Elnyomott az édes, mély, álmatlan álom melyből az óra csörgése rántott ki. Kómás, kócos fejjel ültem fel a kényelmetlen kockaágyból. Az iskolaellátós pecsétet viselő vastag takaró félig a földre omlott. Esetlenül csámpáztam ki az előtérbe, közben ellenőriztem, hogy minden testrészem megvan-e még. A kislábujjam az ágy dundi lábába, a csípőmet az egyik kisasztal sarkába vágtam be. Hadirokkantként bámultam megviselt tükörképem a kis mosdókagyló felett.

Hideg vízzel próbáltam felélesztgetni magam, mintha éveket aludtam volna.

Behúztam a gusztustalan sárga függönyt és magamra kaptam egy fekete nadrágot, meg hozzá valami fekete, galléros felsőt. Mondjuk a fehér melltartó rossz választás volt – állapítottam meg a tükörbe nézve, de már mindegy volt.

Vissza leültem az ágyam szélére, Sunday még békésen aludt, lábait felhúzva és egymáson keresztbe téve, lehetetlennek tűnő pózban. Mintha alápolcolták volna a lábát. El is engedtem, mert a karjával a szemét takargatta, nagyjából úgy nézett ki, mint a svéd hódpásztor, aki kifeküdt a rétre és a felhőket nézegette szorgos munkavégzése során. Csak a fűszál hiányzott a szájából.

Elővettem a kínai varázslatokat és néhányat átismételtem, Sunday tanításai nem múltak el hiábavalóan. Az ujjaim sokkal könnyebben siklottak a levegőben, szinte vibrált az energia körülöttük, pedig egyetlen varázsige sem hangzott el. Ehhez hasonlót ritkán tapasztaltam. A gyakorlás végeztével a felgyülemlett energiát széttárt, a plafon irányába nyújtott ujjaimon át elvezettem és türkiz villámok cikáztak szerte. Behajlítottam az ujjaimat, az erőm visszatért, ami azt illeti láthatóan több volt, mint korábban.

Kezdett gyanús lenni, hogy Annáék még nem rontottak rám, még csak nem is hallottam, hogy a szomszédos szobában a Strangers by night üvöltene full hangerőn. Meer sem verte az ajtómat, hogy felkeltsen. Megigazítottam a hajam, tűztem bele egy hullámcsatot, aztán lerángattam a takarót Vasárnapról.

– Jó reggelt Csipkerózsika! – Az arcizma sem rándult meg, bezzeg az enyém! Fintorogva nyomogattam meg az arcát, de semmi. A szemem forgatva nagy lépésre szántam el magam, bájosan az ujjaim közé csíptem az orrát, ha valamire, hát akkor arra igazán illik felébredni.

Megnyugtatásképp: nem fojtottam meg. Ez mondjuk nem azért történt, mert felébredt volna. Gyanakodva kezdtem alaposabban megfigyelni. Ha nem zártam el előle a levegő útját, akkor egyenletesen lélegzett. Közelebb hajolva a szuszogását is hallottam. Megfogtam a csuklóját és lehajtogattam a kezét az arcáról.

Este vagy részt vett valami törzsi rítusban és nem kevés szemhéjpúderral piros banditamaszkot festett magának, vagy komoly küzdelmet folytatott az álommanókkal. Álommanók tényleg léteznek. Rátelepednek az ember mellkasára és kilopkodják az álmokat az illető elméjéből. Úgy tűnt Vasárnap későn kapott az arcához az álompor befújása után. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, erre még volt épkézláb megoldás a farzsebemben. Kihúztam az ágyból és ráültettem az egyik székre. Nehéz volt úgy elrendezni, hogy ne boruljon le rögtön valamerre.

Egy pohár hideg vízzel álltam a feje felett, széles mosollyal az arcomon.

– Hát, elnézésedet kérem – mormoltam, majd az egészet az arcára borítottam és a szemét törölgettem.

