Justin meghívott egy italra, hogy legalább fogyasszunk valamit a köztünk lévő kínos csendben. Végül én kezdeményeztem a beszélgetést.

– Hogyhogy hazajöttél?

– Tudod, külföldön sok izgalmas dolog történt velem. Úgy volt, hogy csak egy kis időre utazok ki, de kaptam egy nagyon jó lehetőséget a jövőmre nézve, és egyszerűen nem tudtam nemet mondani neki. Megígérem, hogy erről majd később részletesebben mesélek, de most az a fontos, hogy... – nyúlt volna a keze az enyém után, de én elhúzódtam tőle.

– Nem, nem. Mesélj csak! – vágtam hirtelen a szavába.

– Hát jó. Te is nagyon jól tudod, hogy muszáj volt elmennem.

– Igen, tudom – sütöttem le a fejem.

– Azt az állapotot, ami otthon volt, egyszerűen már nem bírtam. Azért dolgoztam egész tizenéves koromban, hogy ott hagyjam az alkoholista anyámat, aki akkor még mindig az apámat siratta, mert ő lelépett. Elmentem külföldre az összekapart kis pénzemmel, amit ott megdupláztam, aztán megtripláztam, és így tovább. Erre fel figyelt valaki. Mármint arra, hogy tizennyolc évesen milyen jól bánok a pénzel. Egy befolyásos üzletember, aki egyéni vállalkozásból él. Munkát ajánlott nekem, és én elfogadtam. A kezdeti siker annyira elvette az eszem, hogy nagyjából minden itthoni dologról megfeledkeztem, és ezek között ott volt a legfontosabb is.

– Micsoda?

– Nem micsoda, hanem kicsoda.

– Ja, az anyád.

– Nem – nézett határozottan a szemembe – Te! – sikerült most már megfognia a kezem.

Nekem erre a szívem hatalmasat dobbant.

– É-én? De-dehát... Mi legjobb barátok vagyunk, bármikor találkozhattunk volna újra – próbáltam oldani a hangulatot, de sajnos csak egy kínos mosoly ült az arcomra.

– Cath, tudok egy-két dologról.

– Mármint?

– Most már akkor végig mondom, jó? Szóval két év után azért engem is elfogott a honvágy. Hiányzott ez a város, és persze te is. Úgy döntöttem, hogy hazajövők. Tegnap érkeztem meg repülővel, és nem hiszed el, sikerült összefutnom Jennyvel.

– Jézusom! – most valóban elmosolyodtam, mert elképzeltem, hogy a drága barátnőm, mennyire örülhetett Justinnak, amikor meglátta.

– Mit ne mondjak, semmit nem változott. Ugyanaz a hiperaktív kiscsaj, aki megállíthatatlan. A hazajöttöm miatt végig örvendezve ugrált és visítozott az utcán.

– Hát igen. Jenny már csak ilyen.

– Azonnal szerveznie kellett nekem egy welcome partyt. Elráncigált magához, és este már össze is hívta a bandád. Téged is hívott, de te nem vetted fel.

– Nem, öhm... Mindegy, majd elmondom, miért.

– Jó, na mindegy. Buliztunk és Jenny egy kicsit többet ivott a kelleténél. Te is tudod, ilyenkor milyen, ha iszik.

– Aha. Pletykál folyamatosan, és a legféltettebb titkokat is kifecsegi. Köztünk szólva, ezért nem érdemes neki semmit elmondani – nevettem el magam – Mondjuk annyira cuki, amikor másnap kéri a bocsánatot.

– Ja. Az van, hogy aggodót, amiért nem vetted fel a telefont és szegény kétségbeesetten, na meg persze ittasan kérte a segítségemet veled kapcsolatban.

– Várj! Mi?

