A hosszúra nyúlt vacsorázást követően elkértem a mit sem sejtő Meer egyik nem használt szemüvegét. Cinkos mosolyt váltottam Annával. A lány mintha végre szakított volna a hagyománnyal, hogy szándékosan félreértett minden pillantást. Belém karolt a folyosón és bájosan andalogtunk egyik épületből a másikba.

– Szerinted mennyit kell várnunk arra, hogy bármit is találjunk?  – kérdezte Anna köntörfalazva. 

– Fogalmam sincs, de ez itt a kezemben – pillantottam a szemüvegre – tökéletes látóüveg lesz. Nem is lóg annyira ki a könyvtári közegből.

– Az biztos – mosolygott. – Amúgy, mellesleg... nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de Vasárnap és te? Ti nem...? Úgy értem... Basszus Péntek! Nem lehet, hogy nem vetted még észre, hogy az a srác hogy néz rád. 

– Mint egy regisztrált szexuális bűnöző az áldozataira? 

– Hülye vagy! – vágott oldalba. – Mint az a nyálgombóc Edward az ő Bellájára. 

– Inkább lennék Hermione az ő Harry Potterének – vontam vállat. 

– De ők nem is jöttek össze! – tiltakozott a lány.

– Tényleg? Akkor Hermione Draconak? 

– Draco Malfoy utálta a sárvérűeket. Milyen kiadást olvastál te? 

Óvatosan túrtam bele a hajamba, ahogy megpróbáltam felidézni a legutolsó Harry Potteres olvasmányélményeimet. HP 1-17, Bogár bárd, Pottermore, az elátkozott gyermek, a sötétbőrű Hermione verzió, a Csontváro--- jaj, nem is! Tűz & Vér-- oh, nem, az sem. Csak ahogy Cassandra Clare és G.R.R Martin úgy J.K. Rowling is mindig lerántott egy újabb bőrt a szériáról.

– Merengő! – csattantam fel hirtelen. – Ott olvastam valamit.

– Merengőn? Hát, akkor örülök, hogy csak Hermione az ő Harry Potterének és nem Draco az ő kicsi szíve Harrybabájának.  Az ilyen oldalak tele vannak pornóval.

– Feltűnt – bólogattam. – Nagyjából a második részben már volt egy kis akció, aztán – vállat vontam. – Nem lett jobb, pedig az elején a történet érdekes koncepcióval nyitott. 

A C kolitól nagyon messzire volt az F, egymagam biztos eltévedtem volna. Egy Tekergők Térképe azért néha elkélt volna ehhez a sulihoz is. A C-nél az elsőn lehet átsétálni a B épületbe. Ott viszont még egy szintet fel kellett lépcsőzzünk és nem a folyosó végén, hanem úgy a kétharmadánál volt egy összekötő folyosó a következő épülettel. Anna viszont úgy ismerte az egész kolit, ahogy én soha. Az éjszaka sötétjében kivilágított üvegfolyosón is átkeltünk, a legszebb – és a prospektusokban mindig mutogatott – része volt a kolinak.

Ráolvasás következett az F könyvtárában, amit gyorsan igyekeztünk lezavarni, majd visszavágtattunk a biztonságos C épület irányába. 

– Miért nem akarsz vele összejönni? Vasárnap dögös, pöpec varázslatokat tud és mintha tényleg egy hullámhosszon lennétek.

– Anna... tegyük fel választanod kell egy általad kedvelt személy élete és a varázserőd megtartása között. Lemondanál a hatalomról azért, akit szeretsz?

– Ez egy nagyon kegyetlen kérdés – hümmögött a lány. – Arra gondolsz, hogy Vasárnap...

– Az ő egyetlen igaz szerelme a varázsereje – feleltem hűvösen. Vasárnap mit nem adott fel a varázslatért? Mit nem tesz kockára a hatalomért? Mikor visszaadhatná az ellopott könyvet - de arra képtelen lenne. 

– Igazából sosem tudhatod, míg oda nem kerülsz, hogy választanod kelljen. 

– Nem szeretném tudni, hogyan választ – ráztam meg a fejem. – Anna, te lenyeltél egy Bölcs Békát? 

– Én? – kacagott. – Dehogy! Szerencsesüti-bölcsesség volt még nyárról. De csak hogy tudd, nem kell rögtön összeházasodni és gyereket szülni egy pasinak. Bulis társaság, mi meg varázslók vagyunk, belefér egy két kúrópajti.

