Milliószor megfogadtam már, hogy nem borítom fel a bioritmusom azzal, hogy hajnalban fekszem és három-négy óra alvás után kipattanok, hogy előadásra menjek. 

Megint megszegtem a fogadalmam. 
Nyögve-nyüszítve nyúltam az ébresztőért. Karikás, vöröslő szemekkel csámpáztam a mosdóig, ahol arcmosás közben reflexből megszüntettem a varázsőrszemet.  Elhúztam a szocializmus diadalmát hirdető sárga függönyt, ami az előteret – ahol a három szekrény és a csap volt – választotta el az ágyaktól. 

Sunday húzós éjszakát tudhatott maga mögött, nem is forszíroztam az ébresztgetését – csak azért, hogy szóljak neki, hogy helló, most átöltözöm, biztosan nem keltek fel senkit.

Zoé és Ronnie egyszerre törtek be a szobámba. A pizsi már nem volt rajtam, póló pedig még nem. Legalább kipróbálhattam milyen egy szál melltartóban és mackónadrágban feszíteni sarkig nyitott ajtónál.

– Mi a francot művelsz? – ugrott hátra Ronnie.

– M-m-mi tö-történik? – hallottam Meer hangját, mire szélsebesen nekiálltam kitúrni egy pólót.

– Semmi! – vágta rá vörös barátnőm.

– Abby, te miért vagy melltartóban? – lépett be a szobába Zoé, aki gyorsan meg is állt a mosdónál és megigazította frufruját a tükörben. A szoba felé sandított. 

– Ne már! – fordultam felé. Zoé már csak azért is benézett a függöny mögé, döbbent arccal pillantott vissza. Egész leesett az álla.

– Na mi van? – kuncogott Ronnie. – Csak nem volt egy jó estétek? 

– Mit műveltetek?! – förmedt rám Zoé. 

– Kivel? – csendült fel Sunday édes hangja. – Jaj, ne csináljatok már úgy, mintha a történelem során sosem tartottak volna ottalvós kolibulikat...!

– Nekem mindegy igazából, hogy Abby rágerjedt erre az állatos dolgokra – vont vállat Ronnie –, ami fontosabb, hogy el fogunk késni számmisztikáról. Én nem akarok késni számmisztikáról – tette fel kezét a lány. 

– Statisztikailag, ha ma is késünk le fogják vágni a fejünket – hajolt be Anna  a szobámba. Lapockáig érő barna haját copfba fogta és a biztonság kedvéért még egy fekete hajpántot is a füle mögé biggyesztett. – Te – vakkantott Sunday felé –, aki a függöny mögött vagy, ajánlom, hogy megjelenj órán. Tíz perc múlva kihúzunk, mint a vadludak, Nils Holgersson magának is jönnie kell. Mindenképp.

Sunday kicsit arccal nézett felénk, fél kézzel húzta el a függönyt, nyilvánvalóvá téve a lányok előtt, hogy egyrészt teljesen fel van öltözve, másrészt ezt nem most hozta össze – madárkarja miatt. És természetesen elég szembetűnő volt, mi történt vele. 

– Most akkor vadlúd vagy Holgersson vagy, vagy a kettő együtt...? Statisztikailag... hű, ez de durva – mormolt Anna.

– Az faja – támaszkodott az ajtófélfának Rizi is. Meer mellette pipiskedett, hátha lábujjhegyen többet lát a szobában zajló eseményekből. 

– Miért is mennék én számmisztikára?  – tudakolta Vasárnap. – Csak egy érvet mondj. 

Rizi széles mosollyal az arcán integetett, amit hasonlóan szívélyes mosollyal viszonoztam. A szomszédos lányszoba irányából Sean Paul mély, ritmikus dorombolása hangzott fel. 

– Te értesz a számokhoz – próbálkozott Anna. – Én pedig nem. 

Rizi majdnem a lelkére vette a dolgot. Ő szokott segíteni számmisztikán nekünk.

– Nincs sok kedvem másoknak segíteni matekból.

