Mivel Deidara rettentő hitetlenkedve meredt rá, ezért muszáj volt hozzá tenni, hogy persze csak akkor, ha nem szerelmes még mindig Mito bátyjába. Erre szőke leidiótázta, és indultak. De mikor kitette a házánál, némi habozás, és egy fintor után azt mondta, hogy holnap négyre legyen kész, a válasz egyértelmű volt, és valahogy hihetetlen jó érzéssel töltötte el. Próbálta emlékeztetni magát, hogy holnap egy olyan helyre megy, ahol ott lesz Hashirama, ráadásul a kis vörössel, de ez sem tudta kedvét szegni. Hiszen ha ezen túl lesz, randira megy Deidarával.

Másnap reggelt azzal kezdte, hogy összeszedte, miben megy. Nem variált ezen sokat, maradt a jól bevállt fekete szettnél. Ahogy az órára nézett, úgy gondolta kimondottan korán kelt, szóval kissé meglepődött, hogy mikor reggeli után járva, egy száll alvós bokszerében leérkezve a nappaliba, drága öccsét találta ott, méghozzá Tobirama társaságában. Nem mintha szégyenlős lett volna, de azért nem mutogatta ezt az isteni felsőtestet akárkinek. Azt ki kell érdemelni. Nos, lehet, hogy épp egy meztelen portré készül róla, de az más. Minden esetre nem volt feldobva.

- Madara - biccentett Tobirama, láthatóan szintén meglepődve a félmeztelen Uchiha láttán.

- Tudom, okét mondtam rátok, de nem gondoltam, hogy ez azt fogja jelenteni amikor reggel kávéért indulok beléd botlok - jegyezte meg.

- Öhm, most senki nincs otthon Tobiéknál, szóval gondoltam áthívom - mentegetőzött Izuna.

- Aha - hagyta rájuk, és örömmel tapasztalta, hogy drága szakácsnéjük, igaz nincs háznál, de mielőtt elment gondolt rá, és lefőzött némi kávét.

- És arra gondoltam, hogy esetleg itt aludhatna - merészkedett tovább Izuna. Madara kezében megállt a kanál, amivel épp kávéját kavargatta. Várakozó csend támadt, ami azért hízelgett neki, azt jelezte, hogy adnak, és egyben tartanak a véleményétől. És ez így volt helyes.

- Nem mondanám, hogy tetszik az ötlet.

- Ugyan, csak itt alszik - próbálkozott Izuna. Madara szánakozóan nézett rá.

- Minden szavatok mögött azt hallom, hogy dugni akartok - világosította fel őket. - Szóval nekem mondhatod.

- Mad - morogta öccse bosszúsan. - Itt leszel. Ugyan már!

- Nos, igazából nem leszek - közölte velük.

- Hogy-hogy? - lepődött meg Izuna.

- Valószínűleg szórakozni megy - tippelt Tobirama.

- Olyasmi - bólintott Madara, majd elmosolyodott. - De most ott leszek, ahol a te bátyád is.

- Mi? - nyögte meglepetten a fehér hajú.

- Nos, ha jól tudom ő Mitoval megy az eljegyzős partira, én meg Deidarával - mesélte.

- Deiel? - ráncolta szemöldökét Izuna. - Mad...

- Hé, ő kért meg rá - mentegetőzött, de ettől az öccse nem lett boldogabb. - Ami titeket illet, pedig legyen, felőlem itt aludtat. De ajánlom neki, hogy jó legyen az ágyba.

És úgy ezzel a mondattal hagyta ott őket. Tobiramának még valószínűleg senki nem mondott ilyet, akivel nem volt együtt, de hát hé, üdv az Uchihák fekete bárány családjában.

Madara bőven elkészült, már fél négykor a szobájában toporgott öltönyben, pedig szinte mindig késésben szokott lenni. Ideges nem volt, ő szinte sosem az, de most mintha közelített volna hozzá. Végülis csak annak a szöszinek az oldalán fog Hashirama, és a vörös szukája elé vonulni. Érdekes parti lesz.

Nem akart kijönni a szobájából, csak az hiányzott neki, hogy így lássák mások sokkal az indulás előtt. Ez aztán füstbe is ment, mikor Izuna benyitott, hogy kérdezzen valamit, és ott találta éppen kis félkör leírása közben, öltönyben. Cikibbnek érezte a helyzetet, mintha Izuna valami egész más közben nyitott volna rá.

- Nocsak, te tényleg várod ezt - lepődött meg Izuna, mire ő próbálta elhessegetni a dolgot egy laza fintorral. - A kérdés csak az, melyikőjük miatt?

Madara tökéletesen értetlenül nézett rá.

- Mi az, hogy melyikőjük?

Az öccse még meglepettebbnek látszott, aztán elmosolyodott, és annyival otthagyta:

- Jó szórakozást.

