Ahogy benyitottam az ajtón, azt hittem, a szívem kiugrik a helyéről. 

- Te jó ég, baszki! - káromkodtam egyet ijedségemben. - Azért ilyen fogadtatásra nem számítottam - négy pisztolyt láttam magam előtt és mind a négy rám szegezve.

- Mara végre! - rohan ide Megan és ölel meg. - De hisz te vérzel - aggodalommal a hangjában jelenti ki, miután szemügyre vett.

- Hagyd már, semmi baja nincs - mondja Cortez a megszokott kedvességével. 

De igaza van, nincs nagy bajom, csak a szám széle repedt fel, meg a kezem sérült meg, de az attól, ahogy ütöttem azt a rohadékot.

- Adam és az apja jól vannak? - kérdezem aggódva.

- Ne aggódj nincs semmi bajuk, Ryennel vannak - nyugtat meg Megan.

- Mégis, hol voltál? - kérdezi a Főnök elég hűvösen.

Ráemelem tekintetemet, de amit látok az egyáltalán nem tetszik. Az arcán semmi érzelem nem tükröződik ki, mintha egy viaszbábút figyelnék. De a szeme...a szeme, ahogy néz az mindent elárul, dühöt, haragot és talán némi aggódást is vélek felfedezni benne, de az utóbbit lehet, hogy már csak én képzelem be.

- Főnök mennünk kell, itt vannak a zsaruk - Joshua jelezte, hogy indulni kéne, mert nem lenne jó, ha itt látnának minket, így a kérdésre már nem volt időm válaszolni.

A kocsiban néma csönd uralkodott, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy mindenki megérezte a Főnökön a merő dühöt, így gondolom jobbnak látták, ha csöndben maradnak. Mikor leparkoltunk a ház előtt és kiszálltam az autóból a Főnök erős keze ragadta meg a karomat és kezdett szinte vonszolni befelé.

- Hé! Mégis mit művel? - kérdezem felháborodottan, de semmi válasz, egyszerűen tovább hurcol befelé.

- Mariano erezd el kérlek - kérleli Megan, de akár a falnak.

- Talán süket!? - érzem, hogy egyre idegesebb vagyok - Eresszen már el! - és ekkor beérve a fotelbe dob. - Mégis mi ütött magába? - szinte, már kiabálok.

- Elárulnád végre, hogy hol császkáltál?  - teszi fel megint ugyan azt a kérdést, mint abban az épületben, csak most sokkal erélyesebben.

- Elmondom mi történt, csak nyugodjon már le - nézek rá és miután úgy tűnt egy kissé lenyugodott és a többiek is bejöttek elkezdtem.

"Visszaemlékezés"

Egy csuklyás alak, aki éppen a puskája távcsövébe bámul és akinek a ravaszon van az ujja és aki bármikor képes lőni.

Ahogy megláttam, mi folyik itt azonnal cselekedtem. A háta mögé osontam és rászegeztem a fegyverem.

- Tegye le a fegyvert különben szétloccsantom a fejét - nem számított senkire, ugyanis láttam rajta, hogy megrettent. Szép lassan és óvatosan a földre helyezte a lőfegyverét.

 - Most pedig álljon fel és forduljon meg - utasítom

Ahogy megfordult, abban a pillanatban rám is támadt, nem is érdekelve azt, hogy egy pisztolyt szegezek a fejéhez. Ahogy dulakodtunk a fegyvert sikerült kiütnie a kezemből, ami a földre érve elsült.

- Mégis ki vagy te? - kérdezem tőle, de nem válaszol semmit. - Rendben ne válaszolj, úgyis kiverem belőled. Olyan erővel rúgtam gyomron, amitől nekiesett az asztalnak, de nem kellett sokat várnom, hogy talpra álljon. - Te aztán nem adod fel egykönnyen - mondom neki.

Ismét elkezdtünk verekedni, de most ő talált be, méghozzá úgy, hogy a szám is felrepedt. Ekkor hallottam meg egy sípoló hangot, ami úgy tűnt, hogy az órája ad ki. Láttam, hogy a fegyveréhez rohan és mikor próbáltam megállítani úgy a falhoz csapott, hogy egy kissé bele is szédültem. Míg én próbáltam összeszedni magam sikerült megszereznie a fegyvert, de ami meglepett, hogy nem próbált lelőni, hanem egyszerűen csak elmenekült. Mikor sikerült összeszednem magam, felkaptam én is a fegyverem és utána rohantam, de a fickót már sehol nem találtam.

" Visszaemlékezés vége"

- Hát ez történt - nézek rá a többiekre.

- Mond te mégis mit gondoltál? - néz rám a Főnök.

- Parancsol? - nézek rá értetlenül.

- Minek mentél oda egyedül és Miért kezdtél önakciózásba? És ha megölt volna? Tényleg ennyire ostoba vagy? - állt fel idegesen a székéből.

- Már ne is haragudjon, hogy megmentettem Federico úr életét. De hát igaz ez magát abszolút nem érdekli, hisz öntől, akár halott is lehetne - idegesen álltam fel én is.

- Légszíves álljatok már le, a veszekedéssel nem megyünk semmire - próbál csillapítani minket Megan.

- Te az én emberem vagy és nem az övék, te nekem tartozol és nem nekik - nem törődve Megan szavaival, tovább folytatta velem a kiabálást.

- Ó hát innen fúj a szél. Magát csak a rohadt tartozás érdekli és nyilván, ha megölt volna azaz alak, akkor nem tudnám letörleszteni igaz?! - már olyan szinten ideges vagyok, hogy legszívesebben megütném.

 -Te azt sem tudod, hogy miket beszélsz - néz rám dühösen.

- Tudja mit. Igaza van, ezért most el is megyek - veszem el az asztalról a kocsikulcsot és rohanok ki a házból.

- Nem mész te sehová - hallottam még, hogy ezt mondja, de nem törődve vele, beültem a kocsiba és elhajtottam.