Zoé megtorpant, hátrapillantott, hogy még egyszer ellenőrizze Rizit, aki próbálta kimosni a szájából a férgek kellemetlen utóízét. Valami olyasmit mondott, hogy menjünk csak. A csukott ajtón túlról tapsvihart hallottunk, Zoé izgatottan nyomta le a kilincset. Karba tett kézzel álltam meg mellette, hogy én is megnézzem miféle fény alakját vette fel kedvenc Vasárnapom.

Sukli a homlokát ráncolva nézett ránk, düh villant fekete szemében, amiért átjáróházat csináltunk az előadóból. Nem tudtam levenni róla a szemem, az ember lelkébe látott ez a nő. 

Zoé tátott szájjal bámult a plafon irányába. Kizökkentem a Suklival folytatott szemezésből, mintha egy gyufa surrogott volna, égnek állt a szőr a karomon, oldalra kaptam a fejem, amerről a varázslat hangját hallottam, aztán felkiáltottam.

– Eszedbe ne jusson! – süvöltöttem a karzaton ülő fiú felé, akinek ujjhegyén varázslat izzott. De már csak a szörnyű varázslat utóhatásaként ragyogtak a körmei. Volt valami eszelős elégedettség a tekintetében, amivel a magasból zuhanó lényt nézte.

Ronnie félrelökött minket és berontott a terembe, az előadóterem legfelső lépcsőfokán eltűnt. Magasan az asztalok felett jelent meg, aztán ismét eltűnt és a spanyolfal mögött jelent meg. 

Hatalmas felfordulás támadt,  ahogy némi vér és tollak érkeztek a sorok közé. 

– Te ott! – indultam meg a jobbra ülő fickó felé, akinek ott sem kellett volna lennie. Mit keres itt a D prefije? Eleve nem is láttam a korábbi hetekben ezen az előadáson. 

– Abby! – ragadta meg a vállam Zoé. A prefi felé mutatva fordultam vissza. 

– Ő volt!

Csakhogy senki sem ült ott. 

– Abby, az üres pad ilyet nem csinál – világosított fel Hussar, aki korábban Anna mellett ült. Barátnője már a lépcső alján volt a spanyolfalnál, ahonnan Ronnie és Sukli ráförmedve zavarták el. Anna zsebre dugott kézzel ugrott be a másik spanyolfal mögé. 

Az ablakpárkány irányából csicsergést hallottam, Márta-madár még mindig nem öltött emberi formát, most pedig fejét oldalt fordítva pislogott rám.

– Ha kiröpködted magad, vissza is változhatnál. Ebben a felfordulásban még neked is bajod eshet Márta... 

Összeszedtem magam és elvarázsoltam a tenyerem, amiből tölcsért formáztam.

– Csendet! – szóltam és a hang betöltötte az egész előadót. – A tiltott mágiahasználat miatt protokoll szerint kihallgatás következik. Fegyelmezett oszlopba rendeződve hagyjátok el a termet – Zoéra és Hussarra pillantottam. – Zoét és Hussart kövessétek az aulába. Kihallgatás lesz délután, senki sem távozhat.

– De én nem hoztam kaját – nyafogott az egyik lány. 

– Felmehetsz a koliba, de ha megbüntetnek, mert meglógtál, nem az én bajom lesz – szúrtam oda. 

A másik oldalon lesiettem a lépcsősoron és tisztes távra megálltam a spanyolfal előtt. 

– Idehívjak egy orvost? – kérdeztem. Sukli lépett közelebb hozzám.

– Columb kisasszony majd eljuttatja Daniel Sundayt a gyengélkedőre. Én... én nem is láttam mi történt – motyogta lehajtott fejjel. – Azt hiszem, megyek én is a kihallgatásra...

– Sukli professzor asszony – léptem utána. – Súlyos? Sunday rendben lesz?

– Meghalni talán nem fog – suttogta fátyolos hangon. – Bár meglehet sokáig nem fog varázsolni. Ez nagyon rossz... ez förtelmes neki is és jaj! jaj nekünk– mormolt tovább. – Ilyenkor talán jobb rögtön szörnyethalni. 

