A konyhából sűrű, szürke füst és égő fűszerek édeskés szaga hömpölygött hullámokban a folyosóra. Zoét és Rizit mintha ez nem különösebben érdekelte – noha én majd megfulladtam. Rizi nagy barna szemeivel ugyan erőteljesen pislogott és könnyezett, mégsem csinált senki egy kis szelet, hogy ezt az irdatlan füstöt kivigye a szintről. Szőke barátnőmet, Zoét még ennyire sem érdekelte az a dolog... ellenben... egy méretes lábnyom a falon jobban megragadta a képzeletét. 

Egészen hasonlított Pocak-cicára. 

(ez tényleg megtörtént és a macska is eredeti koliszökevény, a konyha faláról :D)

– Egy pillanat – köhögött Sunday majd elviharzott a szobája felé.

– Na, ennek sem kell már kaja – panaszkodott Anna. Felemelte mindkét kezét és miután indulatból beintett a távozó fiúnak, ugyanazzal a lendülettel orkán erejű szelet varázsolt a harmadikra. – Ki gyújtotta fel a konyhát? – üvöltötte.

Szerintem is ijesztő volt, nemhogy Meer számára, aki idétlen mosollyal az arcán, került elő. 

– Három percre hagytalak itt a kajával, hogy sikerült felgyújtani mindent? – Anna szemei villámokat szórtak. – Hol van Ronnie?

– H-há-hát e-e-ez az! R-ronnie e-e-egyszer-csak felszívódott, miközben pró-próbált flam-bérozni! –nagyot sóhajtottam. Ronnie elvileg már túl volt azon, hogy csak úgy eltűnögessen. Középsuliban ez okozott némi problémát, kezdő varázslóként - utazóként - megesett, hogy az egyik reggel nem jött suliba. Mindenki azt hitte, beteg lett... később kiderült, hogy Peruba teleportált. Természetesen a nyelvi akadályok elég erősek voltak és...  Se igazolvány se semmi. Durva incidens volt. 

– Hoztam pár dolgot! – materializálódott Ronnie a konyhaablaknál. Hirtelen tört rá a köhögés. – Fú, ez a szag!

– Te tényleg egyedül hagytad Meert a vacsoránkkal? – pattogott tovább Anna. 

– Kellett még egy kis... mi lett a vacsorával? Meer, mi ez? – fakadt ki Ronnie is. 

Megkevergettem az undorítóan összetapadt, hideg, zsíros tésztát a tányéromban. Jelen állás szerint csak némi hideg instant tésztaleves volt vacsorára.  Sunday galamposta-fordultával, röppent vissza, a kezében egy üvegnyi fűszerkeveréket szorongatott. – Délkelet-Ázsiából hoztam magammal, egész finom – magyarázta. Anna szeme felragyogott, mikor meglátta, hogy a szőke Adonisz visszatért köreinkbe. A vacsorakészítés hamar újra kezdetét vette, Ronnie és Sunday remekül mutattak együtt a konyhában.

Sokkal jobban, mint Meer egymagában. 

– És ő ki lesz? – guggoltam le Zoé mellé a falhoz.

– Twommy – mosolygott rám. – Tummy mellé pont jó. Olyanok mint Sasuke meg Sasukettő – kacagott, utalva egy régi klasszikusra. 

A folyosó végén levő automatát Meer bűvölte, diadalittas felkiáltása azt jelezte, a szerkezet ingyen osztogatja a kávét. A békés duruzsolás, ami a konyhából szűrődött ki és úgy az egész idilli helyzet megnyugtatták az idegeimet. 

– Megkóstoljátok? – kérdezte Sunday egy kisebb tálba kiszedett szósszal a kezében. Hasonlót még csak ázsiai filmekben és animékben láttam, ki gondolta volna, hogy valamelyikük ilyet is szerzett? 

Egy kis huppanás, a kiömlő kávé kellemetlen toccsanása, amit Meer kiáltása kísért. Elkaptam a fejem a tálkától, Meer a földön ült, felénk pedig valamiféle kisebb szellem száguldott. Épp csak annyira volt időm, hogy sikoltva elhajoljak  – és elrántsam Vasárnapot is a rosszindulatú lény útjából. 

