Dúdolva haladtam, ritmikusan lépdelve tudtam le a lépcsőfokokat, senkinek sem vallottam volna be, hogy egy pillanattal korábban mennyire megijedtem. Már a puszta gondolattól levert a hideg verejték: valaki egy démont, egy másvilági istenséget vagy egyéb rémséget akart megidézni. 

Nem mindenki jutott be varázssuliba, ha a Roxfortból nem jött a levél az ifjú varázslóknak – mármint azoknak, akik TÉNYLEG varázstudók voltak, és valami okból kifolyólag ezek az ifjú varázslók nem gondolták azt magukról, hogy csak mentális betegségük következtében halózzák azt, hogy képesek varázsolni, hova tovább rátaláltak hozzájuk hasonló amatőr varázslókra... nos, ezek az emberek szerettek összejárni. Trükköket cserélgetni. A zugboszorkányságnak évszázados múltja és hagyománya van. A varázslatok ellopásának a másik zugboszis körtől úgyszintén. Ahogy az egyik könyvükbe írták, a mágia olyan, mint a drog. A kemény fajtából, függővé tesz, mindig többet akarsz belőle. 

Még a Kárpátok előtt, mikor felfedeztem a saját képességem, nem titok, hogy én is próbálgattam magam. Egy új világ nyílt ki előttem. Addig azt hittem boldog középsulis voltam, utána valahogy minden más lett. Az irodalom és a történelem már nem érdekeltek annyira, az a világ szürke lett, valótlan. A titkom, hogy igenis tudok varázsolni felrobbantotta a szivárványt és olyan intenzíven ragyogott, hogy nem voltam képes semmi mással foglalkozni. Nem aludtam, nem tudtam enni, nem érdekelt akkor semmi, az égvilágon semmi, csak a kutatás és a mágia. 

Vannak, akiknek a képessége nem elég erős, a tudásuk nem elég jó ahhoz, hogy bejussanak egy ilyen helyre. Egy-kettővel nincs baj, ártalmatlan kontárok. Ha azonban sokan összeállnak, tíz-tizenöten, akkor már nagyobb dolgokat is végre tudnak hajtani. Démonokat, isteni entitásokat, felsőbbrendű lényeket is megidézhetnek. 

Elhessegettem a gondolatot, majd lendületből levettem az átkot a kávégépről és egy újat szórtam rá. Az automata így éppen ingyen osztogatta a kávét az arra tévedőknek. 

Az áramszünet után zenét hallgatva készítettem az instant levesem és közben energikusan túlpörögve a szobám közepén, sikerült valamiféle rendet tennem. Természetesen a kezeim bepiszkolása nélkül. A ruhák beröppentek a szekrénybe, az ágynemű megigazította magát, a földön heverő hajszálak porcicákon lovagolva vándoroltak át a szemetesbe. 

Megfeledkezve az egész világról jutottam el a fáradtságnak arra a pontjára, ahol már nem kísértettek lidércek és démonok. A lejátszási listám közepén talán már csak koordinálatlanul táncoltam és nem is varázsoltam. 

Megfordult a fejemben, hogy a repedtfazék hangomon kéne énekelni, a folyosó végén kit zavarnék ezzel? Legfeljebb Ronnie fog átjönni, hogy duettet csináljunk. Mikor azonban kinyitottam a szám, egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Miközben kiegyenesedtem és hátradobtam a hajam az ujjaim gyors mozdulatokat írtak le. 

Elfojtani a másik hangját, megnémítani valakit... ez harci mágiának lett minősítve és tilos volt. 

– Ne csinálj butaságot – suttogta Daniel Sunday megragadva a csuklómat. Egy pillanattal később képes voltam felsóhajtani. – Nyugalom, megmentettem a szintet valami rémségtől. Mind meghaltunk volna, ha énekelni kezdesz.

Cinikus mosollyal az arcomon horkantam fel.

– Valaki már mondott hasonlót egyszer, az illető ugyanígy hívatlanul jelent meg a szobámban. Egy varázslatos teremtmény volt, akit megérintettek az istenek, azt gondolta az egyszerű boszorkák térdelni fognak előtte. Térdelnek is – mosolyogtam rá – a sírjánál. 

– Kemény – ráncolta a szemöldökét. – Máskor is fenyegetőzöl gyilkossággal? 