– Ki fogja bevédeni a segged, ha mindannyian órán vagyunk? – dobtam be az ultimate érvet. Vasárnap nagyjából karba tett kézzel forgatta kék szemeit. Jól állt neki a C koli szocialista berendezése, ez a sok sárgás árnyalat a linóleumtól a függönyökön át az ágyakig. 

– Abby, amúgy biztos, hogy a Sailor Mónikás felsődben szeretnél jönni? – érdeklődött Anna kacagva. A fekete pólómra néztem, amin Sailor Moon és az összes holdtündér-shenshi ott feszített. Benyúltam a szekrényembe és a szetthez tartozó "Choose a weapon" feliratú pulcsit is magamra kaptam. Ezen öt népszerű magical girl sorozat főszereplőjének "fegyvere" díszelgett szalaggal átkötve. Kivettem a szekrény aljából a platformos fekete lakkcipőt és a széles karimájú fekete kalap is felkerült. 

– Valaki önkéntes hullajelölt szeretne lenni? – töprengett Meer.

– Hozom a bordó rúzst! Gyorsan-gyorsan lánykák, öt percünk van! – csapta össze tenyerét Ronnie. – Francia koveneset játszunk! 

Úgy vonultunk át a fehér havon, mint a francia koven lánytagozata az American Horror Storyban. Tetőtől talpig feketében, csipkében,  Anna még szárnyas napszemüveget is felvett. Az életbenmaradásunkat a fordított hőelvonó varázslat támogatta.

A számmisztika kötelezően választható tantárgy volt, amit ebben a félévben egy tősgyökeres francia kovenből szökött liba tartott. A nő minden alkalomra kivasalta hosszú, szőkésbarna haját, gyakran viselt fekete kalapot, napszemüveget, időnként – nem törődve a balszerencsével – nyitott csipkeernyővel császkált az előadóban. Mindehhez pedig azzal a rettentően idegesítő, pösze francia akcentusával próbálta eladni a tantárgyát. Felsőbbrendűnek érezte a saját anyanyelvét, a mi barbár kelet-európai "pán" nyelveinkhez képest. Az angoltól egyenesen rosszul volt, németül pedig inkább ne szólalt volna meg. 

Az oktató széles mosollyal az arcán nézett végig a feketébe öltözött kompánián, megakadt a szeme Vasárnapon, de nem tette szóvá. Nem mi voltunk az egyedüliek, akik kifigurázták – ő mégis mindig azt gondolta, hogy ez valamiféle kedves gesztus tőlünk. Gyakran mondogatta, hogy így egészen otthonosan érzi magát, mikor megszólaltunk mindig visszavonta. Összetörte az a mindenféle nyelvekből összerakott gyönge francia próbálkozásunk, amit villantani tudtunk. 

Első szünetben előkerültek az uzsonnás dobozok és szendvicsek. Sunday a falnak támasztott fejjel, félálomban igazgatta magán a pokrócot, amit Zoétól kapott pulóver helyett. Az energiaital szisszent szőke barátnőm kezében, aztán hozzám került. 

Kedvenc madárkánk szemei felpattantak és mielőtt még belekortyoltam volna az édes italba kitépte a kezemből és beleivott.  

– Meg ne öld – suttogta Rizi mielőtt kiment volna a büfébe. Megráztam a fejem, mikor Vasárnap vissza akarta adni az italt. 

– A tiéd lehet. Majd kávézom következő szünetben. – Ez volt a terv, és láblógatva kezdtem bele a szendvicsembe.

Rizi állt meg felettem a kezében úgy fél tucat szendvicset tartott meg egy kávét – egy másikat lebegtetett. Bátor fiú volt, én aggódtam volna, hogy kiborul az ital. 

– A tiéd a lelkem, Istenem, szinte gondolatolvasó vagy – sóhajtottam. Rizi fülig vörösödött, ahogy én is. Gyorsan letette elém a kávét és helyet foglalt Meer mellett. Anna elkapta a ruhám nyakát és hátrarántott.

