– Szóval – forgatta a poharát Rizi, majd óvatos pillantást vetett felém – most már hivatalosan is a szektánk tagja lettél? – kérdezte Vasárnaptól. 

A fiú megborzongott, tollai viccesen álltak a karján. – Ezt most tőle kérdezed vagy tőlem? Csak mert rá néztél közben – mutatott felém.

– Ha még nem tűnt volna fel – vágott közbe Anna –, Abby a főszereplője a kolis kalandok zömének. Csillgatúrás megmentő, prefi, izgatóbácsi kedvenc diáklánya, egyedül lakik egy háromágyasban, para élményei vannak, tiszta király spéci mágiája van... majdnem olyan jó, mint a szexmágia – vonogatta a szemöldökét. – Amúgy már egy ideje meg akartam kérdezni, ha azt mondod valakinek, hogy legyen orgazmusa, ami történetesen a szexmágiánál mintha alap lenne, de mindegy... szóval akkor lesz neki? 

– Nem tudom Anna, sosem próbáltam... – mormoltam én is a poharamat forgatva.

– ÁH! A könyvtárból kihoztál a múltkor egy könyvet – kiáltott fel Zoé majd hátrahajolt és levett a hűtő tetejéről egy bordó bőrbe kötött könyvet, amit nem lehetett kinyitni, mintha össze lettek volna ragasztva az oldalak. – Szóval ez AZ. 

– Revelet Deus absconsa tua – suttogta az orra alatt Sunday, ami nagyjából annyit tesz: tárd fel a titkaid. A könyv pedig kinyílt. Anna lángvörös arccal kapott a kötet után. – Egy Coetus kötet? – happolta el Anna elől a könyvet a fiú. – Kispályás. Csak halkan mondom,  ebbe a suliba jár jelenleg is az, akit a téma ászának tartanak – mosolygott Annára. – Írt pár jó dolgot még zugos korában, most már könyvei is vannak szinte minden varázssuli könyvtárában. 

Mikor látta az egyöntetű megrökönyödést fiúkon-lányokon egyaránt és Anna lángvörös arcát kínos, buta mosoly terült szét az arcán és egyből fülig vörösödött. 

– Komoly lehetőségek vannak benne, nem értem miért így álltok hozzá. Energiaátvitel és például... egyszer egy Ronniehoz hasonló utazó egy másik világon rekedt, ezzel a fajta mágiával a legkönnyebb utazni. Akik ismerik a praktikákat tudnak lebegni. Komoly dolog, tényleg. 

Attól, hogy erőltette a témát nem lett sokkal jobb. Ez a társaság csak vicc szintjén foglalkozott néha a dologgal. A fülem mögé tűztem a hajam. Most vállaljam fel, hogy van némi ismeretem a témában? Zoé, Rizi és Meer előtt? Nem. 

–  Az Olah-féle könyvekre gondolsz? – kérdezte Rizi élesen szívva be a levegőt.

– Te értesz hozzá és nem adtál tippet? – horkant fel Anna.

– Nem kérted ki a véleményem – vont vállat a fiú és beletúrt fekete hajába. 

– Mert nem gondoltam volna, hogy van tapasztalatod! – duzzogott be Anna. –  Vagy, hogy érdekel egyáltalán – tette hozzá alig hallhatóan. 

– Ezért nem beszélünk ilyesmiről – sóhajtott Zoé. – Lehetetlen. Ha a komoly részéről beszélnél valaki – pillantott Meer aztán Anna felé – biztos leragad ott, hogy haha-szex-haha... vagy – nézett rám.

– Eskü a C koli szellemére, volt már pasim és csináltuk is. És kikérem magamnak én...!

– Abby, a pasi akivel legutóbb randiztál szörnyeteg lett. Olyan, mint az alagsorban élő pókszörnyek csak épp a holdra szokott ugatni.

– Nem volt mindig szörnyeteg – csavartam az ujjam köré a hajam. Ronnie csettintett az ujjával.

– Róka? 

– Jóságos ég – hűlt el magától Meer. 

– Péntek, a fél állatkerttel...? – kérdezte elhaló hangon Rizi.

Nyakig vörösödve szorítottam ökölbe a kezem, Ronnie persze rögtön kámforrá vált. Sosem fogom lemosni magamról ezt, Róka, vérfarkas, madárkezű Vasárnap. Megnyertem a legbetegebb aberrációk egyikét. 

