkor sem olyan buta. Mit mondhattak neki rólam, amivel csapdába csalhatták? Semmije nincs itthon, amivel elindulhatnánk egy úton, hogy merre lehet? A laptopja... Csatlakoztatva van a telefonjához. Az eszközkeresőn megnézhetnénk.

– Ha egyáltalán még nála van a telefonja.

Gyorsan felmentünk Justin anyjának a szobájába, és felnyitottuk a laptopját. Soha nem használt kódot hozzá. Bekapcsoltuk az eszközkeresést, de nem mentünk vele sokra.

– A helyzet nem elérhető – mondta a barátom.

– Nézd meg az utolsó bejelentkezést.

– A "semmi közepén" egy hete – jegyezte meg halkan.

– Mi?

– Nem ad ki semmilyen címet. Egy üres területet mutat, ahol még út sincs.

– Próbáld meg a műhold nézetet.

– Itt vannak valami szürke épületek, de... Nem tetszik ez nekem. Mit akarnának egy középkorú, alkoholista nőtöl?

– Nem tudom.

Az járt a fejemben, hogy talán nem kell a rendőrségre várnunk, de nem akartam Justint semmi veszélyesbe belerángatni. Az ő anyját valószínűleg nagyobb eséllyel találnánk meg, mint az enyémet, de ehhez más segítségére volt szükségem.

Délután apával felkerestük Martint a lakásán, hogy tud-e többet arról az Angyalkáról.

– Szóval – kezdett bele a férfi – Ennek a nőnek egy elég érdekes története van. Coleman már kislányként is ismerte, de a nő csak kamaszkorában kereste fel a férfit, azért, hogy ellenszolgáltatás nevében megadja az apja tartozását. Az apja szerencsejáték függő volt, és nagyon sokkal tartozott Colemannak. Hogy a főnök a nőt mivel csalogatta oda anno, nem tudom. Azt mondják, hogy egy eléggé talpraesett lány volt, aki nem hagyta magát. Talán jobban aggódott az apjáért, mint saját magáért.

– Mi volt az az ellenszolgáltatás? – kérdezte apa.

– Szórakozóhelyeken csavarta el rossz arcú pasiknak a fejét, hogy utána tönkretegye őket és az életüket. A legtöbbjüket sikerült beszerveznie Coleman bandájába, így az ellenfelek eltűntek, a főnök bandája meg gyarapodott.

Én ekkor önkéntelenül is apára néztem, és eszembe jutott az, ahogy anyával megismerkedtek.

– Sosem akarta ezt abbahagyni? – apa csak rezzenéstelen arccal bámulta Martint.

– De. Amikor már az utolsó fillérig is visszafizette az apja tartozását, azt mondta, hogy itt a vége, ő ezt nem csinálja tovább. Viszont Coleman nem akarta elengedni. Ahhoz túlságosan vonzónak tartotta. Megfenyegette, hogyha végleg elhagyja, a szeme láttára fogja megkínozni és megölni a szüleit. Meg is tette volna, hiszen ő volt a maffia feje. Így a nő kénytelen volt továbbra is teljesítenie a kéréseit. Aztán egy idő után nem jelentkezett többet, viszont Coleman nem esett kétségbe, mert éjjel-nappal figyeltette. Pontosan tudta, hogy hol van, és mit csinál. A végső lecsapásra várt, ugyanis időközben a nővel valami nagy dolog történt, ami pozitív változást hozott az életébe. Házasság? Gyerek? Örökség? Ki tudja. A lényeg az, hogy a főnök úgy meg tudta volna vele zsarolni, hogy élete végéig mellette maradjon. Őszintén szólva egyre nagyobb a gyanúm, hogy ez az "angyal" intézte el Colemant, hogy többé ne legyen vele problémája.

– Elég volt! Nem akarok többet hallani! – pattant fel hirtelen apa a helyéről.

– Apa... – néztem utána aggódva.

