Tajima Uchiha nem volt rossz ember. Inkább az a típus, aki csupán egyszer képes igazán szeretni az életben. És ő megtalálta ezt az egyetlen nőt. Ő volt a tökéletes, gyönyörű, vicces, szeretetteljes. Furcsa volt számára rájönni, hogy az igazi létezik, de amint ez megtörtént, örökre vele szeretet volna lenni. Összeházasodtak, két fiúk lett. Voltak boldog éveik, szép, sok emlék, egészen a betegségig, ami elragadta tőle ezt a nőt. Utána már sosem volt képes ugyan azzá az emberré válni. Nevelte a fiaikat, de korántsem példás apa módjára. Lettek problémák, amik főleg abból adódtak, hogy ő kényszeresen próbálta újra megtalálni azt a tökéletes boldogságot más nők, és egyéb élvezetek oldalán. Szóval nem volt ő rossz ember, csupán rossz módszerekkel kereste a boldogságot. Legalábbis Madara általában így tekintett rá, hogy továbbra is képes legyen apjának hívni ezt az alkoholtól bűzlő szerencsétlenséget.

- Izuna, menj fel nyugodtan - intett öccsének. Tudta, hogy utálja így látni az apjukat. - Egyedül is fel tudom vinni a szobájába, nem olyan hulla részeg.

- Biztos? - kérdezett azért rá, kissé aggódó arccal.

- Persze - biccentett, mire Izuna pár pillanatnyi tétovázás után otthagyta őket. Ilyenkor mindig hálás volt a bátyjának.

Madara pedig egy sóhaj kíséretében odafordult drága apjához, aki a kanapén fetrengett.

- Mi lenne, ha egyszer megpróbálnál kicsit több öntudattal, és kevesebb alkohollal haza érkezni? - csóválta a fejét fáradtan, és a kelleténél kicsit durvábban felrángatta. Úgyse fog emlékezni rá.

- Óvatosabban - nyafogta az apja persze. - Haza kellett volna hoznom azt az édest. Ő jól bánt velem.

- És meghagyta a pénztárcád? - vonta fel szemöldökét Madara, és őt támogatva megindult a lépcső felé.

- Ha úgy hiszed, csak pénzen lehet nőt szerezni, nagyon rosszul neveltelek - érkezett rögtön a válasz.

- Nyugi, nem kell féltened - fintorgott. - Az ilyet megoldom magamnak.

- Az én fiam - jelentette ki büszkén, és épp hogy nem elhasalva a következő lépcsőfokban. Madara erős kísértést érzett rá, hogy "véletlenül" elengedje, de persze nem tette. Lehet, hogy néha tudott rá haragudni, de nem ennyire. - És, kid van most?

- Még senki - vont vállat.

- És az a Senju? - érkezett rögtön a kérdés. Ilyenre bezzeg emlékszik. Igazából ez nem csoda, a Senju is egy igen híres család, ha nem olyannyira, mint az Uchiha. Az apja, mikor meghallotta kivel szűrje össze a levet, balhét csapott, csak azt nem tudta eldönteni leszidja, vagy gratuláljon neki.

- Ő dobott - világosította fel grimaszolva.

- Egy Uchihát senki nem dobja - háborodott fel Tajima.

- Nos, ő dobott - mérgelődött. - Nem meleg, ez van.

- Mért, te az vagy?

- Hashirama srác volt - emlékeztette bosszúsan, és kissé fáradtan.

- Nos, akkor gondolom nem baj ha tudod, hogy néha én is magam fölé engedek pár férfit - jegyezte meg.

- Ah - nyitott be az ajtón, és ledobta apját az ágyra. - Nem baj, de az nem azt jelenti, hogy kíváncsi voltam rá, tudod.

Az apja csak jólesően elnyúlt az ágyon, de aztán persze még akadékoskodóan megszólalt.

- Azért még nem vagyok álmos.

- Nem hívjak esetleg neked valami playboyt, aki alszik veled? - gúnyolódott Madara.

- Ami azt illeti...

- Nem - nyögte hitetlenkedve. - Ez vicc volt, világos? Úgyhogy aludj.

A reakciót nem várva becsapta az ajtót, és visszamasírozott a szobájába, hogy kerítsen valamit, bármit, amivel ki tudja verni a fejéből azt a borzalmas képet, ahogy az apja más férfiak alatt vonaglik, mint anno ő tette Hashirama alatt. Élete legnagyobb hibája.