Vasárnap felugrott, épp csak el tudtam kapni a kezem az útból, mellkasa az asztallappal találkozott, madárkeze pedig alulról ütközött az asztalnak. Nem túl férfias kiáltás hagyta el halványlila ajkait. Svédül káromkodni még nem tudtam, de egészen biztos voltam benne, hogy a felmenőimet emlegette az érthetetlen nyelven.

– Na, most már tényleg jó reggelt Csipkerózsika!

– Hát neked is – nézett rám gyanakodva. – A KGB-s nénikédet Fridajka...

– Honnan tudod?

– Ugyan, babushka, a vörös csillagos kalapod van ma rajtad – nógatta a fejét. Elnevettem magam.

– Hol találkoztál te álommanóval? – nyújtottam át neki egy törölközőt. Sunday hálásan nyúlt érte.

– Őszintén szólva nem emlékszem. – Elmerengve nézett körbe a szobában, ahogy én is. Némán lebegett a kérdés, hogy juthatott be egy álommanó a koli egyik legjobban biztosított szobájába? – Annáék merre vannak? – kérdése kizökkentett a merengésből.

– Gondolom a saját szobájukban, készülődhetnek az előadásokra és szemérmesen időt hagynak nekünk a reggeli menet lezavarására – vontam vállat. – Tudod, hogy megy ez. Nem szeretek osztozkodni – hunyorogtam.

Feltápászkodott és fél kézzel akkorát rántott az előteret elválasztó függönyön, hogy a kezében maradt a Kádár által személyesen felhelyezett függöny fele. Mindketten nagyot néztünk, gondolatban elkezdtem számolgatni, hogy ezért mennyit kell majd fizessek, ha nem sikerül rendesen megvarrni. Ennyit az epikus eltávról.

– Bocs.

– Van aztán erő abban a jobb kacsóban – mormoltam elismerőn –, remélem olyan finommozgásokra is képes, mint a függönyvarrás.

– Tudtam, hogy nem kellett volna felkelnem.

A folyosón még sötét volt. Csak a vészvilágítás néhány halvány neonja derengett. Gyanús volt, hogy még senki sem járt a folyosón, hogy lámpát kapcsoljon. Átcaplattam Annáékhoz, Sunday a fiúszoba ajtaján dörömbölt, eredménytelenül. Az ajtókat kulcsra zárták, így aztán a bejutásunk némi nehézségbe ütközött. Visszaléptem a saját szobámhoz, kivettem a zárból a kulcsot és csodák csodájára pont nyitotta. Egy az öthöz volt az esély erre. Ronnie, Zoé és Anna is az igazak álmát aludták. Míg én megdöbbenve kamilláztam a látottakon Vasárnap mellém lépett és egy pohár vizet öntött Ronnie arcába. A lány nem ébredt fel, gyorsan letörölgettem az arcáról a vizet, mielőtt még letüdőzhette volna, de hiába kentem el az álommanó szemfestékét, Ronnie akkor sem kelt fel.

– Kéne egy látóüveg – dobta be Vasárnap. Biccentettem és rögtön elkezdtem áttúrni a lányok fiókjait. Annának szerencsére volt látóüvegje, ami különböző színeivel különböző varázslatok megfigyelésére volt alkalmas. Tisztán látszott, hogy egy varázslatos teremtmény hatása alatt álltak, de emellett... mintha meg is lettek volna átkozva. Ehhez hasonló átkot azonban még sosem láttam, hiába jártam a Kárpátok Egyetemre.

– Vasárnap? – tartottam elé a látóüveget. A fiú a homlokát ráncolva tanulmányozta a pókfonal-finomságú mágiahálót.

– Péntek – mért végig –, add azt a látóüveget! – Habár a látóüvegnek nem volt ruhákon átlátó funkciója, Vasárnap nagyon alaposan szemügyre vett. Egy idő után kínosan fontam össze a karomat a mellem alatt. Mégsem állapot, hogy percekig tanulmányozzanak látóüveggel. Vasárnap élvezte a helyzetet, kelletlenül kacagott a zavaromon.