– Csak azokat fenyegetem, akik kellemes magányomban megtámadnak. Mit akarsz? A frászt hoztad rám!

– Esküszöm kopogtam, mielőtt bejöttem! – hárított tenyerét feltartva. Félhosszú szőke haja, a  „lányok kedvence" stílusúra volt nyírva. Naná, hogy nekem is tetszett, ahogy hirtelen beletúrt és megeresztett egy kárpótló mosolyt. – Nem volt bezárva, a lányok azt mondták... mindegy – vont vállat hirtelen. Hátat fordított és a kulcs után nyúlt, hogy bezárja az ajtót. 

–  Ajtó marad – tiltakoztam, varázslattal taszítva el az ajtótól. – Veled nem zárkózom be kettesben. Nem fogok magyarázkodni roppant kínos szituációkban. Meg aztán – simítottam végig ragyogóan színes hajamon – nem akarom, hogy Márta következő féltékenységi rohamának áldozata legyek. 

– Hékás! Semmi ilyesmiről nincs szó. Amúgy Rizi meg a másik csávó lehetnek veled kettesben vagy hármasban akárhol. Velük lehetsz gardedám nélkül? – Kitartóan rideg szörnyeteg módjára néztem rá, karba tett kézzel. Idegesen túrt bele szőke hajába. – Ha varázsló becsszavamra megígérem, hogy nem foglak az erkölcseidet sértő módon cseszegetni becsukhatom az ajtót?

– Talán – állítottam le a zenét egy óvatos mozdulattal. A svéd srác arcára kiült valami kínos pír, ahogy a varázslat sercegését hallotta. A kulcshoz volt kötve a szobám saját belső védelme, egy láthatatlan fal, amin senki sem juthat át. Illetve, a legkitartóbbak, akik visszafejtik a varázslatot és utána feltörik a zárat. 

– Ez aztán védelem – suttogta elképedve figyelve a mágia összetettségét. – Vannak benne részek, amik meghaladnák egy harmadéves képességeit. Nem túl szögletesen iskolás dolgok, úgy értem – mosolygott rám.

– Semmi sem haladja meg egy harmadéves kreatív varázsló képességeit. A varázslat határa a kreativitás határa, és persze a vágy, az, hogy mit vagy hajlandó feláldozni még egy-két trükkért. 

Vasárnap bárgyú mosolyától viszketett a tenyerem, nem tudtam mi fog következni és ez idegesített. A függönyök az erkély ablaktábláin elhúzták magukat, teljesen láthatatlanok lettünk. 

A fiú a következő pillanatban eltüntette a szőkeség illúzióját és a fehér hajú, aranyszemű – talán egy fokkal kevésbé jóképű, de sokkal különlegesebb megjelenésű srác állt előttem, aki alig pár napja az előadó lépcsőjén sétált le.

– Szeretnélek megkérni, hogy ez az egész maradjon titokban – nézett a szemembe.

– Szóval, amolyan top secret, hogy nem a szöszisrác vagy? Oké. A lényeg, hogy végre nem villog előttem az álcád meg a rendes alakod, kifolyt volna a szemem egy idő után.

– Friday, figyelj, ez komoly. Úgy értem ez tényleg komoly. Azon az álcán eddig nem sokan láttak keresztül és minden ilyen élesszeművel való találkozás után megerősítettem. De nem szeretném, hogy félreértsd. Oka van ennek az egésznek.

– Mindennek oka van – ontottam magamból az univerzum bölcsességét. – Lehetsz gyilkos, lehetsz bármi, számtalan oka lehet annak, hogy egy varázsló álcát vásárol vagy... a te esetedben álcát sző saját maga számára. Nem bánom, ha álnevet használsz, azt sem, ha az ikea katalógus kifutófiújaként flangálsz köztünk, amíg nem keversz minket bajba. Hallottam, hogy a Kárpátok néha befogad bűnözőket, ha azok cserébe jó pénzt fizetnek, vagy új tudással bővítik az iskola repertoárját.

– Félreérted, nem csináltam semmi szörnyűséget – hajtotta le a fejét és idegesen kezdte húzogatni pulcsija ujját, hogy az elfedje az ujjait is. – Eléggé fontos lenne, hogy ne mondd el senkinek, hogy hívnak, vagy hogy nézek ki valójában. Ne tegyél rá utalásokat a hófehérkével vagy a viharral vagy bármi mással. Akik el akarnak kapni, akár itt is lehetnek. Helyesbítek, már tudom, hogy itt vannak. 

