A varázslatok gyakorlására nem a koliszoba a legjobb hely, ezt elsőben megtanultuk. A tanulószobákat erős védővarázslatok óvták a tartós károsodástól. A tanulószobákban levő tárgyakat nem lehetett tartósan elátkozni, elpusztítani - de még az ablakok is törésbiztosak voltak. 

A C épület tanulószobái az alagsorban voltak, ahol azonban olyan hallgatókat helyeztek el, akiket veszélyesnek nyilvánítottak, mert elátkozták őket vagy egyéb rémes betegségek hatására például szörnyetegekké (vérfarkasokká, vámpírokká) váltak. Miután pár éve súlyosan megsérült odalent egy baráti társaság minden tagja egy megvadult vámpír miatt, ejtettük a C alagsort és elkezdtünk más épületeket felfedezni magunknak. Nem jutottunk messzire. A mi épületünkhöz a legközelebb a B épület volt.

 Anna itt talált egy pofás kis tanulószobát, ami tökéletesnek bizonyult számunkra - és olyan szinten a törzshelyünkké vált (na nem felvágásból), hogyha valaki el akart érni minket, például egy házimásolásra, elsőnek itt keresett. 

Megpróbáltam kiverni a fejemből az ikea bútorok és Sunday fejének látványát. Annyira felbosszantott a korábbi megszólalásával, hogy elképzeltem a sárga Ikea felsőben és azóta lelki szemeim előtt abban járkált. 

Mindannyian elvégeztük a bemelegítő ujjgyakorlatokat, ez segített abban, hogy kicsit csillapodjanak a gondolataim. Zoé buggyos török nadrágjában levetette magát az egyik babzsákra. A derekán csörgő lemezek és a feje tetején kontyba fogott, de két fonatot leengedő szőke hajával - és macskás kiegészítőivel, rettentően hippisnek tűnt. Talán a bélelt sárga "gyakorló" kroki lógott ki az összeképből, de nem ítéltem el a magam hologramos, nyolcvanas években divatos holdjáróját viselve. 

Zoéval szembe ült Rizi, aki igyekezett az arámi kifejezéseket gyakorolni, Zoé egyszerűbb varázsigéket tanított és magyarázott neki, én már csak a ráolvasás részekben szoktam neki segédkezni, ami kicsit több magabiztosságot kívánt. Zoénak megvolt hozzá a türelme és a kedvessége, mióta tavaly tavasszal gyakorlás közben Rizi véletlenül a tükör helyett saját magára mondta ki a varázsigét finomabban bántunk vele és két részre szedtük ezeket a felzárkóztató oktatásokat. 

A többiekkel ázsiai varázslatokat vettünk, tuttingolva. Ujjaink táncoltak, amíg az ősi kínai tudás életre nem kelt a kezünk alatt. Ezek a varázslatok igazán haladók voltak Meer számára, aki még csak fel sem vehette hivatalosan ezt a tárgyat, így ő előre képezte magát, legalább gyakorlatot szereztek az ujjai. Mi pedig stabilan rögzítettük az első néhány varázslatot, amihez majd igazítani kell a mindig aktuális körülményeket és tényezőket.

Volt egy ilyen tárgyunk második félévben. A Körülmények és tényezők óra során egy lexikont kellett bemagolnunk, mely varázslatok milyen körülmények között működnek, milyen időjárási adottságok mellett lehet őket végrehajtani tökéletesen és az attól eltérő körülmények között minek kell változnia a varázslatban. Megtanultuk, hogyan kell tengeren, hegytetőn, mélyföldön, az északi sarkon vagy az ausztrál sivatag peremén végrehajtani ugyanazt a varázslatot. Idegesítő tárgy volt, ami a sírás és őrület határára kergetett mindenkit, aki csak kezébe vette valaha is a Körülmények és tényezők című könyvet. A négy évfolyamból háromnál kiérdemelte a legtöbbször falhoz vágott könyv címet – tekintettel arra, hogy gyakran felsőbb évfolyamokon is elő kellett szedni, ha valamelyik varázslat nem akart működni az ujjaink között, nem csak egy félévben röptettük a falhoz. Ormótlansága mellett még nehéz is volt benne bármit megtalálni.

Délután leugrottunk a koli bisztrójába enni, majd némi pihentető elmélkedés után ismét felvettük a gyakorlás fonalát. Ronnie átvette Zoé helyét a babzsákon, asztrális kivetüléssel próbálkozott. A teste ilyenkor maradt a helyén, de lélekben a világ bármely pontjára elutazhatott.

Anna megmutatta Zoénak a kínai varázslatot, miután sikerült neki ismét rekreálnia a mágiát. Meer gyakorolt magában, igéi hol sikerültek, hol nem. Anna azonban nagyon gyorsan szívta magába az infókat és teljes magabiztossággal adta elő Zoénak az új mozdulatokat. Alig egy óra múlva Zoé már  Annától függetlenül csinálta újra meg újra az alapvető ázsiai varázslatokat.