Anna előbújt a másik spanyolfal mögül, miután Sukli kiment. – Hát, nem nézett ki túl jól, de te hallod... a csávó bőrén több csillag van mint az égen! – füttyentett. – Zugvarázslókat nem szoktak felvenni varázsegetemekre, kattosak – mutatott Anna a fejére. – Mondjuk, Sunday eddig nem tűnt őrültnek. 

– Te sosem voltál zugboszorkány? – kérdeztem vissza. Anna nemet intett. – Eminens. Eljössz velem az igazgatóhoz? Félek, hogy megint szellemmé változtat.

Anna felszökdécselt mellém a lépcsőre, megigazította oldaltáskáját és széles mosollyal az arcán közölte, hogy belevág velem ebbe a rémes kalandba. – Ó, és még egy dolog. A tetoválásai ellenére... – tárta szét ujjait és kis szivárványt varázsolt – baromi jól néz ki. 

– Jézus, Anna! – mordultam rá. – Valami gyökér megtámadja, Ronnie direkt a spanyolfal mögé viszi, te meg... amúgy is madár maradt vagy mi a szösz. Vissza tudott változni? – kérdeztem izgatottan.

– Egészen emberi részeit láttam – nyújtotta ki a nyelvét a lány. – Nem csodálom, hogy tetszik neked.

Sápadtan haraptam az alsó ajkamba, Sunday megkért, hogy őrizzem meg a titkát. Megkért, hogy még csak véletlenül se utaljak arra, hogy esetleg máshogy néz ki, mint amilyennek láttatja magát. Még a nevét sem volt szabad elárulnom. Namost, Sunday éppen madár volt, mikor baj érte, ember, mikor a fal mögé került. Vajon a sokktól és fájdalomtól függetlenül fenntartotta  az álcát? Vajon az volt az első varázslata, vagy Anna látta? Ha látta a lelkére kéne kötni, hogy ne beszéljen róla senkinek. Ha nem látta és én hozom fel... zavart valami a perfiéfriámon, mire odanéztem Anna idétlen arcát és felvont szemöldökét láttam. Úgy vigyorgott, mintha legalább azon kapott volna, hogy suttyomban Vasárnapot kukkolom a zuhanyzóban. Azon gondolkoztam, hogy vajon rá kéne-e kérdeznem arra, hogy milyen... de nem. Ennyi méltóságom nekem is van! Anna szentül hitte, hogy belezúgtam Vasárnapba. 

– Ja, szeretem az alacsony, fekete hajú fiúkat – morogtam. Ha látta Vasárnap fehér haját, biztosan elkotyogja erre... azonban a folyosón haladva egy másik alacsony, fekete hajú fiú szaladt felénk. Meer izgatottan dadogott, az aulába gyűlt tömeg beszélt. Máris felröppentek a pletykák. Valaki megtámadta az egyik idegen diákot – valakit, aki felsőbb évesünk volt, vagy "professzortanonc", kedves kis phd Vasárnap, kuncogtam magamban elképzelve, ahogy a doktori disszertációján dolgozik egy íróasztal felett görnyedve. Ráadásul  egy másik dimenzióból jött valaki vagy a molyember vagy A  Fenevad vagy egyenesen Abby támadta meg. 

– Hát melyik mondta ezt? – ripakodtam rá Meerre. A fiú behúzta a nyakát. 

– A nősténysárkány felocsúdott a révületből és most harcra készül, hogy megóvja saját és párja becsületét – Anna David Attenborough kellemes narrátori hangját imitálta. Meerrel együtt nevettünk rajta. 

– Azért még lefejezem egy műanyag késsel – legyintettem.

– Kit szándékozik lefejezni? – vágódott ki az igazgatói iroda ajtaja. 

– March igazgató úr – krákogtam a nevét –, az egyik diákunkat, Daniel Sundayt megtámadták átváltozástanon. Az előadás résztvevői és Sukli professzor asszony az aulában várakoznak a kihallgatásra. 

March arcára kiült a viszolygás. – Jöjjön be az irodába Friday kisasszony. 