Zoé volt az egyetlen legény a gáton, mikor a szellem támadásba lendült – fognak majd szólni az anekdoták évek múlva. A lány egy befogóvarázslattal elkapta a szellemet, ami mozdulatlanságba dermedt a levegőben, miközben Zoé ujjai úgy feszültek, hogy már félő volt, el fognak törni. 

– Jól vagytok? – kérdezte Zoé.

– Abby! – ugrott ki Ronnie, nyomában pedig megjelent Anna is.

– Jaj már, menjetek szobára – kacagott Anna, miközben Vasárnap épp leszállt rólam.

– Ha nem tűnt még fel, ott voltunk, mielőtt ránk törted az ajtót – replikázott.

– Az erkölcseim – sóhajtottam felülve. – Meg a bordáim... itt halok meg – görnyedtem előre. Csúnyán megütöttem magam, és ami még kellemetlenebb, Vasárnap könyöke is pont úgy ékelődött az oldalamba, hogy minden lélegzetvétel fájdalmasan beszúrt. Forgott velem a világ. 

Rizi lehajolt mellém, egészen sápadt volt az arca, mintha undorodott volna valamitől. Látszott a szemén, hogy valami nincs rendben nála. Aztán a halántékomhoz nyúltam. Véreztem. Megértettem az undort Rizi tekintetében. Sunday jégkék szemeivel, fogcsikorgatva nézte a mozdulatlan fényes foltot, amit Zoé teljes magabiztossággal tartott. 

Hihetetlenül hosszúra nyúló másodpercek voltak. 

Néztem a vért az ujjaimon, majd egy, a szellemidézéshez és kontrollhoz használatos haladó varázslatot hajtottam végre. Zoé hátraugrott, a szellem fénysebességgel száguldott végig a folyosón és tűnt el a lépcsőfordulóban. 

– Szent szar – tápászkodtam fel. Anna arcára most ült ki igazán a döbbenet. Hűvösen lépett hátrébb a konyha irányába. 

– Te megátkoztad azt, aki  ezt csinálta? – kérdezte suttogva. – Soha ember nem csinált még ilyen gyorsan Hedvig-féle vrázslatot... – rebegte.

– Vegyél fel szemüveget – ripakodtam rá. – Majd szólok, ha szigorúan tiltott, gyilkos varázslatokat támad kedvem elsütni a koli folyosóján! Hiába érdemelné meg azt, aki ezt ránk küldte.

– Az egy Popper-féle gyakorlat volt –mentett ki Meer a leglehetetlenebb helyzetből. – Délután gyakoroltuk. 

– Én egy Hedvig-féle hajítónak láttam – erősködött Anna. 

– Nyugi lányok – sóhajtott Sunday. – Én Poppernek láttam, egy "Hedvig XII. számú gyakorlata" féle csavarással, azt nézhetted "Hedvig XVII"-nek, az alapjuk hasonló, csak a vége más – vont vállat a srác. – A suli védelmi rendszere egyébként sem engedné, hogy halálos átkokat vessünk ki más diákokra, nem? – kérdezett vissza mosolyogva. – Bárki is volt az, aki ezt a nyakunkra küldte, most szembe fogja találni magát a saját szellemével. Mennyire gyakori nálatok, hogy a diákok szellemeket idéznek?

– Kérdezd az átokvetőket! – mosolygott Zoé. – Van cuki sebtapaszom, ha kérsz – ajánlotta.

– Vagy megkérheted Rizit, hogy csináljon valami gyógyító ráolvasást! – Meer ötletéről nem tudtam eldönteni, hogy viccnek szánta, vagy komolyan gondolta. Rizi minden esetre egészen lesápadt ismét. 

– Szegény Abby lehet, hogy megzöldülne, vagy tengerimalaccá változna – szabadkozott a fiú. – Nem-nem-nem, nem fogok emberekre semmit sem ráolvasni. Bocsi, de biztosan nem.

Rumlikra hivatkozva a lányok szobáját kizártuk a vacsorahelyszínek közül. Az én szobám... az káosz volt. Sunday fel sem ajánlotta, talán jobb is volt így. Riziékhez belépve Meer még gyorsan nekiállt manuálisan rendet teremteni. Az ágy mögé szórt egy csomó könyvet meg a táskáját. 
A szobájuk ugyanolyan volt, mint a lányoké, leszámítva a tájolását. Náluk macskás poszterek helyett WoW-os poszterek és plüssök feszítettek mindenhol. Meer ágya felett mindez halmozottan igaznak bizonyult. 