– Honnan veszed, hogy én nem tartozom közéjük? – mértem végig a megtört teremtést. A magabiztos kisugárzása eloszlott, mint a téli köd. Riadt volt, zavart, bizonytalan, elesett. 

– Ha így lenne, most nem így beszélgetnénk. Cvet mondta, hogy nem jelentesz veszélyt. 

– Ó, drága tancink ezt mondta? És mit mondott még? Hogy édes tündérbogár vagyok? – kérdeztem vissza nem kevés éllel.

– Hogy könnyen leszerelsz egy démont vagy az alvilág bármelyik hercegét, ha belegázol a lelkedbe. Azt hiszem valahogy úgy fogalmazott, hogy vigyázzak a számra, mert te vagy a helyi Julia Wicker. 

– Aranyos – hümmögtem. – Nem vagyok nagy szakértője a Varázskapu egykori diákjainak, de azért sok minden nem stimmel. Ez a Julia Wicker emlékeim szerint nem jutott be a suliba, aztán zugboszinak állt, aki megidézett egy régi istenséget, az lemészárolta a boszikört, megerőszakolta a csajt majd lelépett. A csaj később kábé isteni hatalomra tett szert, mert mint kiderült félistennel lett terhes. Érdekes olvasmány az életrajza... Nem, semmi közöm nem volt soha ilyen bulikhoz. Viszont engedj meg egy tippet: te zugvarázsló vagy, komoly addikcióval. 

Kínosan pirulva mosolygott rám, de nem tudott a szemembe nézni. Mély lélegzetet vett, majd felhúzta a pólója szélét, felfedve a csípőjére tetovált csillagjait. Egy tipikus idióta, helyi menőgyerek képe öltött formát előttem.

Aki a csípőjére tetováltatja a zugban szerzett szintlépő csillagokat, annak lehet, hogy a farka is végig van tetoválva, hogy aztán, mikor be kell mutatnia a másik zug vezető boszorkájának a csillagokat, lekaphasson magáról mindent. A zugokban a csillagos tetoválások jelentettek minden hatalmat, megmutatták milyen varázslatok birtokában vagy, milyen sokrétű a tudásod. Zugot vezetni már tizenhárommal lehetett. Hozzávetőlegesen egy harmadéves Kárpátos diák negyven-ötven varázslatot ismert.

Mosolyogva néztem végig, ahogy óvatosan leveszi magáról a pulóvert és felém fordítva karja belső felét még egy sor csillagot mutat. A tenyerében is volt egy csillag, benne az ötvenes számmal. 

– Anyám egy hétig ordibált volna velem, ha nekiállok tetováltatni magam – tereltem a kellemetlen témát. 

– Nem kényszerítelek semmiféle vallomásra ezzel – nyugtatott, mire elnevettem magam. Ha akar sem tud vallomásra kényszeríteni. – Azt hiszem, eléggé látványos ez így is. A zugvarázslók és boszorkányok nem járnak varázsegyetemekre – magyarázta. – Elutasítottak, törölték az emlékeimet, de a varázslat... ha egyszer már ráéreztél utat fog törni az életedben. Imádtam. Imádom – mosolygott. – Szükségem volt rá, ahogy apámnak a cigarettára, a tüdőrák ellenére. 

Az agyamban a fogaskerekek pörögtek, sikoltottam fejben. Az ilyen történetek a leggázosabbak, mikor azt hiszed, hogy az orvosok valamit nem tudnak meggyógyítani, azt nekiállsz varázslattal kezelni. Úgy, hogy nem vagy több, mint a százszor kimondott szavakat visszahebegő papagáj. Mert egy zugvarázsló ennyit tud. 

– Nem voltam Yrväderes, de be tudtam törni a könyvtárukba pár könyvecskéért. Ez a bűnöm, Péntek. A tudás hajszolása. Elértem egy olyan szintet, ahol már csak nagyon kevesen vannak rajtam kívül az egész világon.

– Önteltségben biztosan. Mit gondolsz ki üldöz? Kattos könyvtárosok eltűnt könyvek miatt? Ha azt mondanád, hogy az aurorok már kevésbé tűnne értelmetlennek ez az egész. 

