Talán az egyik legborzalmasabb éjszakámat éltem át ebben az épületben. Éppen egy szörnyű rémálomból riadtam fel, amikor furcsa zajokat kezdtem el hallani az ajtó felöl. Csak akkor rémültem meg igazán, amikor bárhogyan szerettem volna, még a kisujjamat sem tudtam megmozdítani. Szószerint lebénultam. Láttam, ahogy egy nagy, fekete alak emelkedett felém, hogy a mellkasomra nehezedve kiszorítsa belőlem az utolsó lélegzetvételemet is.

Teljesen leizzadva, levegő után kapkodva szöktem fel hirtelen az ágyból. Ez is csak egy rémálom volt, viszont olyan valóságosnak tűnt. Megkönnyebbülten konstatáltam, hogy végre képes vagyok mozgatni a végtagjaimat. Azonban sehogy sem tudtam már visszaaludni, pedig még csak hajnali 3 óra volt. Elhatároztam, hogy sétálok egyet a folyosón, és esetleg iszom egy forró teát a recepció melletti italautomatából. Ahogy az egyik ajtónál elkanyarodtam volna, valami beszélgetést hallottam a folyosó túlsó végéről. Biztosan az ügyeletes nővérek voltak, nem meglepően az egyik Alice.

– Te, mi van azzal a pasival, akinek nem rég súlyos autóbalesete volt? – érdeklődött a másik – Úgy hallottam, túl van már az életveszélyen. Nem semmi, hogy szemtanúja voltál az egésznek.

– Martin Foxra gondolsz? Igen, szépen javul az állapota. Kész csoda, hogy egyáltalán túlélte. Valóban nagyon rosszul nézett ki, pedig igazán kár lett volna érte.

– Nocsak. Mi a fene? Kivetted rá a hálódat?

– Nem lenne rossz parti, az biztos, de mint tudod, én egy fekete özvegy vagyok. Nem érdekelnek a férfiak, csak az általuk megszerzett hatalom.

– Miből gondolod, hogy neki bármilyen befolyása lenne?

– Látszik a tekintetében. Egyáltalán nem egy átlagos fickó, na meg egyszer volt egy nagyon érdekes látogatója. Azt hiszem valami Richard Greynek hívják, tuti, hogy egy rossz fiú. Csak azt nem értem, hogy annál a hisztis kis libánál mit keresett.

– A csaj, aki a pszichiátriai osztályra került? Tényleg, vele mi van?

– Bosszantó kis dög. Ráadásul egy bűntársat is szerzett maga mellé. Bár szerintem jó hasznát fogom még venni a tervemhez. A kis buta... – szinte nevetett fel örömében – Nem hiszed el, de totál szerelmes abba a szépfiúba, le sem tudná tagadni. Viszont ő? Ha volt is köztük valami, tuti, hogy csak kihasználta. Tudod, amikor rákérdeztem nála, hogy szeretne-e találkozni vele, csak nagy, sajnálkozó szemekkel azt mondta, hogy nem, mert olyasmit tett, ami miatt biztos óriásit csalódna benne. Nagyon szomorúan hangzik, de mi tudjuk, ez mit jelent. Egyszerűen csak le akarja koptatni.

– Szegény. Az unokatesóm hasonló helyzetben volt. Beleszeretett egy nála tizenöt évvel idősebb pasiba, azonban a férfinak csak addig volt jó, amíg lefeküdhetett vele. Amint kiderült, hogy a lány egyszer csak teherbe esett tőle, egyből lelépett. Azóta soha nem hallottunk felőle többet.

– Különben nem érdekel. Felőlem aztán össze is házasodhatnak, viszont a tervemről nem mondok le.

– Mire készülsz?

– Ha nem haragszol meg, ezt az egyet még nem árulom el.

Ordítani tudtam volna sértettségemben. Mégis hogyan képzeli ez a tyúk, hogy egyáltalán ilyen feltételezései legyenek? Feldúltan rohantam be Lili szobájába, majd zavartam fel azonnal az álmából.

– Most miért kellett ezt? – törölgette álmos szemeit – Aranyos nyuszikákkal ugráltam egy csodaszép mezőn.

– Leszarom a nyuszikáidat, fontosabb dolgunk van most ennél.