– Hát – huppant le mellém Ronnie egy doboz pizzával, amit nagy valószínűséggel nem az egyetemről szerzett be. Akinek utazó képessége van... – Én mindig azt mondom, hogy csak azzal csináld, akivel szeretnéd. Azért mesélhetnél – hajolt közelebb hozzám és felém nyújtott egy szelet pizzát. – Láttam ám azt az előbb... két pasival is Abby? 

– Abby erényövet hord és a kulcsot valószínűleg a Cerberos nyakörvén tartja – szólt közbe Vasárnap. – Az egyszerű halandók számára elérhetetlen, az szentéletű Prefink. Esetleg én is kérhetek abból? 

– Ilyen szépet még senki sem mondott Abby erényeiről – adott át egy szeletet Vasárnapnak is.  – Ettől függetlenül, mindig védekezz! – nézett szinte a lelkembe Ronnie. – Ha csúnya a pasi akár három gumival is, nem jár pluszpont mesteren a gyerekre. 

– Elég már – csúsztam le a pad alá. 

– Abby-Abby! – piszkált megint Anna. Kezdett elegem lenni a nyaggatásukból. Mi van már? Miért nem lehet csendben sorsára hagyni a másikat? – Az ott ugye nem March? 

Rögtön felugrottam. Mit akar itt? 

– Welcome to jackass – süllyedt le Meer az ülésen egészen a pad alá.

– Semmi pánik – fordult hátra Rizi. – Elfelejtettétek, hogy hármas hét van? Sanszos volt, hogy a héten valamikor lesz gyakoraltunk. 

– Most miről van egyáltalán szó? – pillantott körbe Vasárnap. 

– Nahát, Mr. Sunday – nézett March a srácra. Úgy méregette, mint egy szép szál pontyot a halpiacon, csakhogy Sunday a mi guppink volt. – Örömmel tölti el a szívem, hogy ilyen állapotban is lelkesen látogatja az órákat. Azt hiszem, ez lesz az első közös gyakorlatunk – hajtotta fel mustársárga ingének ujját a férfi. 

– Testi-lelki terror hatására jöttem csak be erre az órára vagy gyakorlatra, bármi is ez a gerillaelőadás.

– Nagyon helyes – kacagott a férfi leülve a szomszédos pad szélére. – Friday kisasszony bizonyára alaposan megdolgozta ezért. 

– Jobbára csapatmunka eredménye – vontam vállat. 

– Nagyszerű! – csapta össze a tenyerét March és körbefordult. – A mai napon nagy szükségük lesz a csapatmunkára. Öt-hat fős csoportokat fognak alkotni. 

Korábban hallottunk March rögtönzött gyakorlatairól, időnként varázsitalt itatott a hallgatókkal, akik közös halózásba kezdtek. A férfi szerette az élethű, de lehetetlen szituációs gyakorlatokat. A gyomrom a torkom és a bokám között liftezett, ahogy az igazgatónk a francia tanárnővel karöltve elkezdett kártyákat szétosztani.

Egy helyszín és egy ellenség kártya. Sunday megpróbálta magát kivonni a játékból, a sarokba húzódva aludt volna tovább, de March erőteljesen javasolta neki a részvételt. Újabb kártyák következtek, eszközök nevei voltak felírva a fehér lapokra, melyeket a feladat során felhasználhattunk. Olyanok mint: ópiumpipa, balszerencsesüti, különleges aranylánc, démoni macska vagy hiteles hazugság. 

Rizi borostás arcán magabiztos, elszánt mosoly játszott. Ebben a feladatban ki tudott teljesedni. A helyszínkártya, amit Zoé húzott nekünk a feladat indulásakor térképpé változott, ami a google street view-hoz hasonló képek mutatására is képes volt. Az ellenség kártyán egy japán szentélyőrző szerepelt. Valami papnőféle. 