– Ezt még nem láttátok – csapott le az asztalra egy fényképet vörös barátnőm. Középsulis kép volt, amin négyen álltunk egymás mellett. Zoé hullámos szőke haja bájosan keretezte az arcát, macskás fülbevalója és felsője talán még most is megvolt. Mellette állt Ronnie, most egyáltalán nem voltak piercingjei, akkoriban... nos volt néhány. Valahogy nagyon jól állították be annak idején a kép színeit, a türkizzöld kiemelte barátnőm sápadtfehér bőrét, lángvörös haját és jégkék szemeit. Én a magam tizenhat éves darkos korszakában, a semmilyen barna hajammal, fekete hosszúujjúban remekül adtam a kép legsötétebb részét. A másik oldalamon egy Zoénál is magasabb, szélesvállú srác állt zsebre dugott kézzel. Volt valami nagyon huncut a mosolyában. Karja belső oldalán most először figyeltem fel a csillagos tetoválásokra. 

Mindvégig ennyire szem előtt lettek volna?

– Ti valami boszorkányegyletből jöttök? – emelte közelebb magához a fotót Rizi. – És ő? Nem ismerős... – mutatott Rókára.

– Ő Róka – mosolygott Zoé. – Évfolyamtársak voltunk. Én D ő A osztályos volt azt hiszem. Tudjátok milyen meglepő volt, mikor kiderült, hogy nem vagyok egyedül? A közvetlen környezetemben ott voltak még hárman is, akik tényleg rendelkeztek varázserővel. Kínos sztori: abban az időben volt egy fiúm, aki démonfélének képzelte magát. Spoiler: nem volt az. 

– Hála égnek – fújt Anna. – A démonok nagyon komolyak tudnak lenni. Mondjuk a Kiskunsági Gabonadémon egy vicc, mármint ő biztosan nem a pokol hetedik hercege.

– Lehet, de a pokol hetedik hercege sem énekel úgy, mint Zoé exe – kacagott Ronnie.

– Jaj de helyes ez a fiú – nyünnyögött Anna, ahogy elvette a képet. – Hát Friday, neked csak jót tett a kor. Ne haragudj, de tiniként úgy néztél ki, mint valami emós Avril Lavinge. Nézzenek rád most, még a hajad is ilyen királykék-lila, akármi. Sailor Mónikát és bundás papucsot hordasz, a régi éned meg... kitalálom otthon ült és olvasott és az interneten élt. Szóval pasi. Ismerem minden felső- és alsóévesünket, egy ilyen arcra biztosan emlékeznék. Oh, látom ám a kis csillagocskákat a kezén, hát egyem a zugherceget. Mentorált titeket?

– Csak engem, azt hiszem – hümmögtem. Aztán pironkodva nyúltam Vasárnap poharáért. A talpával a sajátomra állítottam az átlátszó üveget, majd elkértem Rizi egyik dobókockáját. Felemeltem két ujjam között tartva. Feldobtam a magasba. A kocka az alsó pohárban jelent meg. – Ez volt a legmenőbb trükkünk – éreztem, ahogy idétlenül széles mosoly kúszik az arcomra. 

– Mégis kacsingatsz te másfelé is! – csapott le Anna. – Te zugos vagy!

– Sosem állítottam határozottan az ellenkezőjét – fedtem fel egy varázslattal a bőrömön levő csillagos tetoválást. 

Rizi letette a szemüvegét az asztalra. Óvatosan húzta fel inge ujját. Ötven.

– Akkor most én jövök – állt fel Sunday.

– Nem! – kiáltottam rá. –Nadrág marad!

Annából és Ronnieből kitört a nevetés. Könnyeikkel küszködve görnyedtek kétrét az asztalnál. Zoé kuncogva cirógatta az ölébe ugró macskáját. 

– Igen, szívem... persze nem veszem le a barátaim előtt az alsónadrágomat drágám – ült vissza a helyére. Majd elkezdte lehámozni magáról a felsőjét. Épp nyitottam a szám, hogy megint szóljak, hogy azért ne essünk már túlzásokba.

– Nem kell itt közkinccsé tenned magad – állította le Anna. – Kitalálom, nyolcvan? 

– Hű – forgatta szemét Zoé – adok egy hatvanast.

– Legyen negyven – kacsintott Meer Rizire. 