Első alkalom volt, hogy rábíztam magam Meerre – és Rizire, reméltem, nem fogok tényleg megzöldülni, vagy tengerimalaccá változni. Fenn állt a veszélye annak, hogy megtartanának tengerimalacként. Míg Anna és a többiek lassan megterítettek a színes műanyag tányérokba az én apró sebem szépen begyógyult. Egészen ügyesen sikerült a kivitelezés.

 A támadás utáni gyászos hangulatot a finom étel kezdte oldani. Ronnie és Vasárnap tényleg nagyon ügyesek voltak. 

– Melyikőtök ilyen megszállott? – kérdezte ártatlanul Sunday. Ha WoW-ról, LOL-ról vagy horgászatról volt szó, Meer fájdalmasan részletes beszámolókat tartott. 

A srác úgy kezelte a hallgatóságát, mintha az hozzá hasonló mélységekbe merült volna a wow-lol-horgászat szentháromságában. És nem vette észre, hogy a környezetében felütötte a fejét a szuicid hajlam. Négyen egyszerre kiáltottuk, hogy kérlek ne kezdj bele!, de már késő volt, Meer saját földre lépett. Ezekben a témákban ő volt a legjobb. 

– Szóval – szakította félbe Rizi úgy, hogy befogta az alacsony srác száját –, ő az. 

– Azt hiszem, észrevettem – kacagott Sunday, akinek a haja egyre halványabb szőke lett a lámpafényben. A Malfoyt alakító színésznek volt ilyen világos haja a Harry Potterben. Illett volna ehhez a sráchoz a Merdekáros zöld talár. – Én Heart Stone-ozom. 

– Az meg a másik – mutatott Rizire Anna. – Az Rizi nagy témája. 

– I-igen – mormolta a fiú. – De nem annyira megszállottan.

–Hé! N-ne-nem i-is vagyok me-megszállott! Cs-cs-csak sze-szeretem e-ennyi! – Meer dadogásához még dobogás is járt, amitől még kínosabb lett az egész. 

– Szereted, ahogy én a macskákat – mosolygott bájosan Zoé –, Ronnie a yaoit, Abby pedig az Eldaryát – zárta le diplomatikusan.

– Az mi? – nézett felé Sunday.

– Istenem! Ne a yaoira kérdezz rá! – kapott az arcához Ronnie.

– Az még megvan – intett a fiú. – A húgom fujoshi és nem titkolja, otthon vagyok a témában. Szóval, mi ez az Eldarya? Valami gyilkolós játék? 

– Dating sim – piszmogtam szemlesütve.

– Oh – vont vállat. – Mint a Mystic Messenger? – hangtalanul bólogattam. Sunday arcán széles vigyor terült szét, élvezhette, hogy kínos vizek felé evez. – Sarkalatos pont, K-pop bandák? 

– Nem – felelte a lányszekció egyszerre. – Ha ilyenre vágysz, a B koli aulájában mindig találsz fanokat.

Valamivel később előkerültek Rizi kockái. Három kockával dobtunk, a mosogatást annak kellett megcsinálnia, aki a legkisebb összeget gyűjtötte be. Hogy közben gyakoroljunk is, a csalás ellen Rizinek kellett ráolvasnia a kockákra. Persze így is próbálkoztunk, kicsit talán nehezebb volt, de láttam a többiek arcán is az erőlködést, hogy az eredményeket kicsit megváltoztassák.

– Én úgy néztem, Friday dobta a legkisebbet – jegyezte meg karba tett kézzel Sunday. – Öt volt, ugye? 

– Így van – bólintottam. – Bárki is volt, puszilom. – Anna erre csücsörített és felém tolta az arcát.

– Akkor kapok puszit? Ha kapok puszit, segítek! 

Tovább kockáztunk, ezúttal azonban mindig változó szabályok mellett játszva kellett kérdésekre válaszolni. A kedvenc előadóktól, olvasmányoktól kezdve a legutálatosabb varázslatokig minden terítékre került. 