Aztán pontosan négykor megérkezett Deidara. A szöszi beköszönt Izunának, aki elég idegesnek találta. Aztán tanúja volt annak is, hogy költözik egy tökéletesen nyugodt mosoly az arcára, mikor meglátta a bátyját, akihez pedig valahogy így hangzott az első mondata.

- Megérkezett Uchiha Madara fuvarja!

- Tedd túl magad rajta, hogy nincs jogsim - csóválta fejét, egy halvány fintor kíséretében Madara, majd végig mérte. Deidara a tegnap kiválasztott öltözetet viselte, remekül állt rajta. Karcsú volt benne, de a vállait kicsit szélesítette, kihangsúlyozva, hogy ő azért egy lányok álma srác is tud lenni. Haját lazán kontyba fogta, ami szintén remekül állt neki. - Jól nézel ki - jegyezte meg, mire egy egy halvány pírral egybekötött grimaszt kapott.

- Mehetünk? - kérdezte inkább a szőke.

- Aham - biccentett Madara, majd egy angyali nagytesvér mosollyal még öccse, és Tobirama felé fordult. - Ha bármi nyomát találni fogom annak, amit csináltok, vagy nem csináltok, búcsúzz a kis barátodtól!

Aztán becsukta maga mögött az ajtót. Deidara csak a kocsiban kérdezett rá.

- Öhm,úgy nézem már egész szépen elfogadod őket.

Ez kicsit túlzás volt, de na.

- Hát nem repdesek az örömtől, elhiheted - fintorgott. - De azt hiszem annyival tartozok nekik, hogy adjak egy esélyt. Szigorú, számos buktatóval rendelkező, de esélyt.

- Izuna tudod nagyon boldog volt - mesélt a szőke mosolyogva. - Úgy örült, hogy elfogadtad őket. Sokat jelentett neki.

- Tényleg? - lepődött meg Madara.

- Sokat ad a véleményedre, vagyis... Hm, hogy is mondjam? Szereti, ha nem ellenzed a dolgait.

- Pedig nem állítom magam túl tökéletes báttynak - sóhajtott.

- Nem baj, Izuna annak lát - biztosította Deidara egy varázslatos mosollyal.

Ezután egy darabig csendben mentek, majd Madarában felötlött valami.

- Mondd csak, nem úgy volt, hogy ez ilyen családos rendezvény? Akkor hol vannak a szüleid?

- Nos, a "mi" az engem és anyát jelentette, de ő nem tudott jönni végül - magyarázta, de kissé félszegen. - Dolga akadt, munka, amit nem tudott lemondani. Szóval csak én mennék, ezért is örülök, hogy - egy pillanatra elakad mintha csak realizálta volna mit is készül kimondani, de erőt vett magán és befejezte. - Hogy velem jössz.

- Szóval örülsz nekem - vigyorodott el Madara.

- Ne lovagolj rajta - forgatta szemeit a szőke. - Amúgy mindjárt ott vagyunk, készülj.

Nos, Madara készült. Úgy vélte a szőkeség oldalán még egy Hashirama kaliberű személy sem lenne képes kizökkenteni. És partikban volt némi tapasztalata, szóval nem ijedt meg a bár bejárattól induló világoskék és vörös díszítéstől, ami minden szupernek tűnni akaró eseményen túlzásba volt véve, szóval itt is. Ráadásul tényleg mindenki öltönyben, vagy valami elegáns ruhában feszített, mintha csak valami gálán lettek volna. Le se tagadhatta volna, hogy Mito családja szervezett a dolgot. Kisgazdagok voltak, akik próbálta nagynak látszani. Az Uchihák ösztönösen lenézték az ilyet, ők, akik generációk óta nem tapasztaltak nélkülözést, és akiknek csak meg kellett születniük, hogy valakik legyenek. Igen, őket se bírták sokan.

Ráadásul volt jó pár ember, akik felismerték őt. Madara nem ismerte őket, de az arcukon látszott, hogy ők ismerik. Különféle reakciókat kapott, rengeteg csodáló, már már istenítő, de sok utálkozó arcot is. Óhatatlanul megnézték azt is, aki ide hozta, vagyis Deidarát. A szöszi előtt Madara azonban elismeréssel adózott, ugyanis arca tökéletesen nyugodtnak látszott, sőt, elbűvölő mosolyt vetett mindenkire, aki köszönt neki, és még édes bájcsevejre is futotta neki. Csupán inge szélét markoló ujjai voltak árulkodóak, amik már szinte fehéredtek a szorítástól.