– Akkor tippelek ötvenet – folytatta Rizi.

– Hatvankilenc – dobta be Ronnie. Ezt Annától vártam volna, az arcokon láttam, hogy a többiek is. – Mi van? Vannak, akik ragaszkodnak bizonyos számokhoz. Ha olyan fiú lennék, aki mindenáron vetkőzni akar négy lány és két srác előtt, akkor lehet a 69 lenne a szerencseszámom. Na, halljuk! 

– Friday? – kérdezett engem is Vasárnap.

– Csalás lenne – kiáltott közbe Anna. 

– Lássuk akkor – mutatta karja belső felét az asztaltársaság felé. A karhajlatában, ahol Rizinek az ötvenes neki a negyvenes szám volt írva. – Negyven. – Lassan hajtotta ki ujjait, mire elmosolyodtam. Ezt nekem is mutatta, a szobámban. Mikor először... elpirultam. – Ötven – a csillag a tenyerében. A hatvanas – állt fel ismét és felhúzta a felsőjét, a csípőjén volt. – A hatvankilenc szem előtt van bizonyos helyzetben. Biztosítok minden jelenlevő lányt... és fiút, ha érdekeltek a témában, az nincs kivarratva. De azt a csillagot ma már máshová tenném – vont vállat. Illetve, egyik vállát tudta csak megvonni a baleset miatt, ami adott egy kis komikusságot a mozdulatnak. – Mindenki nagy bánatára azt nem mutathatom meg, anyu egy hétig nem adna ennem vagy magamra hagyna és akkor ki védené meg a kis seggem, míg ti órán ültök? – emlékeztetett bájosan a reggeli kis afférra. – A nyolcvanas mutatott a háta irányába. 

– Oké, akkor mi a pontos szám? – kérdezte Zoé izgatottan. 

– A szívemen van – tette mellkasára a kezét Vasárnap. 

– Annyira tipikus – forgatta szemét Ronnie. – Száz. – vetette oda érdektelenül. – De azt tudjátok-e, hogy Friday nem csak privát órákat vett Rókától?  

– Neked is van csillagod? – kuncogott Anna. – Mármint kínos helyen levő nagy csillagod? Szerintem nem sokan tiltakoznának, ha ledobnád a nadrágod. Mi láttunk már pólóban aludni, a többieknek meg lenne egy jó estéje. Kivéve Vasárnapnak, akinek madárkeze van.

– Megmutatom – hümmögtem le sem véve a szemem Ronnieról –, ha te is. 

– Legyen – nyújtotta felém a tenyerét. A tenyerem az övébe csúsztattam, megszorítottam a csuklóját ugyanazt a rövid varázsigét mormoltuk. A kisujjamon megjelent egy apró csillag. 

– Ehhez erősebb szemüveg kell – hunyorgott Vasárnap.

– Ugyanezt akartam mondani – hajolt közelebb Rizi. Ahogy átfordítottuk a kezünket Ronnie csillaga is megjelent a kisujján. 

– Ugyanott hordjátok a tízest! – ujjongott Anna.

– Ha emlékeim nem csalnak a húszast is – mosolygott Ronnie.

– Nincs is húszasod! – húztam vissza a karom. Ronnie vállat vont. – Nekem nincs. 

– Nekem ötösöm van – mutatta meg alkarját Anna. 

– Leteszem a legnagyobbat – fedte fel a kézfején levő tetoválást Zoé. Egy jelöletlen csillag. – Sosem vettem részt ebben a gyűjtögetésben.

– H-hála é-é-égnek – dobogott Meer.

– Meer az egyetlen, akinek volt esze – dőlt hátra a székén Zoé. 

Rizi súgott valamit Meernek, aki némi nevetést követően fuldokolva suttogta tovább a titkos infót Vasárnapnak, aki szintén jót derült.

– Mi is sutyorogjunk? – kérdezte Zoé.

– Semmi. Csak vicces, hogy ti már az egyetem előtt is ismertétek egymást. És varázsoltatok is.

– Szerencse, hogy nem keveredtetek bajba – sóhajtott Anna. – A legtöbben megpróbálkoznak mindenféle hülye szellemidézésekkel, aztán para van. A szólóban ipart toló boszorkányok még nem annyira... a hármas csopik már nagyobb dolgokat tudnak csinálni, pláne, ha tehetségesek. Azzal a sráccal meg...