Csak a mosogató felett állva tudatosult bennem, hogy milyen remekül sikerült feloldani minden feszültséget. Ronnie, Zoé és Rizi fantasztikusak voltak ebben, mellettük valahogy nehéz volt huzamosabb ideig stresszelni.

Sunday pedig bebizonyította, hogy létezik az a pasi, aki egyszerre ért a divathoz, növényekhez, borokhoz, sorozatokhoz és kockaságokhoz is, ugyanakkor értékeli az igénytelen papucsötleteinket, bár az egyszerű „koliba jó lesz az" ruháinkkal annyira nem tudott azonosulni. Állítólag így is visszafogottan öltözködött, mert nem tudta meddig mehet el. 

Amikor Rizi a korábbi sulijáról kérdezte kicsit visszavett a vigyorából. 

 – Tényleg – csattant fel Ronnie – akkor maradsz abban a szobában? 

 – Komolyan mondom, már ez a szoba is kész szauna ahhoz képest, ami a Yrväderben volt a legjobb koliban! 

Állítása szerint az Yrväderben az első szemeszterben el kell sajátítani a Hedvig-féle hőelvonó varázslatot és a túlélésért cserébe rá kell jönnie a hallgatóknak, hogyan lehet a visszájára fordítani, hogy hőtermelő legyen. Exoterm és endorterm... a legszebb kifejezések a kémiából. 

– Ti még nem gondoltatok arra, hogy ezt csináljátok? Mármint, pulcsiban és mackónadrában alszik mindenki – tárta szét karjait. 

 – A Hedvig féle fordított varázslatokat a csillagtúrán sajátítottuk el és lehetőség szerint én sosem fogom őket használni – jelentette ki Zoé. 

 – Mi ez a csillagtúra? – kérdezte finoman puhatolózva percekkel azután, hogy befejeztük a játékot. Felpillantottam a mosatlan tányérok halmazából.

– Az az esemény, ami után a kétszáz elsőévesből negyven marad általában – válaszoltam titokzatoskodva.  

Sunday a homlokát ráncolta. – Nem tudom, nálunk a felvételi vizsgákon küldik el a legtöbb varázslót finom memóriatörléssel. 

– A Kárpátoknál csoportverseny dönt a túlélésről. Az elsőéveseket negyvenfős csoportokban egy-egy nap különbséggel kiküldik az erdőbe, ahol faunok, elvarázsolt kőoroszlánok, vérfarkasok, griffek és kábé egy HP "elvarázsolt rengetek" élővilág van, meg az a retek Voldemort, aki összespancizott a White Walkerekkel és az őrült Daenerys királynővel. A feladat annyi, hogy élve ki kell jutni ebből az erdőből, minden elsajátított technikát szabad használni. Mindenkinél két napra való élelem van. Ha egy csoport beéri a másikat szabad ellopni a kajájukat. És bármilyen forrást lehet használni élelemszerzéshez –magyarázta Anna.

– Rákényszerítenek minket arra, hogy ösztönszerűen használjuk az erőnket – vettem át a szót. – Olyan, mint egy YA disztópiába csöppenni. Behajítanak az Útvesztőbe és gyere ki. Beküldenek az Éhezők viadalára és éld túl. 

Annát kirázta a hideg. – Nem sok bulira mondom azt, hogy szar volt, de a csillagtúra... az én vietnámom. Azóta is PTSD-s vagyok. 

– Sokat tanultunk – mosolygott Ronnie az ajtóban állva. – A varázsőrszemet mindig a legerősebb állítsa, és tábortüzet csak azok raknak, akik azt akarják, hogy megtalálják őket.

– A medve nem játék – tette hozzá Meer. – A medve nem játék...

– A hálózsák lehet közös, a kispárna soha – sóhajtott Rizi.

– És sose bízz még azokban sem, akikkel együtt küldtek ki – fűzte tovább Anna. – A saját csoporttagjaink beadták a mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek dumát és nekiálltak többet elvenni a közös kajából, mint amennyi jutott volna.

– Mi voltunk a második csapat. A veszekedésnek köszönhetően a harmadik csoport egyszer beért minket, egyszer pedig az első csoportból leszakadók vártak be bennünket – panaszolta Rizi.