Aztán belefutottak az első érdekesebb személyekbe, pontosabban a drága eljegyzett pára. Deidara, amint kiszúrta őket már fordult is volna tovább, de késő volt, mér észre vették. Madara elég könnyen megállapította, ki is lehet Mito bátyja. A srác magas volt, izmos, húszas évei közepén járhatott, de a legegyértelműbb az volt, hogy lángoló vörös hajjal rendelkezett. Deidara úgy tűnt rettentő zavarban van, de azért mosolyogva tűrte a Madara ízlésének túlságosan bensőséges ölelést. Alig várta, hogy a csávó végre lekopjon róla, és bemutassa azt a kis szőke libát, aki külsőre kissé hasonlított a szöszire. Úgy érezte nem kedveli ezt a vörös hajút sem, és az ő érdekében gratulált, hogy az ő eljegyzési partijára jöttek. Szinte megkönnyebbült, mikor odébb állva kicsit négyszemközt beszélhetett Deidarával.

- Szóval ő volt a szerelmed. Hogy is hívják? K-k...?

- Kurama, és az már nagyon régen volt - vágta rá a szöszi rögtön. - Nem is értem mért hozta fel Mito.

- Aha, de azért a kis barátnője eléggé hasonlít rád - jegyezte meg fintorogva.

- A-az csak véletlen - mondta, de egy árnyalattal fehérebbre váltott az arc.

- Azért fura. Mennyi is volt ez a szerelem?

- Nem hiszem el, most mi bajod? - értetlenkedett.

- Talán csak érdekel, talán féltékeny vagyok - vont vállat. - Elvégre hamarosan randira megyünk.

Deidara megdermedt, és újfent pír kúszott az arcára.

- Az csak egy randi, az még nem jelent semmit!

- Ne legyél ilyen ünnep rontó - sóhajtott.

- Akkor sincs közöd hozzá. Amúgy sem történt semmi - makacskodott.

- Hm, én is beszéltem Hashiramáról, szóval ha te is mesélsz kvittek leszünk - közölte, és rögtön tudta, hogy ezzel nyert. Deidara dühösen meredt rá, majd fintorogva félre fordult.

- Menjünk ki, egy nyugodtabb helyre, nem akarom mindenkiben feleleveníteni ezt a csodás emléket - morogta, szóval átvágva pár rettentően kiöltözött és sminkelt lányon, akik feltétlenül beszélgetni akartak Madarával, de ez a tény véletlenül sem zavarta túlzottan a szőkét, ami viszont őt igen. Egy kicsit legalább bosszús lehetett volna. De végül kijutottak az udvarra, ahol lazábban álltak az emberek, szóval a terasz korlátjának támaszkodva megálltak.

- Nos? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

- Nos... Ah, kicsi voltam oké? - kezdte rettentő zavarban, ami Madara szerény véleménye szerint nagyon édes volt. - Nem is tudom pontosan hogy kezdődött a dolog, valamikor csak elmentünk látogatóba Mitóékhoz, és ugye találkoztam Kuramával, aki valahogy annyira menőnek tűnt. Nem is emlékszem pontosan miért, de utána folyton nyaggattam anyát, hogy menjünk újra, és találkozni akarok vele meg ilyenek. Aztán valahogy... ah, annyira kínos - temette kezeit az arcába, mire Madara csak kuncogott.

- Ugyan már? Van cikibb annál, hogy ráerőlteted magad egy totális heteróra?

- Nem így mondanám - csóválta a fejét, de kicsit megnyugodott, és folytatta. - Szóval beleszerettem, nem is tudom, honnan szedtem, de annyira oda voltam érte, és boldogan hirdettem persze mindenkinek, hogy én szeretem őt. Akkoriba fogalmam sem volt róla, hogy ugye ez nem a normális. Végülis valahogy kiszerettem belőle, aztán pár évre rá rájöttem mit is csináltam - sóhajtott. - Soha többet nem akartam családi összejövetelekre menni. De Kurama végülis rendes volt, kiállt mellettem, neki nagyjából annyi volt a véleménye, hogy rettentő édes voltam. Aztán lecsengett a dolog, de mindenki elkönyvelt melegnek. Mondjuk nem mintha nem lennék az. - Az utolsó mondatot már csak motyogta, de Madarát valahogy furcsa jó érzéssel töltötte el ez. Nem is tudta megmagyarázni. Talán az, hogy kimondta előtte is. Viszont ezután a szöszi egy kis oldal pillantást vetett rá, majd rögtön elkapta a fejét, és szigorúan előrenézve folytatta. - Sosem voltam szerencsés szerelem terén, már van némi bele látásod.

- Ha ez vigasztal, nekem sem különösebben. Talán nekünk együtt jól sülne el - vetett rá egy mosolyt, és ez nem olyan volt, mint a többi, heccelődős, vagy átlátszó mosoly. Ez egy furcsán reménnyel teli volt, ami már szinte nem is illet az arcára. Először biztosra vette, hogy a szőke leidiótázza, mint mindig, de nem ez történt.

Deidara ráemelte csodás, elgondolkozott szürkéskék szemei.

- Azt kéred, hogy szeressek beléd?

- Azt hiszem - bólintott.

- És nekem is ezt kéne kérnem viszont?

- Neked már nem kell kérned semmit.