Rizivel torokhangon olvastunk rá egy tükörre.

– Próbáld meg úgy, mintha igazán mérges lennél rá és le akarnád kiabálni a haját is – tanácsoltam neki. Nem mintha nem tanácsoltam volna ugyanezt már ötvenszer korábban.

Kopogtak.

A kopogás pedig félbeszakított mindent. Ronnie kinyitotta az egyik szemét és megjelent egy szellemárny a falon. Meer elfelejtette mit csinált és összegabalyodtak az ujjai, Zoé és Anna egymásra mutattak, minek következtében elvarázsolták egymást és hirtelen cseresznyevirágok kezdtek bimbózni a két lány hajában. Mi meg ott álltunk az artikulálatlan torokhangoknak véget vetve az ajtót nézve.

Zoé nyitotta ki.

– Ó, milyen csinos ez a virág a hajadban! Van még egy hely a gyakorlótokban? – kérdezte az a drága svéd akcentus.

– Hogy a viharba ne! – vigyorgott rá Zoé szélesre tárva az ajtót. – Még jó, hogy nem szexmágiát gyakoroltunk, mert azt lehet...

– Biztosannem – morogtam oda. Sunday arcáról lefagyott a mosoly és hamarosan döbbent pillantások kereszttüzében találtam magam. – Szexmágia. Biztosan nem. 

Ronnie erre hangos kacagásban tört ki. – Jézusom, Abby! Olyan hülye tudsz lenni néha.

– Szóval, mit gyakoroltok? – kérdezte feszengő mosollyal Sunday. Mostanra én is csak a szőke szépfiút láttam, legalább nem zavart annyira a kettőssége. Mielőtt válaszolhattam volna Anna lecsapott.

– Kínai varázslatokat kezdtünk el, Meer tuttingol, Ronnie épp kivetült, Rizi és Abby arámi ráolvasást csinálnak egy nyomorult tükrön.

– Hé – mordultam fel –, tudod milyen babaarcot mutat már ez a tükör? Ennél szebb akkor sem leszel, ha maxra tolod az arckorrekciót Meitun.

– Mutasd csak – állt elé Zoé, aztán egészen elképedt. – Hát, hoppácska.

– Na, milyen az új filter? – kérdeztem vigyorogva.

– Nagyon latino! – vigyorgott a szőke lány.

Anna felnevetett és beledúdolt valami spanyol dalba. Zoé csörgő nadrágjával a dallamra táncolt, azt hiszem felvette a hastánc órát is, amikor valami sportszerűt kellett választanunk. A latino tükörképe visszaadta azt az egzotikus szépséget, amit végül meg is tapsoltunk.

– Én is! – ugrott a tükör elé Ronnie. – Hát ez fura – túrt bele nemlétező afrójába. Rizivel fogvillantós, szemöldökvonogatós vigyorral néztük feléjük.

– Ez egészen haladó – mondta Meer.

– Egészen kivételesnek tűnik – ismerte el Sunday, akinek rövid szőke haja fekete indián stílusúba ment át, fehér bőre rézvörös volt, kék szeme pedig egészen sötétbarna. – Hányszor bűvöltétek meg?

– Úgy nagyjából hússzor – tolta fel az orrnyergén szemüvegét Rizi. – De csak egy igét olvastunk rá.

Sunday azt az ablakot hozta elő mutató és hüvelykujja L alakba rendezésével, amivel én néztem az elátkozott italautomatát múlt nap. Meer is követte a példáját, a fekete hajú fiú úgy bólogatott, mintha megértett volna valami nagy összefüggést. Ebben erősen kételkedtem, Sundaynak adtam egy esélyt, nem tűnt reménytelen esetnek.

– Ó, tehát a tükör felismeri azt, aki belenéz és olyasmit mutat, ami egyáltalán nincs benne. Remek, remek! Nem tudtam miért lettem volna épp indián.

- És én miért vagyok Belle a Szépség és a szörnyetegből? – fakadt ki Anna, aki korábban hallgatott.

Erre vállat vontam. – Nem vagy kétdés hercegnő. Ez akkora probléma?

– Lehet, hogy én rontottam el – túrt bele fekete hajába Rizi. Aranyos volt, ahogy ez a langaléta teremtés így zavarba jött és menteni próbált engem. Elővettem a zsebemből a kártyatartót és kihúztam belőle egy bankjegyet.

– Akkor most rontásokkal tegyük agyonhasználttá ezt a papírpénzt és hozzuk vissza vadiúj állapotba.

Rizi bólintott. A tükröt hagytuk, ahogy volt, az magától is visszaáll néhány óra múlva.