Feszélyezve álldogáltam az apró iroda hangszigetelt ajtajánál. Sötét kis lyuk volt az igazgatói, az egyik falon volt két lőrésszerű ablak, amik az épület belső udvarára néztek. Egy másik falat könyvekkel roskadásig pakolt szekrények foglaltak el. Maradt egyetlen üres fal. Az viszont maga volt a Pride felvonulások zászlóshajójának orrdísze. A szivárvány minden színét felvonultató képekkel díszítette előkelő iskolánk igazgatója. Rózsaszínben és mentában is feszített a különböző iskolák vezetőivel közös fotókon. Babakék ingben támaszkodott az egyik képen az asztalának és hatalmas macskák rajongták körbe. Tehát March macskás, nem mintha ez fontos lett volna. Sercegést hallottam, éreztem, ahogy rántanak egyet a nyakamon. Kis híján előre zuhantam, értetlenül néztem fel az igazgatóra. Kihallgatások szoktak lenni, a diák elmondja mit látott – nem kivallatások, mikor varázslattal kényszerítik ki a diákból a szavakat. 

– A Viharhozó állati alakjában megsérült? – kérdezte March.

– Viharhozó? Attól tartok – feleltem fulladozva a varázserejétől.

– Mennyire súlyos? Magánál van? – kérdezte aljas éllel a hangjában. Reszketni kezdtem, ahogy a lehetséges forgatókönyvek pörögtek előttem.

– Egy darabig nem fogja tudni használni az erejét – ismételtem Suklit –, de rendbe fog jönni.

– Ez nem jó! Az egyetlen, aki meg tudja védeni őt, az saját maga. Ha nem tud varázsolni, hasznavehetetlen – kezdett járkálni a férfi oda-vissza a két rövidebb fal között. – Egyedül van most? – emelte fel a fejét. Hirtelen juthatott eszébe valami.

– Nem, Ronnie az utazó mellette van.

– Hogy az a... itt nem maradhat így – mormolt tovább. – Friday kisasszony, maga jóban van vele...

Az igazgatónkról két dolog derült ki hirtelen, az egyik az volt, hogy iszonyatosan retteg valamitől, amit talán Sunday vonzott magával. A srác balszerencséjétől félt. A másik, hogy szemernyi együttérzés nem volt benne. Úgy használta ki Vasárnapot, mintha a srác egy olcsó kurva lett volna valamelyik dűlőút szélén flangálva. Addig jó volt, amíg megvolt az ereje. Addig még March összetartást hirdette, talán azért, hogy mi is használjuk ki a fiú barátságával járó előnyöket. Most, hogy Vasárnap megsérült – és nem halt meg, már azon kárál, hogy kár, hogy magánál van, kár, hogy van mellette valaki. Az egész egyetemet gyilkosnak tartottam, magát az intézményt, de, hogy ez a cicamániás, rózsaszínbe bújt abszolút meleg pasi első gondolata egy megsérült diák hallatán a "ha nem halt meg, hát mi segítsük át a szivárványhídon" legyen... Legszívesebben arcon ütöttem volna ezt a szörnyeteget. A torkomra tettem a kezem, a harag méregként bugyogott a véremben, ami segített lefejteni a vallató varázslatát.

– Az a fiú is ugyanolyan ember, mint maga meg én. Védelmet ígért neki varázsatokért cserébe – úgy tűnt meglepődött –, most hogy megsérült nem védelmet kéne adnia neki? 

– Senki sem tudja megvédeni azt a fiút – hunyta le a szemét. 

– Úgy beszél, mint egy őrült, függő zugvarázsló!

– Tudja, hogy a fiú zugvarázsló? – kérdezte félig felülve a szoba közepén terpeszkedő íróasztala szélére. 

– A zugvarázslók hercegének tűnik – vontam vállat könnyedén. Éreztem, hogy megint túl könnyedén beszélek komoly dolgokról, de annyira ideges voltam, ilyenkor pedig gyakran voltam meggondolatlan. 

– Tetszik a megfogalmazás – kacagott a férfi. – Ebben az esetben azonban helyesbítésre szorul. Nem egy kis hercegecske, egyenesen a zugvarázslók császára. Az a fiú egyáltalán nem olyan, mint maga vagy én – magyarázta. 

– Ha most azt mondja, volt egy európai Julia Wickerünk, aki összefeküdt valami istennel és Sunday valami fattyú félisten én kifordulok az ajtón – sziszegtem.