– Utána kezdte el Abby és Ronnie beszélni, hogy váljunk teljesen külön a saját csoportunktól – Meer szemében volt egy kis büszkeség, holott a csillagtúrán a tuttingolás képességének hiánya miatt elég sokat szívtunk vele. Legalább egy alkalommal tudta kamatoztatni a halfogó tehetségét.

– Mielőtt kiváltunk a kettes csoportból, lemásoltuk a térképet – újságolta büszkén Ronnie. – Nem volt igazából jó semmire, nappal az erdőt láttad rajta, meg a célt a térkép peremén. Éjjel viszont... csillagtérképpé változott.

– És itt jön az, amit a prefiavatáson mondtunk – mosolygott rám Anna, majd visszafordult a tányérok irányába és átadott egy marékra való mélytányért Meernek. – Friday átrajzolta a csillagokat, így az egyes csoportból hátramaradt erősebb varázslók nem tudtak hatékonyan varázsolni. Nem voltak tiszták nekik a körülmények. Az elöl haladó észlények pedig rohadtul eltévedtek. A mi csoportunk árnyékként osont el az övéké mellett, így totál beelőztük őket. Aztán a sötétség leple alatt nekiálltunk kommandózni – vigyorgott. – Zoé hatástalanította a varázsőrszemet, ami a maradék kaját védte és mindannyian magunkkal vittünk valamennyit. Átkeltünk egy hágón, egy túrára előkészített menedékházat kifosztottuk, annyi élelemmel tömtük meg a táskánkat, hogy még nagyon-nagyon sokáig bírjuk.

– Aztán megtámadott minket egy medve és két táska kivételével mindent elvesztettünk –folytatta Meer.

– Végül nagyjából egy hetes bolyongást követően elsőkként értünk célba – fejeztem be a történetet. – A Titanic elsüllyedése óta, ami nem tegnap volt, mi produkáltuk a legrövidebb kiszabadulást. A csoportunk többi tagja négy napot késett hozzánk képest és azt mondták, az ő idejük is jobb volt, mint az átlag. 

– Akkor ez kissé olyan, mint a Varázskapuban a Déli-Varázskapus próbatétel – mormolta Sunday.

– Hasonló – biccentett Ronnie. – Az Yrväderben is van ilyen?

– Nálunk az egész félév egy túlélőtúra. Máskülönben nincs, az én évfolyamomban összesen tizenöt ember kezdett a felvételi szűrők után. Az Yrväderbe hoznak minden varázslógyanús fiatalt a Volgától nyugatra, Fehéroroszország déli határvonalától északabbra. Ez borzasztó sok, azonban a Kápátokkal és a Varázskapuval ellenben nálunk simán kaszáltak a felvételin, aki nem elég jó, mehet ahová akar.

– Persze – biccentett Ronnie. – Nálatok a zugboszorkaságnak nagy hagyománya van, így annyira nincs meglőve az, aki mégis szeretne varázsló lenni.

Sunday arca holtsápadt lett, nagy szemeivel a padló kopott mintáját tanulmányozta. Csettintettem az ujjammal, majd megmutattam neki a kolis fejlesztésű varázslatot, amivel a mosatlan ledobott magáról minden retket és dzsuvát. Nem tudom, hányan ismerték ezt ezen az emeleten, de abban biztos voltam, hogy nem én voltam a titok egyetlen hordozója.

– Ééés Friday ezzel offolja magát – emeltem fel a karomat.

– Máris? – kérdezte Anna csüggedten. – Még csak féjjel fél tizenkettő van.

– Az lehet, de Cassandra Clare árnyvadászai még várnak rám. Szeretnék még ma Jace és Clary szenvedéseinek végére érni. Egy kicsit már kezd sok lenni ebből a húgom-vagy-de-mégsem-megduglak-de-mégsem dologból.

– Spoiler: Sebastian meghal – kiabált be Rizi, mire felemeltem a középső ujjam.

– Mindig a legjobbak halnak meg – nógatta a fejét Anna.

– Leszámítva, hogy Sebastian egy rohadék volt, akit már a harmadik vagy negyedik könyvben megöltem volna – morgott Ronnie.

– Ennyit a mindig pacifikus Ronnie-ról – sóhajtott Anna.