– Ez sexfriend-nek jobban hangzik, mint magyarítva. Kérlek ne fordíts át több ilyen kifejezést. 

Az éjszaka további része fényesen alakult, a lányokkal beugrottam a közös zuhanyzóba. Nem használtam ki a prefi külön fürdőhelyiségét. Igen ám, csakhogy a ruháimnak nyoma veszett. Anna rögtön Márta nevét üvöltötte a füdrőben, míg én magam köré tekertem a törölközőmet és általános füttyögés keretében vonultam végig a folyosón. Hogy honnan kerültek ide emberek, mikor pár perccel korábban még a csótányok is sziesztáztak, azt nem tudtam volna megmondani. A füttykoncert a combomat alig eltakaró anyagdarabnak és a világégés undorító papucsomnak együttesen szólt.

Alig öltöztem át, mikor kopogtak az ajtómon. Mély lélegzetet vettem, mosollyal az arcomon nyitottam ajtót Vasárnapnak. 

Rendesen csalódtam, mikor egy random alsóbb éves srácot találtam az ajtó előtt. Zsenigyerek lehetett, mert néhány óránkra bejárt és tényleg biztos voltam benne, hogy alsós. 

Egy levelet nyújtott felém.

– Kényszerített erre valaki? – kérdeztem a vállam az ajtófélfának vetve. Közben Rizi és Meer feje bukkant fel a szomszédos szoba ajtajában. Nem sokkal később a mellettünk levő lányszoba ajtaja is résnyire nyílt. A varázsőrszemeiket elég szépen kalibrálták a többiek. Az előttem álló srác célkavörös lett. – Semmi baj – érintettem meg a vállát gyöngéden, majd ujjaim közé vettem a levelet. 

A papírdarab lángra kapott. Meglepően nagy lánggal égett. – Soha többé ne zavarj, ha nincs valami jelentenivalód, érted? – basztam rá az ajtót nagyon elegánsan. Lábujjhegyen tipegtem ki az erkélyre, az indulattól kipirult arccal. Anna már várt.

– Azt a kurva – fakadt ki – ez nagyon kegyetlen volt.

– A fészkes fenének rohangál ide szerelmes levéllel! Gyűlölöm az ilyesmit. Gyűlölöm! És meg fogom ölni azt is, aki ellopta a használt zoknimat. A kedvencem volt. A melltartómról nem is beszélve. Nem hozok a koliba fehérnemű kollekciót, még egy párat elcsór valami élettelen perverz és cicifix nélkül járhatok órákra.

– Szerintem páran örülnének neki – nevetett vidáman. 

Ismét kopogtak. Anna már fuldoklott a nevetéstől.

– Úgy néz ki, ma este kapós vagy – kacsintott rám. – Legközelebb adok a kezedbe egy kalapot, ha egyszál törcsiben sétálsz végig a folyosón, biztos keresnél egy vagyont. 

Alig nyitottam ki az ajtót, máris felderült a szívem. Madárszárnyát pléd takarta, másik karját farmerja zsebébe dugva ott állt Sunday.

– Kecses bűneid, mikre a szabadság,
Ha szíved elhagy néha, rákapat,
Szép éveid illő ékeit adják.
Hisz kísértés követ, bármerre vagy.
Kedves vagy, így tehát...

– Kint akarsz aludni Vilifiú?

– Vilifiú? – kérdezett vissza Sunday.

– Shakespeare. William Shakespeare.

– Hát, gondolhattad, hogy ezt nem most írtam. Azt nem vártam, hogy ismerd az összes sort a szonettjeiből – mosolygott. – Reméltem egy kicsit meg tudlak lepni a klasszikusok ismeretével. Meg – hajolt közelebb hozzám – ha szavalok, azt nem tudod elégetni. 

– Egy: a nyelved lángra kaphat. Tudod, az a mondás, hogy hazugoknak ég a nyelve jön valahonnan. Létezik egy ilyen varázslat. Kettő, ha nem is rendezek boszorkányégetést az ajtó ugyanúgy záródik – zavartam le a témát. – Próbáltak már a hecc kevéért megfektetni? – kérdeztem vissza szenvtelenül. – Kihívásból vagy fogadásból? 