– Indíts, Cath! Hazamegyünk.

– Valami rosszat mondtam? – kérdezte Martin értetlenül.

– Nem, csak azt hiszem, hogy egy fájó pontot találtál el – jegyeztem meg.

– Catherine Diamond, ne mondjam még egyszer! – parancsolt most már rám idegesen.

– Jobb, ha tényleg megyünk. Kösz az infót! Majd otthon kezdünk vele valamit. Szia! – köszöntem el Martintól.

– Helló! – ezt olyan halkan mondta a férfi, mintha azt szerette volna, hogy még maradjak.

Egy hosszú farkasszemezés után azt sem tudtam, hogy érjem utol apát, aki már dühös léptekkel hagyta el az épületet, és rángatta ki a kocsi ajtaját. Amikor én is beszálltam mellé, és ránéztem az arcára, tudtam, hogy mire gondolhat most.

– Jól vagy? – kérdeztem, de meg sem szólalt.

Próbálta beindítani az autót, de a kapkodásában háromszor is lefullasztotta a motort.

– Az Isten verje meg! – káromkodott egyet.

– Nyugodj már meg! Így akarsz vezetni? Hát mindkettőnket megölsz. Most mi bajod van?

– Átvert. Az egész csak egy színjáték volt.

– Miről beszélsz?

– Angela sohasem szeretett. Csak a megfelelő alkalmat kereste, hogy lelépjen.

– Várj, várj, várj! Mi?! Egészen biztosan túlgondolod. Ez nem így van.

– Szórakozott velem az első pillanattól kezdve – bámulta mereven maga előtt az utat.

– Apa, figyelj rám! Semmi nem bizonyítja azt, hogy anyáról lett volna szó. Bármelyik nőre a világon illene ez a leírás. Ennyi eséllyel lehet akár az a vörös hajú is – csak beszéltem hozzá, de ő semmit nem reagált – Apa? Héj! – kezdtem el ütögetni az arcát – Mi van veled? – éreztem a kezemen, hogy az elsápadt arca izzadni kezdett – Apa, ne csináld ezt! Mi van már?!

Akkor ijedtem meg igazán, amikor láttam, hogy alig kap levegőt. Ekkor már sírva könyörögtem neki, hogy legalább nézzen rám. Abban a helyzetben nem igazán tudtam, hogy mit kell tenni, de erre egyszer csak megláttam valakit az ablakból, aki a segítségünkre szaladt. Amber volt az... Amikor észrevette, hogy apát próbálom élesztgetni, gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját, ő is szólt hozzá egy-két szót, majd amikor látta, hogy tényleg nem reagál, kikapta az ülésből, és felszaladt vele Martin lakására. Én egyenesen utána.

– Mi történt? – kérdezte Martin, amikor felértünk hozzá.

– Sokkot kapott – válaszolta a nő – Hozz gyorsan fizet, addig én lefektetem a kanapéra, és felpolcolom a lábát. Jól van! Nem lesz semmi baj. Mindjárt jobban leszel – fordult apához, közben folyamatosan simogatta az arcát.

Én nem akartam elhinni, ami történik. Ott álltam könnybe lábadt szemekkel, és egy pillanatra átéltem azt, amit apa akkor, amikor én kórházba kerültem.

Martin hamar megérkezett egy nagy pohár vízzel, amit megitattak vele. Erre már kezdett visszatérni a színe is, be tudta hunyni a szemét, és könnyebben vette a levegőt.

– Én nem hittem volna, hogy ennyire megrázza ez az egész – jegyezte meg riadtan Martin.

– Mi? – nézett Amber a férfira.

– Semmi! – vágtam rá gyorsan, miközben letöröltem a könnyeimet, és odasiettem apához – Apa jobban van, úgyhogy akár haza is mehetnénk.

– Várj már egy kicsit, hadd térjen jobban magához! – intett le Amber – Még remeg az egész teste.

