Hajnalban ajtócsapásra keltem, valaki úgy bevágta az ajtót, hogy még az enyém is beleremegett. Ajtóbaszogató állat – ennyit tudtam mondani, miután kócosan, nyálasan felemeltem az arcom a meleg párnáról. Nem volt még itt a reggel ideje, ezt üvöltötte minden porcikám. Hogy erről megbizonyosodjak, a  telefonom után nyúltam, öt óra volt, azaz rohadtkorán volt. 

A kékes fényben megpillantottam az ablak sarkában a jégvirágokat, ami szintén nem volt túl biztató. Ültem az ágy szélén, betakarózva és erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy a hideg papucsba dugjam a zoknis lábam. 

Ha már egyszer felébredek, muszáj kimennem a mosdóig, ha pedig úgyis kimegyek, akkor bepótlom az elmaradt zuhanyzást, mielőtt még a koránkelők felkelnének, hogy mindenki előtt menjenek zuhanyozni a pénteki buli után.

Áztattam magam a forró víz alatt, jókedvűen fütyülve, nem törődve azzal, hogy mások elől használom el a melegvizet. Jó érzés volt végre átmelegedni. Aztán a fürdő előtérben visszabújtam a hétvégi bundás cuccaimba. Szürke melegítőnadrág, bolyhos zokni, póló és puha, bolyhos szürke pulóver, rajta egy integető pingvinnel. Készen álltam visszatérni a szobám rejtekébe. Kinéztem az ajtón, a folyosó kihalt volt, még egyszer megigazítottam a hajam (ami egy varázslatnak köszönhetően megúszta a vizes kalandot), és nekilódultam.

– Á, Péntek – szólt utánam egy ismerős hang.

– Valójában, szombat van, Vasárnap – pislogtam rá. Akármilyen szar is volt, Vasárnap nevetett rajta. - Jó volt a varázslat, amit tegnap csináltatok. Milyen vizualizációt használsz a fényfestéshez? 

Ahogy csatlakozott hozzám a folyosón megcsapott a tusfürdője illata, ugyanolyan forróság áradt belőle, mint belőlem. Nemrég fürdött le és legalább olyan meleg volt, mint a radiátorom odabenn.

– Idegesítő emberek arcát képzelem el, ahogy kilövöm őket a világűrbe – emeltem fel O alakban az ujjaim.

– Említették, hogy kicsit ostorozó vagy.

– Áh – legyintettem. – Vagy szépítesz, vagy nagyon sokadkezű az infód.

– Azt is mondták, hogy egyébként igazi tündérborár vagy, bármit is jelentsen az.

Erre megálltam, felkaptam a fejem. Ezt Rizi mondta egyszer, miután lecsesztem Meert valami miatt és ostoroztam magam azért, hogy egy szörnyeteg vagyok.

– Figyelj, hétvége, szombat hajnal van, egy ajtócseszegető neandervölgyire keltem, ez a "pokrócot reggelizett" én és nem a tündérbogár.

Búcsút intettem neki és olyan erővel vágtam be magam után a szobám ajtaját, hogy az szinte kiszakadt a keretből.

Egy hangos kurva anyád, szerezz függönyt azért felhangzott a folyosóról, hogy Rizi volt-e vagy éppen valamelyik barátnőm félkómás trollhangja, már nem tudtam volna megmondani. Azt hiszem, sok volt ez szombat reggel minden szintlakónak. Két állat is bebarmolta az ajtót.

Leültem az ágyam szélére, bevackoltam magam a radiátor mellé, miközben poo-nak álcázva magam becsavarodtam a paplanomba. Az ágyam mellé húztam az asztalt, amin YA regényt, telefont, aprópénzt és laptopot tartottam. Az ilyen felzargatott hajnalokon már nem volt menekvés az ébrenlét elől. 

Néztem néhány tuttingos videót, a varázsujjak rejtelmeiről. Egy órával később már hangoskönyv formában hallgattam a legújabb tanulandó varázsigéket, utolsó évben előkerültek ősi kínai varázslatok is, mintha az arámi nyelv nem lett volna elég nehéz. Vagy akármelyik skandináv nyelv. Tehát, hallgattam valamelyik varázsiskola ázsiai varázslatok szakos tanárának az előadását, sötét képernyő mellett. Ronnie félkómás állapotban esett be az ajtómon. Nem zártam be, nem szoktam, ha már felkeltem és épp semmi dolgom nem volt. Ide hátra senki sem jön rajtunk kívül. Tévedésből sem nyitnak be ide, mert folyosó vége és még a legkészebbek is tudják, hogy nem a folyosó végén van a szobájuk.

Most, hogy belegondoltam, Vasárnap idegen volt a négyesben, talán mégis zárnom kellett volna.

– Te képes vagy szombat reggel hétkor kínai hányást hallgatni? – kérdezte kiborulva. Azt hiszem, nem mosta le a sminkjét, de az esti zuhany és az alvás kicsit... Elég ijesztő volt.

– Ötkor lengyel hányást hallgattam. – Nem hazudtam, a 409-ben a lengyel csávó valóban rókázott, mikor kimentem a fürdőbe tökre lehetett hallani, ahogy az életéért küzd a szomszédos fiú wc-ben.