– Elmondta, hogy te többet éreztél irántam, vagy érzel most is többet, mint barátság, de ő látta is rajtad, hogy totál belém voltál zúgva, és hogy ezt akkor mondtad volna el nekem, amikor én bejelentettem, hogy elutazom, viszont önzetlenségből nem tartottál vissza. Nem hazudok, én ezt elpoénkodtam. Nem mintha ez nem lehetne kölcsönös, de nem vettem annyira komolyan, vagy úgy gondoltam, majd meglátjuk, mi lesz. Viszont akkor azt is elmondta, hogy egyszer majdnem meghaltál. Na ott én is megijedtem. Hirtelen dühös lettem magamra, hogy eddig alig kerestelek, és azt hittem, talán már nem is akarsz velem szóba állni. Bajban voltál, és még csak nem is tudtam róla. És... Nem is tudom, mit mondjak erről az előbbi jelentről azzal a férfival – vágott értetlen arcot – A lényeg, hogy szeretném, ha tudnád, most már itt vagyok, és számíthatsz rám. Ha szeretnéd, én vigyázok rád.

– Azt hiszem, hogy nekem most ez így sok – egyszerűen képtelen voltam szóhoz jutni a hallottaktól – Ezért Jenny is meg fogja kapni a részét, erre mérget vehet.

– De gondolom, a mi barátságunk azért rendben van, nem? – közeledett felém.

– Ja – próbáltam távolságtartó maradni – Na és az anyáddal beszéltél már? – tereltem gyorsan a témát.

– Őszintén szólva nem. Nem mertem még meglátogatni. Félek, hogy én is elhagytam, még rosszabb állapotba kerülhetett.

– Azt nem tudom, de ha gondolod, elmehetek veled hozzá.

– Az jó lenne. Nem tudom, hogy mivel kell majd szembenéznem a házunkban, és jólesne egy kis lelki támogatás. Most viszont beszéljünk rólad. Mi van veled mostanában?

– Hát... Apa nagyon beindult. Mindenáron meg akarja találni anyát. Van egy-két újdonság. Például, hogy kiderült, anyának köze volt a maffiához. Apa most ezen a vonalon akar elindulni. A férfi, akit velem láttál, ő fog nekünk segíteni, hogy többet tudjunk meg erről az egészről.

– Azta! Nem veszélyes ez?

– De, lehet, hogy az. Viszont tény, hogy anya is nagyon hiányzik már.

– Jó, végül is nektek még van lehetőségetek nyomokon elindulni.

– Ne mondd ezt! – néztem rá aggódó arccal.

– Ha az én apám tizenhét évvel ezelőtt nem hagy csak úgy ott az anyámmal... Amit persze anya is elmondott, hogy a piálása miatt hagyta ott, engem is magával vitt volna, csak ő nem engedte. Mondjuk azt is mondta, hogy egy veszélyes ember volt, de akkor is biztos, hogy jobb helyen lettem volna nála.

– Te és a veszély, Justin? Két külön fogalom.

– Igaz. Na mindegy. Akkor holnap elmegyünk anyához?

– Persze, semmi akadálya.

– Szuper.

Ha őszinte akarok lenni, még mindig tetszett Justin, de már nem vonzott annyira. Martin, hiába volt közel harmincöt éves, sokkal jobban mozgatta a fantáziámat. Bár úgy tűnik, neki inkább egy vörös hajú nő mozgatta inkább a fantáziáját. Ugyanaz a vörös hajú nő, aki éppen az imént toppant be a bárba, és nem hittem el, ami ebben a pillanatban történt. Hatalmas mosollyal az arcán, éles hangjával a barátom, Justin nevét kiáltotta, amint meglátta.

– Úristen! Amber! – ugrott azonnal a fiú a nő nyakába.

Én egyszerűen nem tudtam, hogy mi történik, csak pislogtam.

– De te hogy kerülsz ide? – érdeklődött Amber.

– Én egyébként itt lakom. Inkább ezt tőled kéne kérdeznem.

– Vicces amúgy, eredetileg nem ide akartam jönni. Tudod, mondtam neked, hogy el kell mennem nem tudom, mennyi időre. És egyszerűen csak itt kötöttem ki pár napja.