Vállat vontam.

– Egyikünk sem érdeklődött annyira a démonidézés iránt – közölte Zoé. – Suli wc-ben rúzzsal pentagrammokat rajzolgatni elég láma lenne. Nem tudom, amúgy feltűnt-e, de nem vagyunk azok a formák, akik a húsvéti nyuszin kívül mást szívesen idéznének meg a szoba közepére.

– Szerencsések vagytok – nézett egyenesen a szemembe Sunday. – A varázslat a legtöbb embert az őrületbe kergeti. Mindenki többet akar belőle és bármit megtennének még egy kis hatalomért. Azok vannak a legrosszabb helyzetben, akiket sosem vesznek fel a varázslósulik és ki vannak téve a zugok farkastörvényeinek.

– Sosem voltunk annyira rászorulva a mágiára – vont vállat Ronnie. – Ha a speciális képességeink nem kezdenek el a felszínre törni sem hiszem, hogy annyira belebolondultunk volna. 

– Nektek egyből speciális mágiátok volt? – horkant fel Rizi. – Évekbe telt, mire rájöttem, miben vagyok igazán jó.

– Neked legalább van valamid – mormolta Meer.

– A lányok eleve korábban érnek – dobtam be. – A fiúk meg mindketten idősebbek tőled. Van még időd felfedezni a képességed. Az, hogy eddig nem mutatta magát egyértelműen, szerintem azt jelenti, hogy valami nagyon különleges dolog lehet. 

– Ez nagyon szépen hangzott –pislogott Anna, majd a haját kezdte igazgatni. – Nekem sincs különlegességem. Azt hiszem. 

– Gabonavarázslatok – jegyezte meg mellette Ronnie. – Egy teljesen új varázslatot találtál ki a családi gazdaságotokhoz. Erre még Sunday herceg sem lenne képes, hiába van a varázspálcájára tetoválva a 100-as csillag. 

– Ronnie utazása és Zoé animágiája elég egyértelmű és látványos, de a szómágia – méregetett Anna. – Hogy jöttél rá? 

Kínosan figyelve a poharam elhatároztam magam. – Mutatok valami érdekeset. Bontsd le a buksid védelmét, mondjuk egy „átlagember" szintjére.

– Oké – bólintott rá. Még mindig a poharam nézve szóltam hozzá.

– Kérhetek innivalót? – kérdeztem. Anna oldalra biccentette a fejét, felkapta az üveget és már azon volt, hogy töltsön a pohárba, amiből kihalászta Rizi dobókockáját. –Várj, inkább mégsem. 

Anna megbabonázva nézett rám, vállat vont és visszaült a helyére. 

– Kopogtak? – kérdeztem hirtelen. 

– Nem hiszem – felelt a lány. 

– Szerintem igen. Te nem hallottad?

– De... igen, hallottam.

Aztán elmosolyodtam. – Kérhetek innivalót? – kérdeztem. Anna csigalassúsággal a fejéhez emelte a kezét. 

– Ez az előbb volt – rázta meg a fejét és megcsipkedte az arcát. 

– Egy kicsit most el volt túlozva. Tulajdonképpen az tűnt fel, hogy pár dolog hajlamos volt megtörténni, ha kimondtam a vágyaimat. 

– Ijesztő – hümmögött a lány. – Olyan, mint az... elmekontroll. Ez TOTÁL TILOS! De akkor biztosan működne az, amit korábban kérdeztem. – Vállat vontam. – Csináld! Mondd ki! Próbáljunk ki valami jót is.  

– Anna, kérlek állítsd vissza az elméd védelmét. Boszorkányok és boszorkánymesterek – néztem előbb Vasárnapra majd Rizire – között ülsz. Hülyeségeket beszélsz.

– Nem is – nyújtotta ki a nyelvét. 

– Használtátok valaha rosszra a képességeteket? – kérdezte Rizi.

Összenéztem a lányokkal.

– Mi számít rossznak? A zugban rávettem embereket arra, hogy ne akarjanak semmi aljasat a varázslatokért cserébe. Főleg azokon működött, akiknek nem volt védve az elméjük. A zug vezetője – hallgattam el a mondat végét. 