– Nem csak az Yrväderbe törtem be – hajtotta le a fejét. – Leülhetek esetleg? – kérdezte az ágy felé pillantva. A kihűlt levesemre néztem, annak már rég lőtte, undorító zsírdarabok jelentek meg a tetején. Kinyújtottam a kezem, helyet mutatva a vendégemnek. – Azt hiszem, elég kellemetlen helyzetbe hoztam most magam, nem akartam erről beszélni. 

– Nem én hoztam fel a témát és nem én kértem, hogy mutasd meg a csillagokat a farkadon. 

– Mi? – kapta fel a fejét. 

– Mi? – kérdeztem vissza játszva a hülyét. – Semmit sem mondtam. Még véletlenül sem feltételezem, hogy a hozzád hasonlók ott is kivarrják magukat. 

– És mi van akkor ha a nyolcvanas csillag ott van? – fakadt ki fülig vörösödve, félig svédül mondva a mondatát, majd kitört belőle a nevetés. – Épp életem tragédiáját akarom előadni, neked meg komolyan ez marad meg? Egyébként sem hiszem, hogy sok hozzám hasonlót láthattál.

–  Oh, épp eleget, nyári gyermekem. A hozzád hasonló zugvarázslók, akik hivalkodó módon a szívükre, a nyelvükre meg oda tetováltatják a számaikat általában pár éven belül megöletik magukat. Egy párbaj során, amit az ezeregyedik varázslat leírásáért vívnak. 

– Nem vagyok halott, minden varázspárbajomat megnyertem és nem nagyon tervezek a mostaninál több tudásra szert tenni. Jelenleg. Mert jelenleg menedéket keresek és ez az iskola talán elég jó lesz ahhoz, hogy megtaláljam a tökéletes menedéket. Az oktatóknak felajánlottam a tudásom, ez a tipped igaz volt. Most felajánlom neked is, ha segítesz.

Kihúztam magam, az ujjaimat kiropogtatva néztem végig az ágyon ülő fiún. 

– Ellenben a zugos barátaiddal és barátnőiddel vagy a függő oktatóinkkal, én nem vagyok rászorulva trükkökre. Nem ismerjük még egymást annyi ideje, de a te érdekedben elmondom: a saját specializációmnál semmi sem érdekel jobban. És tudom, hogy nincs a világon senki, aki úgy használja a szómágiát, mint én.

– Talán csak én – húzta ki magát a svéd fiú is. – Gyakorlásnál láthattad, tartok ott, ahol ti. Tudok asztrális utazást csinálni. Lemásoltam a sárkányos trükköd úgy, hogy egyszer láttam, néhány másodpercre. Tudnálak tanítani. Csak egy kis segítséget kérnék cserébe. Tudni akarom, hogy kitől hallottad a nevem. Az igazi nevem.

– Megengeded, hogy lefordítsam hétköznapi nyelvre, amit mondtál? Kitakarítom a szobád egy hétig, ha megmondod mi az a cucc a lábadon, amit cipőnek hívnak. Hülye vagy? Csak kérdezned kellett volna, Márta mondta, akinek Loca árulta el. Nagyon szívesen, nem kell érte sztriptízelni. 

– Mi? – vonta össze a szemöldökét. 

– Válaszoltam a kérdésedre. Most jó? 

– És nem kérsz érte... semmit? 

– Sunday, nem azt kérted, hogy törjem fel neked a CIA oldalát és tegyem rózsaszínné a weblap hátterét. Aki ilyesmiért cserébe bármiféle ellenszolgáltatást vár el, annak a nevét írd fel egy cetlire, dobd be a postaládába az ajtóm mellett és kap egy figyelmeztetőt a prefitől. Meg nyakon lesz vágva. Egy rohadt trükköt nem tanított az egész évfolyam, mikor csillagtúrán megmentettem a seggüket – morogtam. – Pedig azért igazán megérdemeltem volna, most meg... áh, ezen igazodjon ki az ember lánya. 

– Igazán köszönöm, Friday. Az igazat megvallva, hónapok óta nem találkoztam senkivel, aki egy kis szívességért cserébe ne valami új varázslatot akart volna. 

– Örülök, hogy tudtam újat mutatni.  Azért van egy kérdésem: a démonidézésnek köze volt ahhoz, hogy megjelentél a gyakorlónál? 

– Démonidézésnek? – kérdezte nagyokat pislogva. – Nem. Sosem szűrtem össze a levet démonokkal. 