– Tehát mégsem tudna mindent róla?

– Engedelmével, talán maga nem tud róla túl sokat. Sunday pont olyan emberi lény, mint mi mindannyian.

– AZ ISTENIT! – csapott az asztalra a férfi. – A biológia szintjén? Igen. Ott azonos paraméterekkel rendelkezik, mint én vagy a maga Ritzmannja. A mágia szintjén? Ha level 100-ig vannak varázslók, akkor vagy ő a level 1000, vagy az ő második megszületésével én csúsztam le úgy ötven szintet. Elképzelni sem tudja, miféle hatalma van annak a... Vasárnapnak – ejtette ki szinte köpve a nevet, amit ő aggatott a fiúra. – Pont ezért nem tudja elképzelni, mi üldözi vagy mi sebezhette meg. Ideje távoznia innen Vasárnapnak, nem maradhat itt, ahol veszélyt jelent a diákjaimra. Lassan elfogynak az iskolák... véget kell vetni ennek az egésznek. Az egész varázslótársadalom megkönnyebbülne, ha nem kéne tartanunk a...

– Bármi is az, ami őt üldözi – érintettem össze a sarkaim –, az egyedül rá jelent veszélyt, senki mást nem támadott meg, pedig nem ez volt az első – tájékoztattam. March szeme elkerekedett. – Senki sem jelentette volna a rejtélyes mozgást a B-ből? Vagy a támadást a C-ből? 

– A helyzet igen súlyosnak hangzik, miért nem jelentette a vezető tanárának Gabriella?

– Mert késő volt és másnap kitépték a lelkem egy próbatétel miatt. Sajnos nem volt módom eleget tenni a kötelességemnek egy gyilkos teszt miatt. Ha már súlyos és veszélyes dolgoknál tartunk – magam is megleptem a felbátorodásommal – hány diáktársam vére szárad a tanári kar kezén? Nem kell felelnie, sok, túl sok. Nem bánthat másokat, mert magának az lenne kényelmes, ha egyszerűen fűbe harapnának. Ez gusztustalan és a varázsvilág törvénye elleni vétség!

– Ami őt üldözi, az nem csak rá veszélyes. Ha ráteszi a kezét és kideríti, hogy a fiú továbbadta a tiltott tudást... 

– Ennek tudatában ment bele az üzletbe, nem? – kérdeztem vállat vonva, majd sarkon fordultam és a kezem a kilincsre tettem. 

– Gabriella, megtiltom, hogy kimenjen az irodából! 

– Engem is meg akar ölni? Megint? – fordultam hátra lassan. – Harmadszor is megpróbálja? A Csillagtúrán nem sikerült, a prefiszertartáson sem, talán most...? 

– Nem gyilkolom hobbiból a diákjaimat – szólt édes hangon. – Maga az egyik legértékesebb növendékünk az egyedülálló adottságával. Mégis, meg kell értenie a kirohanásomat...

– Maga is zugvarázsló volt, igaz? – kérdeztem szenvtelenül. Ilyet nem illik kérdezni egy hallgatótól sem, nemhogy egy oktatótól... nemhogy az egyetem főigazgatójától. A férfi az ujjai közé csippentette orrnyergét, majd kihúzta a nadrágjába tűrt ingét és egy csillagot mutatott a csípőcsontja felett. Ha a varázslat drog, akkor egy drogost próbálok védeni egy másiktól.  – Azt hiszem, értem a kirohanását. Nem beszélek arról, ami itt történt, ha ránk hagyja Daniel Sundayt. 

– Nagyon rossz üzletet szeretne megkötni. Ha az élete árán is meg akarja védeni, szólok ez ebben az esetben nem csak egy romantizált szófordulat.  

Hangtalanul csuktam be magam mögött az ajtót. Anna és Meer izgatottan suttogtak az egyik lépcsőn ülve, barátnőm a táskájából félig kihúzott ruhadarabot mutogatott.

– Mi az? – álltam meg felettük. Meer rögtön fülig vörösödött, Anna pedig visszagyűrte a... fehérneműt a táskájába. – Anna, te...? Szent ég, Márta! Márta bent maradt a teremben, méghozzá madárként! 