– Én egyszer betörtem a francia kovenbe és elhoztam onnan valamit – vont vállat Ronnie. – A rákövetkező évben hívtak meg magukhoz. Azt mondták hozzájuk nem lehet betörni, olyan jó a védelmük. Megcsináltam újra és aztán segítettem nekik megerősíteni a hely védelmi rendszerét.

– É-én sz-sz-szoktam csalni, ha visszamegyek a varázsmentes világba. A bé-bérletem sosem jár le p-például.

–Te csináltál valami „rosszat" a képességeddel? – kérdezte Zoé Annát. A lány vállat vont.

– Egyszer illegálisan belógtunk egy buliba Hussar-ral. A Szigetre. Hazafelé kiraboltunk egy boltot, mármint. Nem a kasszát hoztuk el. Kaját meg piát, ami a kezünkbe fért. Becsöveltünk egy éppen üres nyaralóba és ott ért minket a hajnal. Az volt a legnagyobb hülyeségünk eddig, és életem legrosszabb másnapossága egyben – gyónta meg a bűnét. – Rizi? Az ötvenes fiúnk követett el visszaélést az erejével?

– Mindenki beleesett már a hatalom csapdájába – kezdte. – Aki a csillagokat hajszolja valószínűleg nagyobba. Néhányszor azon kaptam magam, hogy lett egy árnyékom. Valaki, aki azt gondolta, hogy majd a tanítványom lesz és legalább tízig feltornázom. Nem tanítottam én senkit – tárta szét a karját. – Kettőt elátkoztam. Eléggé durván. Amikor valamelyik zug nem adta ki a varázslatok gyűjteményét megint az átkozáshoz fordultam. Sorscsapás sorscsapást követ és végül a tragédiák sora elvezet odáig, hogy kiadják a gyűjteményeket. 

– Te jó ég – kapott magához Anna. 

– Szóval nem vagy béna átokvetésben – vonta le a konklúziót Zoé. Rizi biccentett. 

– Én csak nem akarok soha többé egyetlen átokkal vagy rontással sem találkozni. Nem lett volna szabad ezt az erőt használnom.

Beállt a kínos csend, ajkamba harapva törtem meg végül.

– Én pont azt bánom, hogy képtelen voltam bármiféle varázserőt használni, mikor szükség lett volna rá. Ha Róka itt lenne... ki tudja? Szerintem évek óta ő lenne a prefink. Biztosan élvezné a tanulószobáinkat, megosztaná a fura ötleteit a varázslatok reverzibilitásáról. Nyakon verné Mártát és Annát is, hogy aztán békülőshármast rendezzenek – magyaráztam. – De Róka nincs itt. Nem lehet itt, mert nem tudtam segíteni neki, mikor szüksége lett volna rá. Megtámadták – közöltem érzéketlen hangon az asztallal. – Aztán cserben hagytam. Próbálkoztak a meggyógyításával, de igazából egyik varázslat sem volt hatásos. Talán most már tudnám mit kell tenni, de ezzel kicsit elkéstem. Mikor a családja elkezdte nagyon hiányolni, a zugunk vezetője úgy döntött megszabadul tőle. Nem tudom mi járhatott a fejemben, küzdenem kellett volna. Még ha varázspárbaj lett volna a vége, akkor is – Sunday hideg ujjai észrevétlenül, az asztal alatt a kezemre simultak. 

– Tizenéves lány voltál, újonc a varázslók világában. A varázslók nagyon óvják a gyógyító mágiát, Rizi... ötvenig te mennyi gyógyító varázslatot tudtál?

– Tudtam egy olyat, ami kvázi sebezhetetlenné tesz, olyan kemény lesz tőle a bőröd, mint a gyémánt. Meg az egyik eldugott zugból szereztem egy szrkiptet, amivel ugyan nem lehetett sebeket gyógyítani, de a vérzést rögtön elállította. Az egyik kedvencem lett hamar – mosolygott Vasárnapra. 

– Az emberek olyan könnyen ártanak egymásnak, de a gyógyítás egészen más művészet. Az én százamban is kevesebb mint fél tucat gyógyító van. Egy... egy kápolna jellegű helyről vannak, ez volt a specialitásuk. Törések, vágások gyógyítása, testhőmérséklet fixálása, hidratálás. És annyi, de annyi átkom van.

– Ja – vettem egy mély lélegzetet. – Átkos a második neved, nem?

– Jörgen Átkos Störm – ízlelgette. Sápadtan, hatalmasra nyílt szemekkel bámultam rá.