Másnap enyhe zombi hangulata volt, nem figyelt órákon, és igaz ez alapból nem lenne újdonság, de általában a tanárok mondandóját hagyta figyelmen kívül, nem a haverjaiét. Most azonban azt is, egészen a hetedik, utolsó óráig, mikor Pain újfent felajánlotta, hogy menjen velük valahova szórakozni kicsit, ő pedig ismét elutasította.

- Mégis mi van veled? - ráncolta homlokát a piercinges. - Valami új önmegtartóztatás, vagy mi?

- Szimplán dolgom van - vont vállat, és elvigyorodott. - Fontolgatom, hogy csatlakozom a rajzszakkörhöz.

- Már nem azért, de az eddigi összes rajz, amit tőled láttam borzalmas volt - mutatott rá Konan. - Nem hinném, hogy lenne helyed köztünk.

- Oh, szóval te is?

- Tuti van ott valaki, aki tetszik neki - állapította meg Pain.

- Hm? - vonta fel szemöldökét a kék hajú lány. - Pedig a klub főként, Madara szemszögéből, kockákkal van tele. Jó fejek, én el szoktam lenni, de mégis ki... - kezdte kifejetni, aztán megakadt. És kibökte. - Deidara.

- Talált - biccentett. - Gyors volt, ilyen gyér a választék a rajzosok között, vagy mi?

- Ő a típusod - vont vállat Konan. - És egyébként vigyázz vele, kissé bizalmatlan fajta, főleg veletek. Megjárta már az Uchihákkal.

- Huh? - értetlenkedett. - Miről beszélsz?

- Ne tőlem kérdezd - vont vállat. - Én is csak hallottam. Megyünk, Pain?

- Aham - bólintott a srác. - Megígértem Nagatónbak, hogy felvesszük három előtt. Szóval hali, Madara.

Hát rendben, akkor rohadjanak meg, gondolta, de azért nem hangoztatta. Viszont a dolog hirtelen rettentő kíváncsivá tett. Szóval egy Uchiha? Nincs nagy választék, ez megkönnyíti a dolgát. A szöszi nem egy ártatlan angyal, ebben egyre biztosabb volt. Eszébe jutott, hogy esetleg nála kezd el puhatolózni, mi minden történt vele eddig, de nem hitte, hogy tőle túl sokat meg tudna, így lassan itt lesz az ideje, hogy elbeszélgessen újra Itachival.

De előtte ugyebár jelenése van a nevezetes szőkeségnél, amit ugye semmiért nem hagyna ki, főleg nem most. Kifejezetten jó kedve volt.

Ebből Deidara csak annyit érzékelt, hogy az Uchiha arcán gyanús, sunyi mosollyal sétált be, és a köszönést leszámítva szó nélkül helyet foglalt, és figyelte, ahogy előszedi az eddigi vázlatokat. A tekintet kifejezetten feszélyezte, és legszívesebben ráparancsolt volna, hogy bámuljon már valami mást, de persze nem tette. Különben se érezte, hogy lenne rá joga, hiszen ő pontosan ezt csinálja, méghozzá jóval több ideig, és kellemetlenebb helyzetben.

- A felső testeddel fogom kezdeni - jelentette be. - Megpróbálom ma teljesen kidolgozni, hogy gyorsan haladjunk.

- Szóval vegyem le a felsőm - szűrte le Madara. - Neked bármit, hercegnőm.

Deidara sziszegve szívta be a levegőt, és láthatóan nagyon igyekezett, hogy ezen ne kapja fel a vizet, ami az Uchihát csak annál jobban szórakoztatta. A felsőjét meg fél kézzel lekapta, majd beült a kívánt pózba, és kihívóan pillantott fel. Pontosan tudta, hogy fest. Nem volt egy izom pacsirta, sose akart az lenni, de arra jól kivehető hat kockára azért büszke volt. Szívesen letagadta volna, de sajnos meg kellett dolgoznia értük. Természetesen ő egy volt az Uchiha család fekete bárányai közül, így a dolgok nem mentek olyan egyszerűen, mint bárki másnak, de itt van, és nyugodt szível hiheti magáról, hogy bizony piszok jól néz ki. Sokszor megerősítették ezt már neki. Mint most Deidara arca is, aki miután nyelt egyet, dühös grimaszt vágott. De Madara tudta, ez a grimasz nem neki szól, hanem magának, mert tetszik neki amit lát. Édes, hogy ezért dühös magára.