Komolyan elgondolkozott a kérdésen. – Fiúk és lányok is. Volt amelyikbe belementem, egy a fontos Friday: ne hagyd, hogy felvételt készítsenek róla. A többi megoldható. Esetlegesen előfordulhat, hogy bebocsátást kapok az erkölcsrendész magánlakosztályába?

Kitártam előtte az ajtót ő pedig megszokott könnyedséggel lépett be a prefi barlangjába. Végigmérte az alváshoz választott öltözékem és a fejét nógatva jegyezte meg, hogy kilóg a bokám. Komoly aggodalmának hangot is adott, melyek az erkölcsi romlásommal voltak összefüggésben no meg azzal, hogy esetleg vágyat ébreszthetek férfiakban. 

Ledobta az egyik üres ágyra a plédet, és egy szatyor hullott ki a rögtönzött pólyából. Egy törölköző figyelt a csomag tetején. Rendesen rákészült az átköltözésre.

– Ha gondolod, van egy külön fürdő az emeleten. Használhatod azt.

– Imponáló, hogy külön fürdőt adnál a kolitársak lelki békéjének megőrzése érdekében, de esküszöm, csak a karom ilyen. A fenekem gyönyörű. Nem tollas.

– Ha valóban ilyen legendásan szép, akkor ismerek valakit a másodikon, aki értékelné – dobtam vissza a labdát. 

Tollas ujjait behajlította, volt a mozdulatban valami borzalmasan visszataszító. Azon túl, hogy mit szeretett volna mutatni. Közelebb léptem hozzá és szemügyre vettem madárkezét. – Uh, mi ez a szín? – egészen lesápadtam lila-fekete ujjai láttán. – Mi lesz, ha holnap a földről szedegeted össze őket?

– Tudod, hogy fáj? – kérdezte magas hangon, mintha ráléptem volna a lábára. – Ha nem zabáltam volna fel tegnap és ma délután a maradék fájdalomcsillapítómat most is úgy enném, mint a müzlit.

– Nem kéne annyi fájdalomcsillapítót használnod, nem lesz az a dózis, ami...

– Már az fáj, ahogy ránézel! – tiltakozott elrántva a kezét.

– Sajnálom Vasárnap, de most este nem igazán vagyok jó kedvemben – mormoltam higgadtan. Még a varázslattal gyógyításhoz is szükséges volt a rátekintés.

Amilyen vidámnak indult, annyira rémesre fordult a hangulatom. Már-már engem is zavart az éles váltás a korábbi játékhoz képest. Nem feszegette a témát, nem kérdezte, mi történt. Egyszerűen felkapta a törölközőjét és kivonult a szobából.

Leültem az ágyam szélére és a megsemmisülés határán előre dőlve agyaltam. Azon húztam fel magam, amit Annával beszéltünk? Vasárnap jó srác. Jól néz ki, remek humora van, veszi a lapot és bírja az idiótaságaimat. De ő a zugkirály! Nála hatalomvágyóbb varázsló még nem is nagyon élt a Földön. Nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Vasárnap problémáját egy könyv, a titkos tudás okozza, amitől nem tudna megszabadulni.  Egy ilyen fiúval jobb nem összeszűrni a levet. Vagy csak a kifogást kerestem. Nem fájdalmas megismerkedni valakivel közelebbről.

Na de az fájdalmas, mikor egyedül maradsz utána.

Az ölembe vettem a laptopomat és bedugott füllel kezdtem a kínai előadást hallgatni. Az erős koncentráció kizökkentett a gondolatmenetből és végre el tudtam vonatkoztatni a rémes ténytől és felismeréstől – belezúgtam Vasárnapba. 

A perifériámon láttam, ahogy nyílik a szobám ajtaja, óvatosan sandítottam a nyílászáró irányába, a prefi próba, az ellopott ruhák és a hülye szerelmi vallomásos próbálkozás után jobb felkészülni. Sunday hosszúnadrágban, félmeztelenül, libabőrösen állt az ajtóban. Nyakába terített törölközőjére csöpögött a víz skandinávszőke hajából. Úgy nézett ki, mint aki erőteljesen rákészült a halálra fagyásra. 

Hoppá! Fél kézzel nem lehet a hajvédő varázslatot elsütni. 

Leült az általa befoglalt ágy szélére, előre hajolt és ép kezével dörzsölgette szőke sörényét. 

Megszabadultam a fülestől és lehajtottam a laptopomat.

– Igen? – kérdezte gyanakodva.