– Mi történt? – nyelt egy nagyot apa, ahogy hunyorítva felült a kanapén.

– Valószínűleg sokkot kaptál – válaszolt Martin – Maradj még ott egy kicsit, hogy visszatérjen az erőd. Kérsz még vizet?

Apa riadtan körbenézett, közben megfogtam a kezét, hogy biztonságban érezze magát.

– Aha – mondta alig érthetően.

– Jó! Akkor nekem itt már nincs dolgom – távolodott el tőlünk Amber – Kimegyek a... Konyhába – állt odébb idegesen.

Bár most jóformán megmentette az apám életét, megtudtam volna fojtani. Hallottam, ahogy Martinnal sugdolóztak valamiről.

– Ő ki volt? – kérdezte apa a nőre gondolva.

– Nem érdekes. Martin egyik ismerőse. Meglátott a kocsiban, és felhozott.

Apa látta a mérges arcomat és elmosolyodott.

– Nem tetszik neked – jelentette ki – Viszont, ha nem cselekszik, lehet hogy...

– Mindegy. Elmúlt. Jobban vagy. De gondolom, így nem tudsz vezetni.

– Most nem merek a volán mögé ülni. Talán Martin...

Az említett személy éppen ekkor lépett ki a konyhából.

– Tessék, itt a víz – nyújtotta át a poharat – Én mi? – kérdezett rá az általa hallottakra.

– Talán hazavinnél, ha nem gond – néztem mélyen a szemébe.

– Ez csak természetes – mondta könnyedén.

Életem egyik legizgatottabb félóráját éltem át. Martin hol engem, hol az utat nézte, és ez nálam is hasonlóképp volt. Aztán belenézett a visszapillantó tükörbe, és apa gondterhelt arcát látta kitekinteni az ablakon.

– Chris, rendben leszel? – szólalt meg egyszer csak.

– Hm? – seperte el a gondolatait apa.

– Úgy látom, hogy eléggé megviselt ez a dolog az Angyalról.

– Ja. De mindegy. Túl leszek rajta.

– Nem is biztos, hogy jól gondolod a dolgokat – szóltam közbe.

– Azért egy-két kép összeáll a fejemben – jegyezte meg elhadarva.

– Miről van szó? – érdeklődött Martin.

– Apa azt gondolja, hogy az angyal biztosan anya, és hogy átverte őt. Csalódott benne.

– Én ezt kétlem – rázta meg a fejét a mellettem ülő férfi.

– Jó. Örülök, hogy így mindent jobban tudtok nálam róla. Nyilván ti is töltöttetek el vele egy-két tartalmasabb évet – csattant fel apa.

– Mindenesetre engedjétek el most ezt a témát – javasolta Martin – Sok volt ez így egyszerre.

Apa beleegyezően hallgatott. Nekem viszont valami más járt a fejemben.

– Martin? – fordultam felé.

– Igen?

– Tudnál esetleg valami másban is segíteni?

– Miben?

– Az egyik barátom anyja szintén eltűnt kb. egy hete. Szeretné megtalálni. Lehet, hogy nagy bajban van.

– Mit lehet róla tudni? – vágott unott arcot az út felé.

– Pamela Gatesnek hívják, és...

Apa erre elnevette magát

– Pamela? Szerintem csak az egyik kocsmában felejtette magát.

– Nem! – feleltem határozottan – Egy éve nem iszik. Justint akarta megkeresni, de közben eltűnt. Állítólag valaki segített volna neki, de azóta nem járt otthon. Justin szólt a rendőrségnek, de...

– Akkor nem – vágta rá Martin – Ha a rendőrség is benne van, nekem nincs ott dolgom.

– Ne csináld már! Azok a majmok soha nem fogják megtalálni. Mi tudjuk, hol volt utoljára.

– Hol?

– Valami elhagyatott helyen. Út sem fut arra, csak pár nagyobb épület van. A várostól olyan 50 km-re, a nyugati oldalon.

