- Főnök baj van.

- Még is mi történt, hogy kopogás nélkül berontasz az irodámba?

- Most hívtak. A Maffia rátalált a város széli drograktárra. Mindenkit megöltek és felgyújtották az egészet.

- Hogy micsoda?! Ez  mégis, hogy történhetett meg?! És, hol a fenébe van Adam?!

- Adam a helyszínen van néhány emberünkkel. 

- Hívd ide de azonnal.

- Igen is.

Ez nem lehet igaz. Egyre közelebb kerülnek hozzám. De ezt nem hagyhatom. Minél előbb meg kell szereznem a lányt, aztán végleg leszámolnom a Maffiával.

...

Egy  különös érzés, ami a hatalmába kerített. Egy különös érzés amit nem értek.

Egy sötétbarna szempárt látok, ami szüntelen engem fürkész, szinte már perzsel a tekintete. 

Egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, még is mit tervez?...csak nem...

- S..s..sajnálom, ha megbocsájt én most visszamennék a szobámba - zavartan felpattantam a kanapéról ezzel otthagyva a Főnököt és amilyen gyorsan csak tudtam a szobámba siettem és becsuktam magam után az ajtót. Az ajtónak dőltem és próbáltam összeszedni magam.

- Mégis mi volt ez? Az előbb...az előbb majdnem megcsókolt a Főnök.

Nem nem nem ez képtelenség - próbálom elhesegetni ezt a gondolatot, mert ez egyszerűen képtelenség.

Pedig akárhogy is próbálom bemagyarázni magamnak, hogy nem így történt, még is tudom, hogy nem ez az igazság.

De még is miért? Hisz semmi okot nem adtam neki rá, hogy ezt tegye. Ráadásul tudomásom szerint egyáltalán nem szívlel engem. Akkor mégis miért? 

Ez így nem lesz jó. Nem akarom, hogy a munkán kívül bármi más is egymáshoz kössön minket.

A fenébe is, teljesen össze vagyok zavarodva, ráadásul még mindig úgy kalapál a szívem. Jaj Mara szedd össze magad.

Talán egy forró fürdő majd lenyugtassa az érzéseimet.

"Mariano szemszöge"

Te jó ég! Mégis mi a frász ütött belém?...Teljesen elment az eszem, hisz majdnem megcsókoltam Marát. De mikor észrevette, hogy megsérültem annak ellenére, hogy azt mondtam neki, hogy ne törődjön vele, megragadta a karom és egyenesen a szemembe nézett és csak annyit mondott, hogy "Kérem. Legalább had lássam el" és  ezt az egy mondatot olyan lágysággal és némi aggodalommal mondta, hogy képtelen lettem volna a nemleges válaszra. Teljesen ledöbbentem hisz egyáltalán nem ilyennek ismertem, így hát megengedtem neki.

Mikor a sebemet tisztította azt is olyan óvatosan és figyelmesen tette, ügyelt arra, hogy ne okozzon fájdalmat és mikor a keze hozzáért a csupasz bőrömhöz, akaratom ellenére megremegtem, amit sajnos Ő is észrevett, hisz láttam, hogy elmosolyodik, de valószínűleg azt hitte, hogy nem láttam, mivel nem tettem szóvá.

Mikor befejezte a sebem bekötözését hirtelen felemelte a fejét és egyenesen a szürke íriszeivel találtam szembe magam.

Csak néztük és néztük egymást, míg végül arra eszméltem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá. Már annyira közel voltunk egymáshoz, hogy a leheletét az ajkaimon éreztem.

De mielőtt még bármi is történt volna, hirtelen felpattant mellőlem és egy zavart sajnálom után berohant a szobájába.

Egyszerűen nem tudom, hogy milyen érzés fogott el, de abban biztos vagyok, ha Ő nem hátrál meg, akkor biztosan megcsókoltam volna. Valamiért abban a pillanatban vágytam rá, vágyat éreztem rá, hogy megcsókoljam.

Ez így nem mehet tovább. A múltkori viselkedésem a party után és most meg ez.

Remélem nem kezdek Marába szeretni, mert az egyikünknek sem lenne jó.

Vissza kell fognom magam. Egyszerűen nem gyengülhetek el még egyszer.

...

- Adam végre, hogy itt vagy. Még is mi tartott eddig?

- A raktárat porrá égették és semmi nem maradt belőle, ahogy az ott tartózkodó embereinkből sem.

- Nem várhatunk tovább. Lépnünk kell.

- Még is mit tervezel?

- Holnap este rendezünk egy partyt, ahová minden fontos személyt meghívunk, köztök a Maffiát is. Te kerülj minél közelebb Marához. Én majd foglalkozom Mariano di Vaio-val.

- Igen is apám.