– Vizes lesz a gépem.

– A kínai varázslatot nézted? – kérdezte széles mosollyal az arcán. Rögtön elszégyelltem magam, amiért olyan kelletlenül bántam vele korábban. – Ülj át mellém, mutatok pár alap kéztartást. Ahogy láttam elég sokat tuttingoltok az elején. A kínaihoz kell egy másfajta gyakorlottság is – dobta be. Átcsúsztattam az asztalra a laptopot és áthuppantam a szomszédos ágyra úgy, hogy a jó keze mellett lehessek.

Vasárnap türelmes tanárnak bizonyult. Olyasvalakinek, aki mellett az ember lánya nem görcsöl a sikeren. A fiú ujjai nagyon hamar felvették az alapvető formákat, mintha nem is csontok és izmok, hanem zselé és dekorgumi bújtak volna meg a bőre alatt. Körmei rövidek voltak, tökéletesen gömbölyűre reszelve. Magam is zavarba jöttem ettől a megállapításomtól. Vasárnap megmutatta a formációt, megvárta, hogy úgy hajtogassam saját ujjaim, közben néha hozzáfűzte, hogy a gyűrűsujjam ide kulcsoljam, oda fűzzem, alulról vigyem át, úgy egyszerűbb.

Annyira szelíd volt a hangja, a magabiztos fiúk kellemes hanghordozásával gond nélkül kommunikált. Megfigyeltem már Meer-nél is, hogy mennyire máshogy beszél, ha horgászásról meg WOW-ról van szó. 

– Melyik típust sajátítottad el legnehezebben? – kérdeztem lerázva az ujjaim a gyakorlás végén. 

– Hm – dőlt kissé hátra a fiú, mintha nem lenne a nyelve hegyén a válasz. – Neked melyik a legnehezebb?

– A sztyeppei táltosok tuttingolása. Az annyira...

– Nyers – bólintott Sunday. – Nekem nincs ilyenem. Régen azt mondtam volna, a mezopotámiai varázslatok, de... már nincs ilyenem – kacsintott rám. 

– Gondolom a könyved miatt – hűvös, távolságtartó csend ékelődött közénk. Nem akartam a fejéhez vágni a könyvet. Egyáltalán nem erről  volt szó, csak... csak úgy kicsúszott a számon anélkül, hogy belegondoltam volna, ez most neki is érzékeny téma lehet.

– Van azért néhány dolog, amihez nem értek annyira – sütötte le élénk szemét. – A szómágia a te abszolút specialitásod, legfeljebb karcolgatom a felszínét. Ah – nézett lüktető kezére –, de borzalmas. El tudnék viselni valami... kevésbé legálisan birtokolható dolgot, ami eltompítja ezt a fájdalmat.

– Drogot? – kérdeztem ártatlanul.

– Nem kell keresztet vetni, Jóerkölcs Nagyasszonya.Lehet levelenként kéne tolnom a fájdalomcsillapítot a madárkézre – mozgatta meg lila ujjait. Sziszegve keltem ki az ágyból, áttúrtam a könyves polcot, majd felugrottam a székre és a jegyzetek mögül lekaptam egy sárga gyógyszeres dobozt.

A lejárati dátuma szerint még nem futott ki az élettartama.

– Az egyik szobatársam használta, fájdalomcsillapító és jókedv pirula – tettem le elé az asztalra. – A másodikon a csinos fenekekre izguló srác utazik ebben. Neki ez a speciális mágiája. 

– Beteg – pattintotta fel hüvelykujjával a doboz tetejét. – Jelöletlen, névtelen gyógyszeres doboz. A kedvencem – hümmögött. Nem is gondolkozva egyszerre többet is a szájába vett, majd ugyanazzal a lendülettel leküldte őket őket, még mielőtt nagyon tiltakozhattam volna. – Tudod – dőlt hátra az ágyon –, gyakorlatilag védett vagyok az összes halálos méreganyaggal szemben. Nem tudnék meghalni ha galócát adnál reggelire sem. – Madárkezét hasán pihentette, míg a másikat lelógatta. 

– Nem terveztem, de azért észben tartom. Vasárnapot nem ciánozzuk meg. Nyugtass meg! A szívtájéki hasító fájdalom, például egy tőr által, már veszélyeztetné az életed?

