A folyosón állva már sokkal nyugodtabban borulhattam össze a többiekkel és végre elsírhattam magam. Ez persze még mindig úgy nézett ki, mintha örömömben könnyezném meg a bejelentést. Prefektusnak lenni egyet jelentett egy csomó extra melóval, mosolyogva segíteni a hülyéknek és órák után mutogatni az alapvető trükköket, amiket egy harmadévesnek tudnia kéne.

Az engem körülvevők szűk körén kívül mindenkitől tartottam a három lépés távolságot. Nem hívtam fel magamra a figyelmet, nem kiabáltam be a jó válaszokat és nem segítettem senkinek önszántamból.

Persze a kivétel erősíti a szabályt. Volt egy bogaras srác, akit csak Meernek hívtunk, az angol szurikáta, a meerkat után. A hasonlóság döbbenetes volt.

Fogalmunk sem volt, Meer hogy lehet még mindig velünk, de velünk volt és most, a bejelentést követően is odarohant hozzánk. A maga százötven centiméterével, vastag szemüvegével, idétlenül csámpás fogait kivillantó vigyorával szaladt, mögötte a langaléta, majdnem két méteres vékony srác, akit Rizinek hívtunk. A két fiú annyiban hasonlított egymásra, hogy mindkettőnek göndörkés fekete haja és barna szeme volt. Néha pedig elfelejtettek borotválkozni.

– Gratulálok! – ugrott a nyakamba az alacsony fiú. Egy rövid ölelésben részesítettem az amúgy mindig csajok szoknyája alá bújó srácot. Rizi mindenki fölé magasodva pislogott ránk barna bagolyszemeivel.

– Mit szólnál, ha AHS maratonnal ünnepelnénk ezt a dolgot? – dobta be. Az American Horror Story jó ötletnek tűnt. Kellően lehangoló ahhoz minimaltechno a bulihoz képest, amit Anna kezdett szervezni. Azt hiszem, már el is tervezte, hogy Dj Gyóntatófülke fog üvölteni este a koliban. 

– Ácsi! – ugrott elő szinte a semmiből a szervezkedő Anna.  – Azért a pohárköszöntődre beugrasz, ugye? – kérdezte. – Arra gondoltam, hogy tartanánk valami ájtatos pohárköszöntőt, pezsgővel. Kölyökpezsivel – tette hozzá lehangoltan.

– Az még menni fog – bólintottam rá.

Végül abban állapodtunk meg, hogy Zoéval, Ronnie-val, Rizivel és Meerrel felmegyünk a tetőre sarki fényt varázsolni, aztán megnézünk valami Disney mesét. Vagy improvizálunk.

**

A Kárpátok kollégiuma egész modernnek számított magához az oktatási épülethez képest. A világháború alatt a kastély épületét bombatalálat érte, amit a szocializmusra jellemző stílusban húztak újra. A bagolytornyokban gonosz boszorkányok varázsüstjében forrt a szörnyű varázsfőzet, a retro kockaépületekben meg lehetett kolbászt tölteni, teljes illegalitásban - elvtársak! Ez a kettősség megadta az alaphangulatot. A kollégiumok kusza rendszere pedig művészi szintre emelte azt. 

A-tól F-ig számozták őket, összesen hat kollégiumot húztak fel, melyek közül kettőnek volt önálló bejárata. A többit üvegfolyosókon keresztül lehetett elérni ebből a kettőből. Labirintust építettek, ahol fel-le-jobbra-balra kellett kanyarogni, ha át akartál jutni a könyvtárba, a tanárokhoz vagy a barátaidhoz.

Mi a legendás C kollégium legmagasabb, negyedik emeletén voltunk elszállásolva. Ez a kockaépület negatív hírével lett a leghíresebb, nemzetközi sportversenyeken is általában két dologról érdeklődtek a különböző varázsiskolák diákjai: a C koli koedukált fürdőiről és az Átokvetők köréről. Mert Kelet-Európa miről lenne hírhedt, ha nem a gonosz boszorkányairól, akik hét generációra elátkoznak mindenkit a fenébe? 