Erre Anna keserűen felkacagott. – Hát Sukli lehet, hogy nem parancsolt rá, mikor kiment a teremből. Szegény-szegény Márta, pedig micsoda relikviát szereztem tőle – vigyorgott. 

– Remélem kitűzöd valamelyik üzenőfalra, hogy visszakapja – puffogtam. Néha előfordult ilyen. Üzenőfalra tűzött alsóneműk. A hétvégi párok civódásai, vagy az átváltozástan óra után leggyakrabban. 

Az iroda ajtaja ismét kinyílt, March lépett elő a sötét rejtekből. Semmit sem lehetett leolvasni az arcáról, nem tűnt sem zaklatottnak, sem mérgesnek, sem döbbentnek. Az aulába vezettük, ahol a férfi Sukli pillantását kereste. A nő megtörten nézett fel a tanárok leghatalmasabbjára. March körbenézett, az aulához egy keskeny folyosószakasszal csatlakozott egy másik nagyobb tér, az egyik büfé, kényelmes székekkel és helyes kis asztalokkal. A Bagoly büfét szemlélte, majd felsóhajtott.

– A kihallgatásokat itt fogjuk tartani – mutatott a büfé felé –, bizonyára mindenkit eléggé megijesztett és talán a bezártság érzése egy nagyobb varázslóval kettesben nem tenne jót az idegeiknek.  A kihallgatások alatt, már aki tud enni, kaphat valami ebédet, tekintettel a tömbösített animágia természetére.

Sukli suttogott valamit March fülébe, majd visszaszaladt a terem felé. Mi Rizi felé vettük az irányt, a fiú az ablakpárkánynak támaszkodva bámult ki a havas hamisciprusok és fenyők felé. 

– Hogy érzed magad? – kérdeztem halkan.

– Nem hiszem, hogy valaha is vágyom majd kajára – panaszolta, és közben nevetett. – Jól bezabáltam azokból a férgekből.

– Hakuna matata – Anna színpadiasan tárta szét karjait. – Timon és Pumba is férgeket ettek, sőt a kisoroszlánt is azon nevelték fel, és huh – legyezgette magát – milyen jóképű süldőoroszlán lett belőle! Az első nagy szerelmem...

– Én a kishableányt szerettem – igazította meg szemüvegét Meer. 

– Persze, mert félig hal – forgattam a szemem. – Ariel volt a neve. 

Mielőtt még Meer belement volna a sellők szaporodásbiológiájába sikerült leállítanunk. Rizi March elé állt és közölte vele, hogy szeretne elsőként túlesni a kihallgatáson, mert igazából a történtek idején bent sem volt az előadóban. 

– Belegondoltatok milyen fura, hogy az egyetemeken általában dékán van, nekünk meg igazgató jutott? – kérdezte a szőke Hussar. Kis híján dobtam egy hátast az ijedtségtől, hogy került ide ez a láyn? 

– Annyira nem fura – felelt Zoé. – Több helyen, még a muglik és mondénok világában is főigazgatói címet viselnek. Mágiatörténelemnél felvettem pár extra órát, a Kárpátok sulinak régen monarchája volt. A dékán valami nagyon egységes, jellegtelen cím. 

Érdekes irányba terelődött a beszélgetés, de legalább addig sem azon agyaltam mi lehet Vasárnappal és Ronnieval. Így is megkönnyebbülés volt, mikor Sukli oldalán megjelent Márta. Az átváltozás előadóba bekészített tartalék ruhát viselte. Bő vászoninget és nadrágot, hozzá hosszú szárú cipőt. Úgy nézett ki, mint egy kiszínezett régi képről lemászott paraszt, abban a romantikus, gazdálkodó értelemben. Talán a kezében tartott talár lógott ki nagyon ebből a képből.

Rizi pont időben érkezett, a kezében egy szendvicset tartott, amit megmagyarázhatatlan okból az én kezembe nyomott. – Menjünk, nézzük meg a betegeket – mormolta. 

Hátrahagytuk Zoét, Annát és Hussart is. A két sráccal együtt indultunk vissza a kolik irányába. 