– Inkább azt mondd, mit látsz!

– Azt, hogy átjár a mágia, visszatért az erőd és... – hunyorgott aztán elpirulva csapta le az asztalra a látóüveget. Fújtattam egy sort, ennek semmi értelme nem volt.

– Azt gondolod álommanókkal szövetkeztem valami titkos koliuralmi terv részeként?

– Ha engem kérdezel felettébb szokatlan, hogy a Százholdas Pagonyban egyetlen élőlény marad ébren, miközben mindenki más teljesen bekómál.

– Ezt még nem tudjuk – vágtam rá rögtön. – Menjünk át az F-be, hátha Cvet vagy valaki ébren lesz. Megnézhetnénk az aulát, a prefiket, bármi előfordulhat – hümmögtem. – Sunday, te tényleg azt mondtad, hogy Százholdas Pagony? – hunyorogtam. – Fejlődőképes vagy.

– Még a bókjaid is mardossák az ember lelkét. Ha nem haragszol, szeretnék átöltözni, mielőtt még nyakunkba vesszük ezt az útvesztőt. – Kábultan bólogattam, Zoé mellett észrevettem a tarka macskát, ami kíváncsian emelgette a fejét, Vasárnap tollas keze vitathatatlanul nagy hatást gyakorolt rá. – Péntek?!

– Mi van? – kaptam fel a fejem. A madárkarjára mutatott. Átterelgettem a szobámba és segítettem felküzdeni rá az egyik fantasztikus felsőt, amit egy MondoConon szereztem. Vállalhatatlan lett volna, alvósnak sem igazán mertem használni, de azt hiszem előrelátó voltam annak idején, mikor beszereztem!

(kedvenc Tamaishi dizájnom, van Semésben is :D de ez a felsőtípus, húúú....)

Megadta a Vasárnap madárkarja számára szükséges teret, skandinávszőke frizkójáért más srácok sokáig ülnek fodrásszékben és várnak a hidrogén jótékony hatására. Ha még ki is lett volna pattintva senki le nem mossa róla, hogy véletlenül került rá ez a felső. A varázslók zöme azonban meglehetősen nyüzüge, beesett szemű, görnyedt hátú, ápolatlan, tapétafehér kriptaszökevény. Vasárnap mindig makulátlan megjelenésén most sikerült nem kicsit rombolnom, de az „Operation Sleeping Beauties" nem igényelt különösebben elegáns viseletet. Hogy odategyen az egésznek azért hajüvegnek felcsapott egy neonszínű bankos reklámos napszemüveget.

– Szerinted a napszemüveg megvéd az álomportól? – mordultam rá. Lazán vállat vont. – Búvárszemüveget, aranyoskám.

– Meg latex ruhát és békatalpat, persze. Bízom a szerencsémben, jó? Kétszer nem kaphatom be a legyet.

– Bátor kijelentés – hümmögtem.

Átcsattogtunk a folyosón, a nyomunkba szegődött Zoé macskája, fürgén szaladt le előttünk a lépcsőn az aulába, ahol az égvilágon senki sem volt. Még a portás is felszívódott.

– Legalább a szörnyetegek nem tobzódnak itt.

– Azok a kantinban kártyáznak. Az egyik eldugott orosz varázslósuliban tényleg menzán zsugáztak. Mellesleg Abby, van ötleted?

– Azt hittem neked lesz valamiféle terved – néztem fel rá kissé bugyután. – Nos, a terv az, hogy összeszedjük azokat akik ébren vannak és kitaláljuk hogyan keltsük fel azokat akiken nem segít a hidegzuhany.

– Lehet, hogy végig kell csókolni mindenkit – tippelgetett.

– Te nagyon szórakozott lettél. Több komolyságot várok tőled Vasárnap. Több világfájdalmat, mormogást és nagy hümmögést aztán megoldást az univerzumot érintő problémára. – Vasárnap a szemét forgatta. Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyire felszabadult. Nem illett volna, a barátaink mind álomba szenderedtek egy varázslatnak köszönhetően, mi pedig nem tudtuk mivel ébreszthetnénk fel őket.