– Ja, persze. Máris valakinek az ágyában – jegyeztem meg gúnyosan, de alig hallhatóan.

– Justin, ő az egyik barátod? – nézett rám érdeklődve a csaj.

– Cath? Ja igen, ő egy... barát – szinte ezt a szót is nehezére esett kinyögnie.

– Mi van?! – akadtam ki hirtelen – Csak egy barát vagyok? Nem az előbb mondtad, hogy... Különben is ki ez a nő? Róla érdekes módon nem meséltél, merthogy nem itt ismerted meg, az is biztos.

– Jó, igazad van, nem meséltem róla. Ő Amber, és igen, külföldön ismerkedtünk meg egymással. Elsőre nagyon soknak tűnhet, de ha tudnád, hogy egyébként egy mennyire érzékeny és kedves nő, most nem lennél ennyire ideges.

– Én viszont már láttalak téged valahol – fordult felém a nő – És azt is tudom, hogy te hol láthattál.

– Bizony. És nem tudom, miért, de nem tetszel nekem.

– Cath, kérlek, ezt nem beszélhetnénk meg? – nézett rám aggódva a barátom.

– Mit akarsz ezen megbeszélni, Justin?

– Csak hallgass meg! Láttam, hogy te hogyan néztél arra a férfira, úgyhogy érteni fogod, hogy miről beszélek.

– Ja, már rám akarod kenni az egészet?

– Nem, csak értsd meg, hogy miért nem voltam hozzád teljesen őszinte. Amint mondtam, Ambert külföldön ismertem meg, és teljesen elvarázsolt.

– Ez a nő?! – akadtam ki teljesen.

– Cath, kérlek! Igen. Ő is elmondhatná, hogy valósággal beleszerettem, mert te most nem látod, de amúgy rengeteg közös dolog van bennetek. Szóval ő olyan, mint te, csak egy sokkal... érettebb formában – nézett végig Justin Amberen, amire a nő csak halványan elmosolyodott.

– Érettebb? Egyre jobb. Mert én túl hisztis vagyok neked, vagy mi?

– Nem. És van amit sajnos nem mondhatok el, mert az az ő titka, viszont egy nap közölte velem, hogy el kell mennie, és akkor én is úgy éreztem, hogy haza kéne jönnöm.

– Aha. Tehát, ha ő nem megy el, akkor te sem jössz haza? Szép.

– Ne őt hibáztasd! – szólt bele Amber is – Egyébként, ha tudni szeretnéd, bármennyire is szeretett volna többet a barátságunknál, én nem engedtem neki, mert tudtam, hogy az nem lenne helyes. Mesélt nekem rólad is. Egy nagyon jó barátjának tart, és felesleges, hogy most itt eljátszd a féltékenyt.

– Minek szólsz bele amúgy? Pár napja vagy itt, és máris behívatod magad valaki hálószobájába?

– Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.

– Hogy én mennyire tudtam, hogy ez lesz – fogta a fejét Justin.

– Justin, miért nem hívod meg őt az anyádhoz? – fordultam felé – Biztos örülne, ha látná.

– Cath, könyörgöm! Amber teljesen más. Jó, tegyük tisztába a dolgokat. Nem tudlak téged úgy szeretni, ahogyan azt megérdemelnéd. Te nálam sokkal jobbat érdemelsz. De ettől függetlenül még mindig a legjobb barátomnak tartalak, és szeretném, ha ezek után is számíthatnánk egymásra.

– Nem tudom, Justin. Mindenesetre, ahogy ígértem, holnap elmegyek veled, aztán meglátjuk, hogy mi lesz – próbáltam lecsillapodni.

– Köszönöm! – ölelt át.

– Én a helyedben megbecsülném azokat az embereket az életedben, akikre számíthatsz, Cath – jegyezte meg Amber – Mert lehet, hogy lesz majd olyan, hogy teljesen egyedül maradsz.

– Nem kérek a te kioktatásodból – vágtam vissza.