Rizi odáig volt a kulturális ismeretekért, így elő tudott rukkolni olyan megoldásokkal, amikre én a magam részéről nem is gondoltam volna. A többet erővel, mint ésszel alapon közelítettem volna meg a helyzetet. Hat vs egy küzdelemben azért nem gondoltam, hogy lenne esélye a papnőnek.

Rizi viszont tiltakozott és az monda, csináljuk tisztán, elegánsan.

Így, míg volt csoport ami öt perc alatt legyakta az ellenfelét mi órákon át ültünk a „társasjáték" felett és – azt hiszem, remekül szórakoztunk. A veszteségek minimalizálása mellett úgy játszottuk ki a lapokat, hogy alig kellett ténylegesen varázslathoz nyúlnunk.

March nem kicsit örült annak, hogy a hosszabb, finomabb megoldást választottuk. Rendesen lefáradtunk a gyakorlat során. Amikor már azt gondoltad, mindjárt itt lesz a vége, valaki csavart egyet a történeten. Vagy maga a papnő reagált furcsán – az ő reakcióit az ellenség kártyán láttuk. Vagy valamelyikünk előállt egy új lépéssel, ami nem hagyta, hogy véget érjen a gyakorlat.

Néha Sunday-re pillantottam, aki teljesen belelovallta magát a feladatba. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz még a mai nap során felébredni és elkezdeni érdemben bármit is hozzátenni a szituációhoz, de így tett.

Menjünk át a szentélynek ebbe a részébe, rejtőzzünk el, hallgassuk ki, ilyen-meg-olyan varázslattal kövessük nyomon, tereljük el a figyelmét.

Jó móka volt.

Ami után nagyon örültem, hogy visszatérhetek a szobába pihenni. Legalábbis azt gondoltam, visszamehetek a szobámba, de Zoéék szobájában kötöttem ki, Sunday visszaadta a macskaszőrös takarót és elvonult pihenni, Ronnie szintén lelépett, így aztán kérdések egész seregével voltam kénytelen szembesülni. Rengeteg kérdés irányult a fiúkhoz való viszonyomra. Eskü nem mondjuk el senkinek! Kár, hogy nem volt semmiféle sztori, amit elmondhattam volna. Sem Rizivel, sem Vasárnappal, sem Meerrel vagy March professzorral, partizásról meg szó sem volt. 

Ronnie jelent meg a szoba közepén, a kezében egy pár szatyrot tartva. 

- Francia vacsora? – kérdezte mosolyogva Zoé.

Ronnie portál nélkül is ki tudott ruccanni bevásárolni. Ez a képessége egészen újszerű volt, ahogy haladt előre a tanulmányaival úgy vált képessé kisebb tárgyakat, csomagokat utaztatni magával. Hirtelen tudatosult bennem, hogy az első alkalom, mikor másik embert teleportált magával az alig egy napja történt – és Vasárnap volt a szerencsés alany.

Zoé és Anna összeálltak, hogy átrendezzék a lányszobát egy nagy étkezővé, én átcaplattam a fiúkhoz, akikkel a koliboltban vettünk üdítőt és rágcsálnivalót. Átszaladtam a szobámba a tányéromért, majd mielőtt még csatlakoztam volna a bandához bekopogtam Vasárnaphoz is. Teljesen bezárkózott. Félhangosan szóltam neki, hogy szociális rendezvényt tartunk a lányszobában, ahová sok szeretettel várjuk.

– Hű Ronnie – szólalt meg Rizi szedve magának a kagylókból – úgy nézel ki, mint aki a francia kovenből jött – A lány még mindig viselte fekete kalapját és a napszemüveget is.

- Csak egy pár percre ugrottam be oda – válaszolt könnyedén Ronnie. Nem is vitatták többet a dolgot. A francia koven pedig elég komoly „dolog" volt.

– Szóltatok Vasárnapnak? – kérdezte Anna. Biccentettem. – Hát nagy kár, ha kihagyja, pedig Versailles-ben esznek ilyen táplálékot a királyok. – Villája hegyére tűzött valami salátás-csigás borzalmat, amit aztán éppen csak az ajkához érintett. 