Cvet professzor mélyen aludt a szobájában. Ugyanígy járt az F prefije is. Hogy az E-s prefi, Olah mit keresett a könyvtárban, mikor az álommanó lecsapott arra nem volt épkézláb öltetünk.

Tanácstalanul dőltem neki a folyosó végén a korlátnak. A friss hó vakító fehérsége égette a retinámat, Vasárnap a csilivili izompólójában, zsebre dugott kézzel, napszemüvegben támaszkodott neki az egyik szoba ajtajának. A lába körül tekergőző macska sem zavarta különösebben. Édesek voltak együtt, a varázsló meg a familiárisa. Még akkor is, ha Tummy igazából Zoéhoz tartozott.

– Min gondolkozol? – kérdeztem sokadjára.

– Ennek nincs értelme. Minden holmink megvolt, nem? Semmi sem tűnt el.

– Hát, az álommanók mély alvást küldenek rád és kilopkodják az álmaidat. Ékszereket és készpénzt nem szoktak elvinni, azok inkább a betörők.

– Meg a rablógyilkosok, igen. Ismerem a dörgést. De ennek akkor sincs értelme. Hogy jutott be az álommanó a kollégiumba? A szobádba!

A vészkijárat zölden derengő feliratát néztem hosszú másodpercekig, a fogaskerekek pedig ezerrel pörögtek az agyamban. Hirtelen eszembe jutott valami, női megérzés. Véletlenek nagyon ritkán fordulnak elő, az, hogy betéved egy álommanó a koliba nem ilyen. Valaki behozta. Az, hogy valaki felébred talán lehet véletlen is. Amennyi balszerencse sújtott újabban rám fért némi mázli. Tummy a bajuszát rebegtetve nyávogott.

– Gyere! – intettem Vasárnapnak és futólépésben indultam neki a folyosónak. – Ha Tummy ébren van, akkor... akkor lehet, hogy a többi állat is. Például az exem.

– Mon Dieu, Abby! Azt mondtad nem voltál a fél állatkerttel!

– Adam menet közben lett lükantróp. És mellesleg: azt mondjuk az álommanó nem rablógyilkos. Viszont, az álommanót piszokjól fel tudja használni egy rablógyilkos. Te vagy a kóceráj legkeresettebb varázslója, nem tudom miért nem te vagy leginkább leszedálva, de – fordultam be a B aulánál a föld alá vezető lépcsősor irányába – valami nagyon nem stimmel itt.

– Abby – kapta el a karomat –, egy szörnyeteg ezen tényleg tud segíteni? Mi van, ha éppenséggel egy szörnyeteg műve ez? Talán pont az övé.

– Adam terve? – rántottam el a karomat.

– Lehet, hogy van mód arra, hogy a szörnyeteggé lett emberek újra visszaváltozzanak.

– Nem – ingattam a fejem.

– Lehet, hogy újra össze akar jönni veled – erősködött. – Ha szörnyetegé változnék mindent megtennék, hogy visszaszerezzem az életem.

Fintorogva nyeltem vissza valami nagyon durvát. Kihúztam magam és kimérten lépkedtem tovább az alagsor felé. Minden porcikám borzongott a sötét, szörnyek lakta útvesztőben. Az egyik ajtó előtt két holdfehér tőr volt beleszúrva a fugába. Gyorsan pörgettem a dátumot a fejemben, a holdciklus nem tette indokolttá az ilyesfajta elővigyázatosságot. Három koppantás az ajtón.

A földalatti szoba ajtaja kinyílt, a félhomályból egy magas, izmos alak körvonalai rajzolódtak ki. Szénfekete haj keretezte a szögletes arcát, türkiz szemeit azonban csak sejteni lehetett.

– Péntek prefektus – üdvözölt megjátszott kedvességgel.