– Az éjszaka közepén?

– Az a szőke kígyó azt merészelte mondani, hogy Martin engem csak kihasznál. Én nem tudom, hogy mit tett, vagy hogyan szúrta el az akciót, de biztosan nem véletlenül akarta Richard elintézni.

– Na és te ezt honnan tudod? Megsúgta neked álmodban?

– Nem. Nem tudtam aludni, és... Mindegy. Hallottam, ahogy egy másik nővérrel erről beszélgetnek.

– Á. Felkorbácsolták az indulataidat. Amúgy mit akarsz tenni?

– Valahogy muszáj szót váltanom Martinnal. Arra gondoltam, talán írnék neki egy levelet, amit valahogyan eljuttatnék hozzá.

– Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Holnap neki is látunk. Jóéjt, Catherine! – bújt volna máris a takaró alá.

– Nem, nem. Most kell megcsinálnunk. Senkivel nem tudom eljuttatni a levelet, mert vagy nem vagyunk olyan jóban, vagy nem engednék be hozzá, ezért magam kell odaadnom.

– De hiszen azt sem tudod, melyik szobában van.

– Ezért is van szükségem a te segítségedre. Elmondom, hogy mi lesz. Megírjuk a levelet, utána valahogy kicselezzük a recepcióst. Neked kell rávenni arra, hogy megnyissa a betegek listáját, a szobájukkal együtt, és amíg így pár percre el tudod csalni a géptől, én rákeresek Martin nevére, ki fogja adni a szobát, aztán gyorsan megyek, és becsúsztatom a papírt az ajtaja alatt. Onnantól kezdve csak abban reménykedhetünk, hogy észreveszi, meg el is akarja majd olvasni. Akárhogyan is válaszol, vagy rosszabb esetben nem válaszol, legalább tudni fogom, mi a helyzet.

– Hát ez egy eszméletlen terv, de benne vagyok. Csináljuk! – kiáltott fel izgatottságában.

– Jól van. Kell egy toll, meg egy darab papír. De mi a fenét írjak bele? Még soha nem csináltam ilyet.

– Írd azt, hogy nagyon örülsz neki, hogy jobban van, ugyanakkor nem érted, miért kell még mindig várnod egy beszélgetésre, holott a baleset első pillanatától kezdve végig izgultál, hogy mi fog történni vele, és hogy mi történt egyáltalán az akció során. Azok után, amennyit küzdöttél, hogy egyáltalán igyekezz segíteni a barátaidon, attól függetlenül, hogy ő valamit elbasz, nem érdemled meg az ignorálást. Már önmagában egy levél személyes dolog, te maradj tartózkodó, mert tényleg nem tudhatod, mi a valódi szándéka.

– Azt hiszem, ez így jó lesz.

Egyre inkább távolodtunk egymástól Martinnal, annál jobban kezdtem azt érezni, hogy apának mégis igaza lehet, és csakugyan hülyét csinálok magamból. Viszont ez most már nem érdekelt. Minden áron tudni akartam, mi történt Jennyvel, és hogy miért beszél itt mindenki rébuszokban. Hát ebből kifolyólag bennem vadul kavargó érzésekkel papírra vetettem a Mr. Foxhoz intézett gondolataimat, majd terv szerint csendben elosontunk a recepcióhoz, ahol Lili lassan odasétált a pulthoz.

– Bocsánat, azt hiszem kissé össze vagyok zavarodva – magyarázta az unottan ülő nőnek – Kimentem a szobámból, már nem is tudom, hogy miért, és most már azt is elfelejtettem, hogy melyik az enyém. Esetleg meg tudná nézni nekem?

– Neved?

– Elizabeth Grey.

Hogy mi? Biztos csak valami véletlen.

– Pszichiátriai osztály, 12-es szoba. Odatalálsz egyedül?

– Nem hiszem. Nagyon rossz a tájékozódási képességem, és mintha kissé szédelegnék is.

– Na jól van. Gyere, elkísérlek.

Szuper! Még csak kérlelni sem kellett.

Amint eltűntek a recepcióról, gyorsan odaszaladtam a számítógéphez, közben a szívem a torkomban dobogott. Remegő kezekkel bepötyögtem Martin Fox nevét, és már ki is adta a 17-es szobát az intenzíven.