Néhány halk koppanás elég volt ahhoz, hogy a gyertyafényes, youtube-ról francia zenés vacsoránkra csend boruljon. Anna kinyitotta az ajtót, ahol Sunday pislogott ránk. Hófehér porcelán tányért és ezüst villát szorongatott a kezében. Volt valami fura az arcán, de nem tudtam hirtelen mi lehet más.

– Azt mondták szociális rendezvényt tartanak a lányszobában – motyogta.

– Jaj, gyere már! Lányszoba lakói – hajolt meg színpadiasan Anna. – A vacsora díszvendége, XXX. Louis, a C koli francia hercege valódi porcelán tányérral és ezüst villával megérkezett. XXX. Louis, Vasárnap herceg kérem foglaljon helyet itt – húzta ki az egyik szakadt széket Anna. Még egy méretes koronát is kerített, amit a fiú szőke fejébe nyomott.

Kegyetlenül röhögtünk, az egész vacsora annyira pucc a la C koli volt, az elegáns vacsorák gyertyafénye, rózsái, zenéje találkozott a C koli műanyag étkészletével, mikrózott kajájával és ez borzalmas volt. 

Sunday elengedte Anna cukkolását és nagyon megbámulta Ronniet. Nem sokszor történik meg, hogy azt mondjam, falta a szemével, de most ez történt. 

– Ha francia nem is, svéd herceg még lehetsz – szólt közbe Zoé.

Erre Sunday elmosolyodott, levette szemét a vacsora közben is teljes sminkben feszítő vörös lányról.

– Ha koronaherceg lennék, nem hiszem, hogy ennek a kollégiumnak a körülményei megfelelnének.

– Ha koronaherceg lennél, mindenki a jogarod után nyúlkálna, nem csak Márta meg Rita – vágott vissza Anna. – Ha azt mondod herceg vagy a becsajozási esélyeid ezerszeresére nőnek.

– A-a-akkor én e-ezt fogom mo-mondani! – vihogott Meer.

– Rólad mindenki tudja, hogy nem vagy az – intettem le, de nem hagyta abba. Még előállt olyannal, hogy lehet, hogy eddig szupertitokban tartotta, mire nem bírtam tovább alfában maradni. – Meer, mi történik, ha a nullát elkezded szorozgatni?

Rizi és Ronnie erre felnyerítettek. Meer elvörösödött.

– Abby visszatért – mosolygott rám Anna. – Ez elég gonosz volt.

– A legkevésbé fájdalmas módját választottam a fájdalmas tény közlésének – vagdalkoztam tovább. – Meer te egyszerűen nem férsz bele a szőke herceg fehér lovon képbe. Szívem, te a bárd vagy kastélyban – és nem mertem kimondani, hogy a bohóc. Legyen csak ő a walesi bárd.

Aztán Rizi átvette a beszélgetést, nehogy eldurvuljon a helyzet. Megkérdezte Ronnie-t, hogy mikor volt a francia kovenben.

– Tavalyelőtt meghívtak egy nyári kurzusra – vallotta be. – Én meg elfogadtam, mégis az egyetlen olyan varázslósuli, ami egy nagyváros közepén van.

– Én meg azt mondtam az unokahúgomnak, hogy őrült, mert te tuti nem járhattál Párizsban suliba – igazította meg szemüvegét Rizi.

– Az unokahúgod miért a kovenbe jár? – kérdezett vissza Ronnie.

– Lányiskola – sóhajtott szemeit forgatva a fiú. – Mert az annyira menőőőő, a bordó rúzs és napszemüveg vacsora közben, ahogy a finom ezüst csörög a lánykák kezében – csöpögött a hangjából a gúny. Ronnie vállat vont és megmutatott a telefonjából egy képet, ami a kovennél készült és napszemüveg meg sötét rúzs is volt rajta, hogy Rizi minden vágyát teljesítse ezzel az aprósággal.

– Titeket nem hívnak el szünetekben? – kérdezte Ronnie. Zoé beletúrt a hajába.