Ebben a koliban három főt osztottak általában egy szobába. A szobákhoz tartozott erkély is, tanyasi hűtővel – ahogy az egyikre ráfirkálta valamelyik korábbi diák. Valódi funkciója ismeretlen volt. Egy három rekeszből álló betonszekrény volt, faajtóval. Lehetett cipőtartó, ha az ember a végzet erkélyén akarta tartani a lábbelijét, bár a sarki hidegben bizonyára csak a fakírok és a nagyon büdös lábbal megáldott trollok tartották kint a cipőiket. Kaját tartani benne ilyen időben pöpecül lehetett. Nyáron annyira nem.

A szobák, a zuhanyzóval ellenben, nem voltak koedukáltak, abban azonban nem volt választás, hogy kivel kerül össze az ember. Így esett, hogy én visszamaradt negyedévesekkel osztoztam a szobán első félévben, most viszont két üres ágyam is volt és egyedüllétem első heteit élveztem a sarkon kapott szobában. Borzasztó hideg lyuk volt, hiába forgattam be az ágyat a radiátor mellé még így is pulóverben és bundás nadrágban aludtam a vastag takaró alatt.

Zoé, Anna és Ronnie egy szobában laktak, az enyém mellett. Meer és Rizi velük szemben. Én a folyosó végén nem kaptam szembe szomszédot. Annak a szobának szakadt le az erkélye az ősszel, ami igazán varázslatossá tette a C kolit, hisz azóta sem hozták helyre a dolgot.

A szobám ajtaját máris feldíszítették, csillagos matricákat kaptam és egy hatalmas masnit. Olyan feliratokat, mint a Sárkány barlangja, a No.1 prefi <3, Queenie, Miss Lézershow, meg egy zsákra való cicás matrica is került az ajtómra.

– Remek – álltam meg teljesen ledöbbenve.

– Miss Lézershow – nevetett Rizi.

– Nekem is te vagy a number one prefi – mutatott szívecskét Ronnie. Anna elnevette magát, miközben Zoé megpróbált lekapargatni egy-két macskás matricát, hogy azokat saját ajtajukra ragassza át. Gyors átöltözés után a konyhában találkoztunk.

A közös konyhába már csak lapjával állva fértünk el, egy apró lyuk volt, ahol nagyjából tízen tobzódtunk, hogy az ebéd mellett infókat gyűjtsünk. Mindenkit érdekelt, hogy ki a male(!)Snowwhite, így aztán az egyes pletykaforrások köré telepedtünk. 

Most Márta mesélt, miközben kisajátította az egész asztalt és az aktuális pasija a másnapos pizzát mikrózta. Márta szép csaj volt, magas, filigrán, a szeme őzikebarna, a haja meg az a szőke, amiért a görögök teljesen odavannak - és akkora ordas, hogy rendesen félni kellett tőle. Párszor aláásott a mi Annánknak, így aztán esküdt ellenségek lettek. Márta időnként üvöltözött a folyosón, néha megtépett másokat, ha valami baja volt, vagy élete 312. szerelmét küldte arra, akivel baja volt. 

– Störm a neve – mondta fojtott hangon. – A Svéd varázslósuliból jött, aminek olyan neve van, mint az Ikea termékeknek. Azt beszélték nagyon különleges, és a tantestület előtti vizsgán simán átment. Még Cvet is el volt ájulva – nézett felém célozgatva valamire, ami hirtelen nem esett le.

– Cvet bármitől elájul, aminek köze van a mitológiához és jól néz ki – vontam vállat. 

– Azt nem tudjuk miért most jött át? – kérdezte Ronnie.

Márta vállat vont. – Talán náluk most van szemeszterváltás. Loca nagyjából ennyit tudott meg, míg az igazgatót kísérte vissza a szertárhoz.

Miután Márta kiment hangos halálhörgést hallottunk és bezuhant a bulifelelős Anna, aki lecsapott Zoé ebédjére. 

– Én úgy tudom megismételte Abby sárkányos trükkjét a vizsgabizottság előtt. Profi másoló lehet a csávó, akit azért küldtek át az Yrväder-ből, hogy féléves kelet-európai gyorstalpalón vegyen részt – magyarázta kedélyesen bizonygatva, hogy mennyivel többet tud, mint Márta.