– Én... én nem azért utazgatok ennyit, mert jól esik. Csináltam egy oltári hülyeséget korábban – pillantott körbe a társaságon. – Betörtem az Istenek könyvtárába és elloptam onnan egy könyvet. Azóta üldöz a tudás őrzője. Egy gyilkos könyvtárosnő. Meg igazából bárki, akit rá tud venni arra, hogy segítsen neki.

Hosszú csend állt be. – Mennyire súlyos? – kérdezte Ronnie. 

– Eléggé – felelt Sunday lazán. – Úgy értem, legfeljebb fél évet töltök egy helyen. Annyi idő alatt a nő átjut a legnevesebb sulik védelmén is. A Kárpátok elég eldugott iskola, ráadásul a skót suliból elég trükkösen kerültem ide – mosolygott rám. – Reméltem itt majd maradhatok egy darabig, azonban... ez már az első nap befuccsolt. Minden suliban más nevet használok, az igazi nevem csak az igazgatói tanács ülésén hangzik el, de...

– Jaj! – kapott a szájához Ronnie. – Márta tudta a neved, neki pedig az egyik barátja árulta el, aki hallgatózott. 

– Ér erre nem is lenne szabad emlékezned – emelte fel mutatóujját Sunday. – Az igazgató azt mondta, törölte az emlékeit mindenkinek, aki érintett volt pletya-ügyeben. Nem véletlenül szórakoztam Mártával és a barátnőjével azon a prefis bulin.

– Márpedig én is emlékszem, hogy Márta kupaktanácsot tartott a C konyhában – fonta össze karjait Zoé.

– Lehet, hogy Abby miatt meg van erősítve az elmétek – találgatott Rizi. 

– Nekem sem rémlik semmi „igazi" név – vont vállat Meer.

– Az fura – hümmögött Anna – mert én is emlékszem arra, hogy Störm az igazi neved, pedig én eddig nem voltam különösebben megerősítve.

– Szóval – fordult Ronnie Sunday felé – azt gondolod, hogy az őrült könyvtáros tudja, hogy itt vagy?

– Biztos vagyok benne. Ahogy abban is, hogy az automatás szellemes támadás és ez – mutatott madár kezére – az ő számlájára írható.

– Így értem – mért végig a vörös lány. – Értem miért akart March inkább... holtan látni. Valami olyasmit mondott, hogy a sérülésednél az is jobb, ha halott vagy. Abby eléggé kikészült tőle.

– Bárki kikészülne ettől – tiltakoztam. Örültem, hogy Ronnie ilyen szépen fogalmazta meg, hogy March meg akarta öletni Vasárnapot. 

– És van valami terved? – kérdezte Rizi. – Esetleg... gondoltál arra, hogy visszavidd azt a könyvet abba a könyvtárba? 

Vasárnap arcára ráfagyott a mosoly.

– Nem tudom visszavinni. Csak egyszer tudtam átjárót nyitni oda. Azzal a fajta mágiával, amiről szó volt. Nagyon sok energiát igényel, többet mint amit elő tudok újra teremteni. Varázselemek ide vagy oda.

– Én utazó vagyok – ajánlkozott Ronnie. 

– Sosem adtam még ki a kezemből azt a könyvet – hebegte Sunday. – Egy kicsit hozzá vagyok nőve. Úgy értem, egészségtelenül. Mint Gollamhoz a gyűrű gondolata – túrt bele szőke hajába.

Aztán mindenki előtt felfedte igazi alakját.

– És – hökkent meg Zoé – a színeid is akkor vesztetted el, amikor szert tettél erre a képességre?

– Nem – Sunday szája egész nyitva maradt a meglepődöttségtől. Hát mindenképp elég érdekes volt, ahogy a hófehér hajú, mézszemű fiú ott ült köztünk. – Így születtem. A megszerzett tudásom miatt az összes varázslósuli engedélyezi az „alakváltást" számomra.

– És miért maradsz suliknál? – kérdezte Zoé. Sunday nagyot sóhajtott. Megszorítottam a kezét, a szívem a torkomban dobogott, amit csinált, az egyszerűen hihetetlenül nagy szó volt. 