– Egyszer voltam Kairóban – majd a macskájára mutatott. – Onnan hoztam őt is.

– Te – dobta le kalapját Ronnie – én miért nem tudtam, hogy Tummy ilyen világlátott jószág?

– Én azt honnan tudjam?

Annára néztem, majd Zoéra. – Anna, mintha te jártál volna görögben – mutattam rá.

– Jaja, fasza gabonavarázslatokat tanultam. De az nyáriszünetben volt egy családi nyaraláson. Mindenki a tengerparton nyaralt, meg emlékműveket nézett én meg a helyi gyrosda konyhája mögötti zugba jártam egyetlen gabonavarázslatért. Hű, hát halljátok, majdnem elhasaltam a felvételi vizsgájukon. Olyan primitív varázslat volt, hogy alig tudtam megcsinálni, valahogy túlbonyolítottam folyton. Aztán megszántak és bevettek. Azóta meg tudom mondani anyáméknak, hogy milyen lesz a termés a kukoricaföldünkön. Mégis... ki nem jár el néha zugokba egy-egy rejtett kincsért? Még egy driádot is láttam abban a görög porfészekben. Nagyon fura volt.

– És a mi prefink nem kacsingat másfelé? – kérdezte Rizi vigyorogva.

– Néha letöltök pár előadást innen-onnan. 

– Azt mindenki csinálja – forgatta szemét Meer. – Neked biztosan vannak nemzetközi kapcsolataid! Ha valakinek, akkor Gabriella Friday kisasszonynak mindig tele lehet a ládája meghívókkal!

Pironkodva túrtam bele a hajamba. A vacsorát befejezettnek nyilvánítottam. 

– Nincs időm ilyesmire, a projektemmel foglalkoztam eddig minden szünetben. De – tártam szét a karom –, ha tudtok mondani egy sulit, ahol megtanítanak a világteremtésre ráröppenek és kisírok egy meghívást. – Beállt a kínos csend. Legszívesebben kirohantam volna a szobából. Valamit megint elrontottam, basszus, nagyon felvágósan hangzott az egész dumám? 

– Áh, az írás projekted, ugye? – csapott a térdére Rizi. 

– Bizony! – vágta rá hirtelen Zoé. – Én még a bétázója is vagyok Friday zsebvilágának.

– Olyan lesz, mint a Westworld? – kérdezte Sunday.

– Nem – intettem. – Ide senki sem megy be játszani. Egy kristálytiszta üveggömbben tartom, néha pedig belelesek abba, hogy amit összehozok egy word dokumentumba mennyire materializálódik ott. A zsebvilágomnak nincs olyan kiterjedése, mint a Westword-nek vagy akár a Jurassic Parknak – vontam vállat.

– Úúú – éljenzett Anna – akkor te most valamilyen istennő vagy? – kérdezte.

– A 440-es szoba egyetlen igaz istennője – kacagtam idegesen.

- És ki a 437-é? – kérdezte Meer Rizire nézve. Mindenkitől kapta a furcsa pillantásokat. A ki az istennő kérdés egy fiúszoba kapcsán...? Anna erre rám mutatott.

– Dah – csapta le mindkét tenyerét a lány – megvan mi hiányzott eddig – mutatott az előteret elválasztó függöny feletti üres falrészre a fejével. – Személyi kultusz! Az évkönyvfotódat egyenméretben, szigorúan A/4-ben kinyomatni, bekereteztetni és az ÖSSZES 400-as szobára kifüggeszteni. A szobádtól a B bejáratig vörös szőnyeget leteríteni, amire senki más nem léphet rá, a folyosó végi automatát aranyba önteni és neked felszentelni.

– Igen-igen – bólogattam az üres tányérom felett. – És szeretném, ha minden héten legalább egy engem dicsőítő szonett felolvasásra kerülne a büfénél.

– Tiszteletre méltó Friday prefektus asszony – nézett rám könnyes szemmel Anna. – Bármit!