Zoé elnevette magát. – Akkor valószínűleg átokvetést és animágiát fog tanulni, ha már ebből vagyunk legjobbak.

– Hát ja – mordultam fel –, kicseszett átkok. Tőletek is tarhált a karácsonyfa? – néztem rájuk, mire savanyúan bólogattak. – Megfenyegettem, hogy felgyújtom, de le se tojta. Mindig ezek a rohadt átkok. Azt fogom elátkozni hét generációra, aki minden szutykot elátkoz!

– Csatlakoznod kéne az Átokvetőkhöz – dobta be Rizi a lelkes beszédemre.

– Előbb csatlakozom az Erdei nimfákhoz – legyintettem. – Azokhoz, akik csipke fehérneműben fuvoláznak az erdőben. Isten ments, hogy csatlakozzam bármelyik csapathoz.

–Hát – vont vállat Zoé – most már prefi leszel. Akkor már csatlakoztál egy csoporthoz, nem?

Vállat vontam. A felvételi utáni események hatására elhatároztam, hogy semmilyen csapathoz nem fogok betársulni. Emberundorom lett a gólyatábor gusztustalanságaitól.

A fél emelet az új srácról beszélt, amíg az automatához sétáltam, hogy vegyek egy kávét csak Hófehérkéről hallottam pusmogást. Boldogan álltam meg az általában elátkozott automata előtt, most előre csekkoltam, hogy mennyire súlyos a helyzet, szerencsére épp működött. Persze a leskelődő ablakom – ami a mindkét hüvelyk és mutatóujjam L alakba állításából jött létre – félreismerhetetlen volt. Három srác sitetett fel a lépcsőn, ahogy megláttak kiabálni kezdtek. Who is prefi? Yeeey, it's Abby! - Yey, it's Abby! – éljeneztem velük lelketlenül. Azt hiszem, arra gondoltak, hogy máris nekiálltam átkokat levenni a különböző berendezésekről.

A szőke osztrák prefektus csaj is megjelent utánuk. Híresen jó mindenből, főleg átokszórásból. A harci mágiája mondjuk párját ritkította. Olykor szó szerint. A suli utóbbi harminc évében ketten haltak meg, mindkettő az elmúlt négy évben, amikor Grünwald prefektus kisasszony harci mágiát tanított nekik és egymás ellen használták. Elég nagy botrány keveredett belőle. Mindenesetre, ez sem akadályozott meg senkit abban, hogy prefektust csináljanak belőle az A koliban. Nem lehetett véletlen, hogy felbukkant az illegális fácánkopasztásairól hírhedt negyedik emeleten. 

- Szóval, te vagy Abby, ugye? – kérdezte mosolyogva, erős akcentussal.

- Igen – bólintottam és a kezem nyújtottam felé. – Gabriella Friday.

- Azt mondják nem vagy tagja egyetlen körnek sem. Ez igaz? 

- Igaz – mosolyogtam rá kissé feszélyezve. Grünwald ciccegett, majd elhúzott a „sznob picsa vagy" kifejezéssel az arcán.

Kicsit meglepett, hogy összesen ennyit akart, aztán megláttam a tenyeremen a fekete foltot. Grünwald felmérte a képességeimet egyetlen kézfogás alatt. Nem tudom mit talált bennem, de ebben az esetben, azt hiszem nem volt lenyűgözve.

Ronnie bújt elő a szobája rejtekéből, míg én a folyosón állva végre megihattam a kávémat. Barátnőm vörös oroszlánsörénye lobogott, ahogy könnyed melegítőjében és bolyhos szürke pulóverében sétált az undorító sárga linóleumon.

Volt egy íratlan szokásunk, minden évben a létező leggázosabb papucsokat és mamuszokat igyekeztünk megvenni magunknak. Így én idén télen egy türkizkék-rikítólila muppet show figurás papuccsal flangáltam a folyosókon, a figurának mozogtak a halszemei. Ronnie egy szivárványszínű plüssoroszlános papucsot szerzett valahonnan. A kört toronymagasan ő nyerte. Zoé papucsa hologrammos volt, szivárványszínűen csillogott a műanyag borzalom.