– Mérsékelten aggódnék – mozgatta meg ujjait és szórakozott mosoly jelent meg szája sarkában. – Lehet gyöngyözne a verejték a halántékomon. 

Lehunyta gyönyörű szemét és rövidesen elszenderedett. Legalábbis úgy tűnt elaludt. Kezembe vettem az egyik előadás jegyzetet, amit a kínaihoz készítettem és a kislámpám fényénél átvettem az anyagot.

– Nem valami erős ez a cucc – szólalt meg hirtelen, mire úgy megijedtem, hogy eldobtam a füzetet és hiába kapkodtam utána az menthetetlenül a földön kötött ki. – Legalább azt a tompa lüktető fájdalmat elnyomja többnyire. A migrénes szobatársnőd biztos örült, mikor megszabadítottad a fájdalomcsillapítójától – hümmögött. – Bár... eléggé megmozgatja a fantáziám.  Nem kérlek, hogy beszélj hozzám, de mondjuk elindítanád azt a kínai cuccot? Elég kellemes hangja van az öregnek.

Nem igazán volt meg, miért vágyik a kínai fazon kellemes hangjára, de elindítottam. Addig is memorizáltam ezt a szemtelenül nehéz anyagot. Épp egy virágokról szóló részt sikerült elővenni, hogyan vegyük rá a kaméliákat arra, hogy szirmokat bontsanak, mielőtt eljönne az idejük.

– Melyik a kedvenc évszakod? – kérdezte elhaló hangon Vasárnap. 

– A tavasz – feleltem, de úgy éreztem ettől többet vár. Lekapcsoltam az ágyam feletti kislámpát. – Mikor február végén beköszöntenek az első olyan napok, mikor már elég egy pulcsi és nyílni kezdenek a hóvirágok, a tőzikék és a téltemetők. Egészen... egészen májusig. 

– Mikor az idő olyan kellemesen langyos, még nem túl nagy a forróság – sóhajtott lágyan pihegve. Kék szemei most már az üres plafont fürkészték. 

Leültem az ágya mellé, arcom a plafon felé fordítottam. – Szeretem nézni a tavaszi égboltot – mondtam, mire a fejünk felett a fehér falon megjelent a sötétség és benne millió csillag. – Érezni a mező illatát, hallgatni a tücskök énekét – folytattam és most már hallottuk, ahogy ciripelnek a rovarok. – Szeretem a kosborok árnyékában a szentjánosbogarakat nézni. 

Együtt néztük a csillagokat meg az imbolygó rovarokat. Mintha az Őrség egyik kullancsos rétjén ért volna minket a késő tavaszi este. Tenyeremen támaszkodva néztem a végtelent és ujjaim nedves fűbe túrtak, ennyire élethűre ritkán sikerült egy-egy illúzió. Mire észbe kaptam Sunday már az ujja köré csavarta egy hajtincsem. 

– Szinte hallom a fülemüle énekét – suttogta. A fülemüle bájos dala ott lengedezett a szobában, ez ő volt. Minden kétséget kizáróan Vasárnap használt szómágiát. Ujjaim elfehéredtek, ahogy a linóleumba vájtam a körmeimet. – Hamis a hangja – kuncogott. – A közelébe sem érek annak, amit te kreáltál.

A fejem az ágy szélének támasztottam, ahonnan láttam mellkasa emelkedését és süllyedését. Egyetlen hang sem hagyta el a számat.

– Azért haragszol rám, ami az asztalnál történt? – kérdezte végleg szétszaggatva a varázst. Nemet intettem. 

Kedvem lett volna sírni. Elegem volt ebből az egészből! Vacsora közben minden annyira jó volt, annyira felszabadultunk, mindannyian. Elhittem, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Elég volt egy ártatlan kérdés, merthogy drága Annám minden rosszallás nélkül tette fel azt a kérdést, és kiújult a világfájdalmam. 

Senki sem tudja, milyen egy függőt szeretni. Senki, csak az, aki szeretett már egyet vagy élt együtt olyannal, aki függőt szeretett. Az alkoholisták százszor megfogadják, hogy leteszik a piát, mert jaj-jaj, ne szétmegy a család, de most már tényleg! aztán egy héttel később megint ott vannak a kocsmaajtóban. Egy varázsló... valójában milyen szép metafora ez a függőre...