– Helyes – bólogattam. – Nem egészséges megidézgetni őket erre a világra. Ami üldöz, közveszélyes? 

– Ha közveszélyes lenne, beengednének iskolákba? – kérdezett vissza vigyorogva.

– Üdv a Kárpátok Egyetemen, ahol az elsőéveseket halálos próbatételnek teszik ki! Ahol a pincében vérfarkasok és vámpírok vannak elszállásolva. Ha Voldemort nagyúr vagy Tom Denem nem a közelség alapján választott volna sulit, akkor tuti Kárpátok C koli pólóban megy lerendezni a varázsvilágot. 

– Elvakult HP fanok... mi a rohadt élet amúgy ez a hely?

– Túlélőtábor.

– Megnyugtatlak, ami üldöz nem veszélyes másokra. Rám eléggé, de még azokat sem bántotta, akiknek átadtam a tudásomból. Erkölcsös – mosolygott. – Cvetnek igaza volt, azt mondta, bizonyára ki tudnánk jönni valahogy.

– Kötve hiszem, hogy arra gondolt, hogy ismerkedésképp törj be a szobámba, némíts el és hasonló finomságok – fújtattam.

– Sajnálom – szinte a földig hajolt, hófehér tincsei puhán cirógatták az arcát. – Ha ideges vagyok, hajlamos vagyok nagyon rossz döntéseket hozni. Nem lett volna szabad elvennem a hangod. Kedves volt tőletek, hogy beengedtetek a gyakorlásotokra, ezer éve nem volt részem hasonlóban. Ezt mindenképp meg akartam köszönni, még ha ezek után azt is mondod, hogy inkább kerüljelek titeket. 

– Nem fogom ezt mondani, Sunday. Ez egy rossz lépés volt, de talán a legjobb emberrel... Istenem, ha Zoéval csináltad volna ezt – nógattam a fejem. – Nem az erkölcsrendészettől kellene tartanod a gáz csillagos tetoválásaid elhelyezkedése miatt.

– Valahogy úgy állítod be, mintha vicces lenne – kacagott. – A nyomorom, érted? Ez a dolog üldöz, az életemet akarja te pedig azon lovagolsz, hogy hol vannak még zugvarázslós tetoválásaim és miért üldöz ezért az erkölcsrendészet.

– Nem lovagolok én semmin. Akkor megbeszéltük ezt az egészet? Inkognitóban tartom a dolgot, a kiléted, és tekinthetjük úgy, hogy ez az egész meg sem történt. 

– Az igazán nagyvonalú lenne. Leköteleznél.

– Akkor viselkedj úgy, mintha nem zajlott volna le itt egy önmegváltó foglalkozás.

– Oké – hümmögött a fiú.

– És egy jó tanács, ha már sikerült édeshármast tolni Mártával és a barátnőjével, ha lehet ne...

– Én ugyan nem – kacagott jóízűen. Visszaöltötte a szőke északi szépség alakját, egyetlen csuklómozdulattal ismét kinyitotta az ajtót. – Szobára mentünk, de a két lány végül nem is nagyon törődött velem. 

Ajkaim elváltak egymástól, ahogy egy néma sikolyszerű nevetés kiszaladt belőlem. 

Anna ezt a pillanatot választotta arra, hogy benyisson.

- Szia Cica – kacsintott felém. – Hű, érdekes. Itt mindig meg lehet fagyni, de most izzik a levegő. Ronnie és Zoé már kezdtek aggódni, hogy ma vacsora helyett ti diétás late night fittnesst tartotok. – Átfogta a nyakam és Sundayre mutatott. – Vagy, ma én és Friday jövünk?

A szemeim a plafonra meresztve sóhajtottam.

– Van némi spéci szexmágia terén szerzett tudásom – vigyorogtam Annára.

– Nem mondod?! Hallod, kajak létezik olyan, hogy szexmágia? – ujjongott. 

A homlokom ráncoltam, mígnem Sunday is megerősítette Anna számára a szexmágia létezését.

– Na, király, melyik félévben lesz választható tárgy? Majd később megbeszéljük. Cica, kérsz kínai a la C kolit?

A kihűlt instant levesem felé fordultam, ahogy Anna is. – Na, azt pont fel tudjuk használni, ha gondolod.

Sunday felé nézem, a szőke srác erre lazán vállat vont és bevállalós alfahímként azt mondta, megnézné azt a kínai a la C kolit.