A vihar homályba borította az utcát. Az utcai lámpák fényfoszlányai egy-egy kört világítottak csak meg a sűrű esőfüggönyön keresztül. Az utca lejtőjén a lefolyó víz szinte lehetetlenné tette a közlekedést. Amikor hirtelen egy villám hasította ketté az eget, az utca is megvilágításba került. Arra az egy pillanatra egy árny mozgása volt látható a záporon keresztül.
Mikor a villám fénye eltűnt, az utcán egyedül haladó lány lehajtotta a fejét. Jól látta milyen közel volt hozzá a villámlás és azt is tudta, hogy helyzeténél fogva ez akár őt is eltalálhatta volna. Mire ez végigfutott az agyán, megérkezett a villámok után megszokott hanghatás is. A lány úgy érezte valaki elsütött felette egy hatalmas ágyút, de legalábbis felrobbantott valamit.
Egyáltalán nem volt ínyére, hogy ebben az időben ki kellett mozdulnia, de az iskolát nem zárták be egy kis zápor miatt, így neki hajnalok hajnalán a zuhogó esőben kellett kimenni a vasútállomásra. Olyan gyorsan haladt, amennyire csak a víz és nehéz táskája engedte, mert szeretett volna minél előbb száraz helyre jutni. Általában szerette az esőt, de azon a reggelen valahogy nagyon rossz volt. Nem tudott tőle aludni éjszaka, ugyanis a vihar előtti nehéz, párás levegő felébresztette, a dörgések hangja pedig nem hagyta visszaaludni. Ezen kívül pedig iskolába kellett mennie, amit napsütésben sem szeretett.
Körülbelül tíz percébe telt eljutni az állomásra, ahol két barátja már várt rá. Niki és Ricsi integettek ahogy a lány befordult az állomásra vezető útra.
- Szia Lili - köszönt neki a Niki amikor megérkezett. A szokásos ölelést aznap reggel kihagyták mert nem akartak még nedvesebbek lenni.
- Jó reggelt Niki. Neked is Ricsi - Lili hangja megkönnyebbülésről árulkodott, hisz barátokkal együtt minden jobb. Még az iskola is habár mindhárman alig várták már hogy egyetemre mehessenek.
- Csináltál házi? - Ricsi kérdése már megszokott volt a kis társaságukban, ugyanis a fiú nagyon ritkán csinált önmagától házi feladatot.
- Igen csináltam - felelte Lili. - Miért? - A szája sarkában megbúvó mosoly egyértelművé tette a két diák számára, hogy a kérdés költői volt.
- Tájékoztatjuk az utazóközönséget és a vonatra várakozókat, hogy a menetrend szerint hat óra húsz perckor Székesfehérvárról érkező és Budapest Déli pályaudvarig közlekedő vonat előreláthatólag tíz percet késik - felelte Ricsi helyett a hangosbemondó mire Lili megforgatta a szemeit.
- Tökéletes - sóhajtott fel Niki. - Habár, számítottam rá. Eső nélkül is késni szokott - nevetett fel a mondat végén. A kis társaság folytatta a beszélgetést ami különböző témákat érintett, de leginkább azt tárgyalták meg, mennyire nincs kedvük Matekozni.
Mikor végre harminc perces késéssel megérkezett a vonat, mind felszálltak, és igyekeztek nem megfulladni a tömegnyomorban. Ahogy a vonat haladt előre, egyre csak halmozódtak a percek, míg végül ötven perces késéssel érkezett meg a vonat Kelenföldre. Az első óra utolsó öt percére már inkább nem mentek be, helyette előkészültek a következő órára és igyekeztek nem túl rosszul kilyönni a helyzetből.