Ezt az igénytelenséget mi hoztuk divatba, azóta pedig az egész szinten elterjedt és Annának köszönhetően az alsóbb szinteken is egyre többen járkáltak igénytelen papucsokban. Tavaly karácsonykor még szépségversenyt is rendeztek ilyen témában. A nyertesek, férfi és női kategóriában egy-egy igénytelen gumicsizmát kaptak, ami jól jött a varázslatos állatokkal való bánásmód óra gyakorlatain. Ahogy a közelembe ért Ronnie felemelte a kezét és ő is rákezdett, a who is prefi-re. Együtt kiáltottuk, hogy It's Abby.

- Merre mész? – kérdeztem.

- Veszek rágcsát meg üdítőt hétvégére – mosolygott rám. – Jössz? 

- Simán, kezdtem kifogyni az instant tésztalevesekből. 

Nem beszélgettünk, miközben átvágtunk az épületen, sokkal érdekesebb volt hallgatózni. Első körben két szintet le, majd át az üvegfolyosón a másik épületbe, ahonnan a földszintre le, majd a fél szintet lesüllyesztett hallon át eljutottunk A HELYRE.  Az Ikeás srác máris nagy népszerűségnek örvendett. A vikingek leszármazottja, és milyen pici! Az ebből levont egyéb vulgáris következtetéseket igyekeztem elengedni. A délutáni órákat sokan ellógták és most páran alapoztak meg billiárdoztak a hallban, miközben hangos kacagások közepette röppent át a termen néhány kéretlen megjegyzés.

Miután feltankoltuk magunkat csipszekkel, kekszekkel, üdítőkkel meg vagy fél tucat instant tésztalevessel – ó azok a jó kis Vifonos éjszakai zabálások! – elindultunk vissza a C-be. 

– Vissza fogod mondani a felkérést? – kérdezte Ronnie. Vállat vontam.

– Szeretném. Bár, ha elfogadom sem kell jó prefnek lennem, nem? Hiába várják el, hogy mondjuk segítsek, mi van, ha teszek rá magasról? Visszavonják a kinevezést? Az egészen jó, azt hiszem.

– Hát, ha azt mondják, hogy kötelező, akkor nem tudom, mit tudsz csinálni.

– Ezért mondom, maximum lemondatnak, ha nem teszik nekik – mormoltam. – Egy kicsit mérges vagyok miatta. Cvet legalább megkérdezhette volna. Ez így nagyon rossz volt.

Ronnie egyetértőn bólintott. – Nehezen tudsz ezek után szürke kisegér maradni.

A vajsárgára mázolt folyosókat szeltük a B épületben. Itt legalább nem rohadt a linóleum. A suli vezetése annyira nagyvonalú volt, hogy csempéztette a B épületet. Elmentünk egy tágas, napfényes konyha mellett is. Azt pedig hallomásból tudtuk, hogy itt szobánként járt egy-egy zuhanyzó, nem szintenként. A B-sek szerencsések voltak, remek tanulószobáik, gyakorlóik és hangulatos folyosóik voltak. 

De semmi sem érhetett fel a C-vel! A C az igazi élet.

A kollégiumi jelentkezések elbírálását három év és hat felvételi alatt sem sikerült megértenünk. Nyilván mindenki a jobb helyekre pályázott. Az F apartmanlakásaiba – habár ott a professzorok lettek volna szobaszomszédok. A felvételi íven szerepelt, hogy jelöljük meg melyik épületbe szeretnénk menni. Bárki is intézte azonban a felvételit, olyan ívben tett rá, ami megdöbbentően hatott. Lehet nem is ember, hanem valami ősi mágia osztotta a diákokat a Roxforti háza... a Kárpátok koleszaiba. Az első két évben mindig az A-t vagy a B-t jelöltem, ahogy hallottam Zoé és Ronnie is. Eszünkbe sem jutott a hírhedt C. Anna más volt, ő tősgyökeres C-snek vallotta magát. 

Idén szövetségre léptünk. Minannyian – Zoé, Ronnie, Rizi, Meer de még Anna is – a Z kolit jelöltük első, második és harmadik helyen is. Z nem is létezik, elvileg így koli nélkül maradtunk volna a pótjelentkezésig, azonban... a C-be kaptunk szobákat. Megint. Mint minden egyes évben.

A negyedik emelet folyosója kihalt volt, Anna már mindenkit elvitt, aki számított vagy meg akarta ünnepelni a pénteket vagy esetleg a rövidített napot. Mivel a folyosó utolsó két szobájában - és a fiú oldalon az utolsó "lezárt/nincs" szoba mellettiben - laktunk nem volt nehéz kiszúrni, hogy valami történt a szobámmal szemközti lakatlan szobával. Résnyire nyitva volt az ajtaja. Összenéztünk Ronnie-val. Becuccoltunk vörös barátnőmék szobájába, ahol Zoé épp sziámi cicájával az ölében hallgatott valamilyen Depeche mode számot, aminek csak a hangzását ismertem meg. Igyekeztünk nem megzavarni őt az animágus dolgaiban.

Ronnive-val nevetve álltunk a folyosón, sejtettük, hogy a titkok kamráját fogjuk kinyitni hamarosan. Ki az a hülye, aki bemegy a lezárt szobába? Dobtunk már ki onnan baziliszkuszt, meg sem lepődtünk volna, ha tényleg Voldemort nagyúr egyik gyíkja vagy kakaslábú tollaskígyója hesszel odabent.

Ronnie-ban volt annyi erő, hogy kopogjon, mielőtt benyitott volna, a dolog értelmetlenségét firtatva löktem be vállal az ajtót, azt kiabálva, hogy „Kígyók és szörnyek lefelé a pincébe!"

Persze, hogy meglepődtünk, mikor a sötétből egy kéken ragyogó szempár nézett ránk. Egy aztakurva csúszott ki a számon. Hogy Ronnie mit mondott, azt nem értettem, túlságosan le voltam fagyva hozzá. 

Az iskolában angol nyelven beszéltünk, a tanítás is így zajlott, kivéve, ha adott óra megkövetelte, hogy ómagyarul, szlávul vagy németül beszéljünk. Persze, egymás között már mindenki beszélt mindent, így ránk is ragadt lengyel-német-szerb-román is. 

– Itt szállásoltak el? – kérdezte Ronnie megtörve a döbbent csendet. Végül is, nem egyszál fenékben nyitottunk rá m(!)Hófehérkére, annyira nem volt kínos a helyzet.

– Igen – felelte a srác olyan akcentussal, amihez még nem volt szerencsém.  

– És nem túl kényelmetlen? Szólhatnál valamelyik prefnek - pillantott rám –, hogy szóljon pár szót az érdekedben. Ronnie 'Veróna' Columb vagyok – nyújtott kezet az idegennek.

– Daniel Sunday – mutatkozott be a svéd fiú, akit biztosan nem így anyakönyveztek.

Sok esetben a nevünk is változott, ahogy felvettek bennünket az iskolába, néhányunknak azért mert rosszat jelentett, másoknak azért, mert nehéz lett volna kimondani. Ronnie például Veróna volt, a Veronikából, amiről mindenki Verona városára asszociált az pedig egy átkozott hely. Így kitalálták, hogy hívjuk Ronnie-nak, amit elfogadhatónak találtunk. Nekem a családnevem változtatták meg. A Friday nem volt annyira rossz, mint amennyire kellemetlen az igazi lett volna. Rizi eredetileg Ritzmann volt, de nem ragaszkodott az igazi nevéhez, amit - állítólag - nehéz részegen kiejteni. 

Kínosan nevetgéltem, miközben a leheletem fehér gomolyagként szállt fel a hideg szobában. Daniel Sunday, na persze...! Meg majd én intézek szobát? Te jó ég! Annyi üresedéses fiúszoba van, például Meer és Rizi is ketten vannak a háromszemélyesben, egyetlen ajtóval odébb. És ott van fűtés, meg olyan erkélyajtó, ami nem a semmibe nyílik. Nem-nem-nem, ha Hófehérke idekerült, akkor vagy ő kérte, vagy a Teszlek süveg elhatározta, hogy ebben a lyukban kell leélnie ezt a félévét és én biztosan nem fogok asztalt borogatni első prefis ténykedésem során.