Ekkor Martin nagyra kerekedett szemekkel egy pillanatra rám nézett, majd gyorsan vissza az útra.

– Felejtsd el! – mondta halkan.

– Te tudod, hol van ez a hely.

– Lehet. És ha az a nő már egy hete ott van...

– De mit akarnak tőle? Egy lecsúszott, negyven év körüli asszony. Mit adhat nekik?

– Nem tudom, és maradjunk annyiban, hogy meg sem kérdeztél.

– Akkor a rendőrség fog oda menni – tettem karba a kezem.

– Nem fognak eljutni odáig, abban biztos lehetsz.

– Van még egyáltalán esély arra, hogy a barátom élve lássa az anyját?

– Lehet – kis gondolkodás után újra megszólalt – Utána nézhetek, de nem ígérek...

– Köszönöm! – örömömben hirtelen megfogtam a sebváltón pihenő kezét, mire ő lassan rám nézett.

– ...semmit – fejezte be halkan a mondatát, és tartotta a szemkontaktust.

– Martin, így neki fogsz menni valaminek – szólt közbe hátulról apa, amire a férfi a pillantását az útra, és a két kezét a kormányra helyezte.

Végül szerencsésen hazaértünk, de egy idő után itthon eléggé nyomasztó lett a hangulat. Apa a nappaliban bekapcsolta a tévét, de láttam rajta, hogy nem is nézi, csak bámul ki a fejéből. Aggódtam érte. Nem igazán tudtam, hogy ezek után mit mondhatnék, így hát csak befeküdtem mellé, és érdeklődtem, hátha könnyebb lesz neki, ha kibeszéli a dolgokat.

– Miért gondolod azt, hogy anya az az angyal?

– Olyan furcsa ez az egész. Én már teljesen belezavarodtam. Angela csak részletekben meséld mindig magáról, de ez pont elég volt ahhoz, hogy passzoljon a múltja a másik nő múltjával.

– Mármint?

– Egyszer elvittem egy tópartiházhoz. Ott vártuk meg az estét a szentjánosbogarak fényében. Eszméletlenül gyönyörű és meghitt pillanat volt. Az egyik legmélyebb beszélgetésünk pillanata. Ott feküdtünk a földön, és csak néztük, ahogy a hold fénye tükröződik a vízen.

– Mi az, amire igazán vágysz? – kérdeztem tőle.

– Szabadságra.

– Nocsak! Nem vagy eléggé szabad?

– Nem igazán. És azt hiszem, akárhogy alakult volna az életem, nem lettem volna az.

– Mi dolgod azokkal a furcsa alakokkal? Igaz, hogy én sem vagyok teljesen tiszta, de legalább nem vagyok egy gyilkos féreg.

– Az apám miatt van az egész. Játékfüggő volt, és nem akárkinek tartozott. Hogy ne menjen rá a családom, én léptem helyette.

– Hogyhogy léptél? Hogy érted ezt?

– Kicsi voltam még, amikor apa értem jött a suliba, és az épület előtt találkoztunk egy furcsa fickóval. Engem megsimogatott és dicsérgetett, apának meg valami tartozásról beszélt. Jól megjegyeztem a fekete autóját. Azóta többször is láttam a suli előtt. Mintha engem figyelt volna. Próbáltam apát faggatni arról, hogy ki ő, de mindig terelte a témát. Egyszer anya előtt is elárultam, és tulajdonképpen itt rontottam el mindent, mert ezen eléggé összevesztek. Egy nap egyedül kellett hazajönnöm a suliból. A fickó követett, és én megelégeltem ezt. Szembefordultam vele, és megmondtam neki, hogy hagyja békén a családomat. Nem is értem, hogy mit reméltem. Egy törékeny tinilány voltam. Azt ajánlotta, hogy dolgozzak neki, és akkor letudom az apám tartozását. Nem vállaltam el azonnal, de aznap este hallottam, ahogy anya azt mondta apának, ha nem fejezi be az ilyen üzleteléseket, elválik tőle. Én ekkor megijedtem, és az egyetlen járható útnak az tűnt, amit az a fickó ajánlott.