Sunday leült Meer mellé és bemozgatta az ujjait, hogy tartani tudja a tempót. Tíz perc múlva csatlakozott Annáékhoz, előbb megnézte hogyan hajtják végre a varázslatot, majd kisujjból megcsinálta és a sarokban levő seprű elkezdett ágakat hozni, majd rózsaszín virágok tucatjai jelentek meg rajta visszaadva a sakuraünnep hangulatát. Vasárnap úgy döntött tesz egy próbát az utazó Ronnie-val. A lány éppen a kezén levő jeleket rajzolta újra, s kék szemeit az idegenre meresztette.

– Értesz az asztrális utazáshoz?

– Csak ahhoz értek, a teleportálás nem az én műfajom.

– Akkor rendben. Nem hinném, hogy alatt át tudnék adni mindent, ami a gyakorlati asztrális utazáshoz szükséges.

– Egy tippet azért te is tudsz adni mindenkinek – mosolygott rá Sunday. Ronnie oldalt biccentette a fejét. – Nagy levegőt vegyél, mielőtt elindulsz bárhová.

– Hát igen – bólintott a lány. – Az fontos, főleg, ha véletlenül vízben kötsz ki.

– Na, akkor most csináld meg még tízszer egyedül, oda-vissza és végeztünk mára – mondtam Rizinek.

Szereztem egy pohár vizet a ballonból, ennyi torokhang után a kiszáradás szélére kerültem és már bármilyen nyelven képes lettem volna köpködni. Nem szóltam, amikor Rizi hangja megbicsaklott. Az is tragédia, de annál nagyobb baj, amikor a szavakat rosszul képezi, ami már nem fordult elő. Egész jó volt. Tűrhető.

– Nagyszerű! – csattantam fel a nyakába borulva. – Egyre jobb, mennyit gyakorolsz hozzá?

– Ijesztően sokat – szólalt meg Meer sötéten. Nem akartam tudni ennek a háttérsztoriját.

– Varázskártyázunk, amíg visszajönnek? – kérdezte Anna a Másvilág uazási irodánál lelki túrára befizetőkre mutatva. Ki tudja merre járt Ronnie és Sunday. Örömmel bólintottam.

Egyszerű francia kártya volt, ahol csalni kellett, nagyon sokat. Ki kellett varázsolni a másik lapjait a kezéből, vagy visszaszerezni lapokat a ledobottak közül, esetleg azok közül, amik még a pakliban voltak és felhúzásra vártak. A kártyázás nem volt az erősségem, de kivarázsolni lapokat innen-onnan ment. Az igazi csatározás persze Anna és Rizi között zajlott. Ők szoktak tétre játszani, nem csak úgy hébe-hóba, mint én vagy Zoé.

Miután kiestem a meccsből leültem a tükör elé és a még fel nem szívódott átkok hálóját bogoztam vissza, ezzel elősegítve a tükör mielőbbi tisztulását. Zoé az átváltozásokat vette végig.

– Nem vagytok éhesek? – kérdeztem a gyors vacsora gondolatával az elmémben. Zoé és Anna nemet mormoltak, Meer még az életéért küzdött és nem igazán tudott odafigyelni a kérdésre, Rizi pedig... hát ő éppen új, asztrális szintre emelte a csalást.

Vállat vonva léptem ki a sötét folyosóra. Megdörzsöltem a szemem, de a sötétség nem tűnt el, ijedten néztem körbe. Ha áramszünet van, vészvilágításnak akkor is lennie kéne, ráadásul bent a tanulószobában tökéletesek voltak a fényviszonyok mindvégig. 

Elszámoltam háromig, majd ujjaim hegyét fényárba borítottam. Egy tompa koppanás. 

– Fénykígyókat látok – suttogtam és hosszú, fényes sávok villantak fel a folyosó két oldalán, beragyogva a feketeséget. A saras bakancsnyomokat és néhány vércseppet leszámítva semmi rendkívülit nem láttam. A lábnyomok a folyosó átellenes vége irányából közelítettek, a gyakorló előtt rengeteg lábnyom maradt, majd tovább haladtak a C épület felé. Vállat vonva követtem a lábnyomokat.

– Varázsló vagyok, nem? Prefi. Ez a dolgom – borzongtam meg, ahogy lassan befordultam a sarkon.

A C épület a lengőfolyosóról nézve fényárban úszott, míg a B épület folyosóit és szobáinak nagy részét teljes sötétség borította. Rossz előérzetem volt, ilyesmi akkor szokott történni, mikor valaki idézni próbál. Egy sötét, másvilági erőt akartak volna megidézni? Idióta, aki azt hiszi, hogy a kolik hangulatos szobáiba démoni hercegeket vagy Kutulut be lehet vonzani. Az Egyetem védelmi rendszere nem engedne át semmiféle gonosz lényt.

 Azóta, hogy az amerikai varázslóiskola hallgatóinak és tanári karátnak felét lemészárolta egy másik dimenzióból érkező molyember egyetlen iskola sem spórolt a saját védelmén. Még a Kárpátok sem. Élesen fújtam ki a lélegzetet, ha ez az volt... egy idézés, akkor abból kivizsgálás lesz és szerencsés vagyok, hogy nem a C-ben történt mindez.