– Megvagy! – kiáltottam fel.

Most már csak el kellett jutnom odáig anélkül, hogy egyetlenegy kóválygó ügyeletessel is találkoznék. Annyira izgalomba kerültem, hogy mindeközben nyomként hátrahagyva elfelejtettem kitörölni a nevet. Egészen addig nem is volt semmi probléma, amíg simán eljutottam a szobáig, majd becsúsztattam a levelet az ajtó alatt. Éppen rögtön visszaindultam volna a saját szállásomra, amikor majdnem szembefutottam a felém közeledő recepcióssal. Szerencsére Martin szobája után volt még egy kanyar a folyóson, ahol megtudtam húzni magam, amíg a nő kíváncsian benyitott a beteghez. Igazán jól kivehető hangokat kezdtem el hallani a fal mögül.

– Minden rendben? – tette fel a kérdést a recepciós.

– I-igen, csak mintha hallottam volna valamit – ütötte meg a fülemet Fox gyenge, rekedtes hangja – Megtenné, hogy ideadja azt a darab papírt a földről?

– Nahát, ez meg hogyan került ide?

– Szerintem semmi köze hozzá.

– Igaza van. Biztosan puszta szórakozásból vagyok itt, és nem azért, hogy rendet tartsak. Tessék! Egyáltalán nem érdekel, ki küldözget magának éjjelente szerelmesleveleket, de jó lenne, ha nem zavarnák vele a kórház nyugalmát.

– Jelenleg az én nyugalmamat zavarja. Magamra hagyna végre?

– Hát persze – közölte a recepciós egyhangúan, azzal behúzta maga mögött az ajtót.

Egy kicsit időzött még a folyóson, majd tovább állt. Így legalább biztos voltam abban, hogy Martin megkapta a levelet, és talán el is olvassa. Csak egyetlenegy ajtó választott el attól, hogy szívem szerint a nyakába ugorhassak, de tudtam, hogy ezt most nem tehetem meg.

Érzelmekkel túlfűtve végül visszaballagtam a szobámba, ahol Lili már érdeklődve várt rám. 

– Na, hogy sikerült?

– A szorult helyzethez képest szerintem egész jól. Majdnem elkaptak, így viszont hallhattam a hangját.

– Észrevette?

– Aha. Bár nem tudom, hogy mit gondoljak. Félek, hogy Alicenek igaza lehet.

– Ne hagyd, hogy elvegyék a kedved! Ha valóban érdekled ezt a férfit egy kicsit is, akkor ezek után nem fogja hagyni, hogy tovább rágódj magadban. Biztosan szól majd valakinek, hogy látni szeretne téged.

– Bevallom, tartok ettől a beszélgetéstől. Az is lehet, hogy dühös lesz rám, mivel én rángattam bele ebbe az egészbe. Miattam sikerült Richard egyik céltáblájává válnia. 

Ekkor átfutott az agyamon valami.

– Ugye nem akarod helyette magadra vállalni ezt a felelősséged? – kérdezte a velem szemben ülő, gyanús kilétű lány.

– Nem, de... Mondd csak, mi volt édesanyád teljes neve?

– Mi? E-ez most hogy jön ide?

– Puszta kíváncsiság.

– Monica Evans, de miért?

– Akkor a te vezetékneved miért Grey?

– Anyukám szerette volna, ha az apám nevét kapom meg. Csak ennyit tudok róla. Biztosan nagyon hiányzott neki, és azt akarta, hogy még valami hozzá kösse.

– Azt nem árulták el neked, hogy miért maradtatok egyedül? Egyáltalán tud rólad?

– Mit akarsz ezzel mondani? Szerinted, ha tudna, nem szeretne annyira, hogy megkeressen?

– Nem, én csak...

– Kicsit sem érdekel, hogy milyen ember. Az anyukám egy földre szállt angyal volt, lehetetlen, hogy egy kegyetlen gyilkosba szeressen bele!

– A vonzás törvényének második igazsága: "A tagadással állítasz". Miért hitted azt, hogy erre gondolok?