Mivel csak kettőnek volt rendes bejárata és a B porta mögötti földszinti folyosón kapott helyet a betegszoba ezért kézenfekvő volt, hogy arra menjünk és ne kerüljük meg a fél egyetemvárost. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy délutánra volt egy prefis megbeszélésem is. Nem lenne jó az elsőről lemaradni, bár tekintve, hogy megint mibe keveredtem, lehet, hogy egy szabadnapot ismét megérdemeltem volna...

– Tőled is kérdezett furcsaságot March? – tudakolta Rizi. Óvatosan néztem fel a langaléta srácra. Neki is előállt azzal, hogy ha már jóban vagyunk Vasárnappal, mi lenne, ha egy ruhaszárító zsinegből kötnénk neki nyakláncot? Azt hittem megtartottam magamban a gondolatot, de Rizi homlokráncolását látva egyértelmű volt, hogy kimondtam. 

– Kimondtam?

– Miről van szó? – állt közénk Meer, aki úgy aknázott a hóban, mint a kezdő hegymászók. Rizi megvakargatta a fejét, Meer pedig elkapta a karomat. – Áh, megint gondolatolvasó voltál? – kérdezte szobatársát. – Azt csinálta, igaz?

– Rizi, te gondolatolvasó vagy? – hőköltem meg. – Mióta?

– Nyáron volt először, néha meghallom azokat a gondolatokat, amiket nekem címeznek. Nem olyan, mint a rendes igazi gondolatolvasós képesség, de feltűnt, hogy néha el nem hangzott kérdésekre válaszolok. Furán néznek olyankor az emberek. 

– Erről nem kellett volna szólnod nekünk? – méltatlankodtam. Rizi lesütötte a tekintetét. – Tudod milyen hasznos lehet ez a különleges adottság vizsgáknál? Te jóságos ég! – ugrottam a nyakába. – A specialitásod! Azt hittem logika lesz a területed, de ez... ez emeli a téteket Rizi! Gondolatolvasás logikával, ha élve kikerülünk innen ezzel a mágiával lehet saját régiód, saját kovened, ez nagyon durva hatalom.

– Az – bólogatott, majd kinyitotta előttem az ajtót. – De miért is kéne megölni Vasárnapot? – suttogta a fülembe. 

– March szerint a balszerencséje veszélyt jelent másokra. Majd megkérdezzük Vasárnapot, hogy beavat-e minket. Jobb lenne tisztázni a helyzetet. El ne mondjátok másoknak, de March zugvarázsló volt, megmutatta a csillagjait. Kicsit olyan volt az irodájában állnom, mintha egyik súlyos drogfüggőt kéne megvédenem a másiktól. Féltékenység, amiért annak több cucca van, érted. 

– Érdekes – pillogott Rizi. – March rólad kérdezett. Nem biztos abban, hogy beszámítható vagy. Mennyire húztad ki a gyufát az izgatónál?

– Az alapján, amit mondasz, eléggé.

Bekopogtunk a betegszoba ajtaján, egy idősebb hölgy jelent meg. Kontyba fogott őszes-szőkés hajába színes szalagot kötött, ez elég éles kontrasztban állt a rajta levő fehérséggel. Nem engedett be és nem is volt hajlandó felvilágosítani Sunday állapotáról. Mikor azt kérdeztük, hogy Ronnie vele van-e még egyszerűen bevágta az orrunk előtt az ajtót. Ez aztán a rendkívüli segítőkészség. Sóhajtva-fújtatva vonultunk vissza a C irányába.

Előre küldtem a két srácot én pedig bevártam a havon átvágó Annát. A lány csillogó szemmel méregetett.

– Hogy van a csillagod? – kérdezte kuncogva.

– Nem tudom, egy marcona az orvosunk. March tőled is furcsa dolgokat kérdezett?