És hát Deidara az volt. Nem mintha meglepődött volna, tulajdonképpen pontosan erre számított, nem véletlenül ment bele a cserébe. Olyan emberre volt szüksége, aki jól néz ki. De azért így élőben mégiscsak más volt a dolog. Meg hát a híres festők is gyakran lefeküdtek a portréik alanyával, mint például Da Vinci. Nem, nem, ez a lehető leghülyébb dolog, amire gondolhat. Főleg, hogy még csak a felsőjét vette le. Mi lesz akkor később? Nem, csak azt kell észben tartania, hogy ez itt Madara. Uchiha Madara. Ő pedig sosem kedvelné meg Uchiha Madarát. Ennyi.

Vett egy nagy levegőt, kifújta, és máris jobban érezte magát. Amikor vissza nézett az alanyára, már nem látott mást, annak legnagyobb bosszúságára, mint valamit, amit le kell festenie. Ilyen egyszerű volt. Csak ecset vonások, az a megnyugtató, kikapcsoló érzés, ami ilyenkor mindig elöntötte, és az egyre alakuló alak a vásznon. Ő nem vette észre az idő múlását, csupán arra eszmélt, hogy kész van, legalábbis a betervezett résszel, és amikor felnézett egy unott Madarával találta szembe magát.

- Csak nem vissza tértél világunkba? - érdeklődött az.

- Én - lepődött meg kicsit. - Uhm, végeztem a maival.

- Nem akarlak megbántani, de végre - nyöszörögte, és nyújtózott egyet. - Tudod elsőre még elment, hogy figyeltelek, meg kell hagyni elég cuki vagy ilyenkor, de már jobban ismerem az arcod összes vonását, mint te fogod az enyémet, azután, hogy azt is lefested.

- Huh? Idióta - morgolódott inkább magában, kissé vörösödve a szőke. Nem volt oda érte, ha valaki őt kölcsönösen megnézi.

- Szóval nem akarsz mondjuk a világomba maradni, és kommunikálni ilyenkor, hogy ne haljak bele az unalomba? - érdeklődött, miközben visszavette a felsőjét.

- Nem azért vagy itt, hogy beszélgessünk - ellenkezett a szőke. - És különben is szívesebben merülök el a festésben.

- Aha, akkor mondjuk vedd le te is azt a ruhád, amit én - jött egy újabb ötletével, ezúttal egy perverz mosoly kísértében. - Tudod, csak hogy egyenlők legyünk, meg nekem is legyen mit néznem.

- Egy igazi seggfej vagy - állapította meg Deidara. - És még bénán is flörtölsz.

- Mért, veled, hogy kéne? - tette fel a kérdést, pedig még ő sem gondolta át. Persze, nem mintha később megbánta volna. Olyan típus volt, aki szeretett a jelennek, és az érzéseinek élni.

- Sehogy - vágta rá a szöszi. - Azt hiszem már említettem, csak lefestelek, és kész.

- Ugyan már - tárta szét a karjait, immáron felöltözve. - Azt hiszed ilyen könnyen feladom?

- Nem vagyok a típusod - sóhajtott bosszúsan. - Nem vagyok vevő, az egyszeri kalandokra, főleg nem veled.

- Kis szent - kuncogott. - Ennek véletlenül sincs köze ahhoz, hogy megjártad már egy Uchihával?

A hatás azonnali volt, és sokkal látványosabb, mint várta volna. Deidara arca enyhén vörösre váltott a dühtől, és talán megaláztatástól, amit nem értett, kezei ökölbe szorultak és kis híján elroppantotta az ott tartott szerencsétlen ecsetet.

- Neked ehhez semmi közöd - sziszegte, a hangja már szinte fenyegető volt. - És most tűnés, mára bőven elegem volt belőled.

Természetesen ellenkezett volna, még azzal az ellent mondást nem tűrő arccal is, de aztán valami érthetetlen okból úgy döntött mégis engedelmeskedik. Felkapta a táskáját a földről, és távozott.