– Ez faszság! – akadtam ki – Felkerested?

– Elegem volt az egész helyzetből. Fel. De ő akkor már rég kiszemelt magának. Úgysem úsztam volna meg.

– Akkor... Velem miért akartál mégis találkozni? Én is idegesítettelek, és ezek után...

– Chris – fordult velem szembe – Te teljesen más vagy. Én nem hittem volna, hogy valaha is lehetek olyan boldog bárkivel, mint veled ebben a pár hónapban. Én... Igazán megkedveltelek, és... És egy sokkal jobb valakit érdemelsz nálam – itt elsötétült az arca.

– Ez nem igaz. Szerintem te egy csodálatos nő vagy, nagyon okos, és nagyon szép. Itt helyben lehoznám neked az összes csillagot a holddal együtt az égről.

– Szédítesz – mosolyodott el.

– Csak egy kicsit, hogy jobban belém szeress, és nehezebb dolgod legyen ellöknöd magadtól.

– Tényleg ennyire szeretsz?

– Még ennél is jobban – és megcsókoltam.

– Lehet, hogy tényleg "más" voltam? – gondolkodott el apa. 

– Hogy érted ezt? – kérdeztem rá.

– Másnap reggel olyan furcsa volt. Lehet, hogy... Chris, hogy lehetsz ilyen hülye?! – jegyezte meg magának – Tényleg ennyire elvakított a szerelem?

– Vagyis? Mondd már, apa!

– Anyád hamarabb felkelt, és kiment a friss levegőre. Én addig elkészítettem a kedvenc kávéját. Amikor bejött, mondani akart valamit, de én félbeszakítottam azzal, hogy odaadtam neki a bögrét. Biztos vagyok benne, hogy nem azt akarta mondani, amit aztán utólag kimondott.

– Ezt most nem vágom.

– Azt mondta utólag, hogy szökjünk el, hagyjuk el a várost. Én nem értettem, hogy minek, meg hová. Ő valószínűleg komolyan gondolta, de nem volt elég meggyöző, én meg azt mondtam, hogy nincs semmi baj. Viszont lehet, hogy itt már nagyobb veszélyben volt a kapcsolatunk, mint ahogy én azt gondoltam, és ő tudta.

– Apa... Egyre nehezebben tudlak követni.

– Figyelj rám, Cath! Amikor Martin elmesélte a csaj sztoriját, egyből az jutott eszembe, hogy ez a nő engem is kihasznált. De az nem lehet. Legalábbis a tópartos kirándulás óta biztos, hogy nem. Onnantól kezdve Angela sokkal több időt töltött velem, és éreztem rajta, hogy tényleg megszeretett. Amikor megkértem a kezét, amikor megszülettél te, annyira boldog volt, hogy azt leírni nem lehet. De közben mindvégig veszélyben voltunk.

– Nem, én ezt nem tudom felfogni. Anya nem lehet az a nő, aki...

– Cath... Az is lehet, hogy sikerült neki, és Angela ölte meg...

– Szerintem megőrültél.

– Nem. Ebben egészen biztos vagyok. Most meg lehet, hogy bujkálnia kell, vagy nem tudom, akármi történhetett.

– Erre azért aludjunk rá egyet. Most már eléggé későre jár. Hosszú volt ez a nap.

– Ja, egyetértek. Én is fáradt vagyok. Jó éjszakát!

De apa nem a hálószobájába ment aludni, hanem a dolgozószobába. Biztos voltam benne, hogy reggelik ki se fog jönni onnan, és azon fog agyalni, hogy ennyi információ után hogyan haladjon tovább. Attól félek, hogy a végére teljesen tönkreteszi majd magát testileg és lelkileg is.