A Főnök irodájából próbáltam úgy távozni, hogy az ajtó még a helyén legyen. Ez sikerült is kisebb, nagyobb sikerrel összehozni.

Most viszont az ágyamon fekszem és próbálom lecsillapítani a dühömet, amit ez a beszélgetés okozott.

- Bejöhetek? - kérdezi egy lágy hang az ajtó túloldaláról.

- Gyere csak - mikor ezt kimondtam már nyílt is az ajtó és Megan toppant be rajta.

- Jól vagy? - kérdezi és közben leül mellém az ágyra - Hallottam az előbbi vitátokat.

- Az lett volna a csoda ha nem hallod, hisz az egész ház zengett tőlünk.

- Igen ez igaz. Te vagy az egyetlen ember, akit hallottam eddigi életemben így beszélni a bátyámmal.

- Ne haragudj ha túl messzire mentem de nagyon felidegesített a viselkedése és az amiket mondott.

- Dehogy haragszom. Bátor vagy, hogy nem hagytad magad - mosolygott kedvesen - Ami meg a partyt illeti úgy vettem észre, hogy nagyon szeretnél elmenni rá.

- Engem nem a party érdekel, hanem az, hogy beszéljek Adammel és az apjával. Egyszerűen csak megszeretném tudni, hogy miért tüntek el olyan hirtelen egy árva szó nélkül. Meg talán azért is mert jó lenne újra látni Őket és beszélgetni a régi szép időkről, hisz mégis csak olyanok voltak nekem mint a családom és ahogy te is mondtad, talán tényleg újraéleszthessük a kapcsolatunkat.

- Értem...na de mi a helyzet Addammel? A partyn feltűnt, hogy jól kijöttök egymással még ennyi idő után is.

- Remélem nem kezded el te is - álltam fel az ágyról és az íróasztalnak dőltem.

- Hogy érted, hogy én is? - kérdezi értetlenül.

- A bátyád is ezzel jött. Az ok amiért nem megyünk a partyra az Adam.

Egyszerűen nem tudom, hogy mi ütött belé, de nem akarja, hogy találkozzam vele. De nekem feltétlenül beszélnem kell velük.

- Értem - mondja szűkszavúan Megan, miközben úgy látom, hogy gondolkodik valamin.

- Minden rendben? - kérdezem és visszaülök mellé. - Látom nagyon elkalandoztál.

- Persze-persze, minden oké - állt fel hirtelen az ágyról - Te viszont ne aggódj beszélek a bátyámmal, hogy meggondolja magát. Most viszont megyek. Szia. - úgy kiviharzott, hogy reagálni se volt időm rá. Vajon mi lelte?...

"Megan szemszöge"

Amit Mara mondott az nagyon meglepett. Szóval a bátyám Adam miatt nem akar menni a partyra...hmm ez érdekes...de várjunk csak...csak nem...ki kell faggatnom a bátyámat.

Ahogy elértem a bátyám irodáját, habozás nélkül benyitottam.

- Úgy látom ma mindenki szereti kopogás nélkül rám törni az ajtót - néz fel szúrós szemekkel a papírjai mögül. 

- Biztos azért mert kiérdemelted - mondom neki ironikusan, miközben leülök vele szembe.

- Ha azért jöttél, hogy meggyőzz a partyval kapcsolatban, akkor ne fáraszd magad, mert nem fogom meggondolni magam - mondja miközben ismét a papírjaiba temetkezik.

- Rendben. Ha nem akarsz a partyról beszélni, akkor inkább beszéljünk Maráról.

- Mégis mi van vele? - kérdezi semlegesen.

- Az, hogy neked tetszik Mara - úgy látom ez a kijelentésem eléggé meglepte, hisz még a papírokat is kiejtette a kezéből. - Ne nézz már rám úgy mint akinek elment az esze.

- Még csodálkozol, hogy úgy nézek rád? Hisz amit mondasz az nevetséges - állt fel ingerülten a székéből.

- Ha annyira nevetséges, akkor miért viselkedsz ilyen idegesen? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Mert felidegesít a hülyeséged Megan!

- Ááá igen? Akkor azzal mi van, hogy azért nem megyünk a partyra, mert nem akarod, hogy Mara találkozzon Adammel?

- Annak semmi köze ehez. Azért nem akarom, hogy találkozzanak, mert nem bízom se vbenne se az apjába. És nem pedig azért, mert tetszik nekem Mara.

- Rendben. Nem számít, hogy miért. De tudnod kell, hogy Mara csak azért akar elmenni, hogy megtudja végre azt, hogy miért hagyták magára egy árva szó nélkül, azok akikre családtagként tekintett...

"Mariano szemszöge"

A húgommal való beszélgetésünk után, még mindig itt ülök az irodám bőrfoteljében és próbálom összeszedni a fejemben keletkezett zavart gondolatokat.

Ami leginkább nem hagy nyugodni azaz, hogy kertelés nélkül képes volt a fejemhez vágni, hogy tetszik nekem Mara, és, hogy azért nem megyünk a partyra, mert nem akarom, hogy találkozzon Adammel.

De ez a feltételezés egyszerűen abszurd, azt se tudja, hogy miket beszél...de akkor mégis miért foglalkoztat ennyire?...mégis miért leszek ideges ha csak szóba kerül a West név? 

Mindenkinek azt mondtam, hogy azért nem megyünk a partyra mert nem bízom meg bennük. De azaz igazság, hogy ez nem teljesen igaz. Tényleg van bennük valami amitől ellenszenvesek, de a legfőbb ok valóban az, hogy nem akarom, hogy Mara találkozzon azzal a bájgúnár Adammal.

Talán tényleg azért, mert beleszerettem Maraba. Te jó ég...nem hiszem el, hogy most tényleg beismertem. Úgy látszik csak az kellett, hogy valaki hangosan kimondja nekem, hogy mit is érzek valójában. Már az első pillanattól fogva, hogy megláttam a Harcosok klubjában megfogott benne valami, valami amit a mai napig nem értek és ez napról napra egyre erősödött, annyira, hogy már elismerem, hogy beleszerettem. Mindig is próbáltam elnyomni ezeket az érzéseket magamban, próbáltam nem figyelni rá. De úgy látszik eddig tartott. Nem tudok tovább hazudni saját magamnak. De viszont azt is tudom, hogy ez a beismerés nem változtat semmin. Mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt, hogy szeressem. Muszáj vagyok küzdenem ellene, még akkor is hogy tudom, mennyire gyötrelmes lesz.

Ami meg a partyt illeti, úgy látszik, hogy kénytelen vagyok meggondolni magam, hisz Mara mindenáron ki akarja deríteni, hogy miért tűntek el olyan hirtelen Westék. És talán én is többet megtudok majd a Keselyűről.