A hétvégék általában egyformán teltek a második szemeszter óta – akkor állt össze a hat tagot számláló csoportunk. Reggelit készítettünk, amit valamelyik olyan szobában ettünk meg, ahol csak a brancs tagjai voltak. Ebben a szemeszterben ez lehetett volna az én szobám is, de nálam akkora putridomb volt, hogy ezt nem ajánlottam fel. Anna azonban mindig szolgáltatott háttérzenét is. Ezen a reggelen Dope – I'm back száma hörgött, miközben több szobában is készült a melegszendvics és forrt a teának szánt víz is. Zoé megkérte a macskáját, hogy vonuljon vissza a helyére, amíg tart a reggeli és próbáljon meg nem lábak alá mászni. - Te vágtad be az ajtót Abby? – szegezte nekem Rizi.

- Másodszor igen, véletlen volt, elnézést miatta – tűztem a fülem mögé a hajam. Rizi lesütötte a tekintetét, talán tényleg neki fogyott el a türelme és ő kiabált ki. A hangulat hamar oldódott, ahogy előkerültek a színes műanyagtányérok, egyfajta barátsági zálogként tekintettünk rájuk. Mint a Nanában a két csaj az egyforma epres pohárra. – Felpiszkált a... – Hófehérkét akartam mondani, mire eszembe jutott, hogy nem látják elvileg a fehér haját. – Vasárnap.

– Na, mit csinált? – Meer pletykára szomjazott, az volt a baj vele, hogy a következő percben tovább is adta. Nem akartam magamból hülyét csinálni, ahogy Sundayt sem akartam elásni. Vagy ennél jobban elásni magam nála. Nincs szükségem arra, hogy a semleges – nem érdeklődő helyett inkább ellenséges legyen.

– Melyikőtök mondta neki, hogy tündérbogár vagyok valójában? – most nálam volt a kés, amit másokhoz szegezhettem. Rizi elkerekedett szemmel nézett, szája ponttá zsugorodott. A reggeli második részében a Hollywood undead számaira szürcsöltük a forró teát.

– Hát, azt hiszem én voltam – vallotta be Rizi. – Varázsamőba közben megkérdezte, hogy szerintem milyen ember vagy. Azt mondtam, hát öcsém, tündérbogár – ezt olyan hangon tudta előadni, hogy még én is elgondolkoztam azon mekkora démon vagyok, de vicces volt. -– M-mi-miért, mit csinált? – csillant fel Meer szeme, ahogy elkezdett dobogni a padlón. 

– Meer! – szisszent rá Zoé félálomban pislogva a teája felett. Neki még mindig túl korán volt a reggel elkezdéséhez. A néhány pislogás után nem nyitotta ki zöld szemeit. Melegszendvicse érintetlenül hevert az ölében, míg a teája illatával próbált jóllakni. – Nem bírom ezeket a reggeleket – sóhajtott végre kinyitva szemeit. Megijedtem. Macskaszemei voltak. Persze, animágus, de attól még ijesztő, ha csak részben változik át, ráadásul eddig nem is láttam, hogy mi a helyzet vele.

Két nagy korttyal itta meg a teát, aztán néhány harapással eltüntette a melegszendvicset. 

– Én sem, de lépjünk túl a reggeleken! Mai program? – kérdezte Anna.

– Ázsiai varázslatok gyakorlásán gondolkoztam – mondtam.

– Átvehetnénk néhány haladó ujjgyakorlatot? – kérlelt Meer.

– Nézzünk párat a ráolvasások közül is? – hajolt előre Ronnie. Rizinek a ráolvasás volt a keresztje. Vele még az arámit is gyakoroltuk. Rizi bólintott. A Despacito felcsendülésekor hagytuk el a süllyedő hajót. 

Átöltöztem, hogy valami kényelmes és vállalható ruhában vonuljak át a tanulószobába. A C-nek nem volt saját tanulószobája, ahhoz át kellett sétálni a lengőfolyosón a másik, B épületbe. Gondoltam, oda már illik nem játszósruhában átugrani. Felkaptam a táskám, amibe bele volt dobálva pár müzliszelet mellett egy csomag kártya, üres papírok, tollak, dobókockák és mindenféle egyéb felszerelések, amik kisebb-nagyobb varázslatokhoz jól jöhettek.

A folyosón várakoztam a saját és Annáék szobája közötti részen, mikor a szobámmal szemközti ajtó kinyílt és Sunday bújt elő, farmert és kardigánt viselve, ragyogó arccal. 

– Milyen csinos vagy Péntek! – állt meg mellettem. Lassan biccentettem és sorra átgondoltam, mit vehettem fel, ami esetleg nem illik össze, de nem jöttem rá. – Úgy értem, tényleg – nyugtatott meg, hogy nem beszólást közölt az imént, hanem elismerést. 

Nem szokott ilyesmi történni, teljesen idegennek éreztem ezt a fajta dicséretet egy ismeretlen sráctól.

– Csajos napot tartotok? – kérdezte hosszú hallgatás után. 

– Igazából nem... nem kifejezetten. A lányokkal és a srácokkal megyünk gyakorolni. Hétvégéken általában átvesszük a heti feladatokat, meg mikor mit – mormoltam. 

– Szuper! Emlékeztet a zugboszorkányok klubdélutánjaira – kacagott.

Sokáig néztem távozó alakja után. Zugboszokrányok és varázslók klubdélutánja, mi? Ez a srác vagy sokat tudott, vagy semmit sem - és viccesnek gondolta magát.