– Akkor úgy is lesz – mosolyogtam vissza. – Bármit és mindent! A koli előtt álló meztelen női szobrokra például télen adjunk pulóvert és sálat, nyáron pedig bikinit... és nem tudom. A személyi kultuszt bevezető diktátorok szoktak tanácskozni, vagy ez egyéni feladat?

Ronnie elgondolkozott.

– Szoktak.

– És lehet ez itt a személyikultusz-szoba?

– Hát már hogy a viharba ne? – vigyorgott Zoé. – Majd a kapcsolatunkra való tekintettel adhatnál Tummy-nak V.I.C. igazolványt, hogy tudjon járkálni a folyosókon.

Ránéztem az alutasakost nyalogató very important cat-re, aztán rábólintottam. Közben mindenki azon nevetett, hogy Sunday képes volt felborzolni sérült madárkarján a tollakat.

– Ez csak egy kis... idegesség – hebegte, majd tányérját az enyémbe csúsztatta és jobb kezével kinyitotta az egyik üdítőt. Aztán kétségbeesetten nézett, hogy valaki segítsen neki az ital kitöltésében. – Igazán remek vacsorát csináltatok – dicsérte Annáékat.

– Tényleg – fordult felé Ronnie. – Ha nem titkos, melyik sulikban jártál eddig?

– Ugye a svédben kezdtem, utána jártam a Varázskapuba az USA-ban, nem tudom tudjátok-e mi történt ott...

– Megidéztek egy fenevadat, aztán egy zugboszorka közösség megidézett egy kisebb istenséget, „Reynard, a Ravasz"-t. Szűz Mária helyett – sorolta az elmúlt évek legnagyobb botrányának részleteit tételszerűen Ronnie.

– Hát az elég szar volt – vont vállat a srác. – Utána jártam Moszkva mellett egy suliba, egy félévet Sidney-ben, egyet utána Tokiótól nem messze, ide pedig a skót felföldről jöttem át.

– Zugok? – kérdezte Zoé.

– Azok nem voltak, még az első suli előtt néhány. – Annára nézett. – Láttam én is driádot.

– A-akkor t-te el-elég sok-okat utazol – pislogott rá Meer megtörölve a szemüvegét.

Ahogy felnéztem Sunday-re, hirtelen leesett mi változott. Szemüveg volt rajta. Felé nyúltam, mire megkukult, nagy madárszemekkel nézett, miközben trónfosztottam.

– Long may he regin – mondtam ájtatosan. – És uralmad itt véget ért – nyújtottam át a díszt Annának. – Neked honnan van ilyened? – kérdeztem.

– Tőled! Első év végén egy csomó király cuccot materializáltál a képességeddel. Emlékszel, mikor az akkori prefi szobájába bementünk bosszúból és az egészet hóval meg hamuval borítottad be? Na, az király volt. Sosem jött rá – nevetett. – Nem gondolta volna, hogy te voltál.

Letettem a koronát hűtő tetejére és az erkélyről behoztam egy pezsgőt, ami a francia vacsorák i-jén a pontot jelentette.

– Nos, túléltünk egy újabb napot ezen a csodás helyen – emeltem fel a poharam. – A sikeres vizsáinkra, a prefiségemre, a személyi kultuszomra, a francia kovenre meg a squad új tagjára, Vasárnapra – mondtam az érzelmes pohárköszöntőt. Anna a fejét nógatta.

– Hjaj-jaj Abby-Abby, ezekre külön-külön lehetne egy-egy pohárkával is inni. Mindig elrontod – mosolygott rám, majd megittam vele a pohárkányi italt.

– Pref kisasszonyra – koccintott Rizi és vele is ittunk.

– Már nem is vagy annyira gonosz –érintette Meer is az enyémhez a poharát. Egy újabb kör következett.

– A szociális kapcsolatok nagyszerű ápolására – mormolta Sunday.

– Úgy van, his royal highness, XXX. Louis, a C koli hercege – cukkolta tovább Anna. – A barátságunkra kisrigó.

– A barátságunkra – ismételte Sunday és mindenki ivott.