Most, hogy együtt dolgozunk Federico Úrral azon, hogy megtaláljuk a Keselyűt én ezáltal egyre több időt töltök Adam-el, aminek örülök, mivel még mindig olyan jól kijövünk egymással mint régen.

Aki viszont, már kevésbé örül neki és ennek az egyezségnek az a Főnök, mivel akárhányszor meglát Adam-el szinte azaz érzésem, hogy képes lenne a szemével megölni őt. De akármennyire is nem tetszik neki ez a helyzet és akármennyire is nem bízik bennük kénytelen félretenni a nemtetszését, ha minél hamarabb ki akarja deríteni, hogy ki is az a Keselyű.

- Tartok egy kisebb beszédet a holnap nyíló jótékonysági alapítványom alkalmából és szeretném ha részt vennének rajta.

- Azt gondolja, hogy a Keselyű tervez valamit? - kérdezi a Főnök, miközben belekortyol a kávéjába.

- Remélem nem. De soha nem lehet tudni - válaszolja Federico Úr.

- Rendben. Ott leszünk - közli a Főnök a szokásos nyers stílusával. - Mi viszont, most távozunk - pillant rám és feláll eddig ülő pozíciójából.

- Rendben, és köszönöm Di Vaio Úr.

Miután elköszöntünk beültünk az autóba és elindultunk haza.

- Gondolja, hogy holnap ott lesz a Keselyű? - teszem fel a kérdést ezáltal megtörve a  tíz perce köztünk lévő csöndet.

- Ha valóban rájuk vadászik, akkor biztos vagyok benne - válaszolja úgy, hogy közben le sem veszi az útról a tekintetét.

- Úgy látom maga az a fajta ember, aki nehezen bízik meg az emberekben - mondom, miközben én is az utat fürkészem.

- Ezt most csak azért mondod, mert nem bízom Westékben, de ez nem így van, vannak azért kivételek. - közli teljes nyugodtsággal, miközben befordul a házhoz és megáll az autóval.

- Igazán? Kíváncsi lennék, hogy ki is az a szerencsés személy - a kíváncsi és kissé meglepett tekintetemet az útról levéve immáron rá irányítottam. De ami még ettől is jobban meglepett azaz, hogy egyenesen engem nézett sötétbarna íriszeivel. 

Egy pár másodpercig vagy talán percig, nem is tudom, de elmerültünk egymás tekintetében, amitől elfogott egy már ismerős érzés, pont mint aznap...aznap mikor megsérült és én kötöztem be a sebét, akkor is pont ugyanígy nézett rám, ugyanilyen szemekkel és ugyan ez az érzés kerített hatalmába. De akárhogy is van ez a jóleső érzés nagyon remélem, hogy nem az amire gondolok.

- Kopp-kopp - hirtelen kopogásra lettünk figyelmesek, amitől mindketten összerezzentünk és elvált tekintetünk egymásétól.

Mindketten a hang irányába fordultunk és Megan mosolygós arcát pillantottuk meg.

- Nem szeretnétek bejönni? - kérdezi miután a Főnök lehúzta az ablakot.

- De megyünk. Én behajtom a kocsit, ti pedig addig hívjatok össze mindenkit a nappaliba.

Miután összeszedtem magam kiszálltam az autóból és elindultam befelé...vagyis indultam volna, ha Megan el nem állja az utam.

- Mégis miért nézel úgy mint aki azt gondolja, ha ezt csinálja, akkor  bele lát az ember fejébe? - kérdem felhúzott szemöldökkel.

- Én nem teszek úgy....egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy mit csináltatok ennyi ideig a kocsiban - teszi fel a kérdést huncut mosollyal a száján.

- Semmit - mondom semlegesen - Túl nagy a fantáziád - paskolom meg kicsit a fejét és kikerülve őt berohanok a házba, mielőtt még bármi mást is kérdezhetne.

Miután mindenkit összehívtunk a Főnök elmondta a többieknek is, hogy holnap részt veszünk egy jótékonysági rendezvényen és szeretné, hogy mindenki legyen résen és nagyon figyeljen oda, mert esélyes, hogy a Keselyű felbukkan.

A nap többi részében nem történt semmi különös, mindenki csinálta a dolgát és készült a holnapi napra, beleértve engem is.

Most viszont már itt fekszem az ágyamban és abban reménykedem, hogy a Keselyű nem tesz holnap semmi rosszat, de viszont az is jó lenne, ha végre megtalálnánk őt és a Főnök lerendezhetné vele végre az ügyét, hisz igazán megérdemelné. Ehhez és ehhez hasonló gondolatokkal hajtottam álomra a fejem.

Másnap.

- Indulhatunk? - kérdezi a Főnök mindnyájunkat.

- Igen - mondjuk egyszerre.

A rendezvényt a most nyíló jótékonysági épület kertjében tartják, ami igazán gyönyörűen fel van díszítve.

- Mara te velem jössz. Ti pedig váljatok szét és figyeljetek meg mindenkit - utasít mindenkit a Főnök.

- Egyre többen vannak. Ön szerint fog támadni a Keselyű? - kérdezem, miközben sétálunk befelé.

- A keselyűt nem érdekli az, hogy mennyien vannak. Ha valakit ki akar iktatni, akkor mindenféleképpen megpróbálja - nem tudtam reagálni rá semmit, mert épp Federico Úr közelített felénk.

- Di Vaio Úr üdvözlöm...Mara drágám örülök, hogy te is itt vagy - ölel meg Federico Úr.

- Hogy van? Nem izgul nagyon? - kérdezem, miután elváltunk.

- Most, hogy itt vannak sokkal nyugodtabb vagyok és tényleg hálás vagyok, hogy eljöttek - hálálkodik Federico Úr.