– A varázslóiskolák védelme sokkal jobb, mint amit én egymagam kreálni tudnék, a varázserejű tárgyamat nem tudnám „leárnyékolni" ami neonfényként hívná magához a könyvtárost. A zugokkal is ez a baj, és még a legjobb zugok is tele vannak olyan narkósokkal, akiktől jobb tartani. Szeretnék élni, és a fejem a helyén tudni – szisszent fel.

– Azt nehéz lesz, ha a kitartóan üldöznek, előbb-utóbb elfogynak a sulik – mondta oda Ronnie.

– Egyébként, mi a garancia arra, hogy békén fog hagyni, ha valahogy visszakerül hozzá a könyv? A tudás akkor is az enyém marad és azért... ez elég jó cucc – mosolygott rejtelmesen.

– Megérte ellopni? – kérdezte Rizi.

– Igen. A legtöbb alkalommal azt gondolom, megérte mindezt.

– Akkor nincs vele probléma – bólintott a fiú.

– Ugyanezt mondta Friday is – mosolygott rám.

– Ha érdekel a véleményem – jelentkezett Anna. – Ugyanezt gondolom. A tudás mindenkié, nem csinálsz vele rosszat.

– Mind ezt gondoljuk – zárta rövidre Zoé. 

Sunday arcát elöntötte a pír, fehér fogai kivillantak a mosoly közben. – Ez brutál. Ti tényleg nem tartotok zakkantnak, azok után, hogy olyasmiről beszéltem, mint az Istenek könyvtára? Eddig nem sokan hittek nekem, mikor a varázserő forrásáról beszéltem. 

– Mert – túrt bele hosszú hajába Ronnie – az eddigi ismerőseid közt gondolom nem sok utazó volt. Olyan, aki járt azon a helyen még kevesebb.

– Te jártál ott? – kérdezte őszinte ragyogással az arcán Sunday. – Hogy vagy képes máshol is lenni, ha egyszer eljutottál oda? – lelkes volt, szinte megszállott.

– Nem érdekel az a hatalom. A varázslat számomra nem jelent egyet a mindenható isteni erővel. 

– Bárcsak ezt mondhatnám én is – sütötte le a szemét. – De az ordas nagy hazugság lenne. Én vagyok a varázsló, aki minden varázslatot tudni akar – felém hajtotta a fejét. – Mégsem hoznék el még egy könyvet. Az emberi testnek vannak korlátai és én elértem a saját korlátaimat, még meg is feszítettem őket – mozgatta meg madárkarját. 

Sokáig beszélgettünk még erről, a dolog azt hiszem megkapta azt a komolyságot, amire szüksége volt és mintha Sunday is egészen felengedett volna. Soha, de soha nem láttam még embert ennyire megnyílni, pedig biztos voltam benne, hogy még számos titka van. Ragyogott a szeme. Későre járt az idő, hajnali egy körül lehetett, mikor már egy-két vicc is elsült, amikre jól reagált, ahogy az elején tette a Gollamos hasonlattal. Hogy milyen jellegű könyvet szerzett, azt nem osztotta meg velünk. 

Riziék felajánlották Vasárnapnak a szabad ágyukat, ha attól jobban érzi magát, vagy kevésbé kiszolgáltatottnak. A fiú megköszönte a felajánlást, közben le nem vette a szemét rólam. Anna ismét felvillanyozódott.

– Elnézve Vasárnapot, inkább Abby társaságát preferálná – vigyorgott. Sunday fülig vörösödött. Rizi és Meer elmosolyodtak.

– Elhiszem, más a fekvésünk, mint Pénteknek – vihogott Rizi.

– Menjünk inkább zuh... ó! – kiáltottam fel. – Megnézzük a prefiként nyert privát fürdőmet? – kérdeztem a lányoktól.– Oké! – ugrott fel Zoé. – Vacsinak vége, ti mosogattok – mutatott a fiúkra. Rizi elővette a zsebéből a kockákat.– Aki a legnagyobbat, azé a mosogatás... – Dobott a két kockával. Tizenkettő. 

Meer is dobott. Tizennégy. 

Végül Sunday. Három.

– Hééé – hőbörgött Rizi és Meer.

– Bocs skacok, egy kézzel egyébként sem tudok mosogatni – vágott vissza Sunday. – Na csá – suhant ki a szobából. Szösziként. – Ha holnapra is terveztek szociális rendezvényt, szóljatok és beleszállok. Mármint – lengette meg madárkezét – nem így.