– Aha, megkérdezte, hogy mik a szándékaim Márta bugyijával. Ez elég fura kérdés, tekintettel arra, hogy meg sem mutattam neki. Ami még furább lett volna egy kihallgatáson. Nézd, izgató bácsi, itt egy fehérnemű, amit most csórtam ki átváltozásról, ugye milyen király? Nagyon kicsesztem ám a hallgatótársammal. Nem – rázta meg a fejét – ez most szerintem is elég szar volt. Az ikrek is elvitték pár ruhadarabját, mondjuk ki az, aki átváltozós napra harisnyatartót is felvesz? Márta perverz, azt akarta, hogy minél több embertől kelljen ruhadarabokat visszakérnie, kár, hogy az igazi trófeát én hoztam el, így nem hálahempereghet egy újabb pasi ágyában. 

– Oké-oké – emeltem fel megadólag a kezem. – Viszont mesélj már, te tudod ki a D prefije? A fekete hajú srác. Mi a neve?

– A D prefje? Molly. Molly Otur. Miért, érdeklődsz más alacsony fekete hajú srácok iránt? Hármasban akarod alacsony fekete srácokkal csinálni? Vagy most már csak prefikkel osztozol meg a szobádon?

– Te nem láttad azt a volt prefi srácot animágián? A fekete hajút. Azt hiszem a D prefje volt. 

– Tudok egy helyet, ahol ennek utána lehet nézni. Amúgy, szocializáció – krákogta. – Igazi nehézsúlyú mágia. Próbáld elsajátítani, hogy legalább a prefeket ismerd. Ez a mágia menő.

– Mint a szexmágia – hunyorogtam.

– Látom érted! Na, ha találsz valami szexmágiás könyvet, dobd már át. Legalább pár fotót lőj róla, mert szeretném feldobni az amúgy is izgalmas szexuális életem egy kis varázslással. 

– Mindenképp így teszek – biccentettem.

Beugrottam átöltözni a szobámba, aztán várt rám a prefektusi gyűlés az F-ben. Anna felajánlotta, hogy elkísér. Rizi a szobájában maradt depressziózni. Meer átszaladt Zoéhoz, ahol a lány macskáját cirógatták álomba, nyitott ajtónál, figyelték, hátha visszatér Sunday. 

A C koliból az F-be eljutni egy fél élet volt. Nem sűrűn jártunk át a tanárok által belakott épületébe. Itt impozáns apartmanok voltak, nem olyan háromágyas, közös fürdős rémségek, mint nálunk a C-ben. 

- Tudod hol szoktak összegyűlni a prefektusok? – kérdezte Anna. Nemet intettem, ő pedig átvette a vezetést.

Nagyon korán érkeztem a gyűlésre, de ez így volt a legjobb. Volt időm felfedezni a helyet. Az F földszintjén impozáns könyvtár volt berendezve. A varázslást nem tiltotta semmi odabenn, ami önmagában is szokatlannak számított. A hosszú sorokba rendezett könyvek között kapott helyet egy hosszú asztal. Azon gondolkoztam, hány átok lehet kiszórva az asztalra vagy az olvasóállványokra, de semmit sem láttam. Az ablak felé fordultam. Anna kezdett elszédülni, ahogy mindenhová a látóablakommal fordultam.

- Anna, ha odaállsz az ajtóhoz mi van benne a látóablakodban?

Két bűbájt hajtottunk végre. Elrejtettünk az egyik könyvben egy cetlit, amire Anna ráolvasott. A cetli felírta magára kik és mikor jönnek be a könyvtárba és mikor mennek ki – a ráolvasások rafináltak, mi pedig kíváncsiak voltunk.

Kíváncsi voltam, mennyire hatásosak az ebben a könyvtárban végrehajtott varázslatok. Tényleg egy prefit láttam és kezdett is derengeni a neve. Talán Snow. Lehet, hogy Jon Snow, de – szisszentem fel –, lehet, hogy megártott a Trónok Harca. Anna távozott, én pedig leültem az asztal szélére. Lassan elkezdtek érkezni a prefik.

Az A prefektusát ismertem. Grünwald.A B-ből Aimeric mutatkozott be.A D kollégium prefektusa valóban nem Jon Snow volt, egy bájos csaj képviselte őket. Molly Otur.Az E prefije Olah volt. Egy srác, akinek tucatneve volt, de mint Hussar esetében ő volt „Az" Olah.Az F-ből pedig egy kezdő növénybűbáj tanár, Ewelyn mutatkozott be.