Először éreztem valaki iránt ilyen erős és megmagyarázhatatlan ellenszenvet. Talán az sem tetszett nekem, hogy azok között a pasik között legyeskedett, akik rám is nagy hatással voltak. Egyszer csak megjelenik itt a mélyvörös hajával, az égszínkék szemeivel, meg a magabiztoságával, és maga körül mindenkit elvarázsol. Még csak az hiányozna, hogy az apámmal is összeszűrje a levet.

Már másnap jócskán elmúlt dél, amikor Justinnal fel akartuk keresni az anyját. Én biztatóan fogtam a kezét a régi házuk előtt, de ő hiába csengetett, senki nem nyitott nekünk ajtót.

– Lehet, hogy nincs itthon – próbáltam megnyugtatni a remegő fiút – Nincs kulcsod a házhoz?

– De van. Csak nem akartam így egyből rárontani.

Justin előkotorta a kulcsát, majd bementünk a házba, ahol tényleg nem volt egy lélek sem. A legjobban a rothadó kaja a hűtőben bizonyította azt, hogy itt már napokóta nem lakik senki.

– Tényleg nincs itthon senki – jegyeztem meg oldva a feszültséget.

– Hol lehet? – lett egyre idegesebb Justin – Remélem, hogy nem részegen fekszik valahol az úton. Hiba volt egyáltalán fel sem keresni. Lehet, hogy már nem is él.

– Ugyan már! Ha meghalt volna, arról mi is tudnánk. Azért nem olyan nagy ez a város.

– Talán a szomszéd Hale néni tud róla valamit. Nem szerette, de nem veszítünk azzal semmit, ha megkérdezzük.

Justin jól gondolta, mert Hale néni elég érdekes információkkal tudod nekünk szolgálni.

– Nahát! A kicsi Justin – kiáltott fel az idős hölgy, amikor meglátott minket az udvaron – Anyukád biztos örülni fog, hogy hazajöttél – mondta ezt túlzott jókedvel.

– Örülni? Csak nem kibékültek? – Justin még azt sem hitte el, hogy ezt kimondta.

– De igen, és képzeld el... Nem tudom, hogy tudod-e, anyád teljesen ki van virulva – erre mind a ketten csak pislogtunk – Több, mint egy éve nem iszik, mindenképpen lemondott az italról, és elhatározta, hogy megkeres téged. Teljesen megváltozott, a jó irány felé.

– Megkeres? Mármint elhagyta a várost? – érdeklődött Justin.

– Azt nem hiszem. Azt mondta, hogy amíg nem tud rólad semmi biztos információt, addig nem megy sehová, csak ha beszél majd veled.

– De velem nem beszélt.

– És ebben a házban napokóta nincs senki – szóltam közbe – Ha csak nem világosodott meg annyira, hogy napfénnyel táplálkozzon.

– Tény, hogy én sem láttam már legalább egy hete – folytatta a néni – De nem hiszem, hogy elutazott volna. Akkor szólt volna nekem, hogy ha te közben véletlenül hazajössz, értesítsem.  

– De akkor hol van? – tárta szét a karjait Justin.

– Amikor utoljára láttam, éppen elment itthonról. Azt mondta nekem, hogy egy olyan személlyel fog találkozni, aki tudja, hogy hol lehetsz. Hogy utána mi történhetett, nem tudom, mert azóta sem jött haza.

– Ki volt az a személy? – kérdezte Justin hüvös, de annál bosszúsabb tekintettel.

– Nem tudom. Anyád csak annyit mondott, hogy olyan dolgokat is tud rólad, amit rajta és az apádon kívül senki, közben nagyon csillogott a szeme. Talán abban reménykedett, hogy amiért áldozatot hozott, visszakapja a sorstól mind azt, amit el vett tőle.

– Lehet, hogy az apád...? – néztem feszülten Justinra.

– Hívom a rendőrséget! – ez volt a barátom egyetlen mondata, majd besietett a házba.

– Justin! – szaladtam utána.