– Abby – fordult az oldalára. – Még sosem éreztem úgy, hogy le tudnék számolni azzal a sok rémséggel, amit cipelek. Megteszek minden tőlem telhetőt, de... de ne legyenek illúzióitok. – Nagyot sóhajtva felült, lábait keresztbe vetve nézett a sárga linóleumra. – Volt egy pillanat ma, amikor annyira emberinek éreztem magam. Nem is emlékszem mikor volt ilyen legutóbb – horkant fel. – Akkor azt kívánta a szívem, bárcsak mindig ilyen lenne. 

– De – néztem fel rá állhatatosan. Fájdalmas kifejezés villant át az arcán. Ajkába harapott, aztán csücsörített és még néhány pillanatnyi gondolkozási időt nyert magának, miközben fura arckifejezéseket villantott.

– Azt hiszem tudom mi lelt téged – nézett végig rajtam mosolyogva. 

– Valóban? – húztam magam alá a lábam, így egy fokkal kisebbé váltam. Ha képes lettem volna eltűnni, hát eltűntem volna. Hagytam neki időt, hátha beszélni kezd, a csend azonban egyre szélesebb szakadékot vájt. – Kedvellek, Störm és bízom benned.

– Erre gondoltam én is – dőlt előre aztán elnevette magát, lecsúszott az ágyról és felém nyújtotta mindkét karját. Puha tollai a hátamat cirógatták. –Emlékszel, Abby? Ez már egyszer megtörtént. Én is félek. Féltem, hogy te, hogy ti is Vele vagytok, de az ember a természeténél fogva bizakodó. Bízom benned, Abby. Hiszek benned – emelte fel az állam. – Attól tartasz, hogy megfutamodok a végén, ugye? Én is ettől tartok. Most esküszöm megtennék bármit azért, hogy a könyvtáros bige mosolyogva távozzon a könyvével, de ismerem magam, ha szorul a hurok az üss-vagy-fussból általában a futást választom.

Lehajtottam volna a fejem, ha hagyja, így csak a tekintetem sütöttem le. Természetesen az elevenjénél ragadta meg a fájdalmam. Legalább ismerte saját magát. Most már csak egy dolog volt hátra. Erőt venni saját magamon és olyan irányba terelni, hogy eszébe ne jusson feladni. Kelletlenül fújtattam. – Ha eldöntötted mit csinálsz a könyvtárossal, a dolog után elhívhatnál randizni. Hogy ünneplésként vagy engesztelésnek, azt később eldönthetjük.

Egészen elkerekedett szemmel nézett rám, aztán kitört belőle a nevetés. Kétrét görnyedve támaszkodott  a linóleumon, miközben könnyezett. – Édes Istenem, Péntek! – törölgette ép kezével a szemét. – Esküszöm, nincs a világon még egy hozzád fogható! Az egyik pillanatban még totál kivagyok idegileg azon, hogy fel fogok sülni és biztos szégyenben maradok és megbántalak titeket a gyengeségemmel, a másikban meg...! Ezer és egymillió ötlettel tereled el a gondolataimat – érintette a homlokát az enyémhez. – Nem tudom, hogy csinálod, de mindig megtalálod a módját, hogyan vedd le a súlyt a vállamról. 

– Azt hiszed levettem a terhet a válladról? – kacagtam belekapaszkodva széles vállába. – Nagyon nagyot tévedsz, mert meg kell ígérned valamit! Ha felsülsz, az egész bandának kell engesztelő süteményt fizetned lent a hegy aljánál levő cukrászdában. Ha nem – néztem jelentőségteljesen a szemébe –, akkor is. 

– Ráadásul, ha jól értem, akkor ha pozitív irányba jellemfejlődök még többet kell fizetnem, ugye erről van szó? 

– Ne érts félre – kaptam a szívemhez –, nem vagyok én kitartott nőcske! Felőlem sárkányvadászatra is elvihetsz.

– Bemutatsz anyádnak? – ciccegett, mire kis híján megöltem egy pillantásommal. – A legjobb öltönyöm veszem majd fel a sárkányvadászathoz, ha erről van szó. 

– Meglátja a madárkezed és rögtön befogad majd. Mi is vagy? Hárpia? Hippogriff? 

– Kikérem magamnak – tápászkodott fel – Léda fia és Szép Heléné bátyja vagyok.

– A hattyúk szárnya fehér, neked meg verébszárnyad van. Csak álmodsz, Polüdeukész.

– Pollux – kacsintott rám. – Minimál kiadásban.