Az éjjel nem sokat tudtam aludni, folyton azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem/velünk ebben a hat hónapban? Milyen emberek fognak körülvenni? Mit kellesz majd csinálnom a Maffiában? Ilyen és még ehhez hasonló gondolatok tekeregtek a fejemben mindegyik megválaszolatlanul. Ezt utálom a legjobban, ha nem tudok valamit. A fenébe is ezzel az egésszel.

Gondolatmenetemet egyikőjükkel sem osztottam meg. Nem akarom, hogy azt lássák rajtam, hogy aggódom vagy, hogy félek bármitől is. Pedig be kell, hogy valljam akár milyen erős is vagyok tartottam a dologtól. De az biztos, hogy ezt senkinek nem hagyom, hogy észre vegye rajtam. Főleg nem a Maffia embereinek. Erősnek, határozottnak és magabiztosnak fogom mutatni magam, mert az is vagyok.

Most itt állok a bőröndöm felett és pakolom a cuccaimat befele, mert nemsokára indulnom kell.

Tevékenységemet az ajtóban álló húgom zavarja meg.

- Látom már pakolsz is.

- Igen. Hisz mindjárt indulnom kell.

- Biztos, hogy nincs más megoldás? - kérdi még mindig reménnyel a hangjában. Pedig Ő maga is pontosan tudja a választ.

- Biztos - válaszolom

- Értem - mondja szomorú hangon.

Odamentem hozzá és jó szorosan megöleltem.

- Ne aggódj minden rendben lesz.

- Nagyon remélem. De akkor is nagyon féltelek.

- Tudok vigyázni magamra, hisz én vagyok a legjobb harcos, ahogy Steven mondaná - próbálom nyugtatni. hogy ne aggódjon annyira.

- Ez igaz - mondja már kicsit megkönnyebbülve. - Ha kész vagy a pakolással gyere és egyél a kedvencedet csináltam.

- Csokis palacsintát! - mondjuk egyszerre és közben mindketten elnevetjük magunkat.

Végre nevet. Olyan jó így látni.

- Mi az Mara? Miért nézel így rám? - kérdi még mindig mosolyal a száján.

Nem válaszoltam a kérdésére csak odamentem hozzá és ismét megöleltem, miközben csak annyit mondtam, hogy köszönöm.

- Még is mit köszönsz? - kérdi meglepődve

- Mindent húgi...mindent.

Miután összepakoltam, ettem és átöltöztem eljött a nem várt indulás. Vagy is a búcsúzás ideje. Utálok búcsúzkodni de most még is kénytelen vagyok, hisz még magam sem tudom, hogy mit hoz a holnap.

Ahogy elbúcsúztunk egymástól indultam is a Harcosok klubja elé. Mikor odaértem már ott állt egy fekete furgon, mellette ugyan az a két férfi, akivel a múltkor találkoztam. Vagy is a Maffiafőnök kísérőivel.

- Végre, hogy ideértél - morogta oda nekem a kopasz férfi

- Cortez légy kedvesebb, hisz mégiscsak velünk fog élni fél évig - mondja a szőke hajú srác.

Szóval a nulla modorral megáldott férfi neve Cortez. Nagyszerű.

- Az én nevem Joshua az Ő neve mint halhattad Cortez - mutatkozott be a szőke hajú férfi. Vagy is Joshua.

Az én nevem Mara, de ezt már biztos tudjátok - mondom semleges hangon.

- Igen tudjuk. De most induljunk a főnök már vár.

Miután beszálltunk a furgonba próbáltam még megtudni néhány infót a Maffiáról és róluk, de csak annyit mondtak, hogy a Főnök majd elmondja amit tudnom kell.

Mivel nem tudtam semmit sem kiszedni belőlük, így nem tudtam elterelni a gondolataimat a húgomról.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon szomorú és összetört. És ezért én is nagyon rosszul érzem magam, hisz elég hosszú ideig távol leszünk egymástól. De a tudat, hogy Steven mellette van megnyugtat.

Gondolatomból a furgon fékezése zökkentett ki.

- Megjöttünk - szól Joshua.

Mikor kimondta ezt a szót kezdtem ideges lenni, de próbáltam minél jobban leplezni.

Mikor kiszálltam a furgonból egy hatalmas villa terült el a szemem előtt. Igazán csodás volt, ilyet még nem is láttam. Miután kigyönyörködtem magam körbenéztem és semmi nem tűnt ismerősnek. Vagy is halvány gőzöm sincs, hogy hol vagyok.

Ránéztem az órámra és látom, hogy kilenc órát mutat. Vagy is két óra hosszát utaztunk. Annyira elvoltam a gondolataimmal, hogy fel sem tűnt, hogy ilyen hosszú ideig kocsikáztunk.

- Gyere. Vagy talán félsz? - kérdi Cortez gúnyosan.

- Mégis kitől? Talán tőled? - kérdem felvont szemöldökkel és közelebb mentem hozzá, hogy végre felfogja nem félek tőle.

- Hagyjátok abba és mennyünk be. A főnök már vár - állít le minket Joshua, mielőtt még bármi más történhetett volna. Mondjuk egy nagy maflás Corteznek címezve.

Mikor beléptem a házba négy szempár szegeződött rám. Az egyik szempár aki figyelt egy lány volt. Világosbarna hosszú haj és barna szem. Igazán szép lány, még női szemmel nézve is.

A másik szempár tulajdonosa egy férfi. Világosbarna felzselézett haj és barna szem. Elég helyes pasas.

- Szóval te lennél Mara az új tag? - kérdi a lány és közben megindult felém.

- Igen. Én lennék az - válaszolom.

-Szia! A nevem Megan. Ő pedig Ryen - mutat a barna hajú srácra, aki csak bólint egyet.

- Szóval ti lennétek a Maffia? - kérdezem tőlük.

- Nem csak mi vagyunk. Vannak embereink, akik nekünk dolgoznak. -válaszolja Megan.

- Értem - mondom bólogatva.

- látom már mindenkit megismertél - szólal meg egy mély és magabiztos hang a hátam mögül és pontosan tudom, hogy nem lehet más csak a Maffiafőnök.

Hátrafordulok és pont előtte találom magam.

- Ami azt illeti nem mindenkit - mondom a szemébe nézve.

- Ez igaz. Hisz én még be sem mutatkoztam. Az én nevem Mariano di Vaio a Maffiafőnök - mutatkozik be miközben kezet fogunk.

***

"Valahol máshol"

- Még is, hogy engedhetted el a lányt?! És főleg, hogy adhattad oda a Maffiának?!

-S..s..sajnálom Főnök, de a Maffiafőnök megfenyegetett, ha nem adom neki a lányt, akkor bezárassa a klubbot és magával viszi a harcosainkat.

- A fene vigye el!... Te meg takarodj kifelé azonnal!!!

-I..igenis Főnök.

A lány soha nem tudhatja meg az igazságot, különben végem van. Bármi áron meg kell, hogy akadályozzam.