Volt egy kis meglepődés, hogy a C-ből tényleg lány került közéjük, így abszolút nőuralom alakult ki. Pár percet vártunk még, több tanár és March igazgató is megérkezett.

Átbeszéltük a prefektusok feladatait, eljárási körét és a jelentéskötelezettséget. Minden kolinak volt egy vezető tanára, a C esetében ez Cvet volt, noha a nőt alig lehetett látni az épületben.

Jöttek a további előnyök, ingyenes portálhasználat, félévente két alkalommal. Csökkentett várakozási idő a tanulmányi osztályon, kolis felvételnél eldönthetem kikkel szeretnék egy szobába kerülni ÉS azt is, kik legyenek a szomszédaim. A büfében minden ötödik szendvicset ingyen kaptam, a kolibulikon a pia a prefeknek ingyenes. Hét százalék kedvezmény a könyvesboltban. Ezek bazi nagy előnyök voltak, azt hittem helyből lemegyek hídba. Kaptam egy kulcsot, ami KÜLÖN fürdőhöz tartozott a C-ben, egyenesen a negyediken. A B pref felnevetett. Mindenki tudta, hogy a negyedik emeleti üvegajtós vizesblokk (az egész csupa üveg volt, amit szürke függönyökkel próbáltak elviselhetővé tenni), valójában a takarítók szertára, meg az emeleti mosoda is egyben. 

Elvárták, hogy eljárjak kommunikációs tréningekre, néhány erősebb varázslatot is be kell majd gyakorolni, köztük emlékmásítókat, komoly harcimágiát – aminek volt egy professzora az iskolában. Ki nem találja senki, Cvet. A fényfestő tanárunk valójában maga volt Vasember – nőben.

- És kitől félünk, a halálfalóktól? – kérdeztem egy pogácsát piszkálva.

- Bárkitől, Miss Friday – kulcsolta össze ujjait March igazgató. Persze, főleg Vasárnaptól és az ő ellenségeitől, mormoltam magamnak.

- Az nem túl jó – bólintottam rá.

***

Felállítottam egy vizes palackot az asztalom szélére és egy szürkezónás varázslatot csináltam. Harcimágia, ha úgy vesszük és nem az, ha nem annak szánjuk. Egy erőteljes csukló-tenyér mozdulat kellett hozzá, lökéshullámot keltett és lelökte az üveget a helyéről. Órákon át szórakoztam vele, mígnem jobb kezem ujjait a balba fűztem, ahogy kioldottam a varázslatot láttam, hogy milyen szar vége lesz. A flakon repült, de még előtte egy hullám szétcseszte az erkély üvegajtaját.

Az a G betűs szó hagyta el a számat.

Hogy még hatásosabb legyen, a flakon legurult az erkélyen és végigdörömbölt a faágak között, a földszintről meg macskanyávogás hallatszott.

– Fasza – sóhajtottam elkeseredve. 

– Oszt mi vót ez? – kérdezte Anna a szomszéd erkélyről. Az erkélyhűtő-cipőtároló ajtaja kísértetiesen nyikorogva csukódott be.

– Fűtött erkélyt csináltam. Luxuskörülmények a C-ben? – kérdeztem ártatlanul. – Friday prefi elintézi!

– Helyre tudod hozni?

Kezdtem úgy érezni, hogy a túl sok várakozás felőrli az idegeimet. Ronnie és Sunday is hiányoztak, jó lett volna tudni, hogy mi van velük. Hogy Sunday mennyire komolyan sérült meg. Jó lett volna tudni, hogy ki támadta meg. Jó lett volna behúzni a nyomorultnak egy iszonyatosat. Mégsem egy retkes zugban voltunk, ahol egy lámpafelkapcsolós varázslatért le kell térdelned valaki elé, vagy a lapockái közé kilenc centis fémtárgyat kell beillesztened. Beteg egy világ, ahol a suliban is gyilkolnak és természetben fizetnek a varázslatokért. March igazgató sem volt jobb, retkes zugvarázsló volt az összes jellemhibájával együtt.

Eddig fel sem tűnt, milyen megvetéssel vagyok a zugvarázslók iránt, most, hogy March bevallotta a sötét múltját jobban meg tudtam érteni a motivációit. Ettől csak jobban utáltam.