– Csak mert mindig minden erre utal. Akárhányszor szerettem volna választ kapni az ilyen jellegű kérdéseimre spirituálisan, a lapok folyamatosan az Uralkodó, az Ördög, vagy a Torony képét dobták ki. Ezek mind rossz dolgokat jelentenek, még a hangok a fejemben is ezt próbálják bemesélni nekem, de én nem hagyom magam.

– Na és hogyan működik ez a jóslás dolog? – gondolkodtam el – Mit mondanának a kártyák az anyámmal való történésekre? Most ez az egy dolog, ami a legjobban érdekel, mert van egyfajta sejtésem, és remélem, nem lesz igazam.

– Na várj csak! Átugrom a szobámba a tarot pakliért, és meglátjuk, hogy mit hozunk ki belőle.

– Rendben. Siess!

Úgy tűnt, hogy az idő a legnagyobb ellenségünk. Annyi mindenre szerettem volna egyszerre választ kapni, mert csak jöttek, és jöttek az újabb információk, viszont sehogy sem tudtam őket összefüggésbe hozni. Mi lett volna akkor, ha az anyám nem tűnik el tíz évvel ezelőtt? Valószínűleg én sem itt lennék. Azonban Justin családi helyzetére gondolva, talán vannak dolgok, amiket így sem, úgy sem kerülhetünk el.

– Jól van. Fel kell tenned egy pontos kérdést, amire három lapot húzok a pakliból – magyarázta Lili, amint visszaért hozzám – Fontos megjegyeznem, hogy ezek csak útmutatások, nem nyilvánvaló megfejtések a kérdésedre.

– Oké. Az anyám tudatában van azzal, hogy évek óta hiányoljuk őt?

– Furcsa kérdés, de lássuk! Végítélet, Főpapnő, Hold. Ez azt jelenti, hogy nem teljesen. A Végítélet az újjászületés jelképe. Tehát amikor Angela eltűnt, bármi is történt vele utána, neki az egy új, másik életet jelentett, felszabadulást a múltjából. A főpapnő a tudatalatti elme és a titokzatosság szimbóluma. Ha ehhez hozzátesszük a Holdat, akkor az a félelmet, a belső feszültséget is magában hordozza. Kissé zavaros, mintha egyáltalán nem találná meg önmagát, ugyanakkor egy olyan súlyos titok birtokában van, amit még ő maga sem képes felfogni.

– Vissza fog térni valaha a régi énjével?

– Nézzük csak! Főpapnő, Bolond, Erő. Az Erő azt jelenti, hogy minden bizonnyal küzd érte, azonban a Bolond miatt ezt elég könnyelműen teszi. Szóval olyan mintha nem is ő lenne egyedül.

– Ezt hogy érted?

– Van ott valami, ami mindig megakadályozza, hogy előrébb jusson.

– Vagy valaki?

– Azt nem tudom. Egy akadály.

Ekkor gondolt egyet, és kirakott még három lapot.

– Ez most mi? – érdeklődtem.

– Ördög, Uralkodónő, Szeretők. Nem értem hogyan, de az anyád, és az én apám sorsvonala egybefonódik. Azt a kérdést tettem fel magamban, lehetséges-e, hogy volt vagy van köztük valami, és egyértelműen igen. Borzalmas dolgokat művelhettek együtt, viszont nem Grey az akadály.

– Nem! Az anyám nem ismerhette Richardot! – fakadtam sírva kínomban – Az az átkozott vörös hajú démon nem lehet Angela! – szinte üvöltöttem.

– Most meg miről beszélsz? – szegezte hozzám ártatlan szemekkel Lili a kérdését.

– Semmi! – vágtam rá gyorsan – Elment az eszem. Nagyon késő van, és túl sok izgalom ért egyszerre. Szerintem jobb lenne, ha most már te is visszamennél a szobádba, és lefeküdnél. Nem mondtam semmit.

– Catherine, én nem tudom, mi bajod van, de szerintem komolyabb kezelések alá kéne vetned magad. És ezt én mondom, a "skizó csaj". Bár nem nehéz elképzelni azt sem, hogy te is tele lehetsz súlyos titkokkal, amibe szépen, lassan beleőrülsz, akárcsak ahogy az Angelaval történhetett. Fura, nem?

– Bárcsak beleőrült volna – súgtam halkan.