– Szép reggelt, Adam! – viszonoztam a kedves gesztust.

– Gondolom a varázslat miatt jöttél – találgatott. Némán biccentettem. – Nem én voltam. A Csipkerózsika-álmot nem is tudnám használni, nem az én asztalom.

– Nem is azért jöttünk ide, hogy megvádoljunk – nyugtattam. A folyosón valahol egy ökör méretű soklábú rovar csattogott végig. Mázlimra nem láttam, biztos, hogy valamelyik fiú ölébe is ugrok azon nyomban, ahogy egy ilyen giga-mega pók elém szalad. Adam becsukta a háta mögött az ajtót, egy biccentéssel üdvözölte Vasárnapot és a lépcső felé terelgetett.

– Odalent túl sok érdeklődést váltanátok ki – dobta le magát az egyik kényelmes fotelba a hallban. Zoé macskája dorombolva ugrott fel mellé és szinte követelte, hogy cirógassa meg.

– Rátok ezek szerint tényleg nem volt hatással az álommanó ténykedése. – Adam a madárkezű Vasárnapra nézett, aztán rám.

– Valószínűleg a hírhedt újfiú is félállat kategóriába sorolódott az álommanó szerint.

– És Péntek? – szegezte neki Vasárnap. Adam mosolyogva mért végig.

– Kétszer ugyanaz az álommanó nem tud elátkozni, nem? – hümmögött. – Mihez szeretnétek kezdeni most?

– Rossz előérzetem van, Adam – hajoltam közelebb hozzá. – Szerintem valaki szándékosan hozta be ezt a lényt ide és... mit értesz az alatt, hogy kétszer nem tud ugyanaz az álommanó elátkozni?

– Te már egyszer bealudtál egy álommanó miatt – emlékeztetett. A homlokomat ráncoltam, nem emlékeztem hasonlóra. – Csillagtúra után. Az erőd megtetszett valakinek.

Felemeltem a mutatóujjam. – Az orvosunk! – kiáltottam. Vasárnap összerezzent. – Láttad már a nő szemét? Az ég szerelmére, Vasárnap te beszéltél a suliorvosnak bármiről?

– Fogalmam sincs – hárított –, madár voltam és épp a túlélésért küzdöttem.

Adam féloldalas mosolyt eresztett felénk. – Ha a szörnyetegek kérdezik, én tippet sem adtam.

– Persze, Ad, csak felhívtad a figyelmem arra, hogy kétszer nem tud ugyanaz az álommanó elaltatni. Ha már itt tartunk... megkérhetlek arra, hogy menj fel a negyedikre? Aggódom, hogy ott lesz. Ha pedig a negyedikre mennék fel, akkor tuti itt lenne az irodájában.

– Dobsz egy érmét az automatához? – kérdezte kaján vigyorral. Elővarázsoltam neki egy marék aprópénzt, hátha előbb-utóbb kap jó kis automatás kávét. Karon fogtam Vasárnapot és elindultunk az iskolaorvos felé.

– Nem igazán értem Abby – hümmögött.

– A sulink orvosa álommanók leszármazottja. Általában teljesen normális, de neki is van gyűjtögetési mániája, mint az összes álommanónak. Csak ő a különleges képességekre utazik. Lehet, hogy nem is te voltál a célpontja, hanem Zoé az animágia miatt vagy Ronnie az utazása miatt... vagy valaki más. De az is lehet, hogy téged nézett ki.

– Miért alkalmaz az iskola egy szörnyeteget orvosnak?

– Mert profi? Ha nem beszélsz neki hülyeségeket nem –– ahogy meghallottam a szipogást belém fagyott a szó. Vasárnappal megálltunk az orvosi ajtaja előtt és meglapulva hallgatóztunk. Az biztos, hogy az orvos nem aludta az igazak álmát. Vasárnap a fejét ingatta. Lenyomtam a kilincset és elegánsan berontottunk. A nő lesápadt arccal meredt ránk.

