Tisztelt Mariano di Vaio Úr! Szeretettel meghívom Önt és kedves családját az otthonomban megrendezett partyra.  Remélem megtisztel a jelenlétükkel.                                                                             Üdvözlettel: Federico West.

Ismét egy party, amire hivatalosak vagyunk, de számomra most egy ismerős személytől.

- Mégis ki ez a Federico West? - kérdi kíváncsian Cortez.

- Te mégis, hol élsz? Nem hallottál még a West alapítványról? - kérdi hitetlenkedve Megan.

- Csak nem Ő az a jótevő, aki a szegényeken és a rászorulókon segít?

-De. Pontosan.

Ezeket az információkat hallva, úgy látszik, hogy mégsem olyan jól ismerem Őt, hisz erről mit sem tudtam.De ha jobban belegondolok az én eddigi életvitelemmel nem is csoda, hisz a mindennapjaim az alvásról és a harcról szólt. Nem volt se időm se energiám ilyenekkel foglalkozni.

- Csak azt nem értem, hogy mégis miért hívott meg minket a partyára? Hisz eddig soha nem tette meg, amit meg is értek, hisz Ő a jótevő mi meg a Maffia.  - Révedésemből Joshua hangja zökkentett ki.

- Ennek az oka Mara - mindenki egy emberként pillantott a hang irányába és egyenesen a Főnökön állt meg, aki karba tett kézzel és a falnak dőlve figyelt minket. - Vagy talán nincs igazam? - kérdi tőlem és közben elrugaszkodik a faltól és mellém lép. 

Mindketten pontosan tudjuk, hogy igaza van és a hallottak alapján tényleg csak miattam vagyunk hivatalosak a partyra, nem értem, hogy minek kell még rá kontrázni.

- Valaki elárulná, hogy mégis miről beszéltek? - kérdezi Cortez.

- Én ismerem a West családot - kezdem a mondókámat.

- Ahogy mi is - vág a szavamba Cortez.

- Esetleg megengeded, hogy befejezzem? - kérdeztem tőle erélyesen és némi iróniával a hangomban, amire csak egy rosszalló pillantás volt a válasza.

- Ahogy az imént mondtam én ismerem a West családot, legalább is régen ismertem, ez most már kevésbé van így.

- És honnan ismered Őket? - kérdi Megan.

- A szüleim a baleset előtt úgy tíz évvel  ismerkedtek meg Federico West-el valami munkaügy folyamán és annyira jóban lettek, hogy munkán kívül is sokszor találkoztak és sokszor járt nálunk is, amiből adódóan ismertem meg én is Őt. Valamint a fiát is sokszor elhozta nálunk, így míg a szüleink együtt dolgoztak, addig mi együtt játszottunk és szórakoztunk. Szinte már családtagként gondoltunk egymásra. A feleségét viszont nem ismertem, mert mint tudjuk Ő meghalt a szülés közben.

De ez a barátság megszűnt, miután a szüleim autó balesetben meghaltak. A tragédia után pár napra rá Ők is eltűntek, amit elég rosszul viseltem, hisz a szüleim és rajtuk kívül nem volt senkim, így nem volt kire számítanom és támaszkodnom. Azóta semmit nem hallottam felőlük, egészen a múltkori party óta, mikor a fiával Adammel összefutottam.

- Most már értem. Valószínűleg újra, akarják éleszteni a kapcsolatotokat, ezért is hívtak meg a partyra. fejti ki Megan a gondolatait, amire aprót bólintok.

- Erre a partyra nem megyünk el - mindenki ledöbbenve fordul a Főnök irányába, köztük én is, aki értetlenkedve nézek egyenesen rá, és próbálom megérteni a hallottakat.

- Még is miért nem? - kérdem értetlenül.

- Mert nem és kész. 

- Legalább elmondanád, hogy miért nem? - kérdezi már Megan is, aki ugyan olyan értetlenül áll a dologhoz mint én, és mint mindenki más.

-Megmondtam...nem megyünk és kész legyen ennyi elég. Én vagyok a Főnök és az lesz amit én mondok - ezzel felállt a székéről és megindult a dolgozószobája felé.

Ha azt gondolja, hogy ezzel vége van, akkor nagyon téved. 

Utána mentem és szinte ajtóstul rontottam rá, amire nem számított, hisz elég döbbent képet vágott hozzá.

- Még is mit jelentsen ez? Kopogás nélkül berontasz hozzám úgy, hogy szinte az ajtót sem kíméled. Mond megőrültél? - kérdezi tőlem idegesen.

- Még is mit gondolt? Hogy annyival lerendezi a dolgokat, hogy: Én vagyok a Főnök és az lesz amit én mondok féle dumával? - próbáltam utánozni az Ő hangszínét.

- Nem fogok egy ilyen senkinek magyarázkodni - vágja hozzám a nem éppen kedves szavakat, amitől teljesen felidegesített.

- SENKINEK!? Ha olyan senki vagyok ahogy mondja, akkor mégis mi a francért vásárolt meg és hozatott ide? - szinte már kikelve magamból kiabálok vele. 

- Velem Te ne kiabálj! - emeli fel Ő is a hangját - De még is miért, akarsz annyira elmenni arra a partyra?

- Mert szeretném megtudni, hogy mégis miért tűntek el olyan hirtelen egy árva szó nélkül.

- Azért mert nem jó emberek. 

- De hisz nem is ismeri Őket.

- Annyi is elég volt, amit már láttam belőlük, főleg a fiából. - mikor ezt kimondta, már tudtam, hogy miért is nem megyünk. 

- Hát persze....maga nem azért nem akar menni a partyra, mert nem bízik bennük, hanem azért, hogy ne találkozzak Adammal, hisz az előző partyról is azért rángatott el, mert beszélgettem vele.

- És hogyha így van, akkor mi van? - mondja egyenesen a szemembe, én meg csak döbbenten állok előtte.

- Mégis miért? - kérdem kíváncsian.

- Az nem tartozik rád és most távozz az irodámból.