A herceg volt az. Mellém lépett, előrántott egy nyilat a háta mögül, majd célba lőtt. Telitalálat.

- Nem rossz. - mondtam meglepve. Az azért hazugság, hogy "nem rossz", mert kifejezetten tökéletes.

- Nem rossz?- kérdezte felnevetve - Ezen akár egy ork élete is múlhat, és egyben a tiéd is.

- Had próbáljam meg újra. - rántottam ki egy nyilat hátamon csüngő nehéz tegezből, célzás és öszpontosítás nélkül kihúztam. Telitalálat. - Egy-egy. - mondtam, miközben a céltáblából rántottam ki a nyilakat. Visszaraktam volna a helyükre, de Legolas kivette őket a kezemből.

- Ezek most pont kellenének. - rakta el őket. Az istálló felé irányult, felült egy harciasan felfegyverzett és páncélozott lóra, majd felém irányult. - Majd még találkozunk. - mondta, majd elvágtatott. Ránéztem volna, de pont a szemembe sütőtt a nap, és nem láttam az arcát teljesen.

Kissé furán éreztem magam azután, hogy szótlanul bámultam utóbbi cselekedeteit. Bár mégis mit kellett volna mondjak? Gondolataimat félbeszakítván édesanyámat láttam az udvaron felém futni.

- Andromeda! Szép reggelt, lányom. Merre voltál? Nem leltelek a szobádban!- mondta izgatottan.

- Céltáblába lőttem. - mondtam nyugodtan.

- Gyere, menjünk megétkezni. - mondta lelkesen.

Az udvaron sok széles faasztal volt. Leültünk a legüresebbhez, a tányérok már elő voltak készítve. Elvettem egy fehér porcelántányért, majd belemertem a lencsefőzelékbe. Frissen volt tálalva, még forró volt.

- El sem tudom hinni, hogy tegnap ilyenkor még csak úton voltunk erre. Jó döntés volt-e idejönni?- kérdeztem.

- Ne butáskodj. Ez a hely esély egy új élet kezdésére. Ez a hely valószínűleg a legjobb dolog, ami történhetne velünk egész életünkben.

- Igaz. - mondtam, majd enni kezdtem.

Mindannak ellenére, hogy Új-Dombtető sokkal modernebb és újkoribb Gondornál, mégis igaza van anyámnak. Az emberi ellátások mégis sokkal kedvezőbbek, de itt mégis otthoniasabb, mint bárhol. Lehet ez a véleményem a közeljövőben még megváltozik, de reménykedem, hogy mégsem.

Nem sokkal később eldöntöttem, hogy kilovagolok a pusztára. A nap már nem volt az égen, egy hegy mögé bújt, aurát képzett ennek. Egy szénfekete lóra felszálltam, vágtatni kezdtem ki a kapun, majd a szabadba. Egy folyópart mentén lovagoltam, a folyó csobogása eszméletlenül nyugtató volt. Kellemes, meleg szellő suhogtatta a fák ágaikon lévő száz és száz levelet. A nap lassan bújt el más hegyek mögé, az égen egy felhő sem volt látható. Pont az arcomra sütöttek az égi király sugarai. Úgy éreztem magam, mint egy mesebeli szereplő.

A lovat a kantárjával egy fához kötöttem, én pedig leültem a magas fűbe. Egyedül a bogarak izgése-mozgása hallatszódott, a susogás és csobogás mellett. A természet hangja.

A kristálytiszta folyóvizet csodálva, eszembe jutott néhány régi emlék. Ahogy kiskoromban a szüleimmel a folyóvízben lubickoltunk órákig. Ahogyan a nap ragyogtatta a hosszú krémbarna hajam. Ahogyan minden szép követ a vízből eldicsekedtem apámnak, megőriztem, hazavittem. Ahogy halak és ebihalak csiklandozták a bokám a vízben állva. Ahogy anya karjaiban pancsoltam és spricceltem minden irányba a vizet. Egy másodpercre hallottam a gondolataimban, ahogy a pár éves énem felnevet, jól érzi magát, szórakozik, él.

Egy pár órára elaludtam, túlságosan elmélyültem a gondolataimban. A nap már teljesen eltűnt, a hold halványan világos burka világította meg a tájat a világ másik oldaláról. Hirtelen nyíl hangjait hallottam a távolból, ahogy kilövődnek. Lekötöztem a lovam, majd egy vastag és erős kérges fához vezettem. Próbáltam mögüle leselkedni, rájönni hogy kik vannak ott még rajtam kívül. Hirtelen egy ork morgását hallottam meg. Összerezzentem.

- Rendben. Most feküdj le szépen. - irányítgattam a lovat suttogva. Szerencsére harcra készen fel volt szerelve, volt a hátára csatolva íj és tegez. Nesztelenül felkaptam magamra, az íjat a kezemben lövésre készre állítottam. Egyszer csak lépteket hallottam a fa mindkét oldaláról. Nagyot nyeltem. A ló hangosan felnyerített, és elvágtázott a semmibe. Két ork, ocsmány képeit elém tolta. A fejszéjüket felém vágták, mire én kicselezve arrébb léptem, és kettő erőteljeset lőttem. A mostanra halott orkok halálhangját meghallotta három többi. Mind a hárman rám céloztak, mire hirtelen két ork, követve őket a harmadik, a lábam elé borult. Két magas, egy alacsony tagot láttam, az arcuk nem volt tiszta. Feléjük vettem az irányt. Aragorn, Legolas és egy törpe.

- Te meg mit csinálsz itt ilyenkor?- kérdezte Legolas.

- Elaludtam a fűben délután, most pedig az életemért küzdök. És maguk?- kérdeztem komolytalanul.

- Ha nem ébredsz fel időben, mostanra már halott lennél! Ilyen gyenge, porcelánszerű hölgyeknek már rég ágyban a helye. - mondta az ismeretlen tag.

- Megszólaltál?- kérdezte Legolas halvérűen.

- Most mi van? Nem ronda a hölgy - mondta alig hallhatóan. Az ajkai nem is látszódnak, annyira dús és hosszú arcszőrzete van.

- Gimli, tisztelet. Ha haza akarunk érni napfelkelte előtt most elindulunk.

- Az nehéz lesz lóhát nélkül. - jegyeztem meg apatikusan.

- Pattanj fel. - nyújtotta kezét Aragorn, ennek minden gesztusát figyelve unott tekintettel Legolas.