– Nem akartam – hüppögte. – Annyira, de annyira sajnálom!

– Nem nagy ügy, nem? – próbáltam menteni a menthetőt. – Vissza lehet fordítani ezt az egészet.

– Ó, Friday – törölgette a szemét és a tükörre mutatott, amiben a negyedik emeleti folyosó látszódott. Meg az, ahogy a lépcső irányából megjelenik Adam. Nem tudtam mire vélni az egészet. Sunday sziszegett valamit a fogai közt mielőtt rávetette volna magát a tükörre. Az álommanó sikolya betöltötte az apró irodát.

Felemeltem a kezem és lesújtottam a portálként használt tükör sima lapjára, ami millió darabra robbant szét.

– Ki tette ezt? – kérdeztem hűvösen. – Ki vett rá arra, hogy álmot küldj mindenkire?

– Az ősboszorkány – hebegte a nő. – Sajnálom Abby, de neki engedelmességgel tartozunk. Mindannyian.

– Hol van még tükre az épületben? – kérdeztem tárgyilagosan. – Nem menekülhet el! És most azonnal ébressz fel mindenkit! – A nő nemet intett, mire a kezem a harci mágiához használatos állásba emeltem. – Ha az ősboszorkány kérdezi, kényszerítve voltál. Ha nem teszed meg rögtön, kényszeríteni foglak.

A nő erre felkelt a székéből. – Sajnállak, Friday. Őszintén sajnállak, amiért egy olyan embert szeretsz, mint az a tolvaj varázsló. Pusztulást fog hozni mindenkire. Morgana le Fay jogosan követeli vissza azt, ami az övé.

– Te pedig elátkoztál mindenkit, hogy segíts ennek a szörnyetegnek?! Hogy van merszed saját magad hősként beállítani? Nem kell a sajnálatod. Ébressz fel mindenkit, amíg még szépen mondom és felejtsük el ezt az egészet, amíg nem sérül meg senki a negyediken. Mert ugye ott van Morgana le Fay?

– Elaltattalak titeket, hogy csendben vissza tudja venni a könyvét. Ez a legcsendesebb módja annak, hogy elrendezzük a problémát, amit a szörnyű fiú okozott.

– Csakhogy ezt így nem lehet rendezni. Sundaynek magától kell visszajuttatnia a könyvet ahhoz a nőhöz, amit most tettél azzal csak rontottál a helyzeten.

A nő erre lehunyta aranybarna szemeit és millió homokszemmé változott. 

Lélegzetvisszafojtva rohantam ki a szobából, kettesével szedve a lépcsőfokokat igyekeztem a negyedikre. Már messziről hallottam a varázserő surrogó hangját. A harmadikon láttam is a fényeket.

A vörös nő mellett ifjú varázslók testei hevertek a földön. Lángvörös haja varázserőtől feltöltődve lebegett. Vele szemben Adam és Sunday álltak, egyfajta védőpajzsot formázva a folyosó vége felé. Tettem néhány lépést hátra, hogy eltűnjek a lépcsők takarásában. A portál másik fele még ott volt, az automata melletti tükör, de csak az összetört párja látszott benne. Lehunytam a szemem. Egy pillanatra volt még szükségem. Ha menekülni szeretnék... minél több portált használva. Tükrök. Létező egészalakos tükrök. A Morgana mögött levő tükör felragyogott és megjelent a suli büféje előtti tér és az álommanó.

A varázslónő felpillantott, széles mosoly úszott az arcán, aztán nekiszaladt a tükörnek. Mikor átszaladt az üveg előtti illúzión egy pillanatra látszott rajta a döbbenet, de már nem tudta lefékezni magát. Előugrottam a rejtekhelyemről és mielőtt még visszaügyeskedhette volna magát lerántottam a tükröt a falról.

Vasárnap és Adam holtsápadt arccal egyenesedtek ki. Hogy biztos legyek a tükör szilánkosra törésében még rá is álltam, hangosan reccsent.