- Reméljük nem hiába - mondja a Főnök a megáldott kedvességével én meg azt sem tudom, hogy hová nézzek.

- Federico Úr tíz perc és kezdünk - jött ide egy középkorú nő elegáns kosztümben. Gondolom az asszisztense lehet, vagy valami olyasmi.

- Ha megbocsátanak nekem, most mennem kell.  De később még biztosan találkozunk - és ezzel el is indult.

- " Reméljük nem hiába"? - nézek rá dühösen - Ezzel majdhogynem azt mondta, hogy remélem eljön a Keselyű, hogy végezzen magával, így hátha végre eltudom kapni - a hangomon is érződik, hogy milyen ideges vagyok.

- Hát, ha neked így jobban tetszik, akár így is nézhetjük - mondja nemes egyszerűséggel, mintha nem is egy ember életéről lenne szó.

- Maga javíthatatlan...bár nem is tudom, hogy miért képedek el mindig ha ilyeneket mond, hisz maga a Maffia feje - meg sem várva a reagálását a mondandómra, nemes egyszerűséggel hátat fordítottam neki és elindultam ha lehet a  lehető legtávolabb tőle.

- Most mégis mit gondolsz hová mész - jött utánam.

- Gondoltam ezután a beszélgetés után, megyek és lehűtöm magam a lehető legtávolabb öntől - közöltem úgy, hogy meg sem álltam.

- Állj, már meg ha hozzád beszélek! - fogta meg a karom, ezzel megállásra késztetve. - Nem mész te sehová, itt maradsz mellettem - olyan közel húzott magához, hogy a leheletét éreztem a bőrömön, amitől jóleső érzés futott rajtam végig.

- Jaj már megint kezdődik - halkan motyogom magamnak.

- Micsoda? - mi a fene? még ezt is meghallotta, de jó füle van valakinek.

- Semmi. De ne aggódjon, már ennyire nem lesz semmi bajom, ha teszek egy kört, a Keselyű meg amúgy sem engem akar. Ráadásul a mosdóba is el kell mennem...gondolom nem akar letartani - nagy nehezen de végül elengedte a karomat, de mielőtt még elindulhattam volna, hozzátette, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, amire csak megforgattam a szemem. Úgy tűnik mégsem én vagyok azaz ember, akiben rögtön megbízik.

Ahogy nézelődtem és figyeltem az ittlévő embereket feltűnt, hogy ez a rendezvény sem különbözik az eddig részt vett partyktól, itt is csak olyan emberek vannak, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk...de hát mire is számítottam.

- Mi ez az ábrándos tekintet? Úgy gondolkodol valamin, hogy az már nekem fáj - viccelődik Adam.

- Hát azt erősen kétlem, hogy neked fájna - mondom ezt úgy mintha neki nem lenne sütnivalója.

- Hát ez még jobban fájt - kapja a kezét a szívéhez művészien, mintha tényleg fájna. - De most komolyan, min gondolkoztál el ennyire? - jött közelebb hozzám.

- Csak az itteni embereken és rajtam. Hogy mégis egy helyen vagyunk, de teljesen különbözöm tőlük - ismét az emberekre révett a tekintetem.

- És ez rossz? - kérdezi és érzem, hogy engem figyel.

- Nem rossz...csak furcsa.

- Nekem elhiheted, ha választanom kellene, hogy ki a legjobb és legkedvesebb ember itt, gondolkodás nélkül téged választanálak - e szavakra nem számítottam és rászegeztem megdöbbent tekintetemet.

- Hölgyeim és Uraim köszöntök mindenkit e nemes eseményen - Federico Úr hangja csapta meg a fülünket.

- Khmm...szerintem jobb lenne ha közelebb mennénk - zavaromat elhessegetve léptünk közelebb, hogy jobban halljuk Federico Úr beszédét. 

Nem kellett túl sokat várnom ahhoz, hogy a sok víz amit megittam megtegye a hatását.

- Mégis mi a baj? -kérdezi Adam a látható mocorgásom láttán.

- Csak nagyon el kell mennem a mosdóba - hajoltam közelebb hozzá, hogy még véletlenül se halljon meg senki más.

- Most? Már mindjárt vége van a beszédnek, nem bírod ki még egy kicsit.

- Ha nem akarod, hogy a nadrágomba végezzem el a dolgomat, akkor most rögtön megmondod, hogy hol van a mosdó - mondom nyomatékosan, hogy értse nagyon sürgős a dolog.

- Oké-oké - mondja megadóan - menny a szemközti épületbe, a földszinten jobb oldalt megtalálod a mosdót - hálásan néztem rá és amennyire csak lehetett, hogy ne keltsek nagy feltűnést rohantam is.

A mosdóban senki sem volt, de szerintem még az épületben sem. De hát nyilván való hisz mindenki Federico Úr beszédét hallgatja és csakis én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy pont ekkor hív a természet. 

Miután végeztem a dolgommal, épp indultam volna visszafelé, mikor egy hangot hallottam az emeletről.  A hang, olyan volt minthogyha valaki, kinyitott volna egy ablakot.

- Mégis ki lehet ilyenkor ott fent? Pláne úgy, hogy az a rész szemmel láthatóan egy lánccal el van kerítve - teszem fel a kérdést magamnak.  - Jobb lesz, ha a biztonság kedvéért utánanézek. - nem törődve a lezárással átugrottam a láncot,  és szép csendben és lassan felmentem az emeletre, de mikor észrevettem, hogy mi folyik itt, szinte a levegő is megállt a tüdőmben. 

Egy csuklyás alak, aki éppen a puskája távcsövébe bámul és akinek a ravaszon van